Apoetéka

Február van megint,  amikor végetér a karnevál, kezdődik az adóbevallás hónapja.  Ilyenkor kell előkeresni a tavalyi számlákat, ilyenkor hozza a postás az éves elszámolásokat ki-és befizetésekről, ilyenkor látjuk feketén-fehéren, mennyit kaptunk mi és  mennyit az állam. Az elmúlt években általában szakértőre bíztuk a dolgot, ámde ritkán voltunk elégedettek. Csak tavaly is mi történt?  Az elszámolás szerint vissza kellett volna kapnunk párszáz eurót, ehelyett kijött az ukáz, fizessünk be 135-öt.  Mivel a számolási hiba az adóhatóságnál tűnt ki, fellebbeztünk. A fellebbezést megkapták júniusban, de annyi a munkájuk szegényeknek, karácsonyig nem érték utol magukat. Így mégiscsak ki kellett fizetni a kirótt összeget, megvígasztaltak, hogy majd visszakapom.

Most újból be kéne vallani. Ez alkalomból ismét felhívtam őket, mi van a tavalyi fellebbezéssel? Hát még semmi, de ne aggódjak, most újra elővették, iktatták, és egyszer majd meg is fogják vizsgálni az elszámolást. Hogy mikor? Hát erre igazán nem tudnak válaszolni.  Aranyosak. Már negyedik éve, hogy elvileg kevesebb a munkájuk, hiszen a személyi adózásban már csak pár dolgot lehet levonni az adóalapból. Ezt is mindenki maga számolja ki, tehát csak némi ellenőrzés szükséges.  Mindezt a legmodernebb gépekkel, szuper kényelmes irodaházakban. Remélem, ha egyszer megkapom a pénzemet, az éves (két-hároméves??!!) kamatot is rászámolják! Hiszen ha a polgár nem tesz eleget az adózási kötelezettségének, két felszólítás, és büntetőkamatok után küldik a végrehajtót. Az adóhatósággal nem lehet tréfálni. 

Egyetlen dolog vígasztal, ha vígasznak lehet egyáltalán nevezni: füstölgésemmel nem vagyok egyedül. Az adóhivatal legújabb baklövése, hogy 720.000 adózó digitálisan elküldött bevallása szőrén-szálán eltűnt a rendszerből. A gazdasági államtitkár elnézést kért,  és felszólított az ismétlésre.  Pedig ismételni nem a polgároknak kéne…..a bürokratákat küldeném, vissza a negyedik osztályba.   Ezzel más is így lehet, mert a Telegráf című újság szerint káosz van az adóhivatalban, a tavalyi hibaszázalék 58%. Ha egy gyári munkás így dolgozna, másnap már alhatna délig.

Még csak a minap olvastam, hogy a brit sportolók lázadoztak, mert meg akarták tiltani nekik a webnaplóírást a pekingi olimpia idejére. A széles körű felháborodást követően visszakoztak az illetékesek.

Erre mit látok a mai újságban? Két oldalas cikk szól arról, mit közölhetnek a holland sportolók a személyes blogjukban a versenyek idején. Erről alá is kellett, hogy írjanak egy szerződést. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nézetei szerint egy sportoló a blogjában nem írhat:

- beszélgetésekről, interjúkról más sportolókkal

- nem tehet föl audio/videoanyagot olimpiai sporteseményekről

- nem közölhet anyagilag jövedelmező reklámokat

- nem adhat ki információkat a biztonsági rendszabályokról

- nem használhatja az olimpia, olimpiai szavakat a blogja címében

- nem foglalhat állást politikai kérdésekben

Amit szabad:

- saját életviteléről naplót vezetni

- fényképeket betenni, amik NEM olimpiai eseményt ábrázolnak

- más sportolók fotóit közölni, de csak az engedélyükkel

- hivatalos olimpiai honlapok linkjét megosztani az olvasóival.

Aki a szabályokat megsérti, azt azonnal kizárhatják a versenyekből, és hazaküldhetik.

