Spieken=puskázni

Ne tessék megijedni, nem valami katonai akció következik, még csak vadászat se.  A holland iskolákban vizsgaidőszak van. Ki az a diák, aki életében sose próbált puskázni?  Magam is elkövettem ezt a vétket, bár mire harmadszor írtam le a magyar királyok uralkodásának évszámait, egyre kisebb és kisebb papírra,  azalatt meg is tanultam. 

1985689404_1999999605_examen_440×293.jpg

Régi és olcsó módszer a szimulálás. A diák az egyik vécében a víztartály tetejére helyezi az aznapi vizsga anyagát.  Félidőben hascsikarást mímel és a kis helyiségbe rohanva megkeresi a válaszokat a nehezebb kérdésekre.

Ma már a puskázás módszerei is megváltoztak, a technika áldásai ezt a területet is elérték. Lássuk, hogy találják fel magukat a mai gyerekek. Aki a You tube oldalra beírja  a spieken szót, videofilmen tanulhatja meg, hogyan vigye fel egy kis kólás üvegre a vizsgaanyagot.

1. Fejtse le óvatosan a cimkét.

2. Szkennelje be.

3. Fotoprogrammal dolgozza meg. A gyári feliratokat törölje le és annak a helyébe írja a puskát.

4. Nyomtassa ki, vágja méretre, ragassza fel…kész!

Földrajz vizsgánál szabad térképet használni. Melyik tanárnak jutna eszébe, hogy az Indiai Óceán kék vizét közelebbről megnézze? Pedig oda egy hegyes ceruzával sok mindent bele lehet írni.

Zsebszámológépet matematika- kémia- és fizikavizsgákon szabad használni. A maiak azonban már számítógépek is egyben, elég nagy memóriával. Csak tudni kell beprogramozni…

Jó módszer a lufipuska is. Föl kell fújni egy ballont jó kövérre. Tollal ráírni az anyagot majd kiengedni a levegőt. Az írás - ha bolha betűkkel is - de látszani fog. A lapos lufi meg elfér a tolltartóban.

Apropó tolltartó. Nyelvvizsgán jó hasznát veheti az ember az összefirkált tolltartónak. Sokféle színnel, minden irányban rá kell irkálni a szükséges szavakat.  Persze ebben a betűtengerben el is kell igazodni később :D

Ennél kicsit több utánajárást és befektetést igényel a puskatoll beszerzése. Állítólag a nagyobb papírboltokban kapható, és interneten is meg lehet már rendelni 5 euróért. A látszólag közönséges golyóstollnak van egy pici kallantyúja. Ezt meghúzva kicsusszan belőle egy kis lap. A kallantyút elengedve visszaugrik a rejtekhelyre.

822511.jpg 822511d.jpg

Végül lányoknak ajánlák a két comb közé, a szoknya alá gumival felerősített puskát.  Ha közelít a tanár, elég a lábakat jókislányosan összezárni.

Mindezt a mai újságból tanultam. Remélem, még a diákoknak is időben érkezett a segítség :D

Itt lehet megnézni a puskázás “oktatófilmjét”

http://www.youtube.com/watch?v=aCENx0OKuWk&feature=related

Spieken=puskázni - 21 hozzászólás

  1. GRFX:

    hello figyu én is diák vagyok és hát nincs naon kedvem tanulni de mogyuk pl. egy szakács hol hasznositja a fizikát vagy a kémiát ITT VAN EGY PUSKA trüük nos hát ugye minden városba van tesco itt lehet kapni akciosan 100ft ért tollakat nos ez pont jo nekünk és megvetük a tollat letekerjük a tetejét és bele rakjuk a a puskát ha jön a tanár akkor elforditjuk a tollat és kész ki az a hülye tanár aki megnézi a tollat nos enyi a puska GRFx szeged (sun city)

  2. poe:

    Kedves GRFX diák
    Nos az írásodon meglátszik, hogy nincs kedved a tanuláshoz. Valamennyi fizika és kémia kell a szakácstudományhoz is, legalább megtudod, mi történik, ha a húst megsózod, vagy ecetet öntesz rá. Meg amikor a citromot a tejszínbe teszed :P
    De soha nem lehet tudni, a most tanultakat a hosszú élet során mikor kell majd használnod, manapság már nincsenek nyugdíjas állások.
    Egyébként tanulni nem is kell….csak tudni, de azt bizony sok mindent, és egyre többet, mert nagy a kenyérharc.
    Nem tudom, hány éves vagy, de fogadd meg a tanácsomat, és tanulj. Nem muszáj kitűnőnek lenni, csak ragadjon rád minden nap valami hasznos!

  3. Puska:

    Én nem puskáztam, de néhány diák már felvilágosított pár dologra. Német óra, unalmasan várjuk a becsöngőt, és megláttam hogy egyik osztálytársam a kezére írja a megoldást, a másik a lába közé teszi a cetlit. Volt aki a tolltartójába rakta a cetlit és amikor kereste a radírját, meglátta a cetlin a megoldást. Én úgy csináltam, hogy a mellettem ülő diák radírjára írtam azt, amit nem tudok, és ő az enyémre ráírta, és ez ment fordítva. Ez mindig bevált. Vagy a saját módszer amit még nem próbáltam, a zsebkendőre írni a megoldást és kifujni az orrunkat. Legalábbis úgy tenni. Ennyi!!!!!

