DUB-BUD
2008. április 28.
Erika tegnap hazaröpült, mi vittük ki a dublini reptérre. De mielőtt felraktuk a gépre még elmentünk együtt az álltakertbe. Klassz kis állatkert, nincs olyan nagyon sok állat, de amik vannak azok nagyon aranyosak, igaz minden állat nagyon aranyos (kivéve a kígyókat, mert azoktól félek…). ( e z e k az állatok laknak itt ) Jó volt.
Aztán búcsúzás és indulás haza. Hazafelé menet nem néztük meg Dublint, mert néhány órára nem volt értelme bekínlódni magunkat a város közepébe, viszont betértünk Wicklowba. Rettenetesen aranyos, hangulatos város. Csodaszép partja van, tisztára mint a filmekben. Kellemeset sétáltunk (fura volt Erika nélkül) és szuperjó tengerparti kis úton mentünk haza. Elképesztően szép ez az ország. Ez volt a vasárnap.
Most megint egy másik helyen dolgozunk, hasnoló kedves, pici park mint az előző, csak ez még sokkal jobb helyen van. Ballycanew nevű faluban, messzebb a parttól, bent a tanyavilág közepe felé. Mindenhol tehénkék meg barikák vannak. Itt is nagyon jó lenni. És a meló sem olyan megerőltető, meg már amúgy is kicombosodtunk.
ire visszatekintek, de ne féljetek nem olyan nagyon, csak dzsondírig. A gép valóban egy csoda, én is kipróbálhattam, bár az én apró kis kezeimnek nem az igazi. Ugyanis a karokat nemigazán érem el, szóval nem nagyon tudom működtetni. Eléggé kár. Nem baj, mert így legalább Micu játéka lehet egészen… 
Micu fűnyírási élményeiről meg annyit, hogy mikor először vett fűkaszát a kezébe azt mondta, hogy ez olyan jó, hogy ő biz ebből akar megélni… no hát ez olyan jól bejött, hogy én is ezzel keresem a kenyérre valót. Köszi Micukám! 
Péntek este kezdődik a történet: Tortasütés a feladat, mert Erikának szülinapja lesz május 15.-én, de most tartjuk, mert jövő héten hazautazik 2 hónapra. Szóval hatalmas nagy titokban tartva a dolgot piskótát sütünk este 8-kor a tortához. Kicsit persze megég, de megmentjük. A hasznosított részek hibátlanok. A csokimáz viszont megbukik már az olvasztáskor: szénné ég a mikróban táblástul. Nembaj: “Holnap újabb kisérletet teszünk” - mondjuk, aztán elmegyünk aludni. Másnap újabb táblák olvasztása, majd sikeres bevonatképzés kisebb lukakkal, hézagokkal. Csokimáz megfagy közben, kenés kizárva. Majd 
Node megjönnek a vendégek, óriási a meglepetés: amerikai filmekbe illő díszlet fogadja az ünnepeltet, dehát már ugye tudjuk hogy amerikában vagyunk… Kicsit kilóg a képből a “baráti csehszlovákiából” származó Becherovka, meg az ismét felbukkanó mambó… Bár most inkább tangó-szerű táncmulatságot láthattunk. (csapongunk a Világ táncművészeti palettáján)
Ma végre új eszközt vehettem kézbe! Nem is akármit. Egy dzsondír terméket. Hát… mit mondjak?… Nem véletlenül ez a világ legvagányabb mezőgazdasági gép gyártója…
A több napos utánnajárás és könyörgés meghozta a gyümölcsét! Íme a címünk:
Megkeztük a munkát a karaván parkban. Három napja dolgozunk és persze fáj minden porcikánk. Tulajdonképpen nem végzünk nehéz fizikai munkát, de elég fárasztó amit csinálunk. Például a sövénymetszés nem nehéz munka, de egész nap, 8 órában csinálni egyfolytában az már elég megterhelő. Persze ezt majd megszokjuk, kicombosodunk. Nem vártuk hogy könnyű lesz és nem is az, de eléggé jó pénzt kapunk érte, főleg ha a szállás és rezsi dolgot is figyelembe vesszük. Az eddigi 3 napból kettő tulajdonképpen értelmetlen munka volt: útpadka ill. szegélytakarítás. Azt vettük észre, hogy egyelőre még nem nagyon van mit csinálni, úgy kinlódnak ki valami feladatot nekünk. A mai nap már jobb volt: sövénymetszés plusz gereblyézés. Ennek legalább volt értelme és elég látványos is volt, és persze fárasztó. Kábé 300 m, 2.5m magas sövényt nyírtunk síkra egy 7-8 kilós benzinmotoros metszőgéppel (ezt elég megterhelő egész nap fejfölé emelgetni), és a mellékterméket is összegyűjtöttük (ez sem kevés). Holnap lazább napunk lesz: egy virágoskertet kell rendbetennünk.