seprűnyélen

Szentendre a Dunakanyar legszebb városa. Szombaton elindultunk - mint minden évben legalább egyszer - újból felfedezni a városkát. Először a sétálóutcán mentünk végig. A délelőtti órák és a kellemes idő ellenére alig volt turista. A kenyérlángos sütödénél álltak páran, és próbálták ellesni a lángos készítésének titkát. Mint általában mindig, most sem tudtam ellenállni fényképezési szenvedélyemnek. Először a szerb templomot, majd egy lombkorona nélküli fát, virágos ablakokat, szűk kis utcácskákat, kapukopogtatókat, a patakon átívelő hidakat fotóztam.

A fő utcáról letérve a Bükkös-patak partján lévő piacra jutottunk. Megnéztük a gyümölcs-, zöldség-, virágkínálatot, megcsodáltam a házi készítésű befőtteket. A vízparton a hatalmas gesztenyefák alatt sétáltunk az aluljáróhoz, ahol a falfestéseket fényképeztem le. Innen keskeny utcákon, majd hosszú lépcsősorokon keresztül értünk le a Duna-partra. A több órás kószálás után beültünk a parton lévő vendéglők egyikébe. A finom ebédet jóízűen megettük, és a fáradalmakat kipihenve a Duna partján sétáltunk tovább. A hatalmas felhőpamacsok, a vízen úszó kirándulóhajó, a gyönyörű zöld növények megint fényképezésre csábítottak. A parton felejtett homokzsákok az árvíz elleni védekezésre emlékeztetnek. A város szélén fekvő kis parkban a padok rossz állapotúak, pedig a virágok között jó megpihenni. A szemben lévő domboldalon van a művészek alkotóháza, és egy kávézó, mely egyben kiállítóterem is. A szabadtéri szobrok igazán nem nyerték el tetszésünket, de ízlések és pofonok különbözőek.

Visszaúton a főtér felé sétálva megállapítottam, hogy innen turista nem megy el üres kézzel. Szinte minden házban népművészeti tárgyakat, szebbnél-szebb csipketerítőket, hímzett ruhadarabokat, ízléses és kevésbé igényes ajándéktárgyakat árulnak. Nekem a gyapjúból készített - kifordítva is hordható - kabátok és kardigánok tetszettek. Az egyik kabátka árcéduláját megnézve, - 70000 forint - rögtön döntöttem, maradok a tetszésnél. A hosszú séta után az egyik cukrászdában megkóstoltunk egy-két kímélőnek nevezett fagylaltot. Szívesen megtudakoltam volna, hogy mitől kímélő, de a tömeg miatt nem tettem. A fagylalt és a kávé finom volt. A vétkezés után a főtér házai között megbúvó, szűk kis utcácska lépcsőin felkapaszkodtunk a domb tetejére. Ezt a helyet is mindig meglátogatjuk, mert gyönyörű innen a kilátás. Az ódon templom körül sétálva, az oldalfalakról lenézve gyönyörködtünk a Dunában, a háztetőkben, a számtalan templomtoronyban.

Kezdett esteledni, búcsúzóul még a patak partján is készítettem újabb fotókat erről a tüneményes kisvárosról. A nap végén ismét megállapítottam, hogy Szentendre nem véletlenül az egyik kedvenc városkám, és ahhoz, hogy aprólékosan végignézzük a templomokat, múzeumokat, kiállításokat nem egy nap, de még egy hét is kevés.

A kalandok - hely hiányában - itt folytatódnak.

Bali egyik legismertebb merülőhelye a Liberty hajóroncsnál van. Hétfőn - szakadó esőben - elindultunk a keleti partra, ahol Robert már várt bennünket. Útközben a rendőrök is vártak bennünket, ami kedvezményesen - ennyi pénz volt a forgalmi engedélybe téve - 50000 rúpiánkba került. Tulambenben a Liberty Dive Resortban szálltunk meg. A kis hotel pár éve épült, és medencével is rendelkezik. Nem drága, egy szoba/ éjszaka 350000 rúpia. Van étterme is, de megállapítottuk, hogy nem ez a szálloda fő vonzereje, hanem az, hogy közel van a tengerhez és a merülőbázishoz. A partszakasz nem igazán alkalmas fürdésre, persze ez a helyieket nem zavarja. Az itt töltött két nap alatt fiam merült, mi menyemmel fürödtünk és napoztunk. Megfejtésre váró keresztrejtvényeim száma a napok múlásával arányosan fogy.

Visszaérkezésünk után két napig ömlött az eső. Gyurival pénteken elindultunk a Gitgit vízeséshez. Ubudban felvettünk egy fiatal párt, akik erre a túrára jöttek, de a kirándulást elmosta az eső. Gyuri rendes volt, mert a szakadó eső ellenére elvitt bennünket a kézműves falvakba, - Mas, Celuk, Batubulan - és megbeszéltünk egy következő időpontot a Gitgit vízeséshez. Szombaton fiamékkal Dreamlandre mentünk. A Klapa szórakoztató központba 75000 rúpia/fő volt a belépő. A sziklák tetején lévő modern épület teraszáról gyönyörű a kilátás az Indiai óceánra. A belépő árát le lehet enni és inni, de a medence használatáért újabb 35000 rúpiát kell fizetni. Balin az elegáns éttermekben az üdítők általában 20000 rúpiába kerülnek, - mi a helyi warungban 5000 rúpiáért isszuk - itt egy dzsúz 35500 rúpia - plusz 21 % szervízdíj - volt. A kilátást itt is meg kell fizetni. A délutáni órákra benépesült az addig üres terasz, és közben az itt dolgozók szorgalmasan készültek - asztalokat díszítettek, zenekari dobogót állítottak a medence partjára - az esti rendezvényre. Kellemesen éreztük magunkat, de ez a hely nem fog szerepelni minden napos programjaink között. Vasárnap megint borús időre ébredtünk. Fiam merülni ment, Viki és én elmentünk Gyuri túrájára. A fiatal párt felvettük a szállásukon és kis kitérővel - kérésükre felmentünk a Batur vulkánhoz is - elindultunk a Gitgit vízeséshez. Néha szemerkélt az eső, a hegyek párában voltak. Szerencsénkre a Batur vulkánnál sütött a nap, így nem volt akadálya a fotózásnak. Innen Singaraja felé mentünk, útközben újra-és újra megcsodálhattam az esős évszak utáni, alatti - most is esik az eső - gyönyörű tájat. Anett és István is egyetértett velem, miszerint álomszép helyeken járunk. Anették egy útszéli árusnál megkóstolták a szagáról híres gyümölcsöt, a duriánt. Én is betársultam. Gyuri jókat somolygott, amikor látta, hogy milyen fintorokat vágunk. Anettel megbeszéltük, hogy íze a sárgadinnyére és a fokhagymára hasonlít. István közölte, “akárhogy csűrjük, csavarjuk, a durián úgy rossz ahogy van.” Ezek után Gyuri egy, a blogba nem illő szóval jellemezte ezt a balinézek által közkedvelt gyümölcsöt. Sokat nevetgéltünk, az biztos, hogy a gyümölcs büdös is volt, meg rossz is, de hangulatfokozónak jó volt.

