Napjaim

Jól megértsd: nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész, ez több egyesek most ilyen vagy olyan számban és alakban történt összecsoportozása. Amannak van állandó pályaköre, melyen a vele összeköttetésben levő nemzetek sorában lassabban vagy gyorsabban, de bizonyos egyetemi rendszerrel mozog; emennek kimért útai nincsenek.

„Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.”

(Kölcsey Ferenc)

Javíthatatlan álmodozó vagyok. Egy kárpát- medencei batyus bálról álmodtam,
ahová magyarok, szerbek, szlovákok, románok, ukránok, horvátok, osztrákok,
szlovének hozták kedvenc ételeiket és italaikat. Az egész éjszakát végig beszélgettük,
és tisztelettel megemlékeztünk közös hőseinkről.

Metód éppen Bizáncba utazott, hogy VIII. János pápa (872-882) megbízásából Photiosz pátriárkával (858-867, 877-886) a Róma és Konstantinápoly között megbomló egységről tanácskozzék. A magyar hadak pedig, amelyek 862 óta tûntek fel a térségben Rasztiszláv szláv fejedelemnek a meghívására, éppen portyázáson voltak. A XVI. századi Metód-legenda erről az eseményről a következőképpen számol be: “Midőn pedig megérkezett (ti. Metód) a Duna tájékára, egy ugor király látni akarta őt. És bár egyesek azt mondták, hogy nem fog tőle baj nélkül megszabadulni, ő mégis elment hozzá. A király pedig, mint főpapot illik, tisztelettel, ünnepélyesen és örömmel fogadta. És beszélgetvén vele, ahogy ilyen méltóságú emberekkel illik beszélgetni, megölelte és megcsókolta őt és megajándékozván nagy ajándékokkal, ezekkel a szavakkal bocsátotta el: Emlékezzél meg mindig rólam tisztelendő atyám szent imáidban.”

Faludi Ferenc: Szent István királyhoz

1.
Dicső István, nagy királyunk,
Téged ég s föld magasztal,
Téged tisztel kis országunk,
Első szent urának vall.

2.
Tőled vette fényességét,
Méltóságát, érdemét,
Koronája ékességét,
Hitit, kincsét, mindenét.

3.
Elbujdostál, megkerestünk,
Áldott légyen a szent ég!
Országunkba bévezettünk,
Szivünk örömében ég!

4.
Drága kincsünk, feltaláltunk:
Magyarország, vigadozz!
Itt van, kit óhajtva vártunk,
Ezer áldásokat hoz.

5.
Ime a te reménységed,
Inségedben ide nézz:
Isten után erősséged,
Mególtalmaz ez a kéz.

6.
Megvigasztal minnyájunkat,
Hatalmunkban vastagit,
Megtágitja országunkat,
Végig megtart, bóldogit.

7.
Budán nyugszik; Buda vára,
E szentséget megböcsüld!
Atyja után, nem sokára,
Biztat az ég: Imrét küld.

8.
István mellett itt lész fia,
Megtestesült angyalunk,
Megszerzi ezt két Mária,
Égi s földi asszonyunk.

ELŐLJÁRÓ BESZÉD.

Isten kegyelme velünk.

1. §. A királyi méltósának a közönséges keresztyén hit éltető erejéből táplált munkássága sikeresebb és derekasabb szokott lenni más méltóság munkáinál.

2. §. És mivelhogy minden nemzet az ő tulajdon törvénye szerint igazodik, azért Mi is, országunkat Isten akaratából kormányozván, mind a régi és mostani császároknak példájokra, tanácsi elmélkedésből szabtunk módot a mi népünknek, hogyan élne tisztességes és háboruság nélkül való életet: hogy valamint meggazdagittatott isteni törvényekkel, azonképen világi törvények alá is vettetett légyen ; hogy a mennyi előmenetelt nyernek a jók az isteniek állal, annyi kissebséget szenvedjenek a gonoszok és bűnösök emezek által. Valamelyeket pedig elvégeztünk, a következőkben jegyeztük ide alá.

Forrás: http://mek.niif.hu/01300/01396/html/01.htm#1

Kattints a képre!

Szent István egyetlen korunkra maradt görög nyelvű oklevele, mely ma Kálmán király 1109. évi görög másolatában és latin megújításában (renovatio) áll rendelkezésünkre: a hártyalapon fenn az eredeti görög oklevélszöveg másolata, alatta a latin nyelvű megerősítés található. Az oklevélben a király birtokokkal adományozta meg az általa alapított veszprémvölgyi görög szertartású apácamonostor lakóit. A szöveg nyelvünk legrégibb szórványemlékeit tartalmazza a felsorolt helynevek alakjában.

SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ

Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól:

Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!…

[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.

Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted - távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét. Ádám ugyanis, kit az isteni alkotó, valamennyi létező teremtője a maga hasonlatosságára formált, s minden méltóság örökösévé tett, széttörte a parancsok bilincsét, s nyomban elvesztette a magas méltóságokat meg a paradicsombéli lakást. Isten régi, kiválasztott s kivált kedvelt népe is, amiért szétszaggatta a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, különb-különbféleképpen pusztult el: részben ugyanis a föld nyelte el, részben tűz emésztette el, részint egymást koncolta fel. Salamon fia is, félrevetve apja békéltető szavait, gőgjében pöffeszkedve kardcsapásokkal fenyegette a népet apja ostorsuhintásai helyett, azért sok rosszat tűrt el országában, végül is kivetették onnan. Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.

