Archive for December, 2013

Ó, zöld fenyő

Saturday, December 28th, 2013

Jelen voltak: Árpád, Álmos, Laura, Áron, Lilit, Amina, Joy Sofie

Játék: Karácsonyi képek színezése, képeskönyvek nézegetése, tüske építő.

Mese és versolvasás:

A fenyőfa álma

Messze a nagy erdőn élt egy kis fenyőfa.
Nem volt szép virága, nem volt sűrű lombja.
Szomorún nézett szét erdőn, réten, tájon.
- Nem lát meg senki sem, hiába is várom!
Ó, ha szép lehetnék, de gyönyörű álom!

Elmúlt a nyár, az ősz, elérkezett a tél.
Hópelyhekkel játszott a fagyos téli szél.
A kicsi fenyőfa szívét bánat rágta:
- Nem leszek szép soha, hiába, hiába!
De nicsak! Ki jár itt? Embereket látok!
Ugyan mit keresnek? Nincsenek virágok!
Ágak között a szél fütyülve muzsikál.
Hó lepi az erdőt, csend hona itt a táj.

Az erdőben vidám kiáltozás hallik:

Apám! Édesapám! Megtaláltam! Itt, ni!

Édesapám jöjjön! Hol a kisbaltácska?
Ne keressük tovább, itt egy fenyőfácska.
Zúzmarás az ága, szép zöld a levele.
Jöjjön édesapám, menjünk haza vele!
Jövök fiam, jövök, hozom a kisbaltát!
Együtt visszük haza ezt a kis fenyőfát.

A kisfát kivágták, elhozták hozzátok.
Így lett karácsonyra, szép zöld fenyőfátok.
Rajta csillogó dísz, aranyalma, dió,
Alatta sok játék, minden mi szép, mi jó.
Ő lett a világnak, legboldogabb fája.
Így teljesedett be a fenyőfa álma.

Karácsonyi mese

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl élt egyszer egy pici leány. Ez a leányka mindig nagyon boldog volt, csak egy szomorította el: ritkán láthatta a távolban élő nagyszüleit.
December vége felé járt az idő, gyermekek hada várta türelmetlenül a Szent Karácsony eljövetelét.
Amikor szülei megkérdezték Nórit – ez volt ugyanis a leányka neve –, mit szeretne karácsonyra kapni, ő így felelt:
– Nagyon örülnék egy babának és sok-sok könyvnek. De a legjobban arra vágyom, hogy láthassam a nagyszüleimet.
Törték a fejüket Nórika szülei, hogyan is mondják meg kislányuknak, hogy a nagymamáit és nagypapáit majd csak a nyári szünetben láthatja. Nem akarták elszomorítani, csak ennyit válaszoltak:
– Nórika, biztosan hoz majd az angyalka neked egy szép babát, és hagy majd a fa alatt neked könyveket és talán még mást is.
A kislány másnap a kertben játszott a frissen hullt hóban. Mivel anyukája a lábujjától a feje csücskéig felöltöztette, ujjongva feküdt bele a nagy fehérségbe. Lábacskáit és karjait mozgatva pillanatok alatt hóangyalt rajzolt, majd óvatosan felállt. Ránézett művére, és vágyakozva így szólt:
– Ó, de jó is lenne, Angyalka, ha tudnál nekem segíteni!
Abban a szent minutumban a hóangyal életre kelt, és a meglepett  kislány elé állt:
– Szervusz, Nóri! Hallottam a kívánságodról, és szeretnék neked segíteni!
Varázspálcájával néhány kört rajzolt a levegőbe, majd így folytatta:
– Látod ezt a varázsbiciklit? Ha felülsz rá, becsukod a szemedet, és néhányat pedálozol, máris ott leszel, ahol szeretnél.
Nórika fülig érő szájjal megköszönte az angyal segítségét, és máris felpattant varázsbiciklire. Először csak kétszer tekerte meg a pedált, és máris a Floridában élő nagyszüleinél termett. A sok-sok puszi és ölelés, na meg a finom almás pite után ismét nyeregbe pattant, de most messzebbre készült. Csukott szemmel ötször is megtekerte a pedált. Amikor kinyitotta a szemét, erdélyi mamája és papája állt előtte. Mintha csak várták volna, finom sajtos pogácsával és citromos teával kínálták meg. Az élvezetes találkozás után, amikor haza kellett indulnia, nagyszülei hosszasan integettek utána.
– Nóri! Nórika! – hallotta váratlanul anyukája szavát. – Állj fel a hóból, kislányom, mert megfázol!
Nóri lelkesen mesélte el, mi történt vele:
– Anya! Apa! Képzeljétek, a nagyiéknál jártam…  – közben éppen zsebébe tette pogácsája utolsó falatját.

