Napjaim

Y.E.onDOMReady(show_notes_initially);

ANYA

tűz, víz, ég, föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!
(Szabó Lőrinc)

Forrás

Kosztolányi Dezső  Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok

Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok,
És nagyapám, a régi katona
hallgatja mosolyogva, boldogan,
sebforradástól lángol homloka
s én térde közt, hadarva szavalok,
hogy győznek mindenütt a magyarok.

Csak a szeme borul el néha kissé:
Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek,
hogy vannak messze, különös világok,
s aranyba nyílnak a versailles-i kertek,
jaj, meg ne tudja és ne lássa őket,
ne lássa fényük és ne hallja hangjuk,
a magyar szó a hét szilvafa alján
körötte most még mint tengermoraj zúg.
Óvjátok édesen az édes álmát,
mint álmát a szegény beteg gyereknek,
hogy meg ne tudja, élete nem élet,
és meghalt már, bár alig született meg.
Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden,
ha dalol és ha a távolba lát,
mert néma gyermek minden kismagyar,
s a Nagyvilág nem érti a szavát.

Szülinapos

Az emberiség két napja
-ezer év egy óra-

 
Három dolog soha nem tér vissza:
a kilőtt nyíl, a kimondott szó,
és az elmúlt nap.

G.F. Daumer

A történelem gyermekei

Trembeczki István

A két elmélet, amire fentebb utaltunk, Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című, 1992-ben írt könyve, valamint Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című, 1996-ban megjelent műve.

IV. Társadalmi osztályok és mulasztások

A feudalizmus megszűnése után Magyarországon három fő társadalmi csoportról beszélhetünk. A volt főurakból mágnások váltak, kiknek hercegi, grófi, bárói cím jutott, egy részük polgári pályára került. A köznemességből kisgazdák, illetve gentry-k váltak, a jobbágyokból zsellérek, illetve pórok lettek. A földtulajdoni viszonyok jól mutatják, hogy a mágnásosztály és a zsellérek helyzete a feudalizmus után is ég és föld viszonyban maradt. Arra gondolhatnánk, hogy a főurak túlnyomó hatalmukat önző osztályérdekek érvényesítésére használták fel és felróhatóan közreműködtek a katasztrófához vezető út kikövezésében, de Szekfű Gyula ezzel ellentétesen érvel. A főurak csoportja a nemzettel együtt az érzékcsalódások csapdájába került, s hitt az állami és nemzeti illúziók erejében. Főleg pártpolitikával és közjogi vitákkal volt elfoglalva és nem tudta megérinteni a kilencmillió magyar paraszt lelkét, szívét. Történelmi felelősségük nem csekély: a föld- és munkaéhes parasztság felé nem nyújtottak segédkezet. Ezt súlyosbítja, hogy latifundiumai főképp magyarlakta vidékeken terültek el, így a magyar nemzetiségű parasztság relatíve mégnehezebb helyzetbe került a kisebbségekkel szemben.

