Három a kislány
2007. október 30.A héten voltak nyolcvan évesek az amsterdami hármasikrek. Ans, Hennie és Mieke hárman együtt alig érték el a 4.5 kilót, de már bébinek is, miként ma jó egészségnek örvendenek. 1927-ben hatalmas szenzáció volt, csodájukra jártak, Amsterdamban azóta sem születtek hármasikrek. 55 évig nem is tudták, hogy egypetéjű ikrek, mióta ez kiderült, még szorosabb a kapcsolatuk.
Ketten Kanadában, Vancouverban élnek, a harmadik lány, Ans még most is abban a kerületben lakik, ahol születtek.
Mieke 1956-ban költözött Kanadába, nyolc kilométerre lakik Hennietől, aki a második világháború után beleszeretett egyikébe a felszabadító kanadai katonáknak, és 1957-ben Kanadába költözött. A testvérek gyakran látják egymást, mint egyikük mondta: olyan könnyen szállnak repülőre, mint buszra. Szoros kötődésük van, ha egyikük megbetegszik, a másik kettő is azonnal megérzi. Egyik születésnapjukra mindhárman azonos ajándékot vásároltak a másik kettőnek. Volt is nagy nevetés. A távolság ellenére sok az azonos időpont, esemény, gyakran egyszerre írnak egymásnak levelet is. A mostani születésnapot nagy családi körben ünnepelték Amsterdamban.