A szabályok minél pontosabb megértése és azok betartatása érdekében médiatréninget tartottak a sportolóknak, és a játékok idején a blogokat különleges felügyelők, úgynevezett “blogwatcherek” ellenőrzik. Ezt a szót is meg kell tanulnunk, ahogy egyre nagyobb a szabadság és egyre szélesebb a demokrácia.

Kínában a cikk szerint 47 millió ember  vezet webnaplót.  Ami érdekes, hogy mindenkinek a saját nevét kell használnia, és a cenzúra a blogokat sem kíméli. Ennek fényében talán érthető is a NOB hisztériája. Nem szeretnék, ha a sportolók valami meggonddolatlan kijelentés miatt bajba kerülnének. Ha véget érnek a játékok, mindenki visszatérhet majd a szabad véleménynyilvánítás dicséretes szokásához.

Egyébként a kínaiak inkább a beszélgetőprogramokat használják erre a célra, mert ott lehet álnéven írni, gyorsabb az információáramlás és nehezebb a felhasználók lefülelése.

Színhely a főposta előtti parkoló, bal oldalán piros, kettős postaláda. Egyik nyílásába a helyi leveleket, másikba a távolabbra címzetteket dobja az ember.

Nagy lendülettel kanyarodik be egy meglehetős,  de szutykos autó.  Odagördül a postaláda elé, ablak le, kinyúlik egy kar, nyúlik, nyúlik, de hiába. Csak nem éri el a likat. Hátramenetbe kapcsol, újból nekifut, most közelebb centizget a piros dobozhoz. Ismét nekiveselkedik a feladatnak,  de a karja még mindig rövidnek bizonyul. Most előremegy pár métert, jól alácsűri a kormányt, óvatosan tolat, az ajtó szinte súrolja a két alumínium oszlopot.  Némi nyögés, szenvedés, biztonsági övnek nekifeszülés árán végre végrehajtja a feladatot, a borítékot elnyeli a feketefogú mohó száj.

Persze, hogy férfiből volt az istenadta. Mellette unottan rágózott 10 év körüli kiskamasz fia. 

Amikor Hollandiába kerültünk, eleinte bosszantott bennünket, hogy minden ügyünk elintézéséhez időpontot kell kérni, és azt pontosan be is kell tartani. Ugyanez a magánjellegű látogatásokra is vonatkozott. Később persze hozzászoktunk ezekhez a szabályokhoz, és mára vérünkké is vált a pontosság.  Amikor a gyárban dolgoztam, délelőttös héten mindig nagyon keveset aludtam, félóránként lestem a vekkert, nehogy elaludjam az időt. Hat év alatt egyszer késtem el, amikor lerobbant a kolléga autója.  A munkatársak legalább 20 perccel a munkakezdés előtt már a kantinban ültek, kávéztak, beszélgettek.  Kevesen érkeztek pont munkakezdésre, és alig valaki késett.

Igaz,  ez nem is tanácsos, mert bár nem kiabálnak itt az emberrel, mentegetőzését mosolyogva elfogadják, de a notórius későnjövőktől rövid úton megszabadulnak.  A munkáltatónak joga, hogy bizonyos munkahelyi kihágásokért, károkozásért írásbeli figyelmeztetésben részesítse a dolgozóit. A harmadik ilyen figyelmeztetést ( egy év alatt)  már a felmondás követi.

Ha orvostól, szervizből, banki megbeszélésről késünk, automatikusan átugranak bennünket, és új időpontot kell kérni.

Tegnap hallottam egy ismerőstől, akinek két középiskolás gyereke van, hogy az iskolából sem tanácsos elkésni. Ha megtörténik, másnap fél órával korábban kell jelentkezni a titkárságon. Ha nem teszi meg a diák, délután kell pótórán részt venni. A notórius szabályszegőket többszöri figyelmeztetés után eltanácsolják az iskolából.

Ki tudja, mi ez a készülék?  Angliában háromezer van belőle, Hollandiában még csak háromszáz. De a közeljövőben biztosan emelkedni fog a számuk.  Ez egy szelektív hangkibocsátó eszköz, aminek a roppant idegesítő bippelését kizárólag a 12-25 év közötti fiatalok hallják, hiszen pontosan “ellenük” találták ki.