A volt középnemesség jó része birtokait még az előző korszakban elvesztette. A középbirtokok 100-1000 holdig csak az összes birtok számának 1%-át tették ki, ami a földterület 15%-a. Ezek tulajdonosainak jelentős része (kb. negyede) a ’48 és ’67 óta felszabadult zsidóság soraiból került ki. A közélet irányításában betöltött vezető szerepet azonban nem elsősorban a földbirtok jelezte. A vezetők csoportját négy szekció alkotta. Ide tartoznak természetesen a földbirtokos nemesek is, de nagyobbrészt megyei vagy állami szolgálatba lépett vagyontalan nemesek tömege, a városokba költözött polgári érzésű nemesek és a vidéki városokban élő polgári és paraszt származású intelligencia vezető szerepe volt megfigyelhető. Az ország ügyeire legnagyobb befolyással a földnélküli és vagyontalan (vagy igen csekély vagyonnal rendelkező) exnemesség népes tábora rendelkezett. Ennek a hanyatló társadalmi csoportnak a tagjai természetesen megpróbálták fenntartani régi köztiszteletben álló minőségüket, de ez kizárólag külsőségekben mutatkozott meg. Tartósan elfoglalták a vidéki előkelőbb államhivatalokat, emellett lelki műveltségre egyáltalán nem tettek szert, életmódjukban polgári erényeket nem fedezhetünk fel, a lezüllést viszont annál inkább.  Ahelyett, hogy ez a helyzet javult volna, követőkre és utánzókra talált a feltörekvő polgári és parasztcsaládok fiataljai között. Ennek a jelenségnek nagy szerepe volt vidéki városaink elsivárosodásában. Így alakult ki és terjedt át az egész nemzetre egy olyan nemzeti érzés, mely kifejezésmódjában és külsőségekben igen harsány, de tettekben szinte a nullával egyenlő. Ezt a jelenséget Grünwald Béla nyomán találóan a sovinizmus mániájának nevezhetjük. A hivatalnoknemesség meghatározó jelentősséggel bírt az ország sorsát illetően, mivel a fontosabb hivatalok betöltése mellett a parlamentben is főleg ők ültek. Saját csoportjuk és az ország hanyatlását is megállíthatták volna, ha a fent említett cifra nyomorúságról lemondva földhöz juttatják a parasztságot és saját magukat a mágnásosztály latifundiumain. Ezt a döntést azonban meggátolta, hogy soraikban csupa a liberalizmushoz őszintén vagy szemellenzős módon mereven ragaszkodó egyéneket találhatunk. Agrárcsaládok és agrárvagyonok folytonosságának törvényhozásszerű biztosításában veszélyt, reakciót éreztek, ezért ettől igencsak távol álltak. Az egyre műveletlenebb hivatalnoknemesség gyakorlatilag azon kívül, hogy „a jövő gondja nélkül élvezi a hagyomány nyújtotta társadalmi befolyását és vezető szerepét a politikában”, nem tett semmit. Ezt a csoportot szokás gentry-nek nevezni, de ez a kifejezés nem azonos az eredeti angol gentry-vel. Az angol régi középnemesi osztály ugyanis magába szívta az alsóbb osztályok kitűnőségeit is, amíg Magyarországon ez épp ellenkezőleg zajlott. A hivatalnoknemesség elzárkózott más osztályoktól és féltve őrizte osztályöntudatát, ami kizárólag a külsőségekben jelent meg. A gentry-ség tehát szintén csak illúzió volt. A hivatalnoknemesség exkluzivitásából fakadt, hogy Magyarországon a feudalizmus megszűnésével nem alakult ki egységes, erős, szilárd, összetartó középosztály. Ebben az osztályban nem volt elegendő vitalitás, hogy rálépjen a két kivezető út egyikére: vagy elhagyni a liberalizmust és visszatérni a földhöz, vagy a születési elvet feladva összeolvadni az értelmiséggel.

Magyarországon a művelt, tanult népesség a környező országokhoz képest igen magas arányú volt és gyorsan növekedett, de összetétele nem volt megfelelő, ugyanis amíg az ipari és kereskedelmi foglalkozásúak száma rohamosan nőtt, addig az országra jellemző agráriumban tevékenykedő népesség (Szekfű szóhasználatával élve: az őstermelés körében működő intelligencia) aránya csökkenő tendenciát mutatott. A másodikhoz hasonlóan a harmadik nemzedék sem gondoskodott kellőképpen az agrár társadalom szellemi színvonalának emeléséről. Emellett a kapitalizmus gyors fejlődése közben megfeledkeztünk az elsietés és felületesség megelőzéséről illetve kiküszöböléséről és hiányzott a szerves munka. Hiába nőtt az országban a tanult emberek száma, a kapitalizmus túlnyomóan zsidó lévén, a nemzet érdekeit szem előtt tartó intelligencia nem bővült. A magyar középosztály művelődési hiányosságai is szembetűnők, amit Szekfű a könyveladások statisztikájával támaszt alá. A gazdasági, társadalmi, történeti könyvek 3-4000 eladott példányszámával szemben 229.000 fő értelmiségit számlálhatunk a korban. A művelődés hiánya azért volt tragikus az országra nézve, mert a középosztályt kezdeményezésre és kritikára képtelenné tette.

