Seprűnyélen Bali szigetén

Két hónapos nyaralásunk Bali szigetén véget ért, és hétfőn - 24 órás utazás után - megérkeztünk Budapestre. Balin töltött utolsó hét eseményeit beárnyékolta fiam derékfájása, ami a mozgásban is korlátozta. Nyaralásunk elején tervezett kirándulások közül Beduluba nem jutottunk el. Gyurit megkértem, hogy vigyen el, mert szeretném megnézni az Ács László Bali című könyvében említett Yeh Pulu-i domborművet. A bejáratnál megvettem a 15 000 rúpiás jegyet, és elindultam a hosszú lépcsősoron lefelé. A mellettem jövő fiatalembert sikerült meggyőznöm, hogy egyedül szeretném megnézni a látványosságot, és nem kérem a kíséretet.

Az utat egyik oldalon rizsföldek, vízesés, gyönyörű zöld növények, hatalmas fák, a másik oldalon sziklafal szegélyezi. A bejárattól nem messze egy fafaragással foglalkozó család él. Az út közepén, a vízeséssel szemben egy bódéban a középkorú férfi is álarcokat, fatárgyakat készít. A sziklafal oldalában helyiek fürdenek. Szembetaláltam magam egy anyaszült meztelen idősebb nővel, akinek a szeme sem rebbent. Gyuri később elmondta, hogy a kis falvakban ez még ma is természetes dolog. Régen a nők félmeztelenül jártak, ezt hivatott jelképezni az általuk hordott gyönyörű átlátszó blúz, a kabaya. Az út végén feltűnt a 25 méter hosszú dombormű. A sziklafalba vésett XIV. századi Yeh Pulu-i relief a balinézek hétköznapjaiból mutat be részleteket. A vallásra Ganésa szobra utal. Előtte egy öreg hölgy próbált megáldani, de ezt kihagytam, és a mögötte lévő két félkapun keresztül kiléptem a rizsföldekre. A zölden hullámzó rizstáblák nagyon szépek voltak. Visszaúton a kis bódénál alkudoztam egy gyönyörűen faragott álarcra, de megegyeznünk nem sikerült. Gyurinak elmondtam, hogy igazán nem fogott meg amit láttam, de örülök, hogy ezt is megnéztem.

A kirándulás után Ubudban megálltunk enni. A helyiek által közkedvelt babi guling fogyasztása közben Gyuri felhívta figyelmemet, hogy teherautón megérkezett ebédünk alapanyaga, a nyárson sült malac. Ebédemet félbehagyva örökítettem meg a hatalmas tálcán szállított jószágot.

Következő nap Seminyakra mentünk, ahol tavaly nyaraltunk. Először kedvenc reggeliző helyünkön élveztük a már ismert ízeket, majd egy tetováló szalont kerestünk fel. Fiam addig mondogatta, hogy nem merek tetováltatni, míg elhatároztam, hogy sürgősen szükségem van a csuklómon egy pillangóra. Fiamnak két és félóra alatt készült el a nevető buddha. Az én pillangóm rajzolása és színezése egy órát vett igénybe. Összeszorított fogakkal tűrtem a szurkálást, nem volt veszélyes, de kellemes sem. Kérdésemre - hány éves volt a legidősebb tetováltató - a fiatalember elmondta, hogy egy 66 éves ausztrál férfi kért Batmant a vállára. Helyi viszonylatban drága volt a tetoválás, de a kivitelezés szép lett.

Szombaton Gyuri tojásrántottával várt bennünket. A finom és bőséges reggeli után kell a  mozgás, ezért Gyurit rábeszéltem egy motorozásra. Először Tanah Lotra mentünk. Szerettem volna besétálni a templomhoz, de nem sikerült, mert megint dagály volt. Fényképezés közben megállapítottam, hogy mindegy, hogy apály vagy dagály van, a táj csodálatos és ezt a látványt nem lehet megunni. Kifelé menet az egyik árusbódénál - először a két hónap alatt - negatív élmény is ért. Kagylóból készült nyakláncot nézegettem, és amikor mégsem vettem meg, az eladó meglökött. Csodálkozva ránéztem, és no-no, ezt talán nem kéne megjegyzésemre, zavartan elfordult. Meglepődtem, mert ez a viselkedés nem jellemző a balinéz emberekre.

Tanah Lot után Gyuri a Butterfly parkot - pillangó park - ajánlotta következő úti célnak. Útközben eleredt az eső és megálltunk egy kis kifőzdénél. Itt megint nagyon kedvesek voltak a helyiek. Amíg én meglátogattam a kék és rózsaszínben pompázó mellékhelyiséget, Gyuri elszórakoztatta a lányokat.

A Tabanantól 7 kilométerre fekvő park nem nagy, de gyönyörű. A teljes terület teteje hálóval van bevonva. A kis tavakkal, felettük átívelő fahidakkal, vízeséssel tarkított parkban fekete, sárga, kék és színes pillangók repkednek virágról-virágra. Megnéztük az alvó lepkéket is. A lepkéken kívül botsáskát, pókot és szarvasbogarat is láttunk. A botsáskát Gyuri megfogta, az örömmel kapaszkodott a szemüvegébe.

Hazafelé megörökítettem a - futball világbajnokság tiszteletére - hatalmas zászlókkal feldíszített utcákat. Kután a repülőtér előtti útkereszteződésben, gyönyörű park közepén - lovak vontatta harci szekér, (Mahabharata eposz) - hatalmas szoborcsoport van. Arrafelé menve mindig terveztem, hogy lefényképezem. Utolsó este körbejártam és minden oldalról készítettem róla fotót. A parkban nagyon sok balinéz család sétált, pihent, egy pillanatra a Városligetben éreztem magam.

Vasárnap még elmentünk szokásos helyi éttermünkbe - warung - egy búcsúebédre. A pincérlány kedvesen fogadott bennünket, és amikor Gyuri elmondta, hogy este felszáll velünk a repülőgép Európa felé, minden jót kívánt nekünk. Ő is a “Sampai jumpa lagi” - viszontlátásra újra - köszönéssel búcsúzott tőlünk. Úgy legyen.

Bali album

Balin töltött két hónapos nyaralásunk a vége felé közeledik. Szép helyeken jártunk és Ubudba is többször eljutottunk. Ubud különösen vonz, és éltem a lehetőséggel, amikor Gyuri felajánlotta, hogy aludjak a Raka-Raka villában. A szombati napot családommal együtt itt töltöttük. Megérkezésünk után Gyuri elvitt bennünket - a villához közeli - Caffee Copper étterembe. Gyuri mögött a kerítésnél, egy utcai árus kisebb faragott tárgyakat és legyezőket kínált. Alkudozás közben jókat nevetgéltünk, “hagyd magad előbb szabadulsz” alapon az egyik legyező boldog tulajdonosa lettem. Ebéd után Tegalalangba - a tavaly megismert fafaragóhoz - mentünk. Vásároltuk pár emléktárgyat, és délután folyamán még meglátogattunk néhány ajándékboltot. A kövekből készített füstölőtartók, kis szobrok nagyon tetszettek. Vásárlás közben láttuk, hogy milyen aprólékos munkával csiszolják, festik, díszítik a különböző formájú kavicsokat. Gyurival - aki egy percig sem hagyott unatkozni bennünket - vidáman telt a délután. Este családom visszament Nusa Duára, én a villában aludtam.