Minden városban, lakónegyedben vannak olyan helyek, ahol rendszersen nagyobb csoport fiatal verődik össze (itt a hangjongeren elnevezéssel illetik őket), akik lármájukkal, aszociális viselkedésükkel, esetenként agresszív magatartásukkal zavarják a többi embert.  Ha meghallják ezt a hangot, átlagosan 6 perc alatt szedik a sátorfájukat és odébbállnak. Így hirdeti a kis masinát a holland honlapon az angol cég, kis videofilmeket is bemutat. További előnyök: a hang nem zavarja a háziállatokat, a madarakat, a kisbabákat és az idősebbeket sem, ők ezt a hangtartományt nem hallják. Hatótávolsága körülbelül 20 méter.

Itt persze még folyik a huzavona, hogy ez sérti  a személyes jogokat, meg hogy diszkriminál.  Ez megint olyan fából vaskarika, hiszen egy maroknyi unatkozó fiatal képes hónapokra megkeseríteni egy körzet lakóinak életét. Az ő jogaikkal ki törődik?  Rendőr nem állhat minden utcasarkon, s ha áll is, mit tehet a kiskorúakkal?  Ahol a legnagyobb volt a vész, ott bevezettek valamiféle gyülekezési tilalmat a hangoskodók, cirkuszolók számára, de ez sem segített, hiszen a tilalmat sem tartják be, ha nem büntethetők. Ez a kis doboz megoldani látszik a problémát, mégpedig barátságos módszerekkel, hiszen a magas frekvenciás hangok (16-18 khz) semmiféle kárt nem okoznak.  Halláskárosodást sem, ami a fülbe dugott bömbölő zenéről nem mondható el, mégsem tiltják be sem a diszkót, sem az mp3 lejátszókat vagy a sétálómagnót. Tehát kicsit hipokritának érzem a szocialisták masszív ellenkezését ez ügyben.  A milliónyi kamera, ami naponta száz helyen is megörökít bennünket, nem sérti a személyiségi jogokat?

Persze a parlamenti képviselőknek nem sok dolguk akad a csellengő fiatalokkal,  miniszteri kocsijukból nem látják, nem hallják őket. És ahol ők laknak, ott minden kamaszra két rendőr jut

A készülék egyébként nem túl drága, 890 euro, az ütésálló szekrénykével,  és a tartóeszközökkel együtt.  Kapható napelemes változatban is. Ugyan nem pótolhatja a fiatalokkal való törődést,  de kiegészítheti. Megakadályozhatja, hogy elmérgesedjen a generációk közötti viszony, hiszen ilyenkor akár halálesetek is történnek. Sokan nehezményezik, hogy miért kell elűzni ezeket a gyerekeket bárhonnan. Talán nem tudják, hogy itt nem ártatlan tizenévesekről van szó, akik összegyűlnek egy kis fecsegésre, zenélésre, hanem kifejezetten a lakosság többi részét rendszeresen zaklató, a közrendet folyamatosan megsértő csoportokról. Sok idős ember, kisgyerek, fogyatékos  fél tőlük.  A békés többséget szerintem meg kell védeni ezektől a bandáktól, és ez a készülék elég humánusnak tűnik erre a célra. Ahhoz még mindig elég nagy ez az ország, hogy a srácok valami néptelenebb helyet keressenek a hangoskodásra.

Érdekes vonzata az ügynek, hogy a moszkitó hangja letölthető mobiltelefonra csengőhangként.  A fiatalság hamar rájött a találmány előnyére, nem kell kikapcsolnia a telefonját a suliban, hiszen a tanár nem hallja

 ttp://www.rhinegroup.nl/main.php

Olykor még az én igazságérzetem is kap valami flastromot. Marokkóban  ma életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a 28 éves Amin M-t, aki 2004-ben megerőszakolta, megölte és kirabolta a 34 éves utrechti Németh Ilonát.  Áldozata reggel 7-kor kerékpáron ment munkába,  mikor a marokkói fiatalember megtámadta. Tette után az állomás közelében elásta Ilona holttestét. Kerékpárját, táskáját a csatornába vetette.

