2009, május archívuma

A hazaküldött egyetemisták esete

2009. május 13.

A hír: Visszaindult szombaton déltájt a trieszti kikötőből az albániai Durres felé az a 160 albán egyetemi hallgató, akiknek a tiranai magyar konzulátus érvénytelenítette a vízumjait, s akiket az olasz hatóságok emiatt nem engedtek továbbutazni.

A háttér: A csoport legtöbb tagja tényleg egyetemista volt, akik 600 Eurót fizettek ki az utazásért a szervező irodának. A szervezők becsempésztek a csoportba néhány olyan utast is, akik ki akartak vándorolni. A követségünk még az indulás előtt rájött, hogy valami nem stimmel, de hiába szóltak az albán kikötői hatóságoknak, azok hagyták elmenni a csoportot. Az olaszok viszont nem engedték be őket.
6 főt vettek őrizetbe az albánok, köztük az iroda vezetőjét és 5 illegálisan távozni szándékozót. Az ártatlan diákok most a pénzüket szeretnék visszakapni.

Sétány semmiből a semmibe

2009. május 8.

Az Albán Riviérán autózva a gjipai kanyonnal egy magasságban egysávos aszfaltutat építettek a tenger felé. Barna nyíl mutatja, hogy egy kolostor vár arrafelé minket. Ezt a kolostort ismerem, laktanyává alakították, mert a tenger felett van egy dombon.
Rá is tértem arra az útra, amelyen csak egy autó fér el, de kitérők vannak a szembejövők miatt, mellette viszont keskeny járda és utcai lámpaoszlopok vannak. Igaz településtől messze van, senki se fog sétálni rajta, de sebaj. Az utat még építették, így lassan jutottam el a végéig. Albán szokás szerint a semmiben ért véget, de utána földút folytatódott. Ami egy telek kapujánál ért végett, jó messze a kolostortól. Volt másik földút is, de az még a terepjáróval is járhatatlan volt.
Visszafelé egy magyar rendszámú szürke Suzukit láttunk, ők is beugrottak a táblának:-)