Forrás:  http://mek.niif.hu/00200/00249/00249.htm

Fogy a jövőm, mint mindenkinek.
Már nem tartozom senkinek.

“Igaz ugyan, hogy a reciprocitás(kölcsönösség) nem tűnik el teljesen a történelem folyamán, ma is fennmaradt bizonyos mértékig, azonban társadalomszervező jelentősége a modern nyugati tömegtársadalmakban háttérbe szorult. ”

A reciprocitás mint legitimáló elv azt jelenti, hogy a társadalomban elfogadottak az olyan – ajándékozásból és viszontajándékozásból építkező – tranzakciók, amelyek jellegzetességei a következők: a piacon kívül történnek; a felek helyzetazonosságát, szimmetrikus pozícióját hangsúlyozzák; az adás és viszontszolgálat között időeltolódás van; a csere egyenértékűségéről nem készülnek számítások; kizárt a gazdasági nyereség.

A reciprocitáson alapuló tranzakcióban (az itt alkalmazott, Polányit követő közelítésben) a szereplők helyzete nemcsak formálisan, hanem a szó szubsztantív értelmében is szimmetrikus. A gazdasági tartalomhoz elválaszthatatlanul hozzákapcsolódnak erkölcsi, érzelmi[67]  vagy éppen társadalmi (integrációs célú) mozzanatok. Az erkölcsi vagy érzelmi töltetű kötelezettséget létrehozó, illetve arra épülő viszonossági kapcsolatok, noha régen nem jelentenek domináns integrációs sémát, máig élnek a szívességcserékben, kalákamunkában, kölcsönös ajándékozásban, a szülők és gyerekek vagy épp a generációk közötti közti íratlan „szerződésekben”.

A reciprocitás ma sem garantálja, hogy „egyenlő értékek” cserélődjenek, sőt, nincs társadalmilag elfogadott pontos mérce sem. Nincsenek írott szabályok. Ezek helyét a kölcsönös kötelezettség „természetesként” való elfogadása foglalja el, és az abban való bizalom, hogy a másik fél is betartja a szerződést. A bizalom működését segíti, hogy időben el kell szakítani egymástól az adás és kapás mozzanatát. Ezt szolgálja az is, hogy a partnerek bíznak abban, hogy fair tranzakcióról van szó, és hogy az egyoldalú nyereség kizárt. A reciprocitás máig azt jelenti, hogy a gazdasági „magot” körülszövik a társadalmi kötelékek.

Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/penzugy/korkep-reform-utan-2-2-080905-7

Az, hogy a reciprocitás a felek szimmetrikus helyzetére épül, egyenlőtlen társadalmakban csak azt jelenti, hogy a reciprok viszony a hierarchián belül hasonló helyzetűek között jön létre. A mai differenciált társadalmakban már az is lehetséges, hogy eltérő helyzetű egyének is reciprocitási (vagy annak látszó) viszonyba kerülnek. Ha nem túl nagy az egyenlőtlenség, épp a reciprocitási tranzakció képes valamennyire csökkenteni a társadalmi távolságot, létrehozni nem formai, hanem lényegi szimmetriát. (Más a viszony főnök és beosztott között, ha csak a főnök ad névnapi ajándékot a beosztottnak; ha csak a beosztott ad ajándékot; ha mindkettő ad, de a főnök viszonozhatatlanul értékes ajándékkal jelzi a távolságot; ha nagyjából hasonló értékű az ajándék és a viszontajándék, s főként ha az ajándéknak az anyagi mellett társadalmi tartalma is van, például mindkét irányban a másik iránti valamilyen figyelem fejeződik ki benne.)

Az elmondottak nagyjából ráillenek a kis közösségekben spontánul kialakuló személyközi szolidarisztikus kapcsolatokra. Ám a sűrű, bonyolult, hosszú függőségi láncokkal átszőtt modern társadalmakban [Swaan (1998)] számos kapcsolat személytelenné válik. A reciprocitás új mezben jelenik meg: nagyobb közösségekre vagy az egész társadalom egészére vonatkozó „makroszintű” szolidaritásként értelmezhető. A reciprocitás számos jellemzője valóban megjelenik az íratlan társadalmi szerződések egy részében, például épp a generációk közti „szerződésekben”. Az átfogó szolidaritás Baldwin (1990) értelmezésében a közös kockázatok felismerésével vált lehetségessé. „Amikor a tudatlanság fátyla felemelkedett”, mind többek számára világossá vált, hogy a közös megoldás gazdaságilag is racionális. A szolidaritás az „általánosuló és kölcsönös önérdekre épül” (229. o.). Nem altruizmus vagy jótékonyság, de nem is piaci szerződés, hanem „jogokban kifejeződő igazságosság” (31. o.).

Olvasáshoz kattints a képre!