Napjaim

Festő, az MTA levelező tagja (1836). A nagyenyedi kollégiumban tanult, egészen fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. 1829-ben kijutott Bécsbe, ahol rövid ideig J. Ender növendéke volt. 1830-ban Kolozsvárra visszatérve, Barra Gábortól a litográfia technikáját sajátította el, melyet magas művészi színvonalon egész életén át művelt. 1831-től két esztendőt Bukarestben töltött, ahol keresett arcképfestő lett. 1834-35-i itáliai tanulmányútja igen termékeny hatással volt művészetére. W. L. Leitch angol festőtől a vízfestés technikáját s egy merőben újfajta természetábrázolást vett át. Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása c. képét, s e műve 1835-ben Pesten nagy sikert aratott.

Ettől kezdve kisebb megszakításokkal mindvégig Pesten élt. Jelentős része volt abban, hogy Pest művészi központtá vált. Ő volt az első művészetéből megélni tudó festőnk, amit főként az tett lehetővé, hogy az arckép minden műfaját és technikáját kiválóan művelte. Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Petőfit, Bemet stb. Jellemábrázoló készséget tükröző remekművei közül is kiemelkedik Liszt Ferenc és Bittó Istvánné (1874) arcképe. Igazán nagyot e műfajban alkotott. Aprólékosan megmunkált olajfestményeit, rajzait, akverelljeit gondos elmélyülés, finom színezés jellemzi. Csoportképeiben (Bencsikné családjával, 1840; A művész három leánykája, 1849) kompozíció- és rajzbeli fogyatékosságok mutatkoznak. Vásárra induló oláh család (MNG) c. életképe minden festői szépsége mellett is kissé merev maradt. Tájképakvarelljei az alföldi táj szépségének megkapó ábrázolását adják (Alföldi táj gémeskúttal stb.). Biedermeier hangulatot árasztó életképei közül kiemelkedik a többször is megfestett Galambposta (1840). Az abszolutizmus idején anyagi nehézségekkel küzdött, átmenetileg fényképezéssel, majd oltárképfestéssel foglalkozott. 1859-ben kiharcolta a Képzőművészeti Társulat megteremtését, melynek 1862-től haláláig igazgató elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselője. Önéletrajza életének és müködésének, valamint kora társadalmi és művelődési viszonyainak eleven dokumentuma. Műveiből 1948-ban emlékkiállítást rendeztek.

Áldott istennői fény ragyog szívedben. A Teremtés ősi lángja élteti lelkedet. Ez emel magaslatokba, s általa éled meg a szerelmet, a csodát, a varázslatot.

Éld meg ezeket a pillanatokat, tudatosan. Légy életed mindennapján NŐ. S engedd, hogy fénysugaraid betöltsék a Világmindenséget…

Írta Theresia Valoczy

ANONYMUS  GESTA HUNGARORUM

Fordította: Pais Dezső

KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD
A MAGYAROK CSELEKEDETEIHEZ

Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője, N-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését jelenti. - Midőn hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk és egyforma iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen megkedvelvén, a Frígiai Dáresnek és egyéb szerzőknek könyveiből úgy, miként mestereimtől tanultam, a magam fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kérted tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is: hogy a hét fejedelmi személy, aki a hét magyar nevet viseli, miképpen jött ki szittya földről, vagy milyen az a szittya föld, miképpen született Álmos, s mi okból nyeri az Álmos nevet Magyarország első vezére, akitől a magyarok királyai erednek, vagy mennyi országot és királyt vetettek maguk alá, vagy ezt a szittya földről kijött népet mi okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak, a maga nyelvén meg magyerinak. Meg is ígértem, hogy teljesítem a kérést; ámde más teendőktől akadályozva kérésedről is, ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem volna, ha Kedvességed levelében tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet. Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek a vesződséges vágtam, hogy véghezvigyem azt, amire ösztökéltél. De meg a különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam, hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehát legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki olvassa, tisztán láthassa, miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát. Magyarország tehát boldog, jutott neki adomány sok; hisz örülhet minden órán, deákjának ajándékán, mivel megvan íme neki királyai és nemesei származásának a kezdete. Ezekért a királyokért pedig legyen dicséret meg tisztelet az Örökkévaló Királynak és Anyjának, Szent Máriának, s az ő kegyelméből Magyarország királyai és nemesei bírják az országot boldog véggel, most és mindörökké. Ámen.