Közben megérkeztünk a Gitgit vízeséshez. Az 5000 rúpiás belépő megvétele  után az egyik oldalon a rizsteraszok, a másik oldalon az árusok szegélyezte, lépcsőkkel tarkított, meredek úton értünk el a zuhatag alá. A víz hatalmas erővel zúdult a sziklákra. A pára lehűtötte a levegőt, így itt kellemesen hűvös volt. Az oda-vissza egy órát igénybe vevő séta után a Gitgit ikervízesést néztük meg. Az esőerdő közepén vezető hosszú, itt is lépcsőkkel és meredek szakaszokkal vegyes úton a helyi idegenvezető minden bokrot, fát, virágot megnevezett. Készítettem fotót a kakaófáról, a balinéz valamint az arabica kávécserjéről, a chili bokorról és még számtalan szép, számomra ismeretlen növényről. Ennek a vízesésnek az a különlegessége, hogy két oldalról zúdul alá, ezért is ikervízesés a neve. A zuhatag alá csak kevesen mertek bemenni, annyira csúszósak voltak a sziklákból kialakított lépcsők.

A fárasztó séta után a Tamblingen tavakat látogattuk meg. Itt Gyuri a turisták nagy örömére játszott a repülőkutyával, aki zokszó nélkül tűrte a megpróbáltatást. A finom ebéd után - miközben csodáltuk a tavak, a körülöttük fekvő erdők és a párába burkolódzó hegyek szépségét - először egy állatbemutatót, majd a Candikuningi piacot néztük meg. Az állatoknál hódot, mongúzt, repülőkutyát, leguánt, végül egy hatalmas kígyót láttunk. A jól megtermett leguánt kis félelemmel fogtam meg. István nagyon bátor volt, minden állattal összebarátkozott, ez alól a kígyó sem volt kivétel. Igaz közben láttam némi aggodalmat az arcán.

A piacon kisebb ajándéktárgyakat vásároltunk, közben elbeszélgettünk a pár szavas magyar tudását jól alkalmazó óraárussal. A beduguli úszó templomhoz záróra előtt pár perccel érkeztünk. A 10000 rúpiás belépőjegy megvétele után nem tudtam ellenállni fényképezési szenvedélyemnek és rengeteg fotót készítettem az általam mindig újból megcsodált, szinte a tó vízén lebegő purákról. Viki és Gyuri közös mutatványáról készült fénykép érdekes megközelítésben mutatja a templomot. A szépen gondozott, hatalmas kertben a Sztyupánál ünnepség zajlott, - Ani és Zsolti által mamarazzinak nevezett lényem akcióba lépett - ezért, illő távolságból megörökítettem a ceremónia néhány pillanatát.

búvárkodás Balin

Balin édes semmittevéssel telnek napjaink. Reggelente madárcsicsergésre és cicanyávogásra ébredünk. Egy cicacsalád a verandánkra költözött és nagyon ragaszkodnak hozzánk. Különösen a menyemhez, aki lelkiismeretesen viseli gondjukat. Nekem a kicsi a kedvencem, mert segít takarítani, főleg a “seprűmet” szereti. Itt a gekkók is háziállatok. Szaladgálnak a hűtőszekrény körül, bemásznak a szemeteszsákba, és a kocsi ablakán is betekintenek.

A nagy semmittevést szerdán megszakítottuk, és Laciékkal vendégségbe mentünk Gabihoz, a tiszteletbeli magyar konzul asszonyhoz. Gabi kedvesen fogadott bennünket, és nagyon kellemesen telt el a délután. Órákig beszélgettünk családról, háztartásról, utazásokról, könyvekről. Sokat nevettünk, mert minden téma után visszatértünk a főzéshez, a magyar ételek készítéséhez. Közben Gabi megkínált bennünket csokis diótortával, sajttortával, Szingapúrban vásárolt aprósüteménnyel és édes szalámival. A finom diótortáról megtudtuk, hogy a nagymama receptje alapján készült. Miután kielemeztük az indonéz és magyar ételek közti különbséget, és menyem megemlítette, hogy neki hiányoznak a megszokott ízek, Gabi még az ebédre főzött káposztás tésztát is felajánlotta. Ezt később meg is kóstoltuk, és megállapítottuk, hogy olyan, mint az otthoni. Jól sikerült délután volt, és örültünk, hogy Gabi vendégei lehettünk.

Csütörtökön Gyurival a Tanah Lot templomot néztem meg. Egyik nap a nagy forgalom és az ünnepségek miatt nem sikerült odaérni a naplementére. Akkor mondta Gyuri, hogy igazán napközben érdemes a templomhoz elmenni, mert akkor kevesen vannak és szép fotókat lehet készíteni. Kaptam az alkalmon és megkérdeztem, hogy elvinne-e. Az igenlő válasz után csütörtökön motorra pattantunk és megint megállapítottam, hogy motorozni jó. Útközben láttam a gyönyörűen feldíszített penjorokat, amint az utca közepén a magasban - a szellő hatására - szinte összeérnek. A piros lámpánál - várakozás közben - beszélgettünk a többi motorossal. Különösen rózsaszín bukósisakom és Gyuri rendszámtáblája aratott osztatlan sikert, és nem utolsósorban, gyorsabban haladtunk a csúcsforgalomban is. Az 50 kilométert egy óra alatt tettük meg, ugyanez autóval van 2 óra is. A parkolónál - két bejárat van, külön a turisták és külön a helyiek részére - megvettük a belépőt, /10000 rúpia/fő/ majd a mindkét oldalon árusok szegélyezte úton eljutottunk a főbejárathoz. A szokásos kettévágott kapun belépve jobbra fordultam, és a csodaszép parkon keresztül sétáltam ki a sziklaszirtekre. Az elsőről a már vízben álló – dagály volt - templomot tudtam jól lefényképezni, és a következő szirtet, melynek a tetején van a Batu Bolong nevű kis templom.

A kis templomhoz vezető út alatt hatalmas üreg tátong. A lyukon keresztül a hullámok először mérgesen a sziklának csapódnak, majd lecsendesedve érnek partot. Ezen a szirten is besétáltam a templomhoz, és innen még szebb képeket csináltam a tengerről, a végtelen kékségről, a parti fövenyről. Egy reklám fotózást is sikerült lefényképeznem. Örültem, hogy alig van turista, igaz dél volt és nagyon meleg. Mire visszasétáltam a vízben álló templomhoz, már csak a partról tudtam fotózni. Közben a turisták is megérkeztek, és egy sikertelen kísérlet után - a kicsapódó hullám nemcsak beterített, de alig bírtam megkapaszkodni az oldalfalban - felsétáltam a szikla tetejére, és innen gyönyörködtem a látványban.

