Freiburg környéki kirándulás magyar vonatkozásokkal
2008. május 30.Esetleges csalódások elkerülése végett, előrebocsátom, hogy a magyar vonatkozást ez esetben két fa fogja jelenteni.
Amikor megnyitottam ezt a blogot világos volt számomra, hogy saját anyagaim végesek, de arra számítottam, hogy széles Európában annyi érdekes idevágó közlendő létezik, és annyian vagyunk magyarok Európa majd minden országában, hogy majd a vendégszerzők segítségével friss cikkek hosszú ideig biztosítva lesznek.Sajnos számításaim hibásnak bizonyultak, sokkal kevesebb közölni hajlandó akadt, mint azt reméltem, sőt sok olyan sem írt semmit, aki pedig erre ígéretet tett. Ilyen körülmények között magam próbálok újból tollat ragadni és olyan témákat is feldolgozni, ahol a magyar vonatkozás csak apró, vagy csak közvetett. (Bejegyzés olvasásának folytatása »)