Apoetéka

A héten voltak nyolcvan évesek az amsterdami hármasikrek.  Ans, Hennie és Mieke hárman  együtt alig érték el a 4.5 kilót, de már bébinek is, miként ma jó egészségnek örvendenek. 1927-ben hatalmas szenzáció volt,  csodájukra jártak,  Amsterdamban azóta sem születtek hármasikrek. 55 évig nem is tudták, hogy egypetéjű ikrek, mióta ez kiderült, még szorosabb a kapcsolatuk.

Ketten Kanadában, Vancouverban élnek, a harmadik lány, Ans még most is abban a kerületben lakik, ahol születtek.

Mieke 1956-ban költözött Kanadába,  nyolc kilométerre lakik Hennietől, aki a második világháború után beleszeretett  egyikébe a felszabadító kanadai katonáknak, és 1957-ben Kanadába költözött.  A testvérek gyakran látják egymást, mint egyikük mondta: olyan könnyen szállnak repülőre, mint buszra. Szoros kötődésük van, ha egyikük megbetegszik, a másik kettő is azonnal megérzi. Egyik születésnapjukra mindhárman azonos ajándékot vásároltak a másik kettőnek. Volt is nagy nevetés.  A távolság ellenére sok az azonos időpont, esemény, gyakran egyszerre írnak egymásnak levelet is.  A mostani születésnapot nagy családi körben ünnepelték Amsterdamban.

A cím egy kis magyarázatra szorul. Jantje Beton ennek a  mókás kis rajzolt fickónak a neve.  A múlt század hatvanas éveiben született, amikor a hollandiai nagyvárosokat is elérte a civilizációs betegség: gombamódra nőttek ki a panelházak a földből. A Nemzeti Ifjúsági Bizottság 1968-ban  hozta létre ezt az alapítványt, aminek legfontosabb feladata a gyermekek játékra való helyeinek védelme, bővítése, felügyelete.  Önkéntesek gyűjtik a pénzt,  cégek is adakoznak, így évente sok új játszótér, nyári tábor, játszóház létesülhet vagy újulhat meg szerte Hollandiában. Különböző programokat is szerveznek azoknak a gyerekeknek, akik anyagi okokból nem juthatnak el nyaralni vagy kirándulni. Minden évben 1500 gyereket visznek  így egy napos kirándulásra vidámparkba, vagy állatkertbe.  Ez a Jantje Beton Dag.  Jantjét azaz Jancsikát minden holland ismeri.

A panelházak építése szerencsére hamar abbamaradt, a meglévőket lassacskán eltakarítják, de Jantje ma is olyan fontos és szimpatikus, mint születésekor. Én is szoktam adakozni nekik rendszeresen.

Miről jutott eszembe éppen ma Jantje? Betonoztunk. A kerti házhoz akarunk egy fedett teraszt,  grillezőt ragasztani.  Tegnap este elfogyott a cement, így az alapból egy kis darab kimaradt.  Hollandiában vasárnap minden zárva, de szerencsére itt lakunk a hármashatáron.  Belgiumban nyitva van sok üzlet, kaptunk is cementet, micsoda meglepetés, jóval olcsóbban, mint nálunk. Sok más, építkezéshez szükséges dolog is alacsonyabb áron kapható, így ezután valószínűleg oda járunk majd vásárolni. Ha már válogathatunk…

Háromnapos háziőrizetre ítélt a tölgyfáinkat tépázó vad szélvihar és a negyedóránként lezúduló heves zápor. Ma délután szétnyílt végre a felhők drapériája és a szelíd októberi napsugár kicsalt a csigaházamból. Sétálni indultam, szerencsére fényképezőgéppel. Ötöt ütött éppen a toronyóra, a házakból forró olaj és sülő krumpli illata áradt: szerda van, friet-nap. Akinek nincs kedve vagy ideje főzni, az a lépten-nyomon megtalálható frituur nevű holland McDonaldsban szerzi be e heti egészségtelen, de finom étkét. Ilyenkor csend van és nyugalom, még a levegő is tisztább. Csupán néhány, játékba feledkezett gyerek iparkodik hazafelé, nehogy vacsora nékül maradjon. Ez a kedvenc sétaidőm.
Ma gombát akarok gyűjteni, persze ahogy itt illik, virtuálisan.