A visszaúton még megcsodáltam a templomi szertartáson résztvevő embereket. Balin úton-útfélen ünnepségbe botlunk. Nagyon tetszenek ezek a ceremóniák, és lelkesen fotózom a jelenlévőket.

Kis pihenő után elindultunk hazafelé. Denpasar külvárosában, Kapal helyiségben - Kapal hajót jelent - megnéztük a keresztény templomot és a keresztény temetőt. Gyuri itt mesélt a hindu temetkezési szokásokról is. A hozzátartozók a holttestet - ha nincs elég pénzük - először a földbe temetik. Amikor a faluban már több halott van, akkor elégetik a testeket és a szertartásra az egész falut elviszik. Először a Denevér templomhoz mennek, itt engedik el az elhunyt lelkét, majd a végső búcsú az anyatemplomnál - Besakih - történik.

Ez a nap is jól sikerült. Gyuri szolidan motorozott, így legközelebb is vele tartok, ha megengedi.

rubayaland.com

Balin van bőven látnivaló. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt években már sok mindent láttam, de szívesen megnézem többször is az érdekes helyeket. Nemcsak megnézem, hanem újra meg is csodálom, mert minden évszakban - esős és száraz - más arcát mutatja a sziget. Pénteken Gyurival /Kakas/ indultunk el Bali, számunkra még ismeretlen részeit felfedezni. Útközben kiderült, hogy a napi program nagy részét már láttuk, de Gyuri tudott nekünk is meglepetést okozni. Először egy tengerparti sólepárló helyet - egyben egy balinéz család otthona - mutatott meg, ahová magunktól eszünkbe sem jutott volna bemenni. A parti viskónál lévő eszközöket nézegetve, Gyuri részletesen elmagyarázta, hogy milyen kemény munkával keresik meg ezek az emberek a “kenyérre valót”. Szütyőkkel hordják ki a tengerből a vizet, és beöntik a földdel teli vályúba. Innen csövön keresztül jut egy edénybe az átszűrt víz. Ezt átöntik egy másik vályúba, ahol a víz elpárolog és visszamarad a vékony sóréteg. Megállapítottam, hogy tényleg sokat kell dolgozniuk mire az eladásra szánt - az út szélén zsákokban árult - sómennyiség összejön.

A denevérbarlangot tavaly láttuk, most kihagytuk. Útközben Gyuri egy sziklaszirten felállított bódénál megállt. Itt megmutatta, hogyan készül a helyiek kedvenc csemegéje, a zöldséges rizs. Az árus - egyben szakács - először a kőtálban egy gömbölyű kővel pépesítette a zöldségeket, közben többször is vizet öntött a kőre és a kezére. Majd a - Gyuri által Uncle Ben’ s-nek nevezett, előfőzött és kis bambuszdobozokban tárolt - rizst felszeletelte és a zöldségbe keverte. Nemcsak az éhes emberek vártak türelmesen az ebédre, hanem a közeli erdőből “kéregetni” lejáró majmok is, a maradékra.

Ezután az Amlapurától 4 kilométerre fekvő Taman Ujung vízi palotát néztük meg. Itt is jártunk már két éve, de azóta is sajnálom, hogy a nagy meleg miatt a magas lépcsősoron nem mentünk fel. Most elhatároztam, hogy ez lesz az első, amit megteszek. A belépőjegy - 10000 rúpia/fő - megvétele után, az ugyancsak nagy melegben elindultunk a lépcsősor tetejére. A kilátás gyönyörű volt és Lombok szigetét is lehetett látni a távolban. A fotózás itt sem maradt el. A tó közepén lévő múzeumot is megnéztük.

Az ebédet már az Agung hegy oldalában lévő Rendang faluban, a Mahagiri kilátónál fogyasztottuk el. Pihenés közben megcsodáltuk a hegyoldalon fekvő rizsföldeket, a táj szépségét. Útban hazafelé egy másik kilátónál is megálltunk, ahol a rizs betakarítását is lefényképeztem.

Közben Gyuri elmondta, hogy a rizst 4 havonta aratják. A termelők kétszer egymásután rizst ültetnek, majd harmadszorra már más kerül a földbe. Aztán kezdik újra elölről, ezt nevezik vetésforgónak. Utazás közben észrevettem, hogy több házon díszítésként horogkereszt van. Tudtam, hogy eredetileg más a jelentése, de a részleteket - a szvasztika, ősi jelkép, ami szerencsét, boldogságot hoz, maga a szó jó szerencsét jelent - Gyuri mesélte el. Megint okosabbak lettünk. A kirándulás után pár nap fürdéssel, napozással, pihenéssel telt. A nagy meleg miatt, inkább csak a délutáni órákban mentünk sétálni, vásárolni, vacsorázni. Kedvenc warungunkban már ismernek bennünket. Laciék vittek el erre a helyre és mivel finoman főznek és olcsón, már többször visszamentünk. Amikor Laciékkal megyünk - ő itt él, és beszéli a nyelvüket - nem, de ha nélküle megyünk, akkor felszámolnak 20 %-ot, a fogyasztásra. Vannak helyek ahol az étlapon feltüntetik a szervízdíjat, de náluk ez nem szerepel. A rendeléskor adnak egy számlát amire a vendégnek kell felírni, hogy milyen ételt kér. Mi okulva az előző esetekből, ráírtuk az árakat is. Nagy sikerünk volt. A pincérlány rögtön megmutatta kollégáinak, amit azok nagy kacagással fogadtak. Ezek után kíváncsian vártuk a fizetést. A végösszeg 55000 rúpia volt, amit nem írtuk be a számlára. Fizetéskor a pincérnő közölte, hogy 65000 rúpia, kértük, hogy adja össze még egyszer. Sűrű hajlongások között elnézést kért a tévedésért. Azóta az étlap szerinti árakat fizetjük. Már otthonosan érezzük magunkat a szigeten, és az ilyen eseteket is humorral fogadjuk.

rubayaland.com

Csütörtökön Aniék korán reggel elindultak körbemotorozni a szigetet. Két napra tervezték a túrát. Viki és Pisti is elmentek két napra egy kellemes szállodába. Egyedül maradtam, így egész nap fürödtem és napoztam. Délután Laciéknak madártejet készítettem, aminek nagy sikere volt. Este elmentem velük a nővérekhez, akikkel Ferenc atya búcsúztatóján ismerkedtem meg. Kedvesen fogadtak bennünket és megmutatták nekem azt az óvodát, amit működtetnek. Rövid időre mentünk, de olyan szívélyesen invitáltak bennünket vacsorára, hogy ott maradtunk. Jól elbeszélgettünk, hol angolul, hol indonézül - pár szót tudok csak - és megállapítottam, hogy akik meg akarják magukat egymással értetni, azoknak nincs nyelvi akadály. Sokat nevettünk mialatt ők magyar, én indonéz szavakat tanultam. A madártej elkészítése különösen érdekelte őket. Pénteken délután Kutára mentem és órákig sétáltam a tengerparton. Szeretek a homokban sétálni, nézegetni az embereket, beszélgetni velük, fényképezni a gyönyörű tájat és megcsodálni a naplementét.

