Őrségi kirándulás
Szeretünk Magyarországon kirándulni. Sok szép helyen jártunk már de az Őrségben még nem. Július elején az iranymagyarorszag.hu oldalon küldtem 8 szállásfoglalást az augusztusi hosszú hétvégére. Három helyről kaptam választ, ezek közé tartozott az Erdőalja vendégház. Csütörtökön este megérkeztünk Őriszentpéterre, ahol a kedves háziasszony, Ildikó fogadott bennünket. Házuk gyönyörű helyen az erdő szélén fekszik. Az emeleten lévő három szobából természetesen az erdőre nézőt választottam. Gyomrunk jelezte, hogy a több órás utazás után ideje vacsorázni. A városközpontban a körforgalomnál egy tábla mutatja, hogy 600 méterre van a Bodnár étterem. Lehet, hogy nagyon éhesek voltunk, mert nekünk ez a távolság sokkal többnek tűnt. A vacsora finom volt, és közben kellemesen elbeszélgettünk a szállásunkon megismert másik házaspárral.
Reggel korán keltünk mert Szentgotthárd, Körmend és Szombathely meglátogatása volt tervbe véve. Indulás előtt még elbeszélgettem a házigazdával, és pesti lány lévén megcsodáltam a kecskéket, házi állatokat, az erdő széléig nyúló fákkal, bokrokkal, zöldséges kerttel tarkított földterületet. Szeretek beszélgetni az emberekkel, és megint megállapítottam, hogy a vidéki emberek barátságosak, segítőkészek. Igaz, hogy otthon elterveztem, hogy mit fogunk megnézni, de jó hallgatni az itt élőkre, mert ők ismerik igazán a környéket. A hallottak alapján a következő napi programot már módosítottam is. A háziak által szívélyesen kínált - frissen fejt - kecsketej megkóstolása után elindultunk Szentgotthárdra. Itt először a barokk stílusban épített Nagyboldogasszony templomot néztük meg. A templom kívül-belül gyönyörű, mögötte hatalmas park van.
Az augusztus 20-i kirakodóvásárt próbáltam elkerülni, úgysem veszek semmit jelszóval, amikor észrevettem a különböző formájú üvegvázákat. Hónapok óta keresek az orchideák alá vázát, de sehol sem kaptam. Itt a bőség zavarával küzdöttem, annyi volt, hogy alig tudtam választani. Az már csak hab a tortán, hogy féláron sikerült megvennem a hat darab kelyhet. A jól sikerült üzlet után a parkot fedeztük fel. Férjem szerint minden fát és bokrot lefényképeztem, ez így nem igaz, de a taplógombák fotózását alig tudtam abbahagyni. A liget melletti fürdő és wellness szálló nem régen épült, és a jó időben sokan fürödtek, pihentek a szép strandon.
Az idő gyorsan telt, és tovább indultunk Körmendre. Itt először a Batthyány kastélyt néztük meg. A kerítéssel körbezárt nagy területen fekvő épületre ráférne a felújítás. Sétánk közben figyeltük az íjászokat akik készülődtek a délutáni bemutatóra. A Rába partján lévő Halászcsárdában ebédeltünk, de nem volt szerencsénk, mert a híres őrségi dödöllét félig nyersen tálalták. A Rába partról a Szent Erzsébet katolikus templomhoz mentünk, ami sajnos zárva volt, így csak a rácson keresztül tudtam fotókat készíteni. Körmendnek ez a része a felújított régi családi házakkal nagyon tetszett.
Szívesen sétáltam volna még itt is, de Szombathelyen várt bennünket Éva, akivel interneten keresztül barátkoztunk össze, és most találkoztunk először személyesen. A kellemes beszélgetés után elindultunk megnézni a Savaria karnevált. Éva jó idegenvezetőként kalauzolt bennünket a főtérre. Mesélt a városról, a központi rész felújításáról, az épületekről, az ódon kis utcákról, a megszüntetett Savaria cipőgyárról, valamint az ünnepi műsorról.
Nézelődtünk, kószáltunk a forgalom elől lezárt területeken, hallgattuk a zenekarokat, próbáltam lefényképezni a jelmezbe öltözött embereket. Éva elmondta, hogy akik beöltöztek régi római kori ruhákba, azok a vásárban több helyen is kedvezményt kapnak. A sok élménytől elfáradva beültünk egy cukrászdába és onnan figyeltük a tömeget. Az esti felvonuláson már nem vettünk részt, mert várt bennünket Őriszentpéter.
2010. augusztus 25. szerda - 20:38
Őrség is egyik nagyon szép része az országnak, jó róla olvasni és a szép képeket nézni.
2010. augusztus 25. szerda - 20:57
Kedves Calinagyi!
Köszönöm a hozzászólásaidat, örülök, hogy tetszik amit írok.

Élmény amikor átélem, és élmény amikor leírom.