Szombaton kirándulni voltunk. Megnéztük a közeli kisállatkertet, útközben megfigyeltük a tavasz jeleit, a virágzó fákat, pitypangot, százszorszépet, nárciszt, repkedő pillangót, bogarat, hallgattuk a madárdalt. Tanultunk közlekedni is, minden kereszteződésnél STOP kiáltásra megállni, balra és jobbra nézni, ha nem jön jármű, át lehet menni.
Az állatkertben láttunk pónikat, kecskéket, őzeket, nyulakat, tyúkot-kakast, és galambokat. A játszótéren megkerestük az eldugott meglepetéseket, kosárba gyűjtöttük. A gyerekek hintáztak, csúszdáztak, majd visszasétáltunk az óvodába. Csokievés, vízivás után meseolvasás következett majd tojásfestés.
Ismétlés: locsolóvers és Nyuszi ül a fűben - dalocska
Mese: A fehér nyuszi
A Feketenyulak országában, Kormosfalván élt Réparágó a feleségével, Káposztaropogtatóval. Két gyermekük volt már, Ferdefül és Bojtosfarok, amikor újra kis nyuszijuk született, akit Selymesnek neveztek el. - Nézzétek! Ilyet még nem láttatok! Hófehér a bundája! - csodálkoztak, amikor először meglátták a kicsit. Hamar híre ment, hogy milyen furcsaság történt. Sokan kíváncsian szaladtak megnézni őt.
- Ó, de aranyos, milyen szép! - ámuldoztak néhányan.
- Ha ránézünk, még a hideg is kiráz bennünket! - fintorogtak mások.
A családon belül is megoszlottak a vélemények. Apja, Réparágó büszke volt rá, és örült Selymesnek. - Semmi baj, hogy ilyennek születtél, én akkor is szépnek talállak – mondta, és gyengéden simogatta újszülött gyermekét. Anyja, Káposztaropogtató szégyellte magát, hogy ilyen kis nyuszija született. Sírt, sírt, egyre csak sírt. - Rá sem bírok nézni! – dünnyögte.
Káposztaropogtató észbe kapott, hogy igazságtalanul viselkedett. Abbahagyta a sírást, és felvette Selymest a karjába. Ferdefül is haragudott kicsit az új testvérkére. Bojtosfarok pedig úgy, mint apja, első látásra megkedvelte őt. Selymes nőtt növekedett, és lassan világossá vált számára, hogy az ő élete teljesen más, mint a többieké. Valójában tetszett neki fehér bundája, de azért haragudott is rá, mert sok gondja volt miatta. Irigyelte társait, hogy ők nyugodtan élhetnek, senki sem csúfolja őket. Amerre járt, gyakran gúnyolták.
- Itt jön a tejfölös nyúl!
- Nézd, hűtőszekrényben napozott!
- Hahaha! Ez olyan fehér, mint egy kórház!
Az ilyen megjegyzések annyira fájtak neki.
- Arra vágyom, hogy én is olyan fekete lehessek, mint bárki más - panaszkodott apjának. - Ne törődj vele, ki mit mond, nagyon szép nyuszi vagy. Tudod, vannak, akik irigykednek rád, mert különlegesek szeretnének lenni - vigasztalta Réparágó. - Nem az számít, kinek milyen a külseje, hanem az, hogy van-e szeretet a szívében. Selymes ilyenkor mindig megnyugodott egy kicsit. Egyszer aztán eszébe jutott, hogy minden gondja megoldódna, ha titokban befestené a bundáját feketére.
Eljött a húsvét. Az öreg nyulak kikeverték a tojásfestékeket. Selymes beosont a raktárba, és belemászott a fekete festékes vödörbe. Koromsötét lett a szőre. Oda állt a tükör elé, és alig ismert magára. Boldogság járta át a szívét. - Végre én is olyan vagyok, mint a többiek! - mosolygott vidáman. Kiment az utcára, és kíváncsian várta, mi fog történni. Mindenki ment a maga útján, senki sem tett megjegyzést rá, ismerősei elmentek mellette. Eleinte nagyon örült, hogy nyugodtan sétálhat, ugyanolyan, mint a többi fekete nyúl, de aztán olyan érzés fogta el, mintha valamilyen ismeretlen bőrébe bújt volna. Megborzongott. Hiszen, ez a megszokott kellemetlenségeknél is sokkal rosszabb. - Ki vagyok én most valójában? - kérdezte magától. - Most minden olyan más. Hamarosan rájött, hogy legjobb lesz, ha gyorsan lemossa a festéket. Elszaladt a patakhoz, és sokáig vesződött, míg újra hófehér lett a bundája. Megkönnyebbülve sóhajtott, amikor megszabadult a fekete színtől. - Így a jó! Újra olyan vagyok, mint voltam. Selymes, soha többé nem vágyott arra, hogy másmilyen legyen, mint amilyennek született.