Folytatás

Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen.

Németh László

Néhány műve a MEK- en 

Arany János    ÁLOM - VALÓ

Jelkép és látomás Ady tájverseiben

A Tisza-parton mit keresek? (Ady Endre: A Tisza-parton)

1877. november 22-ét írtunk, amikor Pásztor Mária és Ady Lõrinc Endre nevû fia megszületett. Születése helye Érmindszent volt. Ez a kis falu a régi Szilágy vármegyében feküdt, és amint a neve is utal rá, az Ér folyó partján. Az Ér álmos, lusta folyó, nem is élne, ha a nagyobb vízfolyások nem táplálnák. Akárcsak Ady Endrét, a kis falu világhírû fiát, éltette az a társadalmi környezet, amitõl “muszáj-Herkules” lett. Ady kora, a XIX/XX. század fordulója, a jelképek és látomások kora. A világról alkotott ismeretek olyan gyorsan bõvültek és változtak, hogy már-már kívül estek a nyelv tartományán. Ilyenkor jön el a látomások és a jelképek kora. A jelképeké, amelyek csupán sejtetik és éreztetik a “valóságot”, legalábbis a beavatottak számára. A látomásoké, amelyek a zsenik tudatában születnek, intuitív úton. Ilyen zseni volt Ady Endre is. Õ volt az a “Valaki”-aki-”az Értõl indul el /S befut a szent, nagy Óceánba. “Amikor Az Értõl az Óceánig címû költemény megjelent, még csak 1907-et írtunk. Így hát ezt a honi tájakon megdöbbentõ karriert felfoghatjuk látomásként is. A költemény metaforái jelképként indultak útjukra. Ilyen a “szittya magasság”, ahonnan a tekintélyelvû történelmi osztályok bármikor rádõlhetnek (Ebben a képben benne van az egész dualist rendszer roskatagsága), ilyen az útjában “gátat” túró “ezer vakond”, õk az elvakult kicsinyes ellenségei. Az tudjuk, hogy Ady a hivatalos irodalommal, mint annyi más kortársa, averzióban volt. Azt is hallottuk, hogy õ nem Pesten, hanem elõbb Párizsban szívta magába a világvárosi levegõt, és ezt többen nem tudták neki megbocsátani. Adyban azonban megvolt a “csak azért is” daca. Mondta is: “Az Óceánt mégis elérem. “Ebben a korban nem lehetett véletlen, hogy az érzelmek lázadása érlelte költõvé, hiszen újságírónak sem volt akárki. 1906-ban jelent meg az Új versek címû kötete, néhány olyan tájverssel, amelyeknek üzenete túlharsogja az ábrázolt valóságot. 1905-ben három ilyen költeményt is írt. Ezek pedig a következõk: A Hortobágy poétája, A Tisza-parton és A magyar Ugaron. Elõre bocsátjuk, hogy ha valaki szerette hazáját, az Ady Endre volt. Ha haragudott rá azt érte tette, nem pedig ellene. 1904-1906 között a dualista rendszer válságának mélypontjára jutott. A kérdés az volt, hogy fel tudjuk-e venni azt a fejlõdési ritmust, amit az ipari társadalmak diktáltak. Adynak nem voltak alapos tudományos ismeretei a válaszra, õ zseniként élte meg korát, így is válaszolt a kihívásokra. Benne is, mint számos kortársában, ott bújkált a lázadó Nietzsche, aki bár az emberebb ember eljövendõ uralmát hírdette, türelmetlenségébõl fakadó gõggel nézett a “nyájra”. Ilyen körülmények között Adyban látomásként jelent meg a magyar táj, és így nyert jelképes értelmet. Európa hamisítatlan pusztája volt a Hortobágy. Adyban egy röpke idõre Magyarország szinonímája, ahol társak káromkodásra és fütyörészésre