Szombaton fiamékkal Tulambenbe mentünk és a Scuba Seraya Resort hotelben találkoztunk Aniékkal, akik itt fejezték be a két napos motoros túrát. Ani és Zsolti meglepett egy - a kedvenc pólóm színéhez illő - rózsaszín bukósisakkal. Ezek után természetes volt, hogy Tulambenből,  a visszautat Nusa Duára motorral teszem meg. Vasárnap délelőtt indultunk és kisebb megszakításokkal hat órát motoroztunk. Először a Taman Tirtagangga királyi fürdőnél álltunk meg. A belépő személyenként 6000 rúpia volt. A látvány, ugyanúgy mint két éve - akkor voltam itt először - lenyűgözött. A vízben lévő oszlopokon sétáltunk és néztük, hogyan úszkálnak körülöttünk a hatalmas halak. A táj gyönyörű, az esős évszak után feléledtek a bokrok, a fák, a virágok. Most azokban a medencékben, - két hátsó medence - ahol lehet fürödni, sokan voltak.

Az egyórás séta és nézelődés után tovább mentünk Candidasára. A Lótusz hotelben megebédeltünk, itt is gyönyörködtünk a tengerpartban, a tájban, és kávézás után - amit a medence szélén lévő punnyadón ittunk meg - elindultunk hazafelé.

A kétórás utat megállás nélkül tettük meg. Megérkezéskor nem értettem, hogy mit nevet a társaság annyira. Amikor belenéztem a tükörbe, és megláttam az arcomat, megértettem. Az útépítések pora nem csak a motoron, hanem rajtam is meglátszott. Az, hogy koszos voltam, enyhe kifejezés. Betársultam a nevetőkhöz. A hatórás motorozás után, megfürödtünk, és elmentünk Jimbaranra, a parti halsütödékhez - mi csak füstösnek hívjuk - búcsúvacsorára. Ani és Zsolti - fájó szívvel - búcsúzott a szigettől. Hétfő ennek jegyében telt. Elkísértük  Aniékat Kutára, ajándékokat vásárolni. Kemény alkudozás után az árusoknál annyiért tudtunk megvenni egy-egy pólót, mint a Carrefour áruházban alku nélkül. De ez is hozzátartozik a szigethez, a sziget hangulatához.

Este - miután érzékeny búcsút vettem a kedves, fiatal pártól, akikkel két és fél hétig együtt nyaraltunk, - Arival és Lacival elmentem a barátjuk, egy helyi orvos 50. születésnapi partijára. André szűk családi körben, - kb 20 fő - ünnepelte ezt a nagy eseményt. A denpasari étterem egyik kisebb termében volt megterítve, és amíg a vacsorára vártunk, a családtagok karaokéval szórakoztatták egymást. A vacsora finom volt, közben az ünnepelt mamájával - kedves, idős hölgy - kellemesen elbeszélgettünk. A gyertyák elfújása után a csokoládé tortából mindenkinek jutott. Örültem, hogy részt vehettem ezen a családi ünnepségen.

Keddi napunk fürdéssel, pihenéssel telt. Este Kután sétáltunk. Most csendes volt minden, mert készültek a szerdán tartandó hindu félévforduló - Galungan - megünneplésére. 10 nap múlva a sárga, azaz a boldogság - Kuningan - ünnepe lesz. Megcsodáltuk a hatalmas, feldíszített bambusz botokat, - penjor - amiket egy hónapig nem szabad leszedni. Gyuri elmondta, hogy ezek az Agung hegyet jelképezik, és a rajtuk lévő oltárba teszik az emberek a felajánlásaikat. A falvakban versenyeznek, hogy ki készíti a legszebb penjort. A szerencsés nyertes az ünnepségen az első sorban ülhet. Szerda az ünnep napja, ez meglátszott az utcai forgalmon és a bezárt üzleteken. Délután Gyurival és fiamékkal elmentünk az itteni “Metró áruházba” és bevásároltunk. Mi is ünnepeltünk, zúza pörköltet főztem a családnak. Az áruházban mindent megkaptunk, csak a pirospaprikát kellett keresni. Az inkább barna színű paprikaport nagy üvegedényben árulják, jó csípős, de színe nincs. Ha kell, akkor kell. Gyuri indonézül kért 10 dekát, de a kislány nem értette. Majd egy kis zacskóba kimért 10 dekát. Ezek után 10 percig kereste az árát a számítógépen. Próbáltunk neki segíteni, először az üvegen lévő név alapján kerestük és mutattuk meg az árát, majd a kód alapján. Ugyanaz az ár jött ki. Miután mindkét esetben a fejét csóválta és még párszor körbejárta az üvegedényt, otthagytuk és egy másik boltban vettünk valódi pirospaprikát. A pörkölt jól sikerült. A fiúk bevacsoráztak. Ma az ünnep másnapján, ez volt az ebéd is. Délelőtt napoztunk, fürödtünk, délután órákig szakadt az eső. Hétfő óta minden délután kisebb-nagyobb intenzitással esik. Esőisten siratja Anit és Zsoltit.

Balin nem lehet unatkozni. Szombaton Anival és Zsoltival elmentem motorozni. Zsolti mögött ültem és jól vettem a kanyarokat. Először Uluwatuba mentünk a szikla tetején lévő templomhoz. Belépő 3000 rúpia volt fejenként. A majmoknak a csemege rambutan -finom gyümölcs, én is szeretem - hármasával csomagolva 10000 rúpiába került. A templomban ünnepségre készültek a helyiek, ezért gyorsan készítettem pár fotót a zenészekről. Aninak a legnagyobb örömöt a nagy számban megjelenő, mindent megevő majmok jelentették. Turista alig volt a rekkenő hőségben - másnak volt annyi esze, hogy nem délben megy templomot nézni - ezért a majmok végig kísértek bennünket a templomhoz vezető úton. Figyelmeztettem Aniékat, hogy jobb a majmokkal vigyázni. Lehet, hogy a majmok is értették, mert egy jól megtermett példány a hátizsákomra ugrott, és jobb híján a sildes sapkámat kapta le a fejemről. Egy hosszú bottal próbáltam lecsalogatni a fáról, mire zsákmányával együtt felugrott a tetőre. Már éppen búcsút intettem sapkámnak, amikor megjelentek a helyi gyümölcsárusok, és a majom hajlandó volt fejfedőmet - amit már több helyen megrágott - egy gyümölcsre cserélni.

