Mivel Sali Berisha Demokrata pártja és partnerei csak a parlamenti képviselők felét adják, ezért egyedül nem tudtak kormányt alakítani. Így hát maguk mellé állították Illír Meta LSI-jét, aki 4 képviselővel már kényelmes többséget hozott. Cserébe Meta lett a miniszterelnökhelyettes és a külügyminiszter és még 3 minisztériumot kapnak. A másik koalíciós társ is annyit kap, ahány képviselője van: egyet. ( 140 fős a parlament )
Korábban Illír Meta persze a “Berishának mennie kell” szlogennel kampányolt, míg Berisha egyszerűen őket is - a szocialista párttal együtt - ”Egy rohadt alma két felének” nevezte, és kizárta a koalíciót velük.
Most meg már annyira szeretik egymást, hogy megállapodtak a 2011-es helyhatóségi választásokon való együttműködésben is.
Az LSI örül, hiszen kevés szavazattal nagyot szakítottak, a demokraták meg nem, mert nem elég, hogy a hatalomért saját korábbi magukkal kerültek szembe, hanem az érdekeltségeiket is meg kell osztaniuk.