kényszerítik. A genius loci, azaz a hely szelleme meghatározza sorsát a zseninek is. Így lett a Hortobágy poétája, nem pedig magától. Hogy e hazában otthontalannak is érzi magát válságos pillanataiban, arról tanúskodik A Tisza-partján címû költeménye. A Tisza, a legmagyarabb folyó volt Ady korában, a Gangesz, szent folyó. Õ onnan jött, ahol az emberiség legõsibb eposzai születtek. A két világ ellentétére épül a vers. A költészet (”A szivem egy nagy harangvirág/S finom remegések: az erõm”)áll szemben az elmaradottság jelképeivel, a költészete iránti érzéketlenséggel(Gémes kút, malom alja, fokos, durva kezek… stb.) Tisza-partján mit keresek?-teszi fel a kérdést. Így csak azt lehet megsérteni, akit/amit szenvedélyesen szeretünk! Magyarországot már Ady elõtt nevezték Ugarnak, illetve rokon értelmû szóval parlagnak, például Széchenyi István, de a kényszer-cinizmusnak azt a fokát még senki sem érte el mint Ady A magyar Ugaron címû költeményében. Látomásában hazánk egy elvadult tájként jelenik meg, hasznosítatlan értékeivel, mert “égig-nyúló giz-gazok” uralkodnak rajta. A nagy világ forrong, itt “Csönd van. A dudva, a muhar, /A gaz lehuz, altat, befed/S egy kacagó szél suhan el /A nagy Ugar felett. “Ez a vers már nem csupán a lázadó költõ-zseni látomása, hanem elsõsorban társadalom-bírálat. A szél nemcsak a jelenünkön, hanem jövõnkön is kacag, de ez már nem látomás, hanem hallucinácó! Ady, pályája vége felé ír még egy nehezen értelmezhetõ látomásos tájverset, nevezetesen Az eltévedt lovast (1914) A millenniumi ünnepségek árnyékában alkották meg A volgai lovas mítoszát. Ez a lovas tévedt 896-ban hazánkba, ahol csodálkozva nézett körül a számára idegen világban. Azóta már százszor is beilleszkedett e tájba, de mintha valami különös, misztikus átok sújtaná, mint aki otthont keresni indul, de sohasem érkezik haza. Mintha a földben rejtõzõ holtak lelkei egy pillanatra se nyugodnának! Hogyan látja mindezt Ady? Itt minden “Csupa vérzés, csupa titok, “-mindenütt-” Csupa nyomások, csupa õsök, /Csupa erdõk és nádasok, /Csupa hajdani eszelõsök.” láthatók. 1914-ben Ady már túl volt minden illuzión, minden álmon. Talán személyesen õbenne támadt fel az eltévedt lovas, utassá “civilizálódva”? “Hajdani, eltévedt utas /Vág neki új hináru útnak, /De nincs fény, nincs lámpa-láng/ És hírük sincsen a faluknak. “Ennél tömörebben nem sokan tudják leírni a célvesztés drámáját. A tájon búcsúzóul ismét megjelenik a volgai lovas. “Vak ügetését hallani/Hajdani eltévedt lovasnak, /Volt erdõk és ó-nádasok/Láncolt lelkei riadoznak. “Ez a táj az évezredek alatt nemzedékek titkait zárta/zárja magába, és talán a felfokozott bûntudat rajzolta ilyenné? Vajon meg tettünk-e mindent, hogy lakói boldogok legyenek? Kik azok a “láncolt lelkek”, akik holtukban sem szabadok? Talán azért ül átok e tájon, mert sokan voltak? Látjuk tehát, hogy Ady Endre látomásos tájverseiben ott él a lázadó költõ-zseni, aki konfliktusba kerül környezetével, és a világban helyét keresõ ország, a maga utat vesztett népével. Csak reménykedhetünk abban, hogy jelképei végleg a múlté lesznek. Amolyan kultúrtörténeti emlékek.