A nagy hőségben a jól sikerült csere után vidáman motoroztunk Dreamlanden, a tengerparton. Az égen bárányfelhők legeltek, a víz csodálatosan tiszta és meleg volt. A parton esküvőre készültek.

Vasárnap egész napos pihenés után Lacival és indonéz feleségével, Arival elmentünk egy misére, amit Ferenc atya emlékére - az atya 40 napja halt meg - rendeztek a Balin élő keresztények. Az atya 47 évet élt és dolgozott Flores szigetén, mint misszionárius. A megemlékezés egy órát tartott. Sokan méltatták tevékenységét, és vidáman emlékeztek a nagyszerű emberre. Elmondták, hogy mennyi jót tett az itt élőkkel, templomot, utat építtetett, és egész életét a szegényeknek szentelte. Sokat nevettek amikor felemlegették a kedves történeteket, ami az atyával kapcsolatban eszükbe jutott. Az egész mise ennek szellemében zajlott. Utána jóízűen falatoztunk a kertben feltálalt indonéz ételekből. Közben megismerkedtünk Gabriellával - Balin élő tiszteletbeli magyar konzul asszony  - aki mesélt nekünk Ferenc atyáról és a balinéz hétköznapokról. A belső helységben felhangzott a Happy Birthday és megtudtuk, hogy ma van a nusa duai pap születésnapja. Késő este vidáman és élményekkel telve értünk haza.

Hétfőn reggel szakadó esőre ébredtünk. Mai program a Bali Bird - madárpark - meglátogatása volt. Kisebb szünetekkel, egész nap ömlött az eső. A 230000 rúpiás belépőjegy a madárpark és a hüllőpark meglátogatását teszi lehetővé. A jegyen található és leválasztható kis részek, különböző kedvezményeket adnak. Például a parkban fogyasztott ebédhez jár egy gyümölcs dzsúz. Az ebéd finom volt, és két éhes páva a fiammal közös tálból csemegézett. Aniék megnézték a majomparkot is, utána az Ubud feletti rizsteraszban gyönyörködtünk. Az 50 kilométernyi visszautat a szakadó esőben 2 óra alatt tettük meg.

Kedden Gyurival találkoztunk és Tirta Empult a szent forrást néztük meg. Gyuri elmondta, hogy a baloldali medence a lélek, jobb oldali pedig a test betegségeit gyógyítja, és a helyiek évente legalább egyszer eljönnek ide megtisztulni. Gyuri mesélt az ünnepekről, például az évente megtartott “szerszámok ünnepéről”. Ezen a napon az itt élők az általuk használt szerszámokat - fakanáltól a kalapácsig, gyerekbiciklitől az autóig - megszentelik. A Batur vulkán felett hatalmas felhők gomolyogtak, de mire felértünk kitisztult az égbolt és - a panoráma éttermek egyikében - ebéd alatt gyönyörködhettünk a vulkán, és az alatta elterülő tó szépségében. Gyuri közölte, hogy ő jóban van az időjárás felelőssel és ha vele megyünk kirándulni nem esik az eső. A svédasztalos ebéd finom volt, /70000 rúpia/ fő/. Természetesen az italt külön kell fizetni. Ebéd után a Batur hegy aljában lévő meleg vizű forrásban fürödtünk. A belépő személyenként 80000 rúpia volt, ami tartalmazott egy welcome drinket, öltöző és törölköző használatot és fürdést az álomszép helyen.

A pihenés után Kintamani körzetben, egy fűszerpiacra mentünk. Időközben történhetett valami Gyuri és az időjárás felelős között, mert ide már szakadó esőben érkeztünk. A fedett kávézóban különböző kávé és teafajta bemutató volt. Nekem legjobban a ginzeng kávé és a gyömbér tea ízlett. A luwak kávé kóstolása 30000 rúpiába került. Gyuri elmondta, hogy ez a kávé az ínyenceknek való. A kávészemeket a mongusz megrágja, - csak a héját tudja megemészteni - majd kiüríti, és az alaposan megtisztított szemekből készül a kávé. Illendőségből megkóstoltam, de mivel nem vagyok nagy kávészakértő nem tudtam eldönteni, menyiben különbözik az íze a nem ilyen módon “pörkölt” kávétól. A változatlanul ömlő esőben hazaérkeztünk, és Kután beültünk Gyuri kedvenc, Brasil nevű éttermébe. Itt sem ért bennünket csalódás. A vacsora olcsó volt és finom, a Capirinja koktél - arak, azaz rizspálinka, méz, sprite, lemon és jégkocka - megtette hatását, jó hangulatban fejeztük be az amúgy is kellemes napot. Az étterem mellett még befizettünk egy következő napi raftingolásra. 70 dollár/fő, de érdemes alkudni, mert adtak kedvezményt az 5 személyre.

Szerdán korán keltünk, jött értünk a szervező cég kisbusza. Az Agung hegyen a rizsföldek fölött vártak bennünket a kísérők. Kaptunk mentőmellényt, sisakot, evezőlapátot. Érdemes vízálló szandálban jönni, mert mi 40000 rúpiáért vettünk szandált, és csak ezt az egy alkalmat bírta ki. A Telaga Waja folyóhoz a rizsföldek mentén, hosszú lépcsősoron mentünk le. Az egyik csónakba a menyem, fiam és én, valamint két guide, - kísérő - a másikba Ani, Zsolti és a két kísérő ült be. A rövid ismertető után - hogyan kell hátrafeküdni a csónakban ha nádból készült hidak,  vízbehajló vastag ágak alá érünk, stb. - elindultunk. A 12 kilométeres rafting megtételéhez több mint 2 óra kellett. Közben egy fiú - aki videó felvételt készített rólunk, 400000 rúpia/DVD - előttünk evezett és a veszélyesebb szakaszoknál videózott bennünket. Először egy zuhatagos résznél álltunk meg. Itt a parton, a hegy oldalában kialakított lépcsőkön kerültük ki a veszélyes részt. A kísérők átvitték a csónakokat a vízen, majd újra beszálltunk. A folyó sodrása erős volt, és a csónak haladását sok helyen hatalmas kövek, kisebb-nagyobb sziklák akadályozták. Több helyen a zúgóknál csak háttal lefelé tudtunk lemenni. A mi kísérőink nem voltak olyan ügyesek, mint a másik csónakban lévők. Az egyik ilyen hátramenetnél csónakunk elakadt az egyik sziklán, majd felborult, és mi egytől-egyik a vízbe estünk. A víz alatt próbáltam belekapaszkodni a csónak oldalán lévő kötélbe.  Hosszú időnek tűnt, míg a felszínre kerültem. Szerencsénkre annak ellenére, hogy a szikla mellé estünk, kisebb sérülésekkel megúsztuk a nagy kalandot. A DVD megnézésekor láttam, hogy pillanatok alatt történt az egész, és a másik csónak kísérői is siettek a segítségünkre. Nagy élmény volt, minden tekintetben. A még hátralévő veszélyesebb szakaszokat óvatosabban tettük meg. Egy csodálatos vízesésnél még megálltunk pihenni és fotózni. Végül egy 4 méter magas vízesésen -a csónakban feküdve, lábunkat a csónak oldalának feszítve, fejünket hátrahajtva -löktek le a kísérők. Leérkezéskor, a csónak szinte félbehajlott, és ha időközben meg is száradtunk, most újra beterített bennünket a víz. Ez volt a rafting vége. Innen már csak az étteremhez vezető több száz lépcső megmászása, és az ebéd elfogyasztása után, a még legalább ennyi lépcső legyőzése volt hátra. Hazafelé az órákig tartó araszolás már semmiségnek tűnt a napi eseményekhez képest.