Nem szeretek egyedül aludni, és az éjszaka folyamán kitört vihar ezt az érzésemet csak megerősítette. Balin még nem hallottam ilyen égzengést. A szakadó eső már csak hab volt a tortán. Reggel napsütésre ébredtem, és rögtön elindultam a pár méterre lévő majomerdő felé. A Gyuri által 10 percnek mondott séta az ubudi piacig - a Monkey Forest roadon - nekem másfél órát tartott. Igaz közben nézegettem a boltokat, ahogy egymásután nyitottak ki, beszélgettem a helyiekkel, akik már korán reggel fuvart ajánlottak. Nehezen hitték el, hogy csak sétálni és nézelődni szeretnék. Először is megkerestem az Ács László Bali című könyvében említett Café Jaya éttermet, és beültem reggelizni. Itt létem alatt először fordult elő, hogy az avokádó dzsúzba nem tettek csokoládét. A pincér mosolyogva fogadta megjegyzésemet, de semmi sem történt. Lehet, hogy sokat vártam ettől a helytől de ezek után már a banános palacsinta sem ízlett annyira.

Jó kedvemet ez sem vette el, hiszen kedvenc városomban tölthettem az egész napot. Tovább figyeltem az üzletek előtt sürgő-forgó helyieket, akik készültek a turisták fogadására. Lefotóztam az eladót, aki felajánlást tett ki boltja elé, és a járdát is, ami nemrég készült el, de már a rácsokat összetörték a motorral ráhajtók. Az ubudi piac forgatagában órákig nézelődtem. Apróbb ajándéktárgyak vásárlása közben megcsodáltam az áruját megszentelő nőt, a dísztárgyakat tisztogató fafaragót. A piac főbejáratánál lévő templomban - vasárnap lévén - rengeteg helyi volt, akik felajánlásaikat hozták a szent helyre.

Az ubudi piaccal szemben van a királyi palota. Ide is bementem. A belső udvart meglehet nézni, de az egész palotát nem, mert benne laknak a leszármazottak. A királyi baléban - pihenő hely - múlt héten a balinéz táncot tanuló kislányokat, most a kutya melegben itt pihenő állatot kaptam lencsevégre.

A több órás séta után visszaindultam a villába. A visszaút is sokáig tartott. Először egy késárus lánnyal, majd a focipályánál egy szatyorból, kisebb ajándéktárgyakat kínáló idős asszonnyal beszélgettem. A majomerdőn keresztül haladva a hatalmas fák, a rajtuk ugráló majmok, a zúgó kis patakok, és a buja növényzet ejtett ámulatba. A kiadós gyaloglás után, a nagy melegben jólesett a villa medencéjében megfürödni.

Gyuri örült, hogy jól éreztem magam, én örültem, hogy Ubudban is eltölthettem két napot. Hétfőn megkértem Gyurit, hogy vigyen be motorral Kutára, mert szeretek sétálni az óceán partján. A repülőtér kerítésénél fényképeztem a le-és felszálló gépeket. Néztem a helyieket akik vidáman fürödtek és játszottak a halászhajók között.

Turistával szinte nem is találkoztam, erre a részre csak azok jönnek, akik kíváncsiak az itt lakók hétköznapjaira. Persze itt sem unatkoztam. Kagylót gyűjtöttem, - szerintem túlsúlyos lesz a bőröndöm - és folyamatosan fényképeztem a helyieket. A velem szembe sétáló kislányok még pózoltak is, és nagyon tetszett nekik a róluk készült fotó. A két órás tengerparti sétát a naplementében való gyönyörködéssel fejeztem be.

Holnap felszáll velünk a repülőgép hazafelé. Az utolsó hét eseményeit már otthonról írom. Megint búcsúzom a szigettől: “Sampai jumpa lagi” azaz viszontlátásra ismét!

búvárkodás Balin

Balin általában nagyon meleg van, még akkor is ha esik az eső. Ezt a meleget jól viseljük a medence partján, vagy a Waterbomban. Eddig minden évben elmentünk, és egy napot eltöltöttünk a vízi parkban. A belépő 26 dollár fejenként. Karszalagra kell pénzt feltöltetni, és abból lehet vásárolni a park területén. Készpénzt sehol nem fogadnak el. Vasárnap - mint két éve is - családi nap volt a helyiek részére. Először megijedtünk a tömeg láttán, de amikor kiderült, hogy van szabad gazebo is - kétszemélyes és családi punnyadó is, utóbbinak a bérlése 200000 rúpia/ nap - akkor megnyugodtunk, hogy lesz napozóágy is. Sokan voltak a strand területén, de igazán nem volt zavaró. Rina, Robert és a kis Luna is eljöttek, és élvezték a park nyújtotta szórakozási lehetőségeket. Újdonság a tavalyihoz képest a Climax nevű zárt hengerben történő lecsúszás, amit Rina és Robert ki is próbált. Tetszett nekik. Én inkább csak fürödtem és napoztam, azért a kis folyón a sárga gumikerékben - Lazy river - való sodródást nem hagytam ki.

Az ételek, italok árai nem sokkal drágábbak mint egy átlagos helyen. A nasi goreng - sült rizs, csirkével, zöldséggel - 37000 rúpia, sprite 7000 rúpia, dzsúz 21000 rúpia, egy gombóc fagylalt 18000 rúpia volt. A jól sikerült napot esti szórakozás követte. Először a Bahiana, majd a Westend bárba és végül hajnali háromig újra a Bahiana bárban múlattuk az időt. A koktélok kb. 60000 rúpiába kerültek. Persze voltak olcsóbbak és drágábbak is. Mindkét szórakozóhelyen táncoltunk kicsit, a Bahianában a műsort is megnéztük. A két fehér bőrű, csinos lány - ausztrálok - igen óvatosan táncolt a rúd körül. Az itt szórakozó külföldi férfiak nem szűkölködtek az indonéz lánypartnerekben. Jól éreztem magam, de megállapítottam, hogy öregszem, mert már annyira nem vonz az éjszakai szórakozás. Igaz, én másnap is fitt voltam, míg a fiatalok nehezen pihenték ki a mulatozást. Következő napokban különböző strandrészeket néztünk meg. Egyik nap Arival és Lacival a Geger-beachre mentünk. Ezek a partok még természetes környezetükkel várják a turistákat, pár árusbódéval, ahol üdítőket, gyorsan és egyszerűen elkészíthető ételeket kínálnak. Napozó ágyakat is lehet náluk bérelni. Az árak változóak, 5000-20000 rúpia/ ágy, itt is lehet alkudni. A part fehér homokos, a víz kellemes, a táj gyönyörű.

Az egyik bódé mellett lefényképeztem egy hatalmas fát, amelyen egzotikus virágok nyíltak. Egy óra múlva a virágoknak hűlt helyük volt, helyettük fehér bimbók voltak az ágakon. Másik bódénál egy gyümölcsfát fényképeztem, de hiába kérdeztem a helyiektől a gyümölcs nevét, nem tudták megmondani, illetve csak az indonéz nevét ismételgették. Napozás közben a tengeri füvet gyűjtő fiút figyeltem. Hosszú ideig a víz alatt szorgoskodott, majd időközönként felbukkant és az általa vontatott ládába helyezte a növényt. Ezt a tevékenységét a mellette csónakázó japán lány is megcsodálta. Közben a bódékból egy asszony felajánlást - rizzsel, virágszirommal teli kis kosárka - helyezett el a vízparton a homokba. Később Gyuri elmondta, hogy a tengerifű többek között illatszerek alapanyaga is.

