Schneider Alfréd közlései

 Esetleges csalódások elkerülése végett,  előrebocsátom, hogy a magyar vonatkozást  ez esetben két fa fogja jelenteni.

Amikor megnyitottam ezt a blogot világos volt számomra, hogy saját anyagaim végesek, de arra számítottam, hogy széles Európában annyi érdekes idevágó közlendő létezik, és annyian vagyunk magyarok Európa majd minden országában, hogy majd a vendégszerzők segítségével friss cikkek hosszú ideig biztosítva lesznek.Sajnos számításaim hibásnak bizonyultak, sokkal kevesebb közölni hajlandó akadt, mint azt reméltem, sőt sok olyan sem írt semmit, aki pedig erre ígéretet tett.  Ilyen körülmények között magam próbálok újból tollat ragadni és olyan témákat is feldolgozni, ahol a magyar vonatkozás csak apró, vagy csak közvetett. 

Már hét éve szervezem és vezetem az FMBK (Freiburgi Magyarok Baráti Köre) egyesületi kirándulásait. Az idén egy német könyvecskéből inspirálódtam az útvonal kiválasztásakor. Ott,  Nyolc-forrás-túra címen írják le az utat. Mindjárt az jutott eszembe, hogy a nyolcas szám idegen a magyar mondavilágtól és mit ad Isten, amikor végigjártam először az utat nem találtam csak hét forrást és az egyesületi kirándulást így is hirdettem meg: Hét-forrás-túra.  Vándorlásunk az 1000 éves Wiehreben kezdődik. Ez ma Freiburg egyik városrésze, egykor különálló település. (Első írásos említése: 1008). Érdemes néhány szót ejteni erről a városrésztől. Freiburg és ezen belül Wiehre is a XIX. sz. vége, XX. sz. eleje, de főleg 1900 és 1910 között hatalmas beruházásoknak örvendhetett. Sok nagy és szép ház, híd, díszkút, stb. épült. Míg Freiburg központját a II. világháborúban 80%-ban szétbombázták a szövetséges hatalmak, addig Wiehre nagyrészt épen maradt és még ma is gyönyörködhetünk az említett alkotásokban (példáúl: fotó 1. és 2.).Túránk is kapcsolódik ehhez a korszakhoz, amennyiben az említett időszakban sok erdei utat építettek, forrásokat foglaltak kőkeretbe, létesítettek pihenőhelyeket. 

                                    

     Fotó 1.

                            

                                                                          Fotó 2.

Ezek közül az utak közül mi a Waldfahrtstraßet követtük. Hamar elérkeztünk az első forráshoz (csak semmi aggodalom, nem fogom mind a hét forrást leírni), ami tulajdonképpen nem is forrás. Jobban illene rá a vízcsap elnevezés, tudniillik a freiburgi vízművek első épületének falából jön ki (fotó 3.).

                                                                   

         Fotó 3.

 Az épületet Wasserschlößlenek (Vízkastélyocskának) nevezik és Freiburg város pecsétjének térbeli ábrázolása. Az esti megvilágításban nagyon dekoratív. A továbbiakban szinte végig a Freiburgi Erdészeti Hivatal arborétumán keresztül  vezet az út. Egyébként az arborétum alapjait is 1901 és 1911 között rakták le. Területe 100 hektár és több mint 1000 fa- és cserjefaj található itt 60 országból. Nincs olyan évszak, beleértve a telet is, hogy ne virágozna itt valami. Nos mindjárt az arborétum elején találkozhatunk az első „hungarikával” a magyar tölggyel (ungarische Eiche, Quercus frainetto).Körülbelül a táv felénél található a St.Valentin vendégfogadó. Itt pihenőt tartottunk és mindenki kedvére enyhítette éhét, szomját. Egy órai további járás után elérkeztünk az Illenbergre Németország legmagasabb fájához, egy 62,5m magas duglászfenyőhöz. (fotó 4.)

                                                             

    Fotó 4.

 Ezután található a második „hungarika” a magyar hárs (ungarische Silberlinde, Tilia tomentosa, fotó 5. és 6.)

                   

Fotó 5.

                      

Fotó 6.

Aztán sorra hagytuk el a forrásokat, melyek közül megemlítem a Rehbrunnent (Őzforrás).  Ez a szecessziós forrás a legszebb a hét közül.  A képen is látható (fotó 7.) bronzőz már a harmadik. Az elsőt 1926-ban lopták el, akkor is magas volt a bronz ára. A másodikat a II. világháború vitte el. A mostanit 1963-ban állították. 

                                     

  Fotó 7.

Újabb egy óra után elérkeztünk a Lorettobergre (Loretto-hegy)és a Loretto-kápolnához. Három évszám kötődik ehhez a helyhez: - 1644-ben a harmincéves háboró egyik nagy csatája folyt itt. Mercy bajor tábornok megverte a franciákat. Ennek emlékére építették 1657-ben a most is álló kápolnát, teljesen az anconai  Loreto búcsújáró kápolna másaként.                                                                         - 1744-ben a kápolna előtt álló XV. Lajos feje felett egy ágyúgolyó csapódott a kápolna falába, ma is látható                                                                                      - 1944-ben a szétbombázott és égő Freiburgból sokan menekültek ide.Innen már csak egy rövid séta és leértünk Freiburgba a Loretto és Mercy utcák kereszteződéséhez, ahol utolsó, hetedik forrásunk van.  

Egy jó időben és jó hangulatban eltelt kirándulás után elbúcsúztunk egymástól, és mindenki ment hazafelé.  

©Alfred Schneider

A  fényképek közül a 3.számút Búza-Kiss Ildikó készítette, a többi a szerző felvétele

A bejegyzés kelte : 2008. május 30., péntek - 9:38, és Magyar emlékek Európában kategóriába helyezve. A bejegyzésre érkező hozzászólások hírcsatornája: RSS 2.0. Szólj hozzá Te is, vagy hivatkozz a bejegyzésre a saját oldaladról!