(Bejegyzés olvasásának folytatása »)

Kicsit elhanyagoltam a webnaplómat, de van alibim. Itthon vagyok ismét egy kicsit Magyarországon. Szerencsére jó időt fogtunk ki, bár hűvös van, néha hideg is, de szép napfényes. Gyönyörködöm az őszi fák látványában, a Duna felett pára ül, de azért megcsodálhatom a villamos ablakából a hidakat, a várat, a Parlamentet. Mindenszentek sincs már messze, egyre több helyen kínálják a krizantémot, a kertekben néhány elkésett rózsa mellett nyílnak az őszi virágok. A tavasz szép a maga szerelmes hevességével, de szép az ősz is, a bőség évszaka.

És szép az örök kedvenc, a piac is. Tegnap a szegedit jártam végig.  Valamikor sok órát eltöltöttem ott, amikor a budapesti vonatról leszállva a szabadkai busz indulásáig 3-4 órát kellett várakozni. Mindig jókat lehetett ott bámészkodni, és persze enni, inni és vásárolgatni is.

(Bejegyzés olvasásának folytatása »)

Mindig van egy első alkalom.  Ma eszembe jutott az a nyár, amikor betöltöttem a tizennyolcat. Nagykorú állampolgár lettem, vagyis részt vehettem a választáson.  Jóvágású középkorú úr várt az iskola bejáratánál, kezében egy szál vörös szegfű.

- Először van itt ugye? - kérdezte.  Elfogódott igent rebegtem, mire kezembe nyomta a virágot és betessékelt a szavazóhelyiségbe.

(Bejegyzés olvasásának folytatása »)

A minapi szomszéd-születésnapnak utórezgése is volt. Tegnap átkiabált a szomszédasszony a falon. Mikor kimentem, átnyújtott egy csodás virágkompozíciót üvegkehelyben, felmasnizva, az üdvözlő kártya szövege: hálából a segítségért.

Meglepődtem, meghatódtam, igazán nem vártam volna. Általában szívesen segítek bárkinek, bármiben, de bevallom, nagyon jól esett ez a gesztus. Ha rápillantok a virágra, menten jó kedvem kerekedik.

Hogy is szól a közmondás: Többet ér egy jó szomszéd egy rossz atyafinál?

Pár éve, mikor városkánk a szomszéd várossal egyesült, a munkaközvetítő, a betegbiztosító és sok egyéb közintézmény után bezárták a kórházunkat is. Hiába volt minden vita és könyörgés, a dupla beteglétszámnak és a dupla személyzetnek meg kellett férnie a szomszédok régi kórházépületében, ami kívülről egy toldozott-foldozott gyárhoz hasonlít, belülről meg a főépülethez polipként tapadó nyúlványaival inkább labirintusra emlékeztet. Bár lehetőség szerint igyekeznek megkönnyíteni a betegek helyzetét, a tájékozódást az erdei ösvények színjelzéséhez hasonlóan sikerült megoldani, de a zsúfoltság nagy és maga az épület sem tud már megfelelni a modern orvostudomány elvárásainak. Miután elkészült a közös mozikomplexum, a közös stadion, és a McDrive is, végre 2005 szeptemberében elkezdték építeni a két város határán a közös szupermodern kórházat.

(Bejegyzés olvasásának folytatása »)

Nem ettem bolondgombát! mondjuk, ha arra akarunk utalni, hogy valami ellenkezik az egészséges gondolkodásunkkal. Sajnos vannak, akik ezt nem mondhatják el magukról. Hollandia a célpontja a környező országok drogturistáinak, akik nem csak a diszkókban kapható tablettákat, vagy a trombitaformára csavart marihuanás cigarettát keresik itt, hanem a “bolond”gombát, a paddo-t is.

(Bejegyzés olvasásának folytatása »)

              Pontosan ma három éve történt

“Sziasztok
egy kis segítség kéne az elkövetkezendő hetekben. Nagy fába vágtam ugyanis az én fejszémet. Egy órával ezelőtt kimentem a teraszra, és így szóltam a dobozban árválkodó egyetlen cigarettához: “na gyere te utolsó!”
Vagyis holnap reggel kezdődik hátralévő életem első napja.”

Ezt írtam 2004 október 7-én a Mon fórumán és örömmel jelenthetem, hogy azóta sem gyújtottam rá. Eleinte a füstmentes órákat, majd a napokat számoltam,  sajnáltam is magam nagyon. Álmomban sokszor cigarettáztam, és naponta többször is eszembe jutott, de jó lenne csak egy szálat… de tudtam, ez nem lehetséges. Manapság már nem hiányzik annyira, és örülök, hogy kitartottam.  Bár néha a pipától nem látok, és füstölögni is szoktam, sőt 50+ ide vagy oda, a jóképű szivarokon is ellegelnek a szemeim, de 1095 nikotinmentes nap után bátran a nemdohányzók táborába sorolom magam. Ki tart velem?