Szókincsbővítés: fenyőfa-karácsonyfa, dísz, toboz-doboz. A fenyőfa a kertben, parkban, erdőben áll, a karácsonyfa a házban, szobában, iskolában, üzletben.  A fenyőágakon tűlevelek, tobozok vannak. A karácsonyfán díszek vannak. A tobozok a dobozban vannak.

Képeken is megmutatjuk, melyik melyik és tárgyakon is.

Uzsonna: sokmagos sós sütemény (természetesen fenyőfa formájú), gyümölcskompót.

Mozgás: séta a környező utcákon, fenyőfák és karácsonyfák keresése. Játék a tornateremben, mászás, csúszás, hulahopkarikák, Mókusok a házból ki

Kézimunka: fenyőfák díszítése ragasztással a kisebbeknek, gombostű és flitterek segítségével a nagyobbaknak.

Zene: daltanulás (az Óh Tannenbaum, oh Tannenbaum melódiájának magyar szövege)

Ó zöld fenyő, ó zöld fenyő, tűleveled de kedves,

Ó zöld fenyő, ó zöld fenyő, tűleveled de kedves,

Nem hervaszt el az őszi szél

Te zöld maradsz, ha jő a tél,

Ó zöld fenyő, ó zöld fenyő, tűleveled de kedves.

A nagyoknak feladatlap kitöltése: a FENYŐFA, KARÁCSONYFA, DOBOZ, TOBOZ, TŰ, TŰLEVÉL  szavak lemásolása, elolvasása.

Fényképek a Facebook csoportban

Ho-ho-hóember

Saturday, December 14th, 2013

Jelen voltak: Árpád, Álmos, Áron, Amina, Joy, Lili, Lilit, Sofie

Játék: tüske építő, babák, mackók, egyéb állatkák

Kicsiknek szókincsbővítés: testrészek – emberi test, baba, mackó, hóember részei. Mondóka:

Itt a szemem, itt a szám,
Ez meg itt az orrocskám.
(mutatás szemre, szájra, orra)
Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom.
(jobb és bal kéz emelgetése, forgatása

Nagyoknak szókincsbővítés: fenyőfa-karácsonyfa, narancs-mandarin, hóember, répaorr, “tökfödő” , fazék, seprű, söprű, csomagolópapír, fényképezőgép, korcsolya

Versolvasás a hóemberről:

Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!

Szeme szénből, az orra meg
paprikából,
lába nincs, de minek is, ha
úgysem táncol.

Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre;

seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
el is mehetne, ha tudna,
vele bálba.

Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,

mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
el is mennék, ha lehetne,
hóembernek!

Mozgás: gyakorlatok a tornateremben, egyensúlyozás, kúszás, mászás, ugrás.

Uzsonna: hóemberfigurás sajtos kenyér, mézes puszedli, málnaszörp

Kézimunka: fenyőfa zöldre festése, hóemberfigura összeillesztése, díszítése.

Nagyoknak feladatlap: keresd meg a különbséget a két hóemberes képen.

Mesélés: Kié a hóember?

Péter és Lacika szomszédok, egy szép téli délutánon kimentek a friss hóba játszani.
– Ebből már lehetne hóembert is építeni! – mondta Péter..
Tolni kezdte a havat a csizmájával, majd nagy vidáman építeni kezdték a hóembert, és olyan gyorsan haladtak vele, hogy hamarosan már csak a feje volt hátra. Óriási fejet gömbölyítettek neki, a száját piros kukoricaszemekből Péterke rakta ki, felfelé görbülő, szélesen mosolygó ív alakban. Kedves pisze orrot Lacika csinált neki egy jókora sárgarépából, meg fényes széndarabkákból csillogó, huncut szemeket. Péter egy ócska, lyukas fazekat hozott, Laci pedig egy régi nyírfa seprűt. A fazekat hetykén, félrecsapva a fejére illesztették, a seprűt meg a kezébe dugták. Mikor kész lett, Péter, mint valami vásári kikiáltó, bemutatta őt a falunak:
– Íme, Elek, a hócimbora!