A Balangan-beachen hasonló a táj, de a part inkább kagylómorzsalékos, mint homokos, és rengeteg a fürdőzök által hátrahagyott üvegcserép. A napozó ágyakért itt is fizetni kell. Az óceán ezen részén rengeteg a szörfös, akik csodálatosan siklanak a hatalmas hullámok hátán. Az apály kezdetekor sikerült lefotóznom egy - a távolságot fürkésző - magányos madarat is. Tanjung Benoan a vízi sportokat próbáltuk ki. Én kicsit félve, de hősies elszántsággal a parasailingot - motorcsónakkal húzott ejtőernyő - választottam. Először Rinával szerettem volna repülni, de a tandemen csak helyi kísérővel lehetett felszállni. A leszállás után megállapítottam, hogy a tenger és a táj felülről is álomszép, és még a tériszonyom sem zavart a nézelődésben. Legközelebb egyedül is felszállok és dupla időre, mert a kb. 3 perc kevés volt. Fiamék a repülőhalon - flying fish -repültek.

Később motorcsónakkal átmentünk a Teknős-szigetnek hívott partrészre. Igazán ez egy állatfarm, ahol a teknősökön kívül kígyót, leguánt, majmot, repülő kutyát, kakadut is tartanak. A kísérő minden állatot kivesz a helyéről és lehet velük közös fotót készíteni. A teknősök különösen tetszettek, de sajnáltam őket, hogy a turisták miatt nincs egy nyugodt percük se. A látogatás végeztével a bejáratnál elhelyezett dobozokba lehetett adományt tenni, melyet a felirat szerint az állatok etetésére adtunk.

A visszaúton az üvegfenekű motorcsónak alján keresztül figyeltük a korallokat, az alattunk úszkáló halakat. A magányos madár után most a magányos halászról, és a változatosság kedvéért egy fűgyűjtő asszonyról készítettem képeket. A kellemes nap végén az Ayana hotel teraszáról gyönyörködtünk a naplementében.

búvárkodás Balin

Balin is a májusi eső aranyat ér, így már meg sem lepődtünk, hogy május utolsó napján is szakadt az eső. Kután a Chat-kávézóban reggeliztünk, itt 40000 rúpiáért/fő finom reggelit kaptunk. Fiamnak mondtam, hogy szeretnék felpróbálni egy balinéz esküvői ruhát, ezért elmentünk egy fotóboltba, ahol menyemmel együtt beöltöztünk és így fényképeztek le bennünket. Három kép 100000 rúpiába kerül, de ha többet kérünk akkor van kedvezmény is, mi éltünk a lehetőséggel, és többet kértünk. Először az itteni árakhoz képest sokalltuk ezt az összeget, de mire vége lett az öltöztetésnek, sminkelésnek, fotózásnak - kb. másfél óra - rájöttünk, hogy mennyi időt és munkát igényel, hogy az egyszerű halandóból “igazi balinéz hölgy” legyen. A ruha lélegzetelállítóan szép és szoros volt. A menyemet sminkelés közben el is nevezték putrinak, - hercegnő - olyan jól állt neki a ruha és a smink. Én is megállapítottam, hogy igazi balinéz hercegnő lett belőle. Magamon is tetszett a ruha, de alig vártam, hogy levehessem, és végre levegőhöz jussak. A képek jól sikerültek.

Kedden a felhők sem riasztottak vissza, és megkértem Gyurit, hogy motorozzunk el Bangliba, a Kehen templomhoz. Az időjárás felelős kegyes volt hozzánk, odafelé kicsit csepergett, de egész nap kellemes időnk volt. A Kehen purát - Kehen templomot - nem látogatják sokan, így szinte egyedül kószáltam a falak között, és mindent aprólékosan lefényképeztem. Mindenki azt mondja, hogy ha Balin három templomot megnézel, akkor mindet láttad. Én mindegyikben találok valamit, ami különbözik az eddig látottaktól. Itt a falba beépített porcelán tányérok tetszettek különösen. Séta közben - a templom oldalánál - idős emberek integettek, hogy menjek hozzájuk. Odaérkezésemkor kaptam két szerencsepénzt, majd elkezdték mesélni a templom történetét. Amikor mondtam, hogy ezt mind tudom, rúpiát kértek. Nem volt nálam, ezért visszakérték a szerencsepénzt. Kicsit meglepődtem, de jót mosolyogtam leleményességükön. Közben Gyuri türelmesen várta, hogy minden bejáratot, balét, - pihenőhely - fát és bokrot lefényképezzek.

Visszafelé úton megálltunk Tegalsuci faluban, ahol az egyik templom születésnapját ünnepelték az ott élők. A férfiak kakasviadallal szórakoztatták magukat. Ez hozzátartozik az ünnepséghez és csak férfiak vehetnek részt rajta, tudtam meg Gyuritól, amikor elakartam vegyülni a tömegben. A nők fejükön hozták a nagy felajánlásokat, amiknek formájuk szerint is - ezeknek kúpos a díszítése - más a jelentésük. Ezeket két nap múlva mindenki hazaviheti, és megeheti. Nagyon örültem, hogy ilyen ünnepséget is láthattam és főleg, hogy le is fotózhattam. A falu szélén még megálltunk megnézni a Nyepire - balinéz újév - készített és még éppen maradt bábukat.

Az élménydús napot szerdán passzív pihenés követte, mert kisebb megszakításokkal egész nap esett. Csütörtökön Gyuri Banjarba egy meleg vizű forráshoz vitt el bennünket. Először a Saranam Eco Resort étterméből csodáltuk meg a kilátást, a rizsteraszokat, majd Singaraján keresztül jutottunk el a forráshoz. Gyönyörű környezetben fekszik és nem zsúfolt. Igazán csak a Lovinán - Észak-Bali - tartózkodó turisták és főleg a helyiek látogatják. Belépő 5000 rúpia volt, és a fürdő területén lévő étteremben finom ebédet ettünk, személyenként 50000 rúpiáért.

A kellemes pihenés után Gyuri egy olyan fát szeretett volna megmutatni, aminek a törzsén keresztül vezet az út. A majdnem három órás utazás után - olyan vadregényes utakon jártunk amerre a madár sem jár, nem hogy turista - visszajutottunk a fürdő feletti utcába. Mint már írtam, szeretek eltévedni, és ha ez ilyen gyönyörű helyen történik, még nagyobb az örömöm. Hazafelé a Tamblingen tavaknál megérkezett az ősz. Sűrű ködben és szakadó esőben értünk le a partra, ahol persze nyoma sem volt az esőnek.

Pénteken Kelet-Balin, a Virgin beachet - Pasir Puti strand - néztük meg. Gyuri odaúton Gianyar felé ment, visszafelé pedig a parti úton - útépítés folyik hónapok óta - jött. Mindkét irányba kb. három órát utaztunk. A strand eldugott helyen van, kis tábla jelzi, hogy hol kell letérni a főútról. A parkolásért itt is - mint mindenhol - fizetni kell. Belépő fejenként 5000 rúpia, négyet fizettünk, de csak egy jegyet kaptunk. A napozó ágyak szintén 5000 rúpia/darab. A táj gyönyörű. Hatalmas hullámok csapódnak a sziklafalnak, és hatalmas hullámok sodorják ki a fürdőzőket a partra. A fehér homokos partot még nem lepték el a turisták.

Fürdés után - megint hegyen-völgyön keresztül - Amedbe mentünk, ahol búvárközpontok vannak.

