Levelek
Levél az építõtáborból, Mád, 1959. július 28. Kedves Szüleim és Testvéreim! Nagyon jól érzem magam a táborban, mert már sikerült kipihennem a kellemetlen utazás fáradalmait. Táborunk Mád és Tokaj között van egy rejtélyes völgyben. Van patakunk is, de sajnos nem lehet úszkálni benne! Igen szép a vidék: sûrû erdõk és szõlõsök díszítik. A táborban katonás rend van. Reggel 5-kor ébresztõ a Rákóczi indulóra, azután mosdás és zászlófelvonás. Itt ismertetik a napiparancsot. Munkahelyünk 3 km-re van a tábortól. Úttalan utak vezetnek oda, mocsarasa talajon keresztül. Kimenõnk nincs, csak szombaton és vasárnap, akkor is csak este 8-ig. Ennek a katonai szigornak az az oka, hogy Mád a Mezõlaborc-Tarcal-Mád tripperháromszög egyik csúcsa. (Ezt az orvos mondta) Egyébként is erõs borokat készítenek, és az egész tábor naponta betintázna. Persze így is borzasztó tintázások vannak kilátásba helyezve! Ezért félek, hogy a két piroshuszár kevés lesz. Ha a sorsomról dereng valami otthon(értesítés az egyetemi felvételi eredményrõl) kérem szépen értesíteni engem, mert nagyon izgulok. Anyukának gyógyulást kívánok, csókol mindenkit: Laci!
Mivel 1959-ben helyszûke miatt nem vettek fel az egyetemre, értelmiségi származásom okából fizikai munkát javallottak, hogy esélyesebb legyek. Bár én jobban bíztam a tudásban, kalandvágyból Pestre költöztem. Errõl a korszakomról szól az alábbi 2 levél.
Levél Budapestrõl, 1960.03.29.
Kedves Szüleim és Testvéreim! Még 8 óra elõtt sikeresen megérkeztem Újpestre. Semmi kedven se volt dolgozni! Mégis az elsõ éjszaka jól telt el. 10 órakor kezdtem égetni a rádiócsöveket, ám 1 óra múlva már éreztem az éjt, a fojtó levegõt, és a szemeimre álmosság kuporgott. 11 órára egy félreesõ zugban megvetettem az ágyam, és 4-ig aludtam. 4-tõl 6-ig tartott a finis. Éjszakás hétre már megvan a napi programom:
6,30-6,45 reggeli és újságolvasás
6,45-14,00 alvás
14,00-15,00 ebéd
15,00-17,45 olvasás (Jók a kerületi könyvtárak)
17,45-19,45 mozi
19,45-20,15 vacsora
20,45-21,15 készülõdés az éjjeli melóra.
Jövõ héten délelõttös leszek, és más lesz a napi programom is. Jöhet a rokonlátogatás. Színész statiszta barátommal bebarangoljuk a pesti Broadway-t, ingyen mehetünk színházba. Járok birkózó edzésekre a Dózsába. Randizhatok, úszhatok. Néha unom Pestet, bár az itteni társaságokban jobban otthon érzem magam mint Gyomán. Otthon néha olyan idegenek az emberek, csak a Körös, a fák, a madarak tûnnek ismerõsnek. Azok is csak azért, mert nem tudnak beszélni, de a maguk szépségét tisztán sugározzák. Én már megszoktam azt, hogy nemcsak az élet mindennapi eseményei izgatnak, hanem mint minden pestit a világesemények is. Élvezem ezt az életritmust. Egyszer majd a vidék nyugalma is megszûnik, nem tart sokáig az eszem-iszom, alszom, dolgozom élet. Mi újság otthon? Marika mikor jön haza Szegedrõl? Bandi öcsém meggyógyult-e már? Írhatna nekem. Legközelebb húsvétkor megyek haza. Ezzel zárom soraimat.
Szeretettel csókolok mindenkit: Laci!
