2009, május archívuma
Erős gyökerek
2009. május 14.„a szép harmónia s concordia megtartassék, mellyel a kicsin dolog is nagyra nevekedik.”
(Márkusfalva constitutiója, 1772)
„Mint egy balladának, olyan szigorú a formája ennek az életnek. De emberi számítás
szerint legalább biztos, megtartó és erő s.”
Tamási Áron a székely szokásrendr l.
A székelyföldi falurendtartásokról 1
Varga Anna
https://msw.botanika.hu/META/0_publikaciok/MT09_F_Varga_2007_Szekelyfoldi_falurendtartasok.pdf
Varga Anna A székelyföldi falurendtartásokról 1
Respublica
2009. május 13.1386-ban Magyarország fõpapjai és bárói vették kezükbe az ország irányítását. Augusztus 27-én gyûlést tartottak Székesfehérvárott, ahol országtanácsot alakítottak. A tanács pecsétjén az Árpádok sávos címere és a kettõskereszt volt látható. Esküt tettek Szent István fejereklyéjére, így mondván, hogy “az állam és az ország hasznára bárki ellen, még a királyi felség ellen is, ha ellenkezõen cselekedni kívánna, ellentmondunk és eltiltjuk õt; külsõ hatalommal szemben minden módon ellenállunk.” (R. Kis Imre: Az 1386. évi országgyûlések, 721-735.) Ekkor már az ország címere is a ma ismert alakban szerepelt. A tanács tagjai végzéseiket a Szent Korona és az országlakosok nevében hozták. A “rendi elit” kötelességének tartotta a közügyek(respublica), azaz állam ügyeinek intézését. Noha nem feledkezett meg saját érdekeinek érvényesítésérõl sem.
Keddi hangulatom
2009. május 12.Kedvencem
2009. május 11.A valóságról
2009. május 10.Diákjaimhoz
2009. május 10.Az élet értékéről
2009. május 9.Márai Sándor: Az élet értékéről
Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Egy kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, és nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát embermódra és az emberek között kell élned.
Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltűnés és hiú szerep nélkül - segíteni az embereket. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el, az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, amikor mindenki kiabál: “Igen, Igen!” Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag, hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.