A bûn és bûnhõdés motívumának érvényesülése Arany János balladáiban

A bûn és bûnhõdés motívumát Dosztojevszkij emelte be az európai irodalomba. Irodalomtörténészek õt tartják a modern lélektani regény úttörõjének. A magyar irodalomban ez a motívum Arany János balladáiból válik ismertté. Azt azonban nehéz lenne kideríteni, hogy epikus költõnk pályája delén miért választotta ezt a romantikus mûfajt. Feltevésünk szerint Arany két szellemi forrásból meríthetett. Egyik a 16/17. századi protestáns irodalom, a másik pedig a népköltészet. Ez utóbbi volt hivatott a falusi összejöveteleken a közösség értékrendjét áthagyományozni. (Malom alja, guzsolyos, tengeri-hántás,… stb.)A magyar népballadák pédául Biharban és Békésben is elsõsorban erkölcsi tanulsággal szolgáltak a fiataloknak, akárcsak az ország más tájain. (A skót balladák inkább formai minták) Arany János 1852-re túl jutott súlyos lelki és egyszersmind alkotói válságán. Megtalálta azt tevékenységet, amivel tehet valamit népéért. Az önkényuralom “csillagoltó sötétségében” megalkotta és európai szintre emelte a magyar mûballadát, az epikai, a drámai és a lírai mûnemek költõi szintézisét. A forradalom és a szabadságharc bukása után kötelességének érezte, hogy balladák által üzenjen olvasóinak, hogy erõsítse bennük a lelki-erkölcsi tartást. Fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy Arany János életmûvében két balladaírói korszakot különböztetünk meg:az elsõbe tartoznak az úgynevezett nagykõrösi balladák (A Bach-rendszer ideje), a második korszakba soroljuk az Õszikék balladáit. (Ez pedig a dualista-rendszer kiépülésének kora.) Nézzük meg tehát idõrendben, hogyan érvényesülnek a bûn és bûnhõdés motívumai a nagykõrösi korszakban? Arany a népköltészetbõl és a történelembõl egyaránt választott témát. A témák átköltéséhez tehát jogi és történelmi ismeretekre is szükség volt, ugyanakkor alapos emberismeretre. A korszakból négy balladát választottunk:A hamis tanút (1852), V. Lászlót (1853), Ágnes asszonyt (1853) és A walesi bárdokat (1857). A hamis tanú forrása egy határvita története Tarcsa (Köröstarcsa) és Ladány (Körösladány) között. A vén Márkus, a ladányiak tanúja faluja érdekében hamis eskük tett, így a vitatott föld a ladányiaké lett. “Esküszöm, a s ha hamisat szólok: /S földben, se mennyben nem lehetek boldog: Föld dobja ki testem, ég kizárja lelkem:Ama sebes örvény hánytorgasson engem.-” -mondta a hamis tanú. Miután megnyerték a pert, az egész Ladány ünnepelte. A bûntett indítéka tehát közösségi érdek volt, a büntetést pedig a vén Márkus szenvedte el. A hamis tanún fogott az átok, kipattan koporsójából, “Szeme fehérével körülnéz mogorván. “… “S amin három ujját emeli az égre, /… mintha kékes lánggal égne; “és megindul a Körös legveszedelmesebb örvénye felé, hogy örök idõkre riogassa a halászokat. A ballada tehát nemcsak a hamis eskütõl tilt, hanem az életveszélyes örvénytõl is. Történelmi témát dolgozott fel az V. László címû balladájában. Habsburg Albert utószülött fia mentelmet igért a Hunyadi fiúknak Cillei Ulrik haláláért, azonban azt nem akadályozta meg, hogy a bárók igazságtalanul lefejeztessék Hunyadi Lászlót. Emiatt a magyar nép felháborodott. A királyt és “alattvalóit” kölcsönös félelem töltötte el. V. László “hû cseheihez”menekül, túszként viszi magával Hunyadi Mátyást. László lelkiismerete háborog, hallucinál, víziói vannak. Büntetése az lesz, hogy a csehek és a magyarok összefognak ellene. Akiben legjobban bízott, hû szolgája imígyen szól hozzá: “Itt a kehely, igyál, /Uram, László király/Enyhít… mikép a sír!” és méregpoharat nyújt át a lázban égõ királynak. Az uralkodó erélytelen volt, nem tudott érvényt szerezni az igazságnak, nem tartotta be szavát, ezért halállal lakolt. Az Ágnes asszony címû balladája is megtörtént eseményre épül. A “fõhõs” szeretõjével, társtettesként részt vesz férje meggyilkolásában. Az indíték tehát érzelmi-testi alapú. Azonban Ágnes asszony nem tipikus bûnözõ, nem született gyilkos. Neki bûntudata van. Lelkiismerete háborog, és mielõtt tettét lelplezték volna, bûntudata az õrület felé kergeti. Vizuális kényszerképzete van, “Mert hiába tiszta a gyolcs”, a bûnjelet még