Ho-ho-hóember

Jelen voltak: Árpád, Álmos, Áron, Amina, Joy, Lili, Lilit, Sofie

Játék: tüske építő, babák, mackók, egyéb állatkák

Kicsiknek szókincsbővítés: testrészek – emberi test, baba, mackó, hóember részei. Mondóka:

Itt a szemem, itt a szám,
Ez meg itt az orrocskám.
(mutatás szemre, szájra, orra)
Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom.
(jobb és bal kéz emelgetése, forgatása

Nagyoknak szókincsbővítés: fenyőfa-karácsonyfa, narancs-mandarin, hóember, répaorr, “tökfödő” , fazék, seprű, söprű, csomagolópapír, fényképezőgép, korcsolya

Versolvasás a hóemberről:

Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!

Szeme szénből, az orra meg
paprikából,
lába nincs, de minek is, ha
úgysem táncol.

Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre;

seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
el is mehetne, ha tudna,
vele bálba.

Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,

mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
el is mennék, ha lehetne,
hóembernek!

Mozgás: gyakorlatok a tornateremben, egyensúlyozás, kúszás, mászás, ugrás.

Uzsonna: hóemberfigurás sajtos kenyér, mézes puszedli, málnaszörp

Kézimunka: fenyőfa zöldre festése, hóemberfigura összeillesztése, díszítése.

Nagyoknak feladatlap: keresd meg a különbséget a két hóemberes képen.

Mesélés: Kié a hóember?

Péter és Lacika szomszédok, egy szép téli délutánon kimentek a friss hóba játszani.
– Ebből már lehetne hóembert is építeni! – mondta Péter..
Tolni kezdte a havat a csizmájával, majd nagy vidáman építeni kezdték a hóembert, és olyan gyorsan haladtak vele, hogy hamarosan már csak a feje volt hátra. Óriási fejet gömbölyítettek neki, a száját piros kukoricaszemekből Péterke rakta ki, felfelé görbülő, szélesen mosolygó ív alakban. Kedves pisze orrot Lacika csinált neki egy jókora sárgarépából, meg fényes széndarabkákból csillogó, huncut szemeket. Péter egy ócska, lyukas fazekat hozott, Laci pedig egy régi nyírfa seprűt. A fazekat hetykén, félrecsapva a fejére illesztették, a seprűt meg a kezébe dugták. Mikor kész lett, Péter, mint valami vásári kikiáltó, bemutatta őt a falunak:
– Íme, Elek, a hócimbora!

Lacika mérges lett:
– Mit kiabálsz te, Péter. A hóembernek nem Elek a neve, hanem Kótyomfitty, az sokkal viccesebb. Én építettem a hóembert, te csak segítettél. Tehát én is nevezem el.
– De Laci! Éppen fordítva! Én építettem a hóembert, és te segítettél!
– De hiszen én csináltam a szemét is! Az a legfontosabb rajta! A hóember az enyém!
– Dehogy a szeme, a szája a legfontosabb! Azt pedig én csináltam! A hóember az enyém, és Elek a neve!
A nap lenyugodott, egyre hidegebb lett, de a két fiú még vagy egy óra hosszat veszekedett a hóember előtt.
Lacikát hazahívták, az ajtóból még visszakiáltott:
– Abból is látszik, hogy az enyém, hogy a mi házunk előtt áll!
Ez meghökkentette Péterkét, de egyszer csak támadt egy jó ötlete: „No, megállj, te betyár! Ha neked az számít, hogy hol áll a hóember, kijavítjuk a hibát!”
Amikor már feljött a hold, fogott egy vaslemezt meg az ásót, és kiosont Elek cimborához. Az ásóval elválasztotta a hóembert a földtől, aztán alája tolta a vaslapot, és mint valami szánkón, áttolta a saját kapujuk elé.
Másnap reggel, amikor kiszaladt az utcára, Lacika már ott állt Elek cimbora előtt és csodálkozva kérdezte
– Hát ez hogyan lehetséges?
Péter huncutul kacsintott:
– Idesétált az éjszaka! Ezzel is azt akarja mutatni: ő az én hóemberem.
- Te Hóemberszöktető! Te tolvaj!

Mielőtt még összeverekedtek volna, odatoppant közéjük a postás bácsi.

– Buták vagytok! Nem fontos egy csöppet sem, hogy kié a hóember. Az a fontos, hogy mialatt csináltátok, kint voltatok a friss levegőn, mozogtatok, játszottatok. Építsetek most még egyet a másik ház elé, ne ácsorogjatok ebben a hidegben!
Azzal továbbment, Péterke meg készségesen tolta a havat a szomszéd kapu felé:
– Igaza van neki, gyere, építsünk most neked is egyet!
Lackó azonban dühbe gurult:
– Hogyhogy nekem is? Hiszen itt az én hóemberem, Kótyomfitty! Ismerd el, hogy ez az enyém, és akkor neked építhetünk másikat.
– Abból ugyan nem eszel! Ez Elek, és az enyém!
– Kótyomfitty, és az enyém!
A két fiú egész nap vitatkozott, veszekedett, magyarázta a helyzetet az arra járóknak, de azok csak nevettek rajtuk. Mikor beesteledett, Lacika lopózott ki, és a Pétertől tanult módszerrel, egy vaslapon betolta a hóembert….no nem a kertbe, az udvarba, hanem egyenesen a hálószobába. Megnyugodva bújt be a  jó meleg ágyba, mert nagyon borzongatta a hideg.
Péter is rosszul aludt, köhögött, tüsszögött, de reggel első útja az ablakhoz vezetett. Kinézett, hát Eleknek csak a hűlt helyét látta. – Megállj, te csirkefogó – kiáltotta és szaladt kifelé.

Lacika arra riadt fel, hogy valaki nagy robajjal benyit, és dühösen kiáltja:
– Hová rejtetted Elek cimborát, te csibész?! Mögötte pedig haragos arccal viharzott be az édesanyja, és rákiáltott a fiacskájára:
– Hogy mertél felkelni? Nem megmondtam, hogy ágyban maradsz?! Egész éjjel köhögtél!
Besietett ekkor Laci anyukája is:
– Laci meg egész éjjel kiáltozott… na tessék, láza van! Te is meghűltél, te is ágyban maradsz!
– De Péterke nem tágított. – Azt kérdeztem, hová rejtetted Elek cimborát! Mondd meg azonnal!

Laci a padlóra bámult, ekkor vették észre a többiek is a hatalmas víztócsát, benne egy lyukas fazék, egy répa, néhány széndarab meg a seprű. Ennyi maradt a hóemberből a meleg szobában.

- Látjátok, ti szamarak, most egyikőtöké sem lett a hóember, de mindkettőtöké a betegség. Remélem, ebből tanultatok.  – mondta Laci anyukája.

Így is lett, mikor mindketten meggyógyultak, elmentek az óvoda elé, és egy hatalmas hóembert építettek az óvodásoknak.  Aztán egy fa mögül lesték, hogy örülnek neki a kicsik.

Fényképalbum a Facebook csoportban.

Comments are closed.


Network-wide options by YD - Freelance Wordpress Developer