A kettős látás szépségéről
A Tavaszi dal első válaszom a mostanában annyit emlegetett “két műveltség” problémájára, a művészi és természettudományos kettős látás szépségéről:
Az Ellipszis ősi törvényei
Új tavaszt ragyogtatnak a Földre.
Mily primitív a mértani ábra,
Mily sokfészkű a tavaszi lomb.
Mégis: egy világ két fele ők.
Van, kinek szín s forma a való.
A felület figuráit éli.
Másnak, amit lát-néz, rejtett ábrák
Csalfa külszine, ostoba köd,
S köd mögött az absztrakt Lét ragyog.
Látók és tudók tábora közt
Janus-szem az enyim, együttlátó.
Nézem a rügyet s roppant forgások
Szédülete örültet neki,
De zöld petty-voltát is szeretem.
Ó, csodálatos az életet
Egy agy-villámban az Oceánnak
S milliárd külön hullámnak tudni,
Dunaparti gesztenyék alól
Fogván meg az Ellipszis ívét.
Németh László