  4. bianka:

    Sziasztok!
    Én már nagyon sokat puskáztam egyet elárulok hogy a combom alá teszem
    csak óvatosan kell!

  5. Hubsika:

    Számomra a puskázás, az művészet. Ebben az a szép, amikor újabb, és újabb puskázási módszert találsz ki. És persze házi gyártmány, mert abba semmi buli nincs, ha megveszed a tecsóba a puskatollat…
    Puska, ez azért elkeserített, mivel eddig szent meggyőződésem volt, hogy a zsepis módszer az az én találmányom, de úgy tűnik vki előbb találta ki :( .
    De nem baj. Szeretném megosztani veletek saját elmeszüleményeim közül az ötletesebbekét, és egyszerűbbeket:
    1.Ha műbőr tokkos számológéped, vagy pedig fém tokkos körződ van:
    grafittal ráírod a megoldást. Csak akkor látszik az írás, ha fény felé fordítod.
    2.kínai zoknis csoda:
    Fogod az occó zoknit, és a belsejébe a száránál a gumis részre belevarrsz még egy fehér varrógumit, amire előzőleg ráírtad a megoldást. Amikor a lábadon van, akkor csak szét kell húzni a zokni szárát és elolvasni a megoldást. Ne felejtsd el, hogy két lábad van ;) U.I.:Ezt meg lehet csinálni

  6. Hubsika:

    * az előzőt elfelejtettem befejezni/upsz/
    U.I.:Ezt meg lehet csinálni pulcsival, nadrággal stb…

  7. módszerem:

    Az én módszerem:
    gépbe beírod a puskát, kis méretben kinyomtatod, vagy kézzel leírod.
    ezután a könyved (vagy füzeted) borítója alá csúsztatod, ha színes a könyv, pl piros akkor pirosra színezed a papírt. órán a könyveden (vagy füzeteden) van a tolltartód, ott ahol a puska van. mikor használni szeretnéd, csak úgy csinálsz mintha radírt keresnél a tolltartódban, és eltolod a tolltartód. ekkor látod a puskát. nekem bevállt!

  8. thewrewk:

    Hát én egyszerűen leírtam egy kis papírra aminek a mérete megfelelt a 15 centis vonalzómmal (ami nem átlátszó volt, hanem micimackós kék). Ezt a kis cetlit ráragasztottam. Vonalhó minden írásbelihez kell. Hisz a tökéletes külalakhoz ki kell emelni a lényeges szavakat. A tanár mikor nem figyel meg lehet fordítani és lelesni. Ha nagyobb az anyag meg lehet csinálni hajtogatósra is.

  9. Amy:

    Hát én is a comb alá tevős puskázást szoktam használni,de egy idő után egy kicsit feltünő hogy mindíg lefelé kell lesegetni.Ezért kitaláltam hogy csinálok egy olyan kis papírt ami pont elfér a tenyerembe és nem lóg ki egyik vége sem,erre pici betűkkel,hogy minél több dolog férjen el rajta,ráírom a dolgokat.De úgy is szoktam hogy ha túl sok cetlire sikreülne akkor ha hosszú újjú felső vagy pulcsi van rajtam akkor beteszem az újjába a cetliket,persze ilyenkor általába csuklószorítót viselek hogy ne csúszkáljanak el a fecnik.

  10. Ádám:

    Az én puskázási módszereim:

    1. Fogsz vmi kis cetlit, ráírod a cuccokat. Fogsz egy celluxot, és ráragasztod a talpadra. Amikor nem figyel a tanár, leejted a tolladat, megpróbálod felvenni, és közben lelesed a puskát.

    2. Ráírod egy cetlire a megoldásokat. Ezt a cetlit a zoknidban rejted el. Leejted a tolladat, megpróbálod felvenni, felhajtod a zokni szárát, és megnézed a megoldást.

    Megjegyzés: Ne túl gyakran ejtsd le a tolladat :D

  11. dalocska:

    Ejj, ejj…
    Én is azt hittem, hogy a zsebkendős találmány meg a piszkozatlap- és radírcsere az én találmányom :D de nem baj, a lényeg, hogy bevált…
    Ma 6-tól van vizsgám…

  12. poe:

    drukkolok!

  13. Bence:

    ragasz a falra egy papirt azt a tanár nam veszi észre.

  14. Fen:

    egy barátnőm úgy felelt egy versből /szeptember végén, petőfi sanyi barátunktól/, hogy felmondta mp3ra. óra előtt a fülhallgatót beleszeparálta a fülébe (jó nagy haja van, nem látszott tőle a füles zsinórja), és amikor felszólította a tanár, elindította a szöveget, megvárta, hogy 1-2 szóval lemaradjon és