Az itt elfogyasztott kellemes vacsora után elindultunk Nusa Duára. Sanurnál Gyuri beállt egy rendőri felvezető autó utáni sorba. Ilyen gyorsan még sosem értünk haza.

búvárkodás Balin

Bali egyik legismertebb merülőhelye a Liberty hajóroncsnál van. Hétfőn - szakadó esőben - elindultunk a keleti partra, ahol Robert már várt bennünket. Útközben a rendőrök is vártak bennünket, ami kedvezményesen - ennyi pénz volt a forgalmi engedélybe téve - 50000 rúpiánkba került. Tulambenben a Liberty Dive Resortban szálltunk meg. A kis hotel pár éve épült, és medencével is rendelkezik. Nem drága, egy szoba/ éjszaka 350000 rúpia. Van étterme is, de megállapítottuk, hogy nem ez a szálloda fő vonzereje, hanem az, hogy közel van a tengerhez és a merülőbázishoz. A partszakasz nem igazán alkalmas fürdésre, persze ez a helyieket nem zavarja. Az itt töltött két nap alatt fiam merült, mi menyemmel fürödtünk és napoztunk. Megfejtésre váró keresztrejtvényeim száma a napok múlásával arányosan fogy.

Visszaérkezésünk után két napig ömlött az eső. Gyurival pénteken elindultunk a Gitgit vízeséshez. Ubudban felvettünk egy fiatal párt, akik erre a túrára jöttek, de a kirándulást elmosta az eső. Gyuri rendes volt, mert a szakadó eső ellenére elvitt bennünket a kézműves falvakba, - Mas, Celuk, Batubulan - és megbeszéltünk egy következő időpontot a Gitgit vízeséshez. Szombaton fiamékkal Dreamlandre mentünk. A Klapa szórakoztató központba 75000 rúpia/fő volt a belépő. A sziklák tetején lévő modern épület teraszáról gyönyörű a kilátás az Indiai óceánra. A belépő árát le lehet enni és inni, de a medence használatáért újabb 35000 rúpiát kell fizetni. Balin az elegáns éttermekben az üdítők általában 20000 rúpiába kerülnek, - mi a helyi warungban 5000 rúpiáért isszuk - itt egy dzsúz 35500 rúpia - plusz 21 % szervízdíj - volt. A kilátást itt is meg kell fizetni. A délutáni órákra benépesült az addig üres terasz, és közben az itt dolgozók szorgalmasan készültek - asztalokat díszítettek, zenekari dobogót állítottak a medence partjára - az esti rendezvényre. Kellemesen éreztük magunkat, de ez a hely nem fog szerepelni minden napos programjaink között. Vasárnap megint borús időre ébredtünk. Fiam merülni ment, Viki és én elmentünk Gyuri túrájára. A fiatal párt felvettük a szállásukon és kis kitérővel - kérésükre felmentünk a Batur vulkánhoz is - elindultunk a Gitgit vízeséshez. Néha szemerkélt az eső, a hegyek párában voltak. Szerencsénkre a Batur vulkánnál sütött a nap, így nem volt akadálya a fotózásnak. Innen Singaraja felé mentünk, útközben újra-és újra megcsodálhattam az esős évszak utáni, alatti - most is esik az eső - gyönyörű tájat. Anett és István is egyetértett velem, miszerint álomszép helyeken járunk. Anették egy útszéli árusnál megkóstolták a szagáról híres gyümölcsöt, a duriánt. Én is betársultam. Gyuri jókat somolygott, amikor látta, hogy milyen fintorokat vágunk. Anettel megbeszéltük, hogy íze a sárgadinnyére és a fokhagymára hasonlít. István közölte, “akárhogy csűrjük, csavarjuk, a durián úgy rossz ahogy van.” Ezek után Gyuri egy, a blogba nem illő szóval jellemezte ezt a balinézek által közkedvelt gyümölcsöt. Sokat nevetgéltünk, az biztos, hogy a gyümölcs büdös is volt, meg rossz is, de hangulatfokozónak jó volt.

Közben megérkeztünk a Gitgit vízeséshez. Az 5000 rúpiás belépő megvétele után az egyik oldalon a rizsteraszok, a másik oldalon az árusok szegélyezte, lépcsőkkel tarkított, meredek úton értünk el a zuhatag alá. A víz hatalmas erővel zúdult a sziklákra. A pára lehűtötte a levegőt, így itt kellemesen hűvös volt. Az oda-vissza egy órát igénybe vevő séta után a Gitgit ikervízesést néztük meg. Az esőerdő közepén vezető hosszú, itt is lépcsőkkel és meredek szakaszokkal vegyes úton a helyi idegenvezető minden bokrot, fát, virágot megnevezett. Készítettem fotót a kakaófáról, a balinéz valamint az arabica kávécserjéről, a chili bokorról és még számtalan szép, számomra ismeretlen növényről. Ennek a vízesésnek az a különlegessége, hogy két oldalról zúdul alá, ezért is ikervízesés a neve. A zuhatag alá csak kevesen mertek bemenni, annyira csúszósak voltak a sziklákból kialakított lépcsők.

A fárasztó séta után a Tamblingen tavakat látogattuk meg. Itt Gyuri a turisták nagy örömére játszott a repülőkutyával, aki zokszó nélkül tűrte a megpróbáltatást. A finom ebéd után - miközben csodáltuk a tavak, a körülöttük fekvő erdők és a párába burkolódzó hegyek szépségét - először egy állatbemutatót, majd a Candikuningi piacot néztük meg. Az állatoknál hódot, mongúzt, repülőkutyát, leguánt, végül egy hatalmas kígyót láttunk. A jól megtermett leguánt kis félelemmel fogtam meg. István nagyon bátor volt, minden állattal összebarátkozott, ez alól a kígyó sem volt kivétel. Igaz közben láttam némi aggodalmat az arcán.

A piacon kisebb ajándéktárgyakat vásároltunk, közben elbeszélgettünk a pár szavas magyar tudását jól alkalmazó óraárussal. A beduguli úszó templomhoz záróra előtt pár perccel érkeztünk. A 10000 rúpiás belépőjegy megvétele után nem tudtam ellenállni fényképezési szenvedélyemnek és rengeteg fotót készítettem az általam mindig újból megcsodált, szinte a tó vízén lebegő purákról. Viki és Gyuri közös mutatványáról készült fénykép érdekes megközelítésben mutatja a templomot. A szépen gondozott, hatalmas kertben a Sztyupánál ünnepség zajlott, - Ani és Zsolti által mamarazzinak nevezett lényem akcióba lépett - ezért, illő távolságból megörökítettem a ceremónia néhány pillanatát.

búvárkodás Balin

Balin édes semmittevéssel telnek napjaink. Reggelente madárcsicsergésre és cicanyávogásra ébredünk. Egy cicacsalád a verandánkra költözött és nagyon ragaszkodnak hozzánk. Különösen a menyemhez, aki lelkiismeretesen viseli gondjukat. Nekem a kicsi a kedvencem, mert segít takarítani, főleg a “seprűmet” szereti. Itt a gekkók is háziállatok. Szaladgálnak a hűtőszekrény körül, bemásznak a szemeteszsákba, és a kocsi ablakán is betekintenek.