Amin kettős állampolgár,  és a gyilkosság után Marokkóba távozott, ott is fogták el tavaly. Először halálra ítélték, de időközben Marokkóban is megszűnt a kivégzés, így másodjára életfogytiglant kapott. Németh Ilona családja és az utrechti nyomozók is részt vettek a tárgyaláson. Amin azzal védekezett, hogy semmire sem emlékszik, egy reggelen egy halott nő mellett ébredt, akit ijedtében eltemetett. A dolog szépséghibája, hogy a 24 éves fiatalembert éppen akkoriban engedték próbaszabadságra.  Pár évet ült már, mert ugyanabban a parkban, ahol Ilonát megtalálták,  félholtra vert egy nőt.

Talán jobb is, hogy Marokkó nem adja őt ki Hollandiának. Itt kapna vagy 10 évet, azt harmadolnák, gyógyítgatnák is szegényt, a hétvégéken meg kijöhetne. Közénk.

Viszonylag ritkán érzem otthonosan magam. Itthon vagyok persze Hollandiában, hiszen itt a házunk, itt kapom és költöm a jövedelmemet, itt fizetem az adót, itt vásárolok, itt utazom a vonaton, megyek orvoshoz, ezer szállal kötődöm már ehhez az országhoz, ebbe a városba. Az otthonosság azonban valami más. Néha megérint, ha a szomszédasszony bejelentetlenül, különösebb ceremónia nélkül átjön, megnézni, hogy vagyok.  Ha valaki ki tudja végre mondani a nevemet.  Ha meleg nyári napon leülök a ház előtt a napsütötte lépcsőre. Ha akácillatot hoz a szél. 

 Ma gyönyörű koratavaszi nap volt,  kedvem kerekedett kicsit odakint dolgozni. Rendbeszedtem a ház előtti kiskertet, gondosan lesöpörtem a teraszt és a szomszéddal közös lépcsőt .  Egyszercsak megszólít egy 70 körüli, egyenes tartású, katonás öregúr:
- Fene ezt a sok munkát, miért nem vágják ki ezt a ménkünagy fenyőfát, akkor nem lenne ennyi szemét?
Meglepődtem, hiszen a hollandok tudvalevőleg fanatikus növény- és állatbarátok. Siettem hát a replikával.
- Dehogy vágjuk,  hiszen gyönyörű. És a városban minden egyes fára szükség van, hogy legyen levegőnk, árnyékunk is nyáron. No meg  a madaraknak is lakni kell valahol!
- Jójó, kell a fa, de hát van az erdőkben, parkokban elég, minek még a ház elé is, sötét a lakás, és ez a sok tűlevél!
- Igaza van. Ki kell vágni a fákat, ne hullajtsanak levelet. Le kell lőni a madarakat, hiszen lepiszkítják a drága autókat. És a gyerekekre sem ártana póráz vagy lánc, mert mindig szemetelnek!
Egy pillanatra meghökken, elbizonytalanodik, vajon komolyan beszélek-e? Látva csúfondáros vigyoromat, felnevet.
- Mondja csak, honnan jött? Mert nem holland ugye? Magyarország? Ismerem, bár sose voltam ott. De a feleségem, tudja ő a textiliparban dolgozott,  és a hetvenes években kéthetente repült Budapestre, hogy betanítsa a dolgozókat az új gépek használatára. Sok szépet mesélt  a városról. Hát jó munkát.

Kedvesen búcsút intett és ballagott tovább. Érdekes, bármikor hollandokkal beszélek, szinte mindig előkerül valami magyar vonatkozás. A gyógytornász Budapesten járt továbbképzésre, az üzemorvos koronás-címeres bögréből kortyolta a kávéját,  nyaralási emlék.  Az asztalos, aki az ebédlőnket csinálta, egynegyed részt magyar. A kertlábban a szomszédasszony meséli, hogy a családjukban is van egy magyar, egy kuvacs.
- Talán Kovács? kérdem.
- Nemnem, kuvacs, egy magyar kutya.
- Á kuvasz -  fejtem meg a rejtvényt. 

