Járom a várost. Örülök, hogy egyre újul, szépül. Gyönyörködöm a felújított homlokzatokban éppúgy, mint a technika áldásaiban. És legeltetem a szemem a villamosra, vagy épp hamburgerre váró, érettségiző kamaszokon. Aranyosak a matrózruhás lányok, öltönyös fiúk, még akkor is, ha ünnepi gálájukhoz hátizsákot, tornacipőt, mp3 lejátszót viselnek. A Blaha Lujza téren találkozom valakivel, míg várok, eszembe jut a minap olvasott könyv, Ignácz Rózsa: Róza leányasszony. Laborfalvi Róza színésznő életéről szól, de megelevenedik benne a kor színésztársadalma, Blaha Lujza, Déryné, Szigligeti Ede, a magyar színház születése is.
A Rákóczi úton meglep egy okos közlekedési lámpa, mutatja a másodperceket, meddig tart a zöld jelzés még. Sajnos a könyvesboltban már nem vagyok ilyen lelkes, amikor a fiatalember unottan közli, hogy nem cserélheti ki a duplán kapott könyvet másikra, mert lejárt a 8 nap. A Burger King alkalmazottai kedvesebbek ugyan, de rémesen lassúak, és két adag ételhez csak egyetlen szalvétát kapunk.
A metróban, villamosokon egy csontvázra figyelek fel, hol biciklin száguld, hol a haját szárítja. Magnéziumtablettát kínál. Egy másik hatalmas reklám hasmenés elleni orvosságot tukmálna rám.
Délutánomat már a budai oldalon töltöm, a Batthyányi téren, Nagyi palacsintázójában találkozom régi barátnőmmel. Mákos-meggyes és csokis-kókuszos palacsintát eszünk, és röpke két óra alatt elmeséljük egymásnak a legfontosabbakat. Érdekes barátság ez a miénk. Hajdanában, az első általánosban osztálytársak voltunk, majd ők vidékre költöztek. 18 évesen találtunk egymásra ismét, a főiskolán.
A Dunapart, a hidak, az Országház látványát sosem tudom megunni, de a Gellért-hegy oldalában Szent István hófehér lovasszobrát és a Gellért szálló előtti Szent Korona szökőkutat még mindig újdonságként nézegetem. A villamos nyitott ablakán át csinálok pár képet, és tervezem, hogy legközelebb meglátogatom a barlangkápolnát is. Gyönyörű ez a város, a sok szépség feledteti velem az aluljárókban, parkokban szutyokban hentergő, gyakran részeg hajléktalanokat, az épületek lábazatát, a vonatokat, támfalakat ellepő utálatos firkákat, az imitt-amott még megtalálható, vesekő-kirázó macskakövet is.
Következő állomásom a Kosztolányi Dezső tér. Itt másik barátnőmmel és férjével van randevúm. Utamba esik a Fehérvári úti iskola, ahová 8 éven keresztül jártam. Szépen rendbehozták, kapott egy jópofa tornyocskát is, lefényképezem, bár nehezen, mert a Körtéren épül a négyes metró, minden körüldeszkázva, por van és lárma.
A Feneketlen-tónál örömmel látom, hogy a rémhírekkel ellentétben még nem fenyegeti a kiszáradás, igaz, a víz szintje 20-30 centivel alacsonyabb a megszokottnál. Elbambulok kicsit, eszembe jutnak az örsi gyűlések, számháborúk, játékdélutánok. No meg a szabadtéri színpad a nyári előadásokkal. Mögötte a templom, ahol bérmálkoztam.
Feneketlen-tó légifelvétel
Az útkereszteződésben megint egy érdekes lámpára figyelek föl: beszél! Amíg zöld a jelzés, folyamatosan mondja egy kellemes férfihang, hogy át lehet menni, és még meddig tart.
Elérek a valamikori autóbuszpályaudvarra. Istenem, de sok órát töltöttem el ott gyerekkoromban. Érden laktunk, de Pesten jártam bölcsődébe, óvodába, majd Budán iskolába, hát naponta utaztam kétszer 20 kilométert. Ma ez már szinte nevetségesen hangzik, de akkoriban nagy távolság volt. A farmotoros Ikarus buszok nyögve, szuszogva mászták meg a dombokat, jó időben is másfél órás volt az út. Télen gyakran délre értünk be, megettem az uzsonnámat és indulhattam vissza.
A pályaudvar elköltözött rég, de az épület és a peron megvan, internet kávézó lett belőle. Tavaly a peronon kanapék álltak, alacsony dohányzóasztalokkal, takarók, párnák, szolgálták a kényelmet az egyébként roppant huzatos helyen. Most a “nappali” berendezése bekerült az épületbe, kint kerek kis asztalok, vidám narancsszínű székek és két tarka függőágy várja a látogatókat. Reformételeket árulnak, például répatortát. Én inkább a gesztenyepürét választottam.
A napom a pesti oldalon, Zuglóban végződött, ahol a teraszról egy modern templomtornyot bámultam meg, a Regnum Marianum Pengetornyát, ami úgy mered az égre, mint egy hatalmas ruhacsipesz.
Ha nem túl személyesek az...