A cédulaegyezmény

1944. október 9-én állapodott meg Churchill és Sztálin az ún.”cédulaegyezményben” a befolyási övezetek felosztásáról, mely következtében az érintett területek – köztük hazánk – további sorsáról a nagyhatalmak döntöttek.

1944. október 9-én késő este a Kreml egyik termében Winston Churchill és Joszif Visszarionovics Sztálin befolyási övezetekre osztották Délkelet-Európát. A moszkvai konferencia október 9-től 17-ig tartott, s az 1941-es Molotov–Eden külügyminiszteri megbeszéléseket leszámítva a legtovább tartott a három szövetséges hatalom második világháború alatti tárgyalásainak sorában. „Tolsztoj-konferencia”: a korabeli brit külügyi iratokban e fedőnévvel illették az 1944. októberi tárgyalásokat. A kilenc napig tartó, sokszor az éjszakába nyúló megbeszéléseken Lengyelország jövője volt a fő téma, a konferencia jelentőségét mégsem ez adta. A moszkvai kilenc nap a híres-hírhedt „százalékos megegyezés” révén vált ismertté és gyakran idézetté. A „százalékegyezmény” (cédulaegyezmény) valódi fontossága, a létrejöttéhez vezető út, a Churchillt és Sztálint befolyásoló elképzelések, Roosevelt távolmaradása, az amerikai elnök s a külügyi vezetés magatartása nemcsak októberben, hanem az egész 1944-es év során: olyan tényezők ezek, melyekkel a magyar történetírás csak érintőlegesen foglalkozott, pedig magyar szempontból a konferencia rendkívüli fontosságát az is fokozta, hogy pontosan azokban a napokban tárgyalt a magyar fegyverszüneti delegáció az oroszokkal Moszkvában. Történészek körében nagyjából elfogadott a nézet, miszerint Churchill és Sztálin – az amerikaiakat kirekesztve – percek alatt befolyási övezetekre osztották Délkelet-Európát vagy legalábbis annak jó részét, amit aztán Eden és Molotov hosszas alkudozása, majd megegyezése követett. Lényegében ebből következik az a leegyszerűsített álláspont, hogy Moszkvában Churchill „eladta”, másként fogalmazva „elárulta” Kelet-Európát az oroszoknak. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy nem egészen ez a helyzet.

1944. október 9-én Churchill így szólt Sztálinhoz: „Jussunk dűlőre a balkáni ügyekben. Az önök seregei Romániában és Bulgáriában vannak. Nekünk érdekeltségeink, képviseleteink és ügynökeink vannak ott. Ne keresztezzük jelentéktelen ügyekkel egymás útját. Ami Nagy-Britanniát és Oroszországot illeti, mit szólna hozzá, ha önöknek 90 százalékos túlsúlyuk volna Romániában, nekünk ugyancsak 90 százalékunk Görögországban, Jugoszlávián pedig fele-fele arányban osztoznánk?” Amíg Sztálinnak ezt fordították, tárgyalópartnere egy papírfecnire firkantotta javaslatát, amely egészen pontosan így szólt: „Románia: Oroszország 90 százalék, a többiek 10 százalék; Görögország: Nagybritannia 90 százalék (az USA-val egyetértésben), Oroszország 10 százalék; Jugoszlávia: 50–50 százalék; Magyarország: 50–50 százalék; Bulgária: Oroszország 75 százalék, a többiek 25 százalék”. A brit miniszterelnök így emlékezett a továbbiakra: „Pillanatnyi szünet következett. Sztálin akkor fogta a kék ceruzáját, vastagon kipipálta a feljegyzést, majd visszacsúsztatta felénk. Az egész nem tartott tovább, mint amennyi idő alatt most leírtam (…) Végül így szóltam: Nem gondolja, hogy meglehetősen cinikus dolog volna azt a benyomást kelteni, hogy csak úgy félvállról vesszük ezeket a több millió ember sorsát eldöntő dolgokat? Égessük el azt a papírt!
- Ne, tartsa csak meg – mondta Sztálin.” Churchill és Sztálin ezzel kölcsönösen elismerték egymás elsőségét a Földközi-, illetve a Fekete-tengeren.

Folytatás 

Comments are closed.


Network-wide options by YD - Freelance Wordpress Developer