Bali igazi arcát az tudja megmutatni, aki itt él, ismeri a helyi szokásokat és tud adni valami pluszt, ami az útikönyvekből hiányzik. Ilyen ember Gyuri, /Kakas / akivel a szerdát együtt töltöttük. Először a Nemzetközi iskolát mutatta meg, ahol a Balin élő külföldi gyerekek tanulnak. Utána Tohpatiba mentünk. Útközben az újságárusok egy Dunántúli Naplóval leptek meg bennünket. Igaz a dátumot kifestették, de egy szavunk sem lehetett, hiszen magyar újságot kértünk és kaptunk. Tohpatiban egy szövőműhelybe látogattunk. Itt készül a batik és az ikat. A batiknál méhviasszal kenik be azt a részt, ami az anyag megfestésekor a minta lesz. Az ikat anyagnál van az egyszerű és a dupla ikat szövés. Az egyszerűnél csak a vetélőszálakat - keresztirányú - festik be. A dupla ikatnál a hosszirányú szálakat is befestik, és szövéskor a festett szálak adják a mintát. A szövőműhely melletti boltban álomszép anyagok és ruhák várják a turistákat.

A következő helyiség Batubulan,  a kőszobrok készítéséről híres.  Általában két ember készít egy szobrot. Az egyik formára vési a követ, a másik az aprólékos munkát végzi. Homokkő és vulkáni kő az alapanyag. Ezután Celukba mentünk az ezüstművesekhez. Itt a kibányászott ezüstdarabkákból, ötvözés, finomítás után aprólékos munkával készülnek az ékszerek. Mas faluban a fafaragás technikáját lestük meg, és gyönyörködtünk a szebbnél-szebb, kész szobrokban, dobozokban, ajtófaragásokban. Ubudban az Ibu Oka 2 étteremben malacsültet - baby guling - ettünk. Gyuri elmondta, hogy azért szerepel a 2-es szám az étterem nevében, mert a tulajdonosnőnek van egy másik étterme is, ami szintén a baby guling készítéséről híres.

Ebéd után Gyuri ubudi házát is - Raka-Raka villa - megnéztük. A nagy melegben jólesett megfürdeni a medencében. Az ubudi kézműves piacot is meglátogattuk, ahol Ubud és a környező falvak termékei megtekinthetők és megvásárolhatók. Gyuri egész nap mesélt, és minden kérdésemre kimerítő választ adott. Az áldozati kosárkák tartalmával az emberek - naponta többször - azt köszönik meg, amijük van. A rizs, a keksz, a füstölők ezt jelképezik, a virágszirmok, színek szerint mást és mást szimbolizálnak. Elmondta, hogy a sok helyen látható “putri” szó alapjelentése, hercegnő. Mesélt a balinéz emberek hétköznapi életéről, vallásukról, ünnepeikről, a szegénységről, arról, hogy milyen szoros a kapcsolat egy-egy faluközösségben.

Csütörtökön  Robert elvitt bennünket az Bali tenger Tanjung Benoa partszakaszára. Itt az egyik nyitott étteremben, katalógusból kiválasztottuk, hogy milyen vízi sportot szeretnénk kipróbálni. Parasailing, jet-sky, banana-boot, flyfish volt a nyerő. A motorcsónak által húzott ejtőernyők 10 percenként emelkedtek a magasba. Egy ember felhúzása, repülése és leszállása kb. 5 percet vett igénybe. A flyfish különösen borzolta a kedélyeket. A szintén motorcsónak húzta repülőhal többször felemelkedik a víz felszínéről és repül a levegőben. Nem árt rajta kapaszkodni. Ani nagy lendülettel ült fel a banana-bootra, így átesett a túloldalra és belepottyant a vízbe. Sokat nevettünk. Ani mindent kipróbált, én az árnyékban fotóztam őket.

A több órás vízi sport után egy helyi pandangban - itt szumátriai ételeket árulnak - ebédeltünk. Mindenki kapott egy tál rizst, és az asztalra tett - különböző ételeket tartalmazó - tányérkákról lehetett válogatni. Ezek a tányérok a kirakatba is ki vannak téve, ebből lehet ételt kérni, elvitelre. - take away, indonézül bunkusz - Pénteken reggel 6 órakor keltünk. Irány Padangbai település, ott is egy merülő központ. A kb. 60 kilométeres út megtételéhez másfél óra kellett, a reggeli zsúfoltság illetve az útépítések miatt. Hol az egyik, hol a másik irányba, de olyan is volt, hogy mindkét irányba voltak útlezárások. Ilyenkor az út melletti földútra terelődött a forgalom. A búvárközpontban Robert elintézte a formaságokat, és kisétáltunk a partra. Onnan csónakkal ment a kis csapat  a Blue Lagoonhoz, a merülőhelyre. Én felsétáltam a hegyoldalra, ahonnan hosszú lépcsősorok vezettek le, a sziklafalban kialakított napozóhelyre. Megérkezésemkor az árusok mindent meg akartak velem vetetni. Nehezen hitték el, hogy nem fogok szarongot, gyöngyöt, kagylót, faragott csontot, festményt vásárolni. A Bali tenger szépségében gyönyörködve megállapítottam, hogy a Kék Lagunában valóban kék a víz.

A kétszeri merülés után visszaindultunk Nusa Duára, a szállásunkra. A sietség oka egy születésnapi meglepetésparti volt, amelyet mi szerveztünk a most érkező és születésnapját ünneplő menyem részére. Fiam kiment érte a repülőtérre, mi feldíszítettük a nappalit. Zsolti hurkát, kolbászt, - hazait - sütött. Roberték meghozták a tortát, és a barátainkkal együtt vártuk az ünnepeltet. A sötét lakásban, csak a tortán lévő gyertya világított. A meglepetés jól sikerült. Menyem a köszöntésnek és a tortának, a vendégek a magyaros vacsorának, én pedig a jól sikerült estének örültem.

