“Úgy tűnik, mintha a világot
egy maroknyi elszánt ember
tartaná össze, akiknek azáltal,
hogy halálra dolgozzák magukat,
sikerülhet a világ többi részét
működésben tartani.
…tovább »De az is lehetséges,
hogy nem járnak sikerrel.
Nekik ajánlom ezt a könyvet.”
Ezekkel a szavakkal zárja L. Ron Hubbard
A munka problémái című könyvét, amely
most megjelent új kiadásban.
Megrendelhető 72/ 520-610
“1997 közepén hosszas érlelõdési folyamat eredményeként az Európai Unió amszterdami
csúcstalálkozóján elhatározták a közös európai foglalkoztatáspolitika kialak
ítását. A néhány hónap múlva Luxemburgban megtartott foglalkoztatási csúcsértekezlet
azonban roppant szerény eredménnyel zárult, noha a résztvevõk egyetértettek
abban, hogy a foglalkoztatás növelése és vele a makacsul 10 százalék feletti
európai munkanélküliség csökkentése az Unió nem halasztható feladata.
A szándék és a tettek találkozását azonban elbizonytalanodott fogalmak és súlyos
dilemmák nehezítik: a regisztrált és a nem regisztrált foglalkoztatottak, munkanélkü-
liek, a se nem keresõkse nem munkanélküliek meghatározásától a gondoskodó
államok sajátos érdekéig. E tanulmány elsõsorban a magyar munkaerõpiac nézõ-
pontjából foglalkozik néhány, a munka megváltozott világában a megoldást hátráltat
ó tényezõvel.*”
” Az alább következő gondolkodók közös jellemzője, hogy a pozitivizmus szigorúbb felfogásának ígéretével léptek föl. A klasszikus pozitivizmus szerintük még túlságosan metafizikus; ahhoz, hogy ezt a vonást teljességgel kiiktathassák, olyan alapra kellett lelniük, amely szilárdabb és bizonyosabb a természettudományok módszertanának emberi jelenségekre való alkalmazásánál. Ezt az alapot két dolog nyújtotta nekik: 1) az empirikus hagyomány, mely pusztán a tapasztalati bizonyosságot engedélyezte a filozófiai vizsgálódás számára, 2) és a logika és matematika új fordulata, mely az arisztotelészi hagyományokat felülvizsgálva újabb problémákat igyekezett megfogalmazni és megválaszolni. Habár ez a logikai pozitivizmusnak vagy neopozitivizmusnak nevezett irányzat a II. Világháború után nem tűnt életképesnek, a belőle kifejlődő újabb irányzat, az analitikus filozófia (ezt a 20. héten tárgyaljuk) - melynek első képviselői között éppen az alábbi filozófusok találhatók - elemző-leíró módszerében e logikai indíttatású bölcseleti iskola követőjének bizonyult.”
A logikai pozitivizmus kialakulása és az analitikus filozófiai hajnala
Romány Pál “Akié a föld, a víz, a fű – azé minden!”1.
„…ahhoz, hogy egy társadalom a puszta létfenntartása fölé tudja
emelni a fogyasztási szintet, s hogy a munkaerô jelentôs hányadát
átcsoportosíthassa más, potenciálisan termelékenyebb tevékenységszférákba,
elôzôleg emelkednie kell a mezôgazdasági
termelékenységnek.”
Rondo Cameron (1993)
Lábjegyzet: 1. Képes Krónika
Lehet, hogy nincsen Sátán,
de hogy a tévét ő találta föl,
ahhoz nem férhet semmi kétség.
(Karátson Gábor)
Sükösd Miklós Totális medialitás és ökocídium
Fernando Pessoa: Azt a különleges…
Lehet, hogy nincs is bennem más erény, csupán a felszabadult érzékelés állandó újszerűsége.
Ma, miközben lefelé ereszkedtem a Nova Almada utcán, tekintetem hirtelen megállapodott az előttem lefelé baktató ember hátán. Egy hétköznapi ember közönséges háta volt, egy szerény öltöny zakója egy alkalmi járókelő törzsén. Bal karjával öreg aktatáskát szorított magához, és járása ütemében meg-megérintette a földet összecsukott esernyőjével, amelyet hajlott fogantyújánál fogva tartott a jobb kezében.
Hirtelen valami gyengédség-félét éreztem ez iránt az ember iránt. Olyanféle gyöngédség volt ez, amelyet az általános emberi hétköznapiság, a munkába igyekvő családapa elcsépelt míndennapisága, szegényes és boldog otthona, az életét szükségszerűen alkotó vidám és szomorú mulatságok, a töprengés nélkül élő ártatlanság, - ennek a ruhába bújtatott hátnak állatias természetessége iránt érzünk.
