Szentendre
Szentendre a Dunakanyar legszebb városa. Szombaton elindultunk - mint minden évben legalább egyszer - újból felfedezni a városkát. Először a sétálóutcán mentünk végig. A délelőtti órák és a kellemes idő ellenére alig volt turista. A kenyérlángos sütödénél álltak páran, és próbálták ellesni a lángos készítésének titkát. Mint általában mindig, most sem tudtam ellenállni fényképezési szenvedélyemnek. Először a szerb templomot, majd egy lombkorona nélküli fát, virágos ablakokat, szűk kis utcácskákat, kapukopogtatókat, a patakon átívelő hidakat fotóztam.
A fő utcáról letérve a Bükkös-patak partján lévő piacra jutottunk. Megnéztük a gyümölcs-, zöldség-, virágkínálatot, megcsodáltam a házi készítésű befőtteket. A vízparton a hatalmas gesztenyefák alatt sétáltunk az aluljáróhoz, ahol a falfestéseket fényképeztem le. Innen keskeny utcákon, majd hosszú lépcsősorokon keresztül értünk le a Duna-partra. A több órás kószálás után beültünk a parton lévő vendéglők egyikébe. A finom ebédet jóízűen megettük, és a fáradalmakat kipihenve a Duna partján sétáltunk tovább. A hatalmas felhőpamacsok, a vízen úszó kirándulóhajó, a gyönyörű zöld növények megint fényképezésre csábítottak. A parton felejtett homokzsákok az árvíz elleni védekezésre emlékeztetnek. A város szélén fekvő kis parkban a padok rossz állapotúak, pedig a virágok között jó megpihenni. A szemben lévő domboldalon van a művészek alkotóháza, és egy kávézó, mely egyben kiállítóterem is. A szabadtéri szobrok igazán nem nyerték el tetszésünket, de ízlések és pofonok különbözőek.
Visszaúton a főtér felé sétálva megállapítottam, hogy innen turista nem megy el üres kézzel. Szinte minden házban népművészeti tárgyakat, szebbnél-szebb csipketerítőket, hímzett ruhadarabokat, ízléses és kevésbé igényes ajándéktárgyakat árulnak. Nekem a gyapjúból készített - kifordítva is hordható - kabátok és kardigánok tetszettek. Az egyik kabátka árcéduláját megnézve, - 70000 forint - rögtön döntöttem, maradok a tetszésnél. A hosszú séta után az egyik cukrászdában megkóstoltunk egy-két kímélőnek nevezett fagylaltot. Szívesen megtudakoltam volna, hogy mitől kímélő, de a tömeg miatt nem tettem. A fagylalt és a kávé finom volt. A vétkezés után a főtér házai között megbúvó, szűk kis utcácska lépcsőin felkapaszkodtunk a domb tetejére. Ezt a helyet is mindig meglátogatjuk, mert gyönyörű innen a kilátás. Az ódon templom körül sétálva, az oldalfalakról lenézve gyönyörködtünk a Dunában, a háztetőkben, a számtalan templomtoronyban.
Kezdett esteledni, búcsúzóul még a patak partján is készítettem újabb fotókat erről a tüneményes kisvárosról. A nap végén ismét megállapítottam, hogy Szentendre nem véletlenül az egyik kedvenc városkám, és ahhoz, hogy aprólékosan végignézzük a templomokat, múzeumokat, kiállításokat nem egy nap, de még egy hét is kevés.