Balin szó szerint “repül” az idő. Fiam a barátjával lejár egy edzőterembe, Zsoltiék motort béreltek, a 125 köbcentis, négyütemű, automata sebváltós robogó havi bérleti díja 850000 rúpia. Két nap alatt kétszáz kilométert tettek meg. Sokkal könnyebb eljutni bárhová, mint autóval. Fiam autót bérelt /3000000 rúpia egy hónapra / és elvitt Kutára, ahol bőrkabátot csináltatok a már ismert szabónál. A térdig érő bőrkabát 1000000 rúpia. /kb. 23000 ft./ A kabátot nem az itteni 36 fokos melegre, hanem az otthoni téli napokra szánom. A tegnapot kivéve, minden nap volt kisebb-nagyobb eső. De nem sokáig tart és hamar felszárad a nagy meleg hatására.  Vasárnap este barátainkkal a Jimbaran partszakaszra, a halsütödékhez mentünk vacsorázni. Ezt nem szabad kihagyni annak aki Balira jön. Igaz drágábbak, mint más étterem, de az általunk kiválasztott élő halakból, rákokból, kagylókból, osztrigákból készül a finom vacsora. Örültem, hogy világosban mentünk le a partra, mert így tudtam fényképezni. Balin korán megy le a nap és hat órakor már sötét van. Felhőtlen örömömet csak az égbolton gomolygó bárányfelhőkből lezúduló eső zavarta meg. Az emberek pillanatok alatt behúzódtak az éttermek fedett részeibe és a pincérek már hozták is a vacsorát. A halat nem szeretem, de a rizzsel, párolt zöldséggel feltálalt rák, kagyló nagyon ízlett.

Az eső közben elállt és vacsora után sétáltunk a tengerparton a még nedves homokban. Utána bementünk Kutára. A Legián út két oldalán, az egymással összefüggő bazársorok kínálatának nem lehet ellenállni. Hosszas alkudozás után, - az árusok magas árral kezdenek - Ani két csinos blúzzal lett gazdagabb. A két vállpántos blúz 70000 rúpia, 1500 ft. volt. Hétfőn fiam edzéssel kezdte a napot, Zsoltiék szinte egész nap motoroztak. Aninak és nekem megártott a sok fűszeres étel ezért megfogadtuk, hogy szolidabban fogyasztjuk a balinéz ételkülönlegességeket. Ez a fogadalom este hatig tartott, amikor is hivatalosak voltunk Rinának a 26. születésnapi partijára. “Bali Time” szerint - egy órás késés, itt nem késés - fél hétre meg is érkeztünk a családhoz, ahol kedves fogadtatásban részesültünk. Megismertük Rina szüleit, testvéreit, barátnőit. Amíg a bemutatkozás zajlott, Luna az ünnepelt kétéves kislánya csalhatatlan ösztönnel kiválasztotta a neki szánt ajándékot, a székre tett táskából. Amikor Rina szülei, feltálalták a finom vacsorát, - sült csirke, palacsinta tésztába forgatott sült rák, párolt vegyes zöldség, rizs - mi rögtön megszegtük a reggeli fogadalmunkat és még repetáztunk is. Az est fénypontja a Fekete erdő torta volt. Luna két kézzel tömte magába a süteményt és a díszítésre használt csokigolyókat. Az ünnepelt örült az ajándékoknak, mi pedig a jól sikerült estének, amit egy igazi balinéz családnál tölthettünk.

Kedd délelőtt Zsolti rábeszélésére életemben először motorra ültem. Igaz csak utas voltam, de nagyon tetszett. Elmentünk egy mosodába, ahol 11 ruhadarabot, - pólók, fehérneműk, törölközők - 19000 rúpiáért, kb. 440 ft. mostak ki. Utána lementünk egy olyan partszakaszra, amit turisták nem látogatnak. Próbáltunk észrevétlenül elvegyülni a helyiek közé. A vegyülést csak fehér bőrünk és a folyamatosan kattogó fényképezőgépem akadályozta meg. Érdekes volt nézni a halászok mindennapi életét. A hatalmas jégtömböket és a halakat kis csónakokkal vitték a tengeren horgonyzó nagy hajókhoz. Mindenki dolgozott, a férfiak vizes hordókat cipeltek a vállukon átvetett bot segítségével. A jeges autót sokan állták körbe. Két ember a platóról adta le a jégtömböket, míg lent hárman is segítettek annak aki a csónakhoz cipelte a vállára adott  jeget. A nők halakat árultak, halászhálót foltoztak. Miután mi is mindent megnéztünk és minket is alaposan megbámultak, tovább robogtunk.

Szűk kis utcákon, tengerparti úton, lemezből tákolt bódék, valamint gyönyörű házak között motoroztunk. A három órás kirándulás után visszamentünk a szállásunkra. A nagy melegben jólesett megmártózni a medencében. A késői ebéd után Tanah Lot templomnál a naplementét szerettük volna megnézni, de a fejünk felett gyülekező felhők miatt elhalasztottuk. Kutára mentünk, sétáltunk, fagylaltoztunk. A fagylaltot pohárba mérték, a legkisebb pohár - két nagy gombócnak felelt meg - 18000 rúpia, kb. 400 ft. volt. Este még beültünk a Legián utcán lévő magyar étterembe és jól elbeszélgettünk a tulajdonossal, Paparicsivel és feleségével. Az esti fürdés a medencében már csak hab volt a tortán.

Ismét lehetőség adódott, hogy meglátogassam kedvenc szigetemet, Balit. Először nagy volt az izgalom a családban, hogy el tudunk-e utazni a légtérzár miatt. Szerencsére Bécsben feloldották a zárlatot, és 21-én szerdán reggel megkezdődött az utazásunk, és így a két hónapos pihenésünk ezen a gyönyörű szigeten. Először Bécsbe mentünk, majd 4 órás késéssel, de felszállt a Qatar légitársaság gépe Doha felé. A repülőjegy megvételekor mérges voltam, hogy 7 órás várakozással tudunk átszállni a Szingapúrba tartó gépre, de ez most nagyon jól jött, bőven elértük a csatlakozást. Szingapúrból Denpasarba érkeztünk, befejezve 31 órás utazásunkat. A repülőtéren már vártak bennünket a barátaink, Robert, Rina, kislányuk Luna és Laci, Ari akiknél apartmant béreltünk. Az este beszélgetéssel telt el, örültünk a találkozásnak. Tegnap reggel, kilenc órakor felkeltem, serényen kipakoltam a bőröndömet, és vártam, hogy a többiek is felébredjenek. Az utazás utóhatásaként napunk csak lazítással, beszélgetéssel telt el. Zsolti és Ani elmentek telefonkártyát vásárolni, mert sokkal olcsóbb Magyarországra az itteni kártyával telefonálni. Az XL-es kártya 27000 rúpia, /kb. 620 forint/ebből 2000 rúpia, lebeszélhető, plusz 100000 rúpiával, /kb. 2300 forint/ feltöltöttük.  Este ki is próbáltam, 0.42 perc beszélgetés Budapestre, kb. 80 forintba került. Délelőtt lementünk a medencéhez fürödni, úgy látszik erre várt az időjárás felelős, mert 10 perc után elszürkült az égbolt és ömlött az eső.