Lacika mérges lett:
– Mit kiabálsz te, Péter. A hóembernek nem Elek a neve, hanem Kótyomfitty, az sokkal viccesebb. Én építettem a hóembert, te csak segítettél. Tehát én is nevezem el.
– De Laci! Éppen fordítva! Én építettem a hóembert, és te segítettél!
– De hiszen én csináltam a szemét is! Az a legfontosabb rajta! A hóember az enyém!
– Dehogy a szeme, a szája a legfontosabb! Azt pedig én csináltam! A hóember az enyém, és Elek a neve!
A nap lenyugodott, egyre hidegebb lett, de a két fiú még vagy egy óra hosszat veszekedett a hóember előtt.
Lacikát hazahívták, az ajtóból még visszakiáltott:
– Abból is látszik, hogy az enyém, hogy a mi házunk előtt áll!
Ez meghökkentette Péterkét, de egyszer csak támadt egy jó ötlete: „No, megállj, te betyár! Ha neked az számít, hogy hol áll a hóember, kijavítjuk a hibát!”
Amikor már feljött a hold, fogott egy vaslemezt meg az ásót, és kiosont Elek cimborához. Az ásóval elválasztotta a hóembert a földtől, aztán alája tolta a vaslapot, és mint valami szánkón, áttolta a saját kapujuk elé.
Másnap reggel, amikor kiszaladt az utcára, Lacika már ott állt Elek cimbora előtt és csodálkozva kérdezte
– Hát ez hogyan lehetséges?
Péter huncutul kacsintott:
– Idesétált az éjszaka! Ezzel is azt akarja mutatni: ő az én hóemberem.
- Te Hóemberszöktető! Te tolvaj!

Mielőtt még összeverekedtek volna, odatoppant közéjük a postás bácsi.

– Buták vagytok! Nem fontos egy csöppet sem, hogy kié a hóember. Az a fontos, hogy mialatt csináltátok, kint voltatok a friss levegőn, mozogtatok, játszottatok. Építsetek most még egyet a másik ház elé, ne ácsorogjatok ebben a hidegben!
Azzal továbbment, Péterke meg készségesen tolta a havat a szomszéd kapu felé:
– Igaza van neki, gyere, építsünk most neked is egyet!
Lackó azonban dühbe gurult:
– Hogyhogy nekem is? Hiszen itt az én hóemberem, Kótyomfitty! Ismerd el, hogy ez az enyém, és akkor neked építhetünk másikat.
– Abból ugyan nem eszel! Ez Elek, és az enyém!
– Kótyomfitty, és az enyém!
A két fiú egész nap vitatkozott, veszekedett, magyarázta a helyzetet az arra járóknak, de azok csak nevettek rajtuk. Mikor beesteledett, Lacika lopózott ki, és a Pétertől tanult módszerrel, egy vaslapon betolta a hóembert….no nem a kertbe, az udvarba, hanem egyenesen a hálószobába. Megnyugodva bújt be a  jó meleg ágyba, mert nagyon borzongatta a hideg.
Péter is rosszul aludt, köhögött, tüsszögött, de reggel első útja az ablakhoz vezetett. Kinézett, hát Eleknek csak a hűlt helyét látta. – Megállj, te csirkefogó – kiáltotta és szaladt kifelé.

Lacika arra riadt fel, hogy valaki nagy robajjal benyit, és dühösen kiáltja:
– Hová rejtetted Elek cimborát, te csibész?! Mögötte pedig haragos arccal viharzott be az édesanyja, és rákiáltott a fiacskájára:
– Hogy mertél felkelni? Nem megmondtam, hogy ágyban maradsz?! Egész éjjel köhögtél!
Besietett ekkor Laci anyukája is:
– Laci meg egész éjjel kiáltozott… na tessék, láza van! Te is meghűltél, te is ágyban maradsz!
– De Péterke nem tágított. – Azt kérdeztem, hová rejtetted Elek cimborát! Mondd meg azonnal!

Laci a padlóra bámult, ekkor vették észre a többiek is a hatalmas víztócsát, benne egy lyukas fazék, egy répa, néhány széndarab meg a seprű. Ennyi maradt a hóemberből a meleg szobában.

- Látjátok, ti szamarak, most egyikőtöké sem lett a hóember, de mindkettőtöké a betegség. Remélem, ebből tanultatok.  – mondta Laci anyukája.

Így is lett, mikor mindketten meggyógyultak, elmentek az óvoda elé, és egy hatalmas hóembert építettek az óvodásoknak.  Aztán egy fa mögül lesték, hogy örülnek neki a kicsik.

Fényképalbum a Facebook csoportban.


Network-wide options by YD - Freelance Wordpress Developer