A nagy semmittevést szerdán megszakítottuk, és Laciékkal vendégségbe mentünk Gabihoz, a tiszteletbeli magyar konzul asszonyhoz. Gabi kedvesen fogadott bennünket, és nagyon kellemesen telt el a délután. Órákig beszélgettünk családról, háztartásról, utazásokról, könyvekről. Sokat nevettünk, mert minden téma után visszatértünk a főzéshez, a magyar ételek készítéséhez. Közben Gabi megkínált bennünket csokis diótortával, sajttortával, Szingapúrban vásárolt aprósüteménnyel és édes szalámival. A finom diótortáról megtudtuk, hogy a nagymama receptje alapján készült. Miután kielemeztük az indonéz és magyar ételek közti különbséget, és menyem megemlítette, hogy neki hiányoznak a megszokott ízek, Gabi még az ebédre főzött káposztás tésztát is felajánlotta. Ezt később meg is kóstoltuk, és megállapítottuk, hogy olyan, mint az otthoni. Jól sikerült délután volt, és örültünk, hogy Gabi vendégei lehettünk.

Csütörtökön Gyurival a Tanah Lot templomot néztem meg. Egyik nap a nagy forgalom és az ünnepségek miatt nem sikerült odaérni a naplementére. Akkor mondta Gyuri, hogy igazán napközben érdemes a templomhoz elmenni, mert akkor kevesen vannak és szép fotókat lehet készíteni. Kaptam az alkalmon és megkérdeztem, hogy elvinne-e. Az igenlő válasz után csütörtökön motorra pattantunk és megint megállapítottam, hogy motorozni jó. Útközben láttam a gyönyörűen feldíszített penjorokat, amint az utca közepén a magasban - a szellő hatására - szinte összeérnek. A piros lámpánál - várakozás közben - beszélgettünk a többi motorossal. Különösen rózsaszín bukósisakom és Gyuri rendszámtáblája aratott osztatlan sikert, és nem utolsósorban, gyorsabban haladtunk a csúcsforgalomban is. Az 50 kilométert egy óra alatt tettük meg, ugyanez autóval van 2 óra is. A parkolónál - két bejárat van, külön a turisták és külön a helyiek részére - megvettük a belépőt, /10000 rúpia/fő/ majd a mindkét oldalon árusok szegélyezte úton eljutottunk a főbejárathoz. A szokásos kettévágott kapun belépve jobbra fordultam, és a csodaszép parkon keresztül sétáltam ki a sziklaszirtekre. Az elsőről a már vízben álló – dagály volt - templomot tudtam jól lefényképezni, és a következő szirtet, melynek a tetején van a Batu Bolong nevű kis templom.

A kis templomhoz vezető út alatt hatalmas üreg tátong. A lyukon keresztül a hullámok először mérgesen a sziklának csapódnak, majd lecsendesedve érnek partot. Ezen a szirten is besétáltam a templomhoz, és innen még szebb képeket csináltam a tengerről, a végtelen kékségről, a parti fövenyről. Egy reklám fotózást is sikerült lefényképeznem. Örültem, hogy alig van turista, igaz dél volt és nagyon meleg. Mire visszasétáltam a vízben álló templomhoz, már csak a partról tudtam fotózni. Közben a turisták is megérkeztek, és egy sikertelen kísérlet után - a kicsapódó hullám nemcsak beterített, de alig bírtam megkapaszkodni az oldalfalban - felsétáltam a szikla tetejére, és innen gyönyörködtem a látványban.

A visszaúton még megcsodáltam a templomi szertartáson résztvevő embereket. Balin úton-útfélen ünnepségbe botlunk. Nagyon tetszenek ezek a ceremóniák, és lelkesen fotózom a jelenlévőket.

Kis pihenő után elindultunk hazafelé. Denpasar külvárosában, Kapal helyiségben - Kapal hajót jelent - megnéztük a keresztény templomot és a keresztény temetőt. Gyuri itt mesélt a hindu temetkezési szokásokról is. A hozzátartozók a holttestet - ha nincs elég pénzük - először a földbe temetik. Amikor a faluban már több halott van, akkor elégetik a testeket és a szertartásra az egész falut elviszik. Először a Denevér templomhoz mennek, itt engedik el az elhunyt lelkét, majd a végső búcsú az anyatemplomnál - Besakih - történik.

Ez a nap is jól sikerült. Gyuri szolidan motorozott, így legközelebb is vele tartok, ha megengedi.

rubayaland.com

Balin van bőven látnivaló. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt években már sok mindent láttam, de szívesen megnézem többször is az érdekes helyeket. Nemcsak megnézem, hanem újra meg is csodálom, mert minden évszakban - esős és száraz - más arcát mutatja a sziget. Pénteken Gyurival /Kakas/ indultunk el Bali, számunkra még ismeretlen részeit felfedezni. Útközben kiderült, hogy a napi program nagy részét már láttuk, de Gyuri tudott nekünk is meglepetést okozni. Először egy tengerparti sólepárló helyet - egyben egy balinéz család otthona - mutatott meg, ahová magunktól eszünkbe sem jutott volna bemenni. A parti viskónál lévő eszközöket nézegetve, Gyuri részletesen elmagyarázta, hogy milyen kemény munkával keresik meg ezek az emberek a “kenyérre valót”. Szütyőkkel hordják ki a tengerből a vizet, és beöntik a földdel teli vályúba. Innen csövön keresztül jut egy edénybe az átszűrt víz. Ezt átöntik egy másik vályúba, ahol a víz elpárolog és visszamarad a vékony sóréteg. Megállapítottam, hogy tényleg sokat kell dolgozniuk mire az eladásra szánt - az út szélén zsákokban árult - sómennyiség összejön.

A denevérbarlangot tavaly láttuk, most kihagytuk. Útközben Gyuri egy sziklaszirten felállított bódénál megállt. Itt megmutatta, hogyan készül a helyiek kedvenc csemegéje, a zöldséges rizs. Az árus - egyben szakács - először a kőtálban egy gömbölyű kővel pépesítette a zöldségeket, közben többször is vizet öntött a kőre és a kezére. Majd a - Gyuri által Uncle Ben’ s-nek nevezett, előfőzött és kis bambuszdobozokban tárolt - rizst felszeletelte és a zöldségbe keverte. Nemcsak az éhes emberek vártak türelmesen az ebédre, hanem a közeli erdőből “kéregetni” lejáró majmok is, a maradékra.

Ezután az Amlapurától 4 kilométerre fekvő Taman Ujung vízi palotát néztük meg. Itt is jártunk már két éve, de azóta is sajnálom, hogy a nagy meleg miatt a magas lépcsősoron nem mentünk fel. Most elhatároztam, hogy ez lesz az első, amit megteszek. A belépőjegy - 10000 rúpia/fő - megvétele után, az ugyancsak nagy melegben elindultunk a lépcsősor tetejére. A kilátás gyönyörű volt és Lombok szigetét is lehetett látni a távolban. A fotózás itt sem maradt el. A tó közepén lévő múzeumot is megnéztük.

Az ebédet már az Agung hegy oldalában lévő Rendang faluban, a Mahagiri kilátónál fogyasztottuk el. Pihenés közben megcsodáltuk a hegyoldalon fekvő rizsföldeket, a táj szépségét. Útban hazafelé egy másik kilátónál is megálltunk, ahol a rizs betakarítását is lefényképeztem.

