Emlékünk megmarad
Bercsényi László, aki Rákóczi testõr századosa volt, 1712-ben, huszonnégy éves korában került Franciaországba, az akkor már fennálló, de még csak egyetlen francia huszárkülönítménybe mint alezredes. Ez a különítmény nem képzett szervezett egységet a francia hadseregen belül, és kizárólag a császári hadseregbõl átszökött magyar huszárokból állt. A különítménynek az egykori császári huszárkapitány, Ráttky György volt a parancsnoka, aki még 1692-ben lépett francia szolgálatba. A franciák érdeklõdése a huszárok iránt egyébként régebbi keletû. Richelieu bíboros kancellár egyik 1635. évi jelentésében ezt írja királyának XIII. Lajosnak: “…Nouvelle faç de cavalierre…disciplinée exacte…petits chevaux maigres…”.
Gyönge violának
Letörött az ága,
Az én bánatomnak
Nincs vigasztalása.
Suhog a szél, Késmárk felett,
Édes rózsám, isten veled !
Nagy Bercsényi Miklós,
Sirdogál magába’,
Elfogyott szegénynek
Minden katonája.
Suhog a szél, Késmárk felett,
Édes hazám, isten veled !
Endrődi Sándor
Amíg a Bercsényi huszárok Franciaországban ezt a dalt énekelik, nem vész ki az emlékünk.