mindig látja. Ezzel a teherrel kell élni, irgalmat remélve, hogy tisztára moshatja lelkét. (fehér lepedõ-tiszta lélek) Végül a lélek ronggyá válik. A bûn lemoshatatlan. Uralkodóról szól A walesi bárdok címû balladája. Egy vitatott történelmi eseményt dolgoz fel benne, miszerint is Eduárd angol király 1277-ben meghódította Walest, és lakomát rendezett diadala alkalmából, ahol jelen kellett lennie a walesi uraknak is. Állítólag a király 500 bárdot végeztetett ki, mert nem voltak hajlandók dicsõíteni a gyõztest. Túl azon, hogy Arany ezzel mit sugallt az önkényuralom korában, az eseménynek súlyos etikai vonatkozásai vannak. A hatályos jogszabályoknál (Akié a hatalom, azé az igazság-középkori elve), erõsebbek lehetnek az íratlan erköcsi törvények. A királyt lelkiismerete bünteti meg. Bûnhõdése hallucinációs kényszerképzet. Bármit tesz.: “Ötszáz énekli hangosan / A vértanúk dalát.” Második balladaírói korszakában az átalakuló magyar falu, a hagyományos társadalom értékrendjét örökíti meg, olyan alkotásokban, amelyek némi “korszerûsítéssel” a 21. századi pszichofilmekhez szokott ember igényit is kielégítenék. 1877-ben készült a Tengeri-hántás. A tengeri-hántás a falu számára afféle kommunikációs központ, mint a pesti íróknak a kávéház, vagy az átlag angolnak a pub. A lányok itt tudják meg, hogy ha a “test szavára” hallgatnak, ennek milyen súlyos következménye lehet. Ezt példázta Dalos Eszti esete. Azonban “mindig kettõn áll a vásár”, ezért osztozni kell a felelõsségen is. Dalos Eszti büntetése a korai halál, Tuba Ferkó pedig beleõrül a lány elvesztésébe. “Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon, /Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon / Muzsikát hall nagy-fenn messze, Dalos Eszti hangja közte… Azt danolja: gyere!jöszte!” Ferkó egy népi szürrealista látomás nyomán szörnyethal. Arany ugyancsak 1877-ben írta a Tetemre hívást. A ballada felépítése egészen modern. Megtalálják a holttestet-megindul a nyomozás (tetemre hívás)-leleplezõdik a gyilkos. Õ pedig nem más mint Kund Abigél, Bárczi Benõ szerelme. A tragédiában mindketten bûnösök voltak. Benõ azért, mert bár tudta, hogy Abigél szereti, mégis gyötörte a lányt, szinte kényszerítette érzelme minduntalan bizonyítására. Abigél bûne, hogy játéknak vette az egészet. Hiába mondta: “Bárczi Benõt, én meg nem öltem/ …Hanem a tört én adtam neki. “Meggondolatlansága miatt “felbújtó” lett gyilkosság bûnében. Bûnhõdése: “S vadul a sebbõl a tört (bûnjel) kiragadja, /Szeme szokatlan lángot lövell, Kacag és sír…/S vércse visongással rohan el.” Shakespeare-i történetet ad elõ az Éjféli párbaj címû balladájában. A “fõhõs” Bende vizéz “lakodalmát lakja”, azonban a szép aráját galád módon szerezte meg, ezért mindkettõjüknek-a mennyasszonynak és neki is-bûnhõdniük kell. Bende vitéz mielõtt nászágyára dölne, párbajozni kényszerül a sértett szellemével, akit mindannyiszor legyõz, de végül fény derül az igazságra. Bende vitéz a tömlöc mélyén sorvad, szép arája pedig kolostorba vonul. Így sohasem lesznek egymáséi. Végezetül ebbõl a korszakából említsük meg a Vörös Rébéket. Bár bizonyos szempontból eltér az elõzõ balladák üzenetétõl. Vörös Rébék az õsgonosz, aki elpusztithatatlan, varjúból varjúba száll a lelke, hogy újabb gonoszságokat tudjon elkövetni. Olyan mint a mai pszichofilmek szörnyetege. Azonban vannak emberek, akik vonzzák a gonoszt, és ez a bûnük. Ilyen volt a szép Sinkó Tera és Pörge Dani. Sinkó Tera hallgat a gonoszra, és fogadja a kasznár közeledését. Pörge Dani pedig férfiúi büszkeségén esett sérelem miatt elgergeti családját. Azonban a gonosztól nem szabadul. Büntetése az, hogy a varjak prédája lesz. Dani szemét Vörös Rébék magának foglalta le. Láttuk tehát, hogy a tradicionális társadalom milyen kincset gyûjtött maga okulására. Nagy kár, hogy elkerülhetetlen felbomlásával a középosztály kirostálta mûveltséganyagából. Viszont modernizálva ugyanazt elfogadja más társadalmaktól. A balladák lélektani tanulságait, Arany ábrázolási készségét figyelve, méginkább sajnálhatjuk, hogy témáit nem regényekben dolgozta fel. De hát ez már így történt. Arany balladáit bármikor elõvehetjük, és ezt köszönjük neki.

Rudolf Steiner (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák filozófus, író, dramaturg, tanár, az antropozófia megalkotója.

Elhunyt Dr. Szilágyi Ferenc (1928-2010), az irodalomtudományok doktora, nyelvész és költő, a Bölcsészettudományi Kar alapító dékánja (1993-1997), a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet egykori vezetője. Két évvel ezelőtt, 80. születésnapján Pusztai Ferenc így méltatta őt: itt

Temetéséről később intézkednek.

1949 elsõ felében elhaltak az ellenzéki pártok /vagy betíltották õket/, akárcsak a civil szervezetek, helyükre lépett a “népfront”, a DISZ, az Úttörõ Szövetség, és az egyetlen párt: az MDP. Szovjet mintára elkészítették az “elsõ” alkotmányunkat, tervezetét a parlament majd el is fogadja. Befejezõdik a javak köztulajdonba vétele. Lerakták a totális állam alapjait, vagyis az MDP irányítása alá került az egész társadalom, és a Szovjetunióval kötött szerzõdések értelmében (katonai, politikai, gazdasági és kulturális) beilleszkedtünk a keleti táborba. A hatalom átvétele erõszakos eszközökkel történt, alapvetõ emberi jogokat súlyosan megsértve. (Lásd az Egyetemes Emberi Jogok Chartáját!) A két világháború között, sõt a kiegyezés óta, a történelmi osztályok tekintélyelvû /autoritáriánus/ rendszere fékezte a demokrácia kibontakozását. Ezen szerettek volna változtatni legjobb politikusaink 1944-48 között. Azonban 1948-ban egy új tekintélyelvû “osztály” jutott hatalomra: egy szovjet típusú kommunista párt. Õk végképp nem tudták elfogadni, hogy a vezetésre mások is képesek lennének!

Idézzük Márait: “Egy emberi vállalkozás akkor lesz elviselhetetlen, mikor nem az emberi természet törvényei szerint, hanem egy Elv eszméje szerint iparkodik megszervezni, fegyelmezni a társadalmat”

Rákosiék demokráciát hírdettek. Ezen azonban olyan népuralmat értettek, amelyben egy szûk “pártelit” gyakorolja a hatalmat a többség nevében. (Rákosi, Gerõ, Farkas, Révai. “pars pro toto”)