Közben Gyuri elmondta, hogy a rizst 4 havonta aratják. A termelők kétszer egymásután rizst ültetnek, majd harmadszorra már más kerül a földbe. Aztán kezdik újra elölről, ezt nevezik vetésforgónak. Utazás közben észrevettem, hogy több házon díszítésként horogkereszt van. Tudtam, hogy eredetileg más a jelentése, de a részleteket - a szvasztika, ősi jelkép, ami szerencsét, boldogságot hoz, maga a szó jó szerencsét jelent - Gyuri mesélte el. Megint okosabbak lettünk. A kirándulás után pár nap fürdéssel, napozással, pihenéssel telt. A nagy meleg miatt, inkább csak a délutáni órákban mentünk sétálni, vásárolni, vacsorázni. Kedvenc warungunkban már ismernek bennünket. Laciék vittek el erre a helyre és mivel finoman főznek és olcsón, már többször visszamentünk. Amikor Laciékkal megyünk - ő itt él, és beszéli a nyelvüket - nem, de ha nélküle megyünk, akkor felszámolnak 20 %-ot, a fogyasztásra. Vannak helyek ahol az étlapon feltüntetik a szervízdíjat, de náluk ez nem szerepel. A rendeléskor adnak egy számlát amire a vendégnek kell felírni, hogy milyen ételt kér. Mi okulva az előző esetekből, ráírtuk az árakat is. Nagy sikerünk volt. A pincérlány rögtön megmutatta kollégáinak, amit azok nagy kacagással fogadtak. Ezek után kíváncsian vártuk a fizetést. A végösszeg 55000 rúpia volt, amit nem írtuk be a számlára. Fizetéskor a pincérnő közölte, hogy 65000 rúpia, kértük, hogy adja össze még egyszer. Sűrű hajlongások között elnézést kért a tévedésért. Azóta az étlap szerinti árakat fizetjük. Már otthonosan érezzük magunkat a szigeten, és az ilyen eseteket is humorral fogadjuk.

rubayaland.com

Csütörtökön Aniék korán reggel elindultak körbemotorozni a szigetet. Két napra tervezték a túrát. Viki és Pisti is elmentek két napra egy kellemes szállodába. Egyedül maradtam, így egész nap fürödtem és napoztam. Délután Laciéknak madártejet készítettem, aminek nagy sikere volt. Este elmentem velük a nővérekhez, akikkel Ferenc atya búcsúztatóján ismerkedtem meg. Kedvesen fogadtak bennünket és megmutatták nekem azt az óvodát, amit működtetnek. Rövid időre mentünk, de olyan szívélyesen invitáltak bennünket vacsorára, hogy ott maradtunk. Jól elbeszélgettünk, hol angolul, hol indonézül - pár szót tudok csak - és megállapítottam, hogy akik meg akarják magukat egymással értetni, azoknak nincs nyelvi akadály. Sokat nevettünk mialatt ők magyar, én indonéz szavakat tanultam. A madártej elkészítése különösen érdekelte őket. Pénteken délután Kutára mentem és órákig sétáltam a tengerparton. Szeretek a homokban sétálni, nézegetni az embereket, beszélgetni velük, fényképezni a gyönyörű tájat és megcsodálni a naplementét.

Szombaton fiamékkal Tulambenbe mentünk és a Scuba Seraya Resort hotelben találkoztunk Aniékkal, akik itt fejezték be a két napos motoros túrát. Ani és Zsolti meglepett egy - a kedvenc pólóm színéhez illő - rózsaszín bukósisakkal. Ezek után természetes volt, hogy Tulambenből, a visszautat Nusa Duára motorral teszem meg. Vasárnap délelőtt indultunk és kisebb megszakításokkal hat órát motoroztunk. Először a Taman Tirtagangga királyi fürdőnél álltunk meg. A belépő személyenként 6000 rúpia volt. A látvány, ugyanúgy mint két éve - akkor voltam itt először - lenyűgözött. A vízben lévő oszlopokon sétáltunk és néztük, hogyan úszkálnak körülöttünk a hatalmas halak. A táj gyönyörű, az esős évszak után feléledtek a bokrok, a fák, a virágok. Most azokban a medencékben, - két hátsó medence - ahol lehet fürödni, sokan voltak.

Az egyórás séta és nézelődés után tovább mentünk Candidasára. A Lótusz hotelben megebédeltünk, itt is gyönyörködtünk a tengerpartban, a tájban, és kávézás után - amit a medence szélén lévő punnyadón ittunk meg - elindultunk hazafelé.

A kétórás utat megállás nélkül tettük meg. Megérkezéskor nem értettem, hogy mit nevet a társaság annyira. Amikor belenéztem a tükörbe, és megláttam az arcomat, megértettem. Az útépítések pora nem csak a motoron, hanem rajtam is meglátszott. Az, hogy koszos voltam, enyhe kifejezés. Betársultam a nevetőkhöz. A hatórás motorozás után, megfürödtünk, és elmentünk Jimbaranra, a parti halsütödékhez - mi csak füstösnek hívjuk - búcsúvacsorára. Ani és Zsolti - fájó szívvel - búcsúzott a szigettől. Hétfő ennek jegyében telt. Elkísértük Aniékat Kutára, ajándékokat vásárolni. Kemény alkudozás után az árusoknál annyiért tudtunk megvenni egy-egy pólót, mint a Carrefour áruházban alku nélkül. De ez is hozzátartozik a szigethez, a sziget hangulatához.

Este - miután érzékeny búcsút vettem a kedves, fiatal pártól, akikkel két és fél hétig együtt nyaraltunk, - Arival és Lacival elmentem a barátjuk, egy helyi orvos 50. születésnapi partijára. André szűk családi körben, - kb 20 fő - ünnepelte ezt a nagy eseményt. A denpasari étterem egyik kisebb termében volt megterítve, és amíg a vacsorára vártunk, a családtagok karaokéval szórakoztatták egymást. A vacsora finom volt, közben az ünnepelt mamájával - kedves, idős hölgy - kellemesen elbeszélgettünk. A gyertyák elfújása után a csokoládé tortából mindenkinek jutott. Örültem, hogy részt vehettem ezen a családi ünnepségen.

Keddi napunk fürdéssel, pihenéssel telt. Este Kután sétáltunk. Most csendes volt minden, mert készültek a szerdán tartandó hindu félévforduló - Galungan - megünneplésére. 10 nap múlva a sárga, azaz a boldogság - Kuningan - ünnepe lesz. Megcsodáltuk a hatalmas, feldíszített bambusz botokat, - penjor - amiket egy hónapig nem szabad leszedni. Gyuri elmondta, hogy ezek az Agung hegyet jelképezik, és a rajtuk lévő oltárba teszik az emberek a felajánlásaikat. A falvakban versenyeznek, hogy ki készíti a legszebb penjort. A szerencsés nyertes az ünnepségen az első sorban ülhet. Szerda az ünnep napja, ez meglátszott az utcai forgalmon és a bezárt üzleteken. Délután Gyurival és fiamékkal elmentünk az itteni “Metró áruházba” és bevásároltunk. Mi is ünnepeltünk, zúza pörköltet főztem a családnak. Az áruházban mindent megkaptunk, csak a pirospaprikát kellett keresni. Az inkább barna színű paprikaport nagy üvegedényben árulják, jó csípős, de színe nincs. Ha kell, akkor kell. Gyuri indonézül kért 10 dekát, de a kislány nem értette. Majd egy kis zacskóba kimért 10 dekát. Ezek után 10 percig kereste az árát a számítógépen. Próbáltunk neki segíteni, először az üvegen lévő név alapján kerestük és mutattuk meg az árát, majd a kód alapján. Ugyanaz az ár jött ki. Miután mindkét esetben a fejét csóválta és még párszor körbejárta az üvegedényt, otthagytuk és egy másik boltban vettünk valódi pirospaprikát. A pörkölt jól sikerült. A fiúk bevacsoráztak. Ma az ünnep másnapján, ez volt az ebéd is. Délelőtt napoztunk, fürödtünk, délután órákig szakadt az eső. Hétfő óta minden délután kisebb-nagyobb intenzitással esik. Esőisten siratja Anit és Zsoltit.