Levél 1960.12.13-án, Budapestrõl
Kedves Szüleim és Testvéreim! Sajnos csak most tudtam tollat ragadni, hogy kötelességemnek eleget téve, jó kisfiúhoz illõen egy pár sort írjak hogylétemrõl. Utazásom szerencsés kimenetelú volt, sõt még végig hallgattam a vonaton egy megrázó öngyilkosság történetét is. Ezt majd otthon elmesélem. Az elmúlt héten kitûnõen éltem. Minden reggel tarja, sonka, nyári szalámi; este-délben fõtt étel. Ebbõl az egyhangú életbõl csak pénteken zökkentem ki. Összehívták az Izzó (EIVRT) sorköteles fiataljait, hogy eligazítson bennünket, de a százados elvtárs Többszöri kísérlet után feladta a reményét annak, hogy fegyelmet tartson köztünk. Ezután délután összehoztunk egy kabarét. Persze itt elõ kellett volna készíteni bennünket a a katonai bevonulásra. A százados elvtárs szerint, ha bevonulunk rettenetesen gyámoltalanok, leszünk, de õ majd bátrakká nevel bennünket. Végül néhányan megúntuk a parádét, és jelentkeztünk lokátorosnak. Mégis, ha bevonultatnának, nem kell tankot smirgliznünk. Szombaton aztán elmentem táncolni, éshogy a szerkezetem ne nyikorogjon, bõségesen megöntöztem Hubertus olajjal. Másnap nyomott hangulatban ébredtem fel, és az Árpád büfében ebédeltem. Majd elolvastam a napilapokat. Kora délután meglátogattam Péter bácsiékat a Ráday utcában. Kettesben elmentünk a legközelebbi kricsmibe, ahol megtárgyaltuk a múltat, a jelent és a jövendõt. Az utóbbit egy kicsit bizonytalankodva. Intõ példa elõttem nagybátyám élete, jobban mondva vegetálása, érettségivel, szakképesítés nélkül. Az állami könyvterjesztésben utazott. Emellett filmezett, de mozigépészként kapott fizetést. Péter bácsi nagyon szeretné, ha apuka meglátogatná, és megismételhetnénk februári kalandjainkat. Mondanom se kell, hogy aznap már 21 órakor ágyban voltam. Kimerültnek érzem magam. Másnap leverten ébredtem. Elõször tanulmányozni kezdtem az elektromágneses tant, majd megunva a letargiát és az elektromosságtant, megnéztem egy filmesített Csehov-novellát, a Kutyás hölgyet. Megint bevásároltam, mert az itt mutatott hideg, jegesmedve-szerelem nem felelt meg az én vérmérsékletemnek, és az események lassú lefolyása untatott. Gondoltam pontot teszek a napra egy rumos duplával, és bemegyek az Izzóba dolgozni . A duplától olyan rosszul lettem, hogy a házinénimnek kellett ápolnia. Bevettem egy Carilt (sic!) Bent a gyárban pedig elájultam. Hamar észhez tértem. Majd elmentem a mosdóba, felfrissíteni magam. Megfogadtam, hogy soha többet nem teszek ilyet. Olvasok, ismét sportolok, mozizok, csajozok stb. Kár lett volna ha hazavág az a kis fehér tabletta, hiszen még a célom árnyékát se értem el, és kinek sütötte volna Dunakeszin az a kis bogárszemû Mártika a rácsos süteményeket. Vasárnap nem tudok hazautazni, mert éjszakás leszek, ezért sürgõsen kérek fehérnemût és élelmet. Takarékoskodnom kell, mert Karácsonykor Jézuska szeretnék lenni.
Zárom soraimat, sok szeretettel csókolok mindenkit: Laci!
Pesti korszakom 1961. júliusában véget ért, mert felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. Szeretettel gondolok minden pesti barátomra. Az európai mûveltségû, számûzött kollégáimra, a patronáló munkásnõkre, a sok-sok élményre, amit õk és a város nyújtottak. Köszönöm a belvárosi lányoknak a nagyvilági életet, a külvárosi vagányoknak a Dzsumbuj világát.