Ilyen szempontból hozzájuk hasonló az ipari munkás és paraszt osztály, mely szintén „passzív tétlenségben várja nálánál aktívabb tényezők részéről a megtermékenyítést, az ideák beoltását, melyek szerint mozgásba jusson”. A kapitalizmus térnyerése miatt az ipari munkásság száma gyarapodott az időszak alatt leggyorsabban. Életük a nagyvállalatok és a nagytőke kezében volt. Nemzetiségek szerinti összetételüket tekintve a nagyvállalatok kb. fele nem magyar volt, mivel ezek a vállalkozások – a Budapesten koncentrált élelmiszeripartól eltekintve – elsősorban a hegyvidéken, nem magyar nemzetiségű területen létesültek. A vidéki városok kisüzemeinek és Budapest nagyüzemeinek munkássága volt csak kimondottan magyar nemzetiségű. A munkásság szervezésével, nevelésével senki sem törődött, ezért a faluról városokba települt munkások magukra hagyva, elanyátlanodva könnyebben csatlakoztak a munkásmozgalmakhoz.

A agrárnépesség kisbirtokosokból, földtelen zsellérekből, béresekből és cselédségből állt. Az időszak alatt sokan fáradoztak a parasztság anyagi és szellemi nívójának emelésén, de ebben több volt a jóindulat, mint a céltudatos energia. Mivel a nagybirtokosok egyáltalán nem törődtek a földnélküli parasztok problémáival, óriási kivándorlási hullám volt jellemző az időszakra. Az itthon maradtak általában nem megfelelő szakértelemmel gazdálkodtak, melyből csak helyenként volt kivétel. Ilyen volt pl. a makói hagymásgazda, a kőrösi és kecskeméti gyümölcstermelő. A parasztnevelő akciók, vándortanítás, könyvtárak hatékonysága elenyésző, jelentősége mellékes volt.  Az agrártársadalom csekély műveltségét agrárszervezetek helyett budapesti kapitalista vállalatok napilapjaiból szerezte, így „nem a magyar földből kinőtt ideákat, hanem Budapest levegőjét terjesztették el” körükben. „A magyar paraszt hazáját vérrel és a béke kézi munkájával, de nem gondolattal és akarattal szolgálja, még mindig magával tehetetlen óriásgyermek, készen befogadni mindent, mi egészséges önzésével ellentétben nincsen.”

Szekfű Gyula: A három nemzedék, és ami utána következik

Mit mulasztottak a mai magyar társadalom rétegei???

Élj rejtett életet…

	,,Élj rejtett életet”, mondja Püthagorasz. ,,Járj utadon úgy, hogy más ne lásson, egyedül a Világ Ura vagy lelke, csak az ő szeme előtt.” Senkinek nem tartozol felelősséggel, csak neki. Légy névtelen. Rejtőzz el. Utasíts vissza minden kitüntetést, a hírnév minden csábítását tartsd távol. Keresd a magányt. Viselj egyszerű ruhát, lakj szerény lakásban, beszélj keveset, ne tűnj ki semmiben. A nyilvánosság az emberi élet legnagyobb veszélye. Alig élt ember, aki a színpadon nem szédült meg, ha nevét kiáltozták. Légy névtelen. De légy nevezetes. ,,Más ne lásson, egyedül egyetlen a Világ Ura.” Sorsodat vele intézd el, neki beszélj, vele barátkozz, őt szeresd, őt tiszteld, igyekezz az ő tetszését elnyerni.

Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját célait érje el. Ez gonosz, amaz együgyű; s reájok támaszkodván, mindenikben kárt vallhatsz.

Kölcsey Parainesis

MI INDÍTOTT ENGEM EZ ÍRÁSOCSKÁRA?

PÁZMÁNY PÉTER MŰVEI