Balin nem lehet unatkozni. Szombaton Anival és Zsoltival elmentem motorozni. Zsolti mögött ültem és jól vettem a kanyarokat. Először Uluwatuba mentünk a szikla tetején lévő templomhoz. Belépő 3000 rúpia volt fejenként. A majmoknak a csemege rambutan -finom gyümölcs, én is szeretem - hármasával csomagolva 10000 rúpiába került. A templomban ünnepségre készültek a helyiek, ezért gyorsan készítettem pár fotót a zenészekről. Aninak a legnagyobb örömöt a nagy számban megjelenő, mindent megevő majmok jelentették. Turista alig volt a rekkenő hőségben - másnak volt annyi esze, hogy nem délben megy templomot nézni - ezért a majmok végig kísértek bennünket a templomhoz vezető úton. Figyelmeztettem Aniékat, hogy jobb a majmokkal vigyázni. Lehet, hogy a majmok is értették, mert egy jól megtermett példány a hátizsákomra ugrott, és jobb híján a sildes sapkámat kapta le a fejemről. Egy hosszú bottal próbáltam lecsalogatni a fáról, mire zsákmányával együtt felugrott a tetőre. Már éppen búcsút intettem sapkámnak, amikor megjelentek a helyi gyümölcsárusok, és a majom hajlandó volt fejfedőmet - amit már több helyen megrágott - egy gyümölcsre cserélni.

A nagy hőségben a jól sikerült csere után vidáman motoroztunk Dreamlanden, a tengerparton. Az égen bárányfelhők legeltek, a víz csodálatosan tiszta és meleg volt. A parton esküvőre készültek.

Vasárnap egész napos pihenés után Lacival és indonéz feleségével, Arival elmentünk egy misére, amit Ferenc atya emlékére - az atya 40 napja halt meg - rendeztek a Balin élő keresztények. Az atya 47 évet élt és dolgozott Flores szigetén, mint misszionárius. A megemlékezés egy órát tartott. Sokan méltatták tevékenységét, és vidáman emlékeztek a nagyszerű emberre. Elmondták, hogy mennyi jót tett az itt élőkkel, templomot, utat építtetett, és egész életét a szegényeknek szentelte. Sokat nevettek amikor felemlegették a kedves történeteket, ami az atyával kapcsolatban eszükbe jutott. Az egész mise ennek szellemében zajlott. Utána jóízűen falatoztunk a kertben feltálalt indonéz ételekből. Közben megismerkedtünk Gabriellával - Balin élő tiszteletbeli magyar konzul asszony - aki mesélt nekünk Ferenc atyáról és a balinéz hétköznapokról. A belső helységben felhangzott a Happy Birthday és megtudtuk, hogy ma van a nusa duai pap születésnapja. Késő este vidáman és élményekkel telve értünk haza.

Hétfőn reggel szakadó esőre ébredtünk. Mai program a Bali Bird - madárpark - meglátogatása volt. Kisebb szünetekkel, egész nap ömlött az eső. A 230000 rúpiás belépőjegy a madárpark és a hüllőpark meglátogatását teszi lehetővé. A jegyen található és leválasztható kis részek, különböző kedvezményeket adnak. Például a parkban fogyasztott ebédhez jár egy gyümölcs dzsúz. Az ebéd finom volt, és két éhes páva a fiammal közös tálból csemegézett. Aniék megnézték a majomparkot is, utána az Ubud feletti rizsteraszban gyönyörködtünk. Az 50 kilométernyi visszautat a szakadó esőben 2 óra alatt tettük meg.

Kedden Gyurival találkoztunk és Tirta Empult a szent forrást néztük meg. Gyuri elmondta, hogy a baloldali medence a lélek, jobb oldali pedig a test betegségeit gyógyítja, és a helyiek évente legalább egyszer eljönnek ide megtisztulni. Gyuri mesélt az ünnepekről, például az évente megtartott “szerszámok ünnepéről”. Ezen a napon az itt élők az általuk használt szerszámokat - fakanáltól a kalapácsig, gyerekbiciklitől az autóig - megszentelik. A Batur vulkán felett hatalmas felhők gomolyogtak, de mire felértünk kitisztult az égbolt és - a panoráma éttermek egyikében - ebéd alatt gyönyörködhettünk a vulkán, és az alatta elterülő tó szépségében. Gyuri közölte, hogy ő jóban van az időjárás felelőssel és ha vele megyünk kirándulni nem esik az eső. A svédasztalos ebéd finom volt, /70000 rúpia/ fő/. Természetesen az italt külön kell fizetni. Ebéd után a Batur hegy aljában lévő meleg vizű forrásban fürödtünk. A belépő személyenként 80000 rúpia volt, ami tartalmazott egy welcome drinket, öltöző és törölköző használatot és fürdést az álomszép helyen.

A pihenés után Kintamani körzetben, egy fűszerpiacra mentünk. Időközben történhetett valami Gyuri és az időjárás felelős között, mert ide már szakadó esőben érkeztünk. A fedett kávézóban különböző kávé és teafajta bemutató volt. Nekem legjobban a ginzeng kávé és a gyömbér tea ízlett. A luwak kávé kóstolása 30000 rúpiába került. Gyuri elmondta, hogy ez a kávé az ínyenceknek való. A kávészemeket a mongusz megrágja, - csak a héját tudja megemészteni - majd kiüríti, és az alaposan megtisztított szemekből készül a kávé. Illendőségből megkóstoltam, de mivel nem vagyok nagy kávészakértő nem tudtam eldönteni, menyiben különbözik az íze a nem ilyen módon “pörkölt” kávétól. A változatlanul ömlő esőben hazaérkeztünk, és Kután beültünk Gyuri kedvenc, Brasil nevű éttermébe. Itt sem ért bennünket csalódás. A vacsora olcsó volt és finom, a Capirinja koktél - arak, azaz rizspálinka, méz, sprite, lemon és jégkocka - megtette hatását, jó hangulatban fejeztük be az amúgy is kellemes napot. Az étterem mellett még befizettünk egy következő napi raftingolásra. 70 dollár/fő, de érdemes alkudni, mert adtak kedvezményt az 5 személyre.