A szememet újra a férfi hátára függesztettem, arra az ablakra, amelyen át ezeket a gondolatokat láttam.
Az érzés éppen olyan volt. mint amilyen egy alvó ember láttán fog el bennünket. Mindenki, aki alszik, újra gyerek lesz. Talán azért, mert alvás közben nem lehet rosszat tenni, és nem kell számot adnunk életünkről valamiféle természetes varázslat révén, a legveszedelmesebb bűnöző, a legönzőbb ember is szent, miközben alszik. Semmiféle különbség nincsen aközött, hogy valaki egy alvó embert vagy egy gyereket öl meg.
Nos, ennek a férfinak a háta alszik. Egész lénye amely ott gyalogol előttem, ugyanolyan léptekkel mint én, alszik. Tudattalanul lépdel. Tudattalanul él. Alszik, mert mindannyian alszunk. Az egész élet álom. Senki nem tudja mit csinál, senki nem tudja mit akar, senki nem tudja, mit tud. A sors örökös gyermekeiként végigalusszuk az életet. Ezért érzek, ha ezzel az érzéssel gondolkodom, alaktalan és hatalmas gyöngédséget az egész gyermekies emberiség, az egész alvó társadalmi élet, mindenki és minden iránt.
Egyszerű következtetések és elhatározások híjával lévő emberi érzés támad fel bennem az ilyen pillanatokban. Olyan gyöngédséget érzek, mintha egy Isten látna. Az egyetlen tudatos lény együttérzésével nézem mindannyiukat, ezeket a szegény ördög embereket, ezt a szegény ördög emberiséget. Mit csinálnak ezek itt?
Az élet mindahány mozgását és elgondolását, a tüdő egyszerű életétől egészen városok fölépítéséig és birodalmak határainak megvonásáig alvó állapotnak, olyan dolognak tartom, mint az álom vagy a nyugalom, amelyek akaratlanul történnek meg az egyik valóság és a másik valóság, a teljesség egyik napja és másik napja közötti átmenetben. És mint egy elvontan anyai valaki, este fölébe hajolok rossz fiaimnak éppúgy, mint a jóknak, akik közös álmukban egyformán az enyémek. A végtelenbe tágulva érzékenyülök el.
Elfordítom a szemem az előttem járó hátáról, és végigtekintek mindazokon, akik itt járnak ezen az utcán, mindegyiküket félreérthetetlenül ugyanabba a képtelen és hideg gyöngédségbe ölelem, amely annak a tudattalan lénynek a vállaiból áradt, akit követek. Mindez ugyanolyan, mint ő; ezek a lányok, akik a divatszalonról beszélnek, ezek a fiatal hivatalnokok akik nevetnek az irodán, ezek a nagymellű cselédlányok, akik súlyos bevásárlókosarakkal térnek haza, ezek a hajnali rakodómunkások - mindez ugyanaz az arcokkal és testekkel változatossá tett öntudatlanság, amely éppannyira változatos, mint a dróton rángatott bábfigurák, amelyeket ugyanannak a láthatatlan valakinek az ujjai mozgatnak. Mindazokkal a cselekvésformákkal élnek, amelyekkel a tudatosság meghatározható, és nincsenek semminek sem a tudatában, mert nem annyira tudatosak hogy tudatuk lehessen. Néhányan értelmesek, mások ostobák, de mindannyian ugyanannyira ostobák. Egyesek öregek, mások fiatalok, de mindannyiuknak ugyanaz a kora.
Ezek férfiak, mások nők, de ugyanahhoz a nem létező nemhez tartoznak.
Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.
Márai Sándor
Ilyen voltam
Szűkebb hazám, ha tetszik, ha nem:Békés megye. Ez a régió születésem helye. Tágabb értelemben Gyomán, a Hármas-Körös partján láttam meg a napvilágot. Gyoma tipikus tiszántúli kismezőváros volt gyermekkoromban, és én hiszek abban, hogy a hely szelleme determinálja szülötte sorsát. Alapvető tulajdonságainkat már életünk első 10 évében megmutatjuk. Ekkor kezdjük megtanulni, hogy milyennek lássuk a világot. A világ pedig Énünkben tükröződik. Ebbe a tükörbe szeretnék nézni. Ezért most utazni támadt kedvem. Képzeletemben újra bejárom azokat a helyeket, amelyek nyomot hagytak bennem a gyorsan múló évek folyamán.