Itt, ahol lakom, valamikor sok magyar élt. 1956-ban, amikor én még meg sem születtem, sok egyedülálló menekült férfi kapott munkát a közeli barnaszénbányában, ami akkor a legnagyobb kétaknás szénbánya volt Európában. Itt voltak a bányászlakások is, és egy  munkásotthon.   Aztán 1967-ben bezárták a bányát és ők szétszéledtek, máshová költöztek. De az itt lakók közül az idősebbek még emlékeznek rájuk.

Nagy álarcosbál ez az egész világ
A gazdag hitetlen garasért mond imát
Éhezők dobnak el kegyelemkenyeret
Koldus ágya alatt milliók rejlenek 

Az örömlány álma a családi fészek
Papucsférj titokban egy lotyóért vész meg
A vérmes nagypapa kislányokat kerget
Bezzeg este otthon rózsafüzért perget 

Vénasszony púderral pamacsolja ráncát
Tinilány hazudja huszonötnek arcát
Terhes asszony fűzi szűk szoknyába magát
A lányanya büszkén domborítja hasát 

Nevet a megcsalt, kidobott szerető
Sír, aki kidobta, hisz ő a szenvedő
Sikoltoz az özvegy, út porában fekszik
pedig gondolatban már máshoz igyekszik 

- Szivecském - csicsergi párjának egy dáma
de majd agyonüti szemének villáma
És a gyermek tanul csalni, meg hazudni
Maszk nélkül az ember nem tud, csak aludni.

Minden évben máshová megyünk a karneváli felvonulást nézni.  Voltunk már Kölnben (Kölle Rosenmontags Zug), Maastrichtban a (Meestrech Vastelaovendsoptoch), Sittardban  a zenekarok felvonulásán (Trööte Konkour), Limbrichtben a Lömmerichse Vastelaovenden, ahol kedden éjfélkor elégetik a karneváli maszkot, ezzel nyitva meg a 40 napos böjt időszakát. Tegnap este Beekben jártunk, ahol az esti felvonulást láttuk, a neve Beekse Lichtstoet. Nagyon tetszett, különös hangulat volt, a közvilágítást kikapcsolták, a házak az út két oldalán sötétbe burkolóztak. A bámészkodók valami világítós ezt-azt viseltek, pici piros szivet, diszkós foszforeszkáló karikákat, biciklis karszalagot. Hosszas várakozás, toporgás után végre feltűnt az utca végén az első kivilágított kocsi. És jöttek másfél órán keresztül, egyik szebb, csillogóbb, ötletesebb, mint a másik.  Vadnyugati seriffiroda,  cellával és két csíkos kóterlakóval, country zenével, Hófehérke mesebeli, fehér paripák vontatta hintója három kis hercegnővel, halk csengettyűszó kíséretében,  spanyol kiskocsma pálmafákkal és salsával, vadászrepülők és metálmuzsika. Mennyit törhették a fejüket a csapatok, hiszen minden évben kell valami új, valami meglepő.  És mennyit dolgoztak rajta. Íme néhány a legszebbek közül.

Ma 55 éve történt, hogy egy hatalmas vihart követően átszakadtak a gátak, és a tenger betört a holland mélyföldekre. Három tartomány került szinte percek alatt víz alá, a legnagyobb veszteség Zeelandot érte. A katasztrófa álmában érte a lakosságot, 1836 halálos áldozatot hagyva hátra. Az anyagi kár 500 millió euróra rúgott. 47300 ház semmisült meg és 100000 embert kellett kimenekíteni a vészből. A több, mint ezer kilométer hosszú gátrendszernek csaknem fele semmisült meg.

Az áldozatoknak sok helyen állítottak emléket, koszorúznak is minden évben.

Oude Tonge 300 halottjának emlékműve.

Az Árvízmúzeumban sokat megtudhatunk erről a rettenetes éjszakáról.
http://www.watersnoodmuseum.nl/