A melegen nem változtatott a két órán keresztül zuhogó eső. A levegő még párásabb lett és mire elindultunk vacsorázni és vásárolni, az esőnek már nyoma sem volt. A Carrefour áruházban nézelődtünk, bevásároltunk és beültünk a felső szinten lévő éttermek egyikébe. Vacsora után kipróbáltuk a Fish spa-t. Ez egy nagy üveg akvárium, amibe belógatjuk a lábunkat, és az apró halak lecsipkedik a bőrről az elhalt sejteket. Először úgy csiklandoztak, hogy nem bírtam megállni nevetés nélkül, később csak a kellemes bizsergést éreztem, amit a lábujjak közötti és a láb körüli úszkálásukkal okoztak. 10 perc 30000 rúpia, kb. 690 forint. Éjjel a nagy meleg ellenére jól aludtam, csak az időeltolódást /+ 6 óra / kell megszokni. Ma a fürdést csak az ebédelés szakította meg. Lacival és Arival warungba / főleg a helyiek által látogatott kis étterem / mentünk ebédelni. A már ismert Nasi gorenget / pirított rizs, rákkal, tükörtojással / ettem, guava dzsúzt ittam. A rizs 11000, az üdítő 5000 rúpia, összesen 16000 rúpia, kb. 370 forint volt az ebéd.

A délután fürdéssel, napozással telt. Most este fél tíz van, Zsolti és Ani vacsorázni mentek, fiamhoz jött egy kis balinéz hölgy, aki masszírozást vállal, 75000 rúpia/fő/óra, kb.1700 forint. Én a blogomat írom és örülök, hogy újra Baliról írhatok, és mindezt Bali szigetén.

“Balin töltött egy hónap úgy elrepült mint egy pillanat” ezt írtam tavaly és ezt tudom  írni most is. Az utolsó pár napban elmentünk a kutai Waterbomba, kirándultunk a Dreamland partszakaszra, egyik délután megnéztük Tanah Lot templomnál a naplementét. Esténként fagylaltoztunk Denpasarban és Kután a magyar érdekeltségű cukrászdában. A hazautazás előtti búcsúvacsorát Roberttel és családjával, a Jimbaran partszakaszon lévő tengerparti éttermek egyikében fogyasztottuk el. A vízi park sokat változott tavaly óta. Elkészült a hatalmas csúszdarendszer, megszűnt a felvonulási terület és a bejáratnál lévő bokros, füvesített részen is napozó ágyakat helyeztek el. Így sokkal több helye lett azoknak akik a medencéktől távol szeretnek napozni és pihenni.

Az egynapos belépő változatlanul 250000 rúpia/ fő, kb. 5000 ft. A pénztárnál lehet vásárolni egy csuklópántot, amivel a nap folyamán ételt, italt vettünk. Készpénzt sehol nem fogadnak el a park területén. Egyes játékokért is ezzel tudtunk fizetni. A nap hét ágra sütött, semmi akadálya nem volt, hogy élvezzük a park nyújtotta lehetőségeket. Nekem tetszett a hatalmas sárga gumiban való csordogálás a folyón, ami vízköpőkkel és mini zuhatagos részekkel volt tarkítva, és ezek alatt áthaladva senki sem úszta meg szárazon. A gyerekek különösen élvezték a vízi parkot, a barátságos jelmezes figura jól elszórakoztatta őket. Az idősebbek a gumiasztalon ugráltak, falat másztak, csúszdáztak, vízilabdáztak. Olyan is volt aki az egész napot a medencében lévő bárnál töltötte.  Tavaly családi napba csöppentünk, főleg balinéz családok szórakoztak a parkban, most turistákkal volt tele és elvétve láttunk helyieket.

Este elmentünk vacsorázni a Bambu Desa étterembe. Roberték születésnapi meglepetéspartit szerveztek fiamnak, ami jól sikerült. A zenészek sokat mókázva köszöntötték az ünnepeltet.

Következő nap délelőtt az Indiai-óceán dreamlandi partszakaszán kószáltunk. Délután a Tanah Lot templomnál a naplementét néztük meg. A nap néha kikukucskált a felhők mögül, de az igazi naplemente elmaradt. A parton messzire sétáltam a dagályból visszamaradt pocsolyákkal tarkított földsávokon keresztül, a barlangok alá. Amikor láttam, hogy a templom alatti barlangban sokan vannak, én is odamentem, és beálltam a sorba. Egy balinéz pap osztotta az áldást a jelenlévőknek. A homlokomra rizsszemeket ragasztott, a fülem mögé rózsaszínű frangipani virágszirmot tűzött és megáldott. Ezek után már nem is bántott annyira, hogy az igazi naplemente megint elmaradt. Alkonyatkor felsétáltunk a hegyoldal tetején kialakított éttermekhez, készítettünk pár fotót, gyönyörködtünk a sok színben játszó  égboltban és az alattunk elterülő tájban. A kijáratnál kíváncsian nézegettük a hatalmas kígyót tartó fiatalembereket. Addig kíváncsiskodtunk, míg meggyőzték fiamat, hogy jó érzés egy ekkora kígyóval közös fotót készíteni. Az üzlet megköttetett, fiam büszkén tartotta a hatalmas csúszómászót.

A késő esti órákban Kután a Gelato Sweet Dreams cukrászdában fagyiztunk. Az egy hónap alatt többször is ettünk a finom fagylaltokból és ezen az estén Lacival is sikerült találkozni. Jó érzés volt a kint élő kedves honfitárssal kellemesen elbeszélgetni.

A hazautazás előtti napon Roberttel és családjával búcsúvacsorára mentünk a Jimbaran partszakaszra. Itt az egyik kis bódénál kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk enni, - kagyló, rák, hal - és kiültünk a tengerparti asztalokhoz. Innen gyönyörködtünk az Indiai-óceán fodrozódó hullámaiban. Néztük a szinte percenként le-és felszálló gépeket és eszembe jutott, hogy holnap már mi is úton leszünk hazafelé. Vacsora közben, az élményeket felidézve búcsúztunk a szigettől, Ács László szavaival élve ”a földi édenkerttől”, az istenek szigetétől.

Bali túra