Napjaim

Azon kivûl mind az urak, mind nemesség mind parasztság nagy szeretetben éltenek; nem vala akkor annyi úr, hogy az kinek az apja kereket, falazott is, most a fia megharagudnék ha úrnak nem hínád. Gyermek koromban hallottam, hogy egy grófnak Magyarországban meg volt öt-hat száz jobbágya, s azt tartották grófnak, mert Erdélyben, az mint oda fel irám, több gróf nem vala gyermekkoromban gróf Csáki Lászlónál, Erdélyben úrnak azt tartották, az kinek háromszáz, jó fõ embernek, az kinek száz ház jobbágya vagy ad minimum hetven vagy hatvan;most némelyek az kik az úri titulust könnyen felveszik, s ha valaki fel nem adja, megharagusznak, két három jobbágya alig vagyon, az egyik biró, az másik kolcsár, az harmadik szabados, annyival adós az ilyen úr uram, ha megakarnák venni rajta, bizony az dolmánya sem maradna meg. Az mint más munkámban is leírtam, régen az tizenkét tanács úr, gróf és nafyságos urakon kivûl többnek úr nem vala neve, úgy azoknak gyermekin kivûl urfi, kisasszony; sem annyi az asszony nem vala ezeknek az feleségeken kivûl, az mely urakot oda fel leírék, hanem ha annál nagyobb fõ ember volt is, csak úgy mondották: uram, kegyelmed, asszonyom, kegyelmed, mint [p 0357] vagyon asszonyom; gyermekeknek penig kis uram, kisasszonyom, vagy Zsófi asszony, Margit asszony. Tanács úr uram is érte meg az tekintetes, nemzetes titulussal, noha bizony látom, hogy az ifju Rákóczi Gyötgy fejedelem idejében az tanács uraknak rendszerént nemzetes titulusok volt; nagyságos úr is érte meg az tekintetes nagyságos titulussal. De most nézd meg, ha egy alábbvaló fõ embernek is úgy nem irod: az tekéntetes úrnak, vagy az legalábbvaló bárónak: az méltóságos báró urnak, megharagusznak érette; holott régen az egy fejedelmen kivûl Erdélyben méltóságos titulusa senkinek nem volt. Régen az tanács urakon és nagyságos urakon kivûl azért haragusznak vala meg ha úrnak mondják vala: ma nézd meg, egy elévaló városi ember is ha úrnak nem mondod, felhúzza az orrát. Nem híják vala akkor az emberek egymást az úr, az úr, az asszony, az asszony, úgy hogy már majd az testvér-atyafiak is szégyenlik egymást atyafiának híni, hanem az úr s az asszony, az úrfi, az kisasszony. Abban az idõben, ha annál távul valóbb atyafi volt is, annál inkább ha közelebb való atyafiak voltanak, úgy hítták egymást: öcsem, bátyám, sógor, koma; sõt az ki atyafi sem volt, mégis azokat is atyafinak híttak sokat; a kik atyafiak nem voltak penig: uram, kegyelmed, asszonyom, kegyelmed. Sõt olyan szeretet volt, az mint oda fel leirám, hogy az atyafiak elmentek egymáshoz, egy- két hétig elültenek egymásnál, mégis mikor elbúcsúztak, kivált az asszonyok, egymástól, úgy búcsúztanak el sírva: jaj édes néném asszony, édes öcsém asszony, megbocsásson kegyelmed, még nem is beszélgethetnénk egymással. Ha valamely újságot kapott valyamelyik atyafi, azt maga meg nem ette, hanem az atyafiának [p 0358] küldötte. Jut eszembe mikor újság volt csak egy lúdtojás is vagy egy császár madara, tizenõt mélyföldnire elküldötte egyik az másiknak.

Farsángban penig, kivált az székelységen, az atyafiak valamelyik atyafihoz gyûltenek, onnét rendszerént ilyen cursust bocsátottak: most az emberség megindúlt és az embertelenséget felkeresi, s a hol feltalálja emberségre tanítja. És mivel minden idõben vagyon rosz ember, ha rosz emberre tanáltak valahol, avval nem gondoltak, vagy akart vagy nem, jól kellett fõzetni, másként az övébõl az atyafiak bizony jól fõzettek, vagy akart vagy sem, de az gazdának csak jó kedvinek kellett lenni. Ezen kivûl tizen, tizenketten az atyafiak és nemesek egy számban beûltenek, zekében, harisnyában öltöztenek, az szán elõtt hat ökör volt, közöttök két-három csere bor, s úgy ittak s úgy jártak egymáshoz, csuklyát vontak az nyakokban, botot az kezekben, feles czigány hegedûsök, dudások az szánban, kiáltásokkal, muzsika-szóval, úgy járták az tartományt.