Szerdán korán keltünk, jött értünk a szervező cég kisbusza. Az Agung hegyen a rizsföldek fölött vártak bennünket a kísérők. Kaptunk mentőmellényt, sisakot, evezőlapátot. Érdemes vízálló szandálban jönni, mert mi 40000 rúpiáért vettünk szandált, és csak ezt az egy alkalmat bírta ki. A Telaga Waja folyóhoz a rizsföldek mentén, hosszú lépcsősoron mentünk le. Az egyik csónakba a menyem, fiam és én, valamint két guide, - kísérő - a másikba Ani, Zsolti és a két kísérő ült be. A rövid ismertető után - hogyan kell hátrafeküdni a csónakban ha nádból készült hidak, vízbehajló vastag ágak alá érünk, stb. - elindultunk. A 12 kilométeres rafting megtételéhez több mint 2 óra kellett. Közben egy fiú - aki videó felvételt készített rólunk, 400000 rúpia/DVD - előttünk evezett és a veszélyesebb szakaszoknál videózott bennünket. Először egy zuhatagos résznél álltunk meg. Itt a parton, a hegy oldalában kialakított lépcsőkön kerültük ki a veszélyes részt. A kísérők átvitték a csónakokat a vízen, majd újra beszálltunk. A folyó sodrása erős volt, és a csónak haladását sok helyen hatalmas kövek, kisebb-nagyobb sziklák akadályozták. Több helyen a zúgóknál csak háttal lefelé tudtunk lemenni. A mi kísérőink nem voltak olyan ügyesek, mint a másik csónakban lévők. Az egyik ilyen hátramenetnél csónakunk elakadt az egyik sziklán, majd felborult, és mi egytől-egyik a vízbe estünk. A víz alatt próbáltam belekapaszkodni a csónak oldalán lévő kötélbe. Hosszú időnek tűnt, míg a felszínre kerültem. Szerencsénkre annak ellenére, hogy a szikla mellé estünk, kisebb sérülésekkel megúsztuk a nagy kalandot. A DVD megnézésekor láttam, hogy pillanatok alatt történt az egész, és a másik csónak kísérői is siettek a segítségünkre. Nagy élmény volt, minden tekintetben. A még hátralévő veszélyesebb szakaszokat óvatosabban tettük meg. Egy csodálatos vízesésnél még megálltunk pihenni és fotózni. Végül egy 4 méter magas vízesésen -a csónakban feküdve, lábunkat a csónak oldalának feszítve, fejünket hátrahajtva -löktek le a kísérők. Leérkezéskor, a csónak szinte félbehajlott, és ha időközben meg is száradtunk, most újra beterített bennünket a víz. Ez volt a rafting vége. Innen már csak az étteremhez vezető több száz lépcső megmászása, és az ebéd elfogyasztása után, a még legalább ennyi lépcső legyőzése volt hátra. Hazafelé az órákig tartó araszolás már semmiségnek tűnt a napi eseményekhez képest.

Bali igazi arcát az tudja megmutatni, aki itt él, ismeri a helyi szokásokat és tud adni valami pluszt, ami az útikönyvekből hiányzik. Ilyen ember Gyuri, /Kakas / akivel a szerdát együtt töltöttük. Először a Nemzetközi iskolát mutatta meg, ahol a Balin élő külföldi gyerekek tanulnak. Utána Tohpatiba mentünk. Útközben az újságárusok egy Dunántúli Naplóval leptek meg bennünket. Igaz a dátumot kifestették, de egy szavunk sem lehetett, hiszen magyar újságot kértünk és kaptunk. Tohpatiban egy szövőműhelybe látogattunk. Itt készül a batik és az ikat. A batiknál méhviasszal kenik be azt a részt, ami az anyag megfestésekor a minta lesz. Az ikat anyagnál van az egyszerű és a dupla ikat szövés. Az egyszerűnél csak a vetélőszálakat - keresztirányú - festik be. A dupla ikatnál a hosszirányú szálakat is befestik, és szövéskor a festett szálak adják a mintát. A szövőműhely melletti boltban álomszép anyagok és ruhák várják a turistákat.

A következő helyiség Batubulan, a kőszobrok készítéséről híres. Általában két ember készít egy szobrot. Az egyik formára vési a követ, a másik az aprólékos munkát végzi. Homokkő és vulkáni kő az alapanyag. Ezután Celukba mentünk az ezüstművesekhez. Itt a kibányászott ezüstdarabkákból, ötvözés, finomítás után aprólékos munkával készülnek az ékszerek. Mas faluban a fafaragás technikáját lestük meg, és gyönyörködtünk a szebbnél-szebb, kész szobrokban, dobozokban, ajtófaragásokban. Ubudban az Ibu Oka 2 étteremben malacsültet - baby guling - ettünk. Gyuri elmondta, hogy azért szerepel a 2-es szám az étterem nevében, mert a tulajdonosnőnek van egy másik étterme is, ami szintén a baby guling készítéséről híres.

Ebéd után Gyuri ubudi házát is - Raka-Raka villa - megnéztük. A nagy melegben jólesett megfürdeni a medencében. Az ubudi kézműves piacot is meglátogattuk, ahol Ubud és a környező falvak termékei megtekinthetők és megvásárolhatók. Gyuri egész nap mesélt, és minden kérdésemre kimerítő választ adott. Az áldozati kosárkák tartalmával az emberek - naponta többször - azt köszönik meg, amijük van. A rizs, a keksz, a füstölők ezt jelképezik, a virágszirmok, színek szerint mást és mást szimbolizálnak. Elmondta, hogy a sok helyen látható “putri” szó alapjelentése, hercegnő. Mesélt a balinéz emberek hétköznapi életéről, vallásukról, ünnepeikről, a szegénységről, arról, hogy milyen szoros a kapcsolat egy-egy faluközösségben.

Csütörtökön Robert elvitt bennünket az Bali tenger Tanjung Benoa partszakaszára. Itt az egyik nyitott étteremben, katalógusból kiválasztottuk, hogy milyen vízi sportot szeretnénk kipróbálni. Parasailing, jet-sky, banana-boot, flyfish volt a nyerő. A motorcsónak által húzott ejtőernyők 10 percenként emelkedtek a magasba. Egy ember felhúzása, repülése és leszállása kb. 5 percet vett igénybe. A flyfish különösen borzolta a kedélyeket. A szintén motorcsónak húzta repülőhal többször felemelkedik a víz felszínéről és repül a levegőben. Nem árt rajta kapaszkodni. Ani nagy lendülettel ült fel a banana-bootra, így átesett a túloldalra és belepottyant a vízbe. Sokat nevettünk. Ani mindent kipróbált, én az árnyékban fotóztam őket.

A több órás vízi sport után egy helyi pandangban - itt szumátriai ételeket árulnak - ebédeltünk. Mindenki kapott egy tál rizst, és az asztalra tett - különböző ételeket tartalmazó - tányérkákról lehetett válogatni. Ezek a tányérok a kirakatba is ki vannak téve, ebből lehet ételt kérni, elvitelre. - take away, indonézül bunkusz - Pénteken reggel 6 órakor keltünk. Irány Padangbai település, ott is egy merülő központ. A kb. 60 kilométeres út megtételéhez másfél óra kellett, a reggeli zsúfoltság illetve az útépítések miatt. Hol az egyik, hol a másik irányba, de olyan is volt, hogy mindkét irányba voltak útlezárások. Ilyenkor az út melletti földútra terelődött a forgalom. A búvárközpontban Robert elintézte a formaságokat, és kisétáltunk a partra. Onnan csónakkal ment a kis csapat a Blue Lagoonhoz, a merülőhelyre. Én felsétáltam a hegyoldalra, ahonnan hosszú lépcsősorok vezettek le, a sziklafalban kialakított napozóhelyre. Megérkezésemkor az árusok mindent meg akartak velem vetetni. Nehezen hitték el, hogy nem fogok szarongot, gyöngyöt, kagylót, faragott csontot, festményt vásárolni. A Bali tenger szépségében gyönyörködve megállapítottam, hogy a Kék Lagunában valóban kék a víz.

A kétszeri merülés után visszaindultunk Nusa Duára, a szállásunkra. A sietség oka egy születésnapi meglepetésparti volt, amelyet mi szerveztünk a most érkező és születésnapját ünneplő menyem részére. Fiam kiment érte a repülőtérre, mi feldíszítettük a nappalit. Zsolti hurkát, kolbászt, - hazait - sütött. Roberték meghozták a tortát, és a barátainkkal együtt vártuk az ünnepeltet. A sötét lakásban, csak a tortán lévő gyertya világított. A meglepetés jól sikerült. Menyem a köszöntésnek és a tortának, a vendégek a magyaros vacsorának, én pedig a jól sikerült estének örültem.