EGY FORRÁS TÖRTÉNELEMMEL

A Rákóczi-forrás egy 1711-es epizódra emlékeztet

A landshutiak számára kezdettől fogva fogalom volt a „Raguci forráska”, egy, a hegyoldalból fakadó forrás, amely a régi időkben, amikor még gyalog jártak át Schönbrunnba, és amely a szomjas gyerekeknek változatosságot, a megfáradt sétálóknak felfrissülést nyújtott. A táj eredeti jellegét a mai útépítkezés jóllehet erősen befolyásolta és még fog is ennek a valaha idillikus hegyi utacskának a környezetébe változásokat hozni, de valamennyire csak megkímélte ezt az őslandshuti szigetecskét, ami annál is inkább örvendetes, mert Schönbrunn beolvasztásával a városhoz tartozik. Az új sétálóút is itt vezet el és ez a természetes forrás közkedveltségét sohasem fogja elveszíteni.

Az ember természetéhez tartozik, hogy az élő vizet, főleg ott ahol napvilágra tőr, csodálattal és titokzatossággal veszi körül, és a forráshelyeket különleges tulajdonságokkal ruházza fel. A forrásszentségek eredete végig a történelem során ennek következménye.

Ez már eleve is elegendő lenne ahhoz, hogy a forráshoz egy monda tartózzék. De e forrás neve egészen másvalamire utal: a bajor történelem nyomasztó korszakából egy igen figyelemre méltó időszak nyilvánvalóan nem merült feledésbe és ez, az annakidején izgalmas történelmi esemény generációkról generációkra, mintegy örökre rögződött.

Az itteni hagyomány szerint is II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, aki a Habsburgok ellen egy önálló Magyarországért küzdött és 1703 és 1711 között Magyarország államfője volt, a császár győzelme után Franciaországba való menekülése során a schönbrunni forrásnál táborozott egy éjszakára.

Gondoljuk csak át: az osztrákok 1704-ben elfoglalták a várost és a tartományi közigazgatás székhelyévé tették. A bajor parasztok szabadságküzdelme Sendlingnél, Vilshofennél és Aidenbachnál 1705-ben elvérzett, Trausnitz császári kastéllyá vált. A lakósság nyög a hadisarc és az adók terhe alatt. És itt, a közvetlen közelben tartózkodott ő Ausztria veszedelmes ellensége, menekültében az osztrák rendőrség és katonai ellenőrzések elöl, vesztesként ugyan, de éppen ő, aki közismerten hajthatatlan és fanatikus ügyvivője a magyar függetlenségnek.

A kis csapat tagjai, valószínűleg csak lovakkal voltak, szívesen fogadták, amit a hely nyújtott. Az állatokat itatni kellett, enni valamit, gyorsan beszerezni kenyeret és húst, és a pihenő után, mielőtt egy esetleges áruló értesíthette volna a városban a megszálló hatalmat, a magyarok megint lovaikon ültek, hogy mellékutakon és ösvényeken elérhessék francia barátaik országát.

Hogy megérthessük milyen benyomást kelthetett ez a kísérteties és kalandos esemény s a hír a forrongó parasztok és városiak körében milyen szélsebesen terjedt el, ki kell térni röviden a politikai helyzetre is.

A spanyol örökösödési háború, amelyben az egyik oldalon főleg Franciaország és Bajorország, a másikon a szövetség hatalmai, Ausztria és Anglia állottak egymással szemben, kezdetben olyan győzelmeket hozott, hogy az komoly formában veszélyeztette a császárság létét.

A magyar népfelkelésnek volt még egy vonatkozása: Rákóczi és Max Emanuel diplomáciai kapcsolatban álltak, a bajor választófejedelemnek felajánlották a magyar koronát és még 1704-ben, Bécs alatt, kezet nyújtani szándékoztak egymásnak a császárság szétzúzására. De a nevezetes höchstätti csatában (the battle of Blendheim), 1704 aug. 13-án a franciák és a bajorok Savoyai Jenő herceg és a Marlboroughok hadiszerencséje áldozatául estek, akiket a hollandok és a porosz segédcsapatok támogattak. Max Emanuel Brüsszelbe menekült. Leopold császár, akit még fenyegetett a francia-bajor hódítás és a magyar felkelés, elhatározta, hogy a Wittelsbachokat birodalmi átok alá helyezi és Bajorországot a császárnak járó

hűbéri birtokként bekebelezi. Mivel 1705 május 5-én meghalt, tervét utódja I. József valósította meg 1706 április 29-én.

Max Emanuelt jogtalanná nyilvánította, „boldogtalan teste bárki számára szabaddá van adva és bárki büntetlenül tehet vele bármit is.” Kezdetét vette Bajorország feldarabolása. A császár az Inn-vidéket önmagának tartotta meg, más területeket a salzburgi, a passaui és az augsburgi püspökséghez, valamint Nürnberg birodalmi városhoz csatolt. Oberpfalzot és a Chami grófságot leválasztották.

Ez a katasztrófa a magyar szabadságmozgalomban is éreztette hatását. Kétségtelen, hogy Rákóczi nem volt elég körültekintő abban, hogy az emberei túlkapásait megakadályozza, így a nemesség egy része visszaállt a császár oldalára. Amikor végül is XI. Kelemen pápa, a Róma elleni felvonulás fenyegetésére engedni kényszerült és a Habsburg Királyság jogszerűségét Magyarországra vonatkozólag 1709-ben egy bullával elismerte, Rákóczi minden befolyását elveszítette. A szatmári béke 1711 május elsején megpecsételte sorsát. Kevéssel azután néhány hívével a legrövidebb úton Franciaországba igyekezett, amit később keservesen csalódva el is hagyott.

Lengyelországi birtokaira vonult vissza, de mindig is törekedett a felkelés felújítására. A császár által felajánlott amnesztiát nem fogadta el, és önkéntes száműzetésbe vonult. Amikor a törökökkel ismét háborúra került sor, az ő oldalukon remélte a visszatérést hazájába. De 1718-ban a parassowitzi béke ennek az álomnak is véget vetett. A szultán kegydíjasaként, de eszméihez töretlenül híven töltötte el élete utolsó esztendeit Törökországban, ahol 1735-ben hunyt el.

Így tehát nem csoda, hogy ennek a férfinak , még ha oly rövid megjelenése is környékünk politikai felkavarodottságában is kitörölhetetlen emléket hagyott maga után. Pihenőhelye, amelyet azelőtt Lucfenyő-forrásnak neveztek, elnyerte az ő nevét. A landshuti polgárok 1867-ben gondoskodtak a forrás kőbefoglalásáról. Az is szintén történelmi hátterű esemény volt, amikor a Landshutban élő magyar népcsoport egy mozgalmas időszakban, 1948 november 21-én, emlékkövet helyezett el a 2. világháborúban a németek oldalán elesett magyarok emlékére.

Dr.G.S.

 

A cikk német eredetije a Landshuter Zeitung 1976 február 28-i számában jelent meg. Magyarra Kárpáti Egon fordította.

Egy néhány szót a fordítóról. Kárpáti Egon Kolozsvárott született, majd Budapesten és Münchenben élt. Pontosan ennek a cikknek köszönhetően ismerkedtem meg vele, ugyanis a cikk rövidített változata néhány éve megjelent a kolozsvári Szabadságban. Mivel magam is akkortájt foglalkoztam a Bad Kissingenben található Rákóczi kúttal megkerestem Kárpáti urat, akivel aztán szoros barátság alakult ki. Bár soha nem találkoztunk, intenzív elektronikus és hagyományos levelezést folytatunk és néha telefonon is beszélgettünk. Kicseréltük és véleményt mondtunk egymás írásairól. Szívemhez nőtt ez a nálam 20 évvel idősebb ember. Egészséges humorral és társadalombírálattal rendelkezett és bár sokszor lett volna oka, saját személyével kapcsolatban soha nem panaszkodott. Ahogyan élt úgy is halt meg. Mint, az halála után kiderült, amikor megtudta, hogy egy olyan gyógyíthatatlan betegségben szenved, aminek következménye képen nem fogja tudni magát ellátni, elrendezte dolgait, megírta barátainak, ismerőseinek a halotti jelentést, megcímezte a borítékokat, elrendezte anonim temetését és öngyilkos lett (22-én lesz egy éve).

Isten nyugosztalja Egon barátomat!

Comments are closed.


Network-wide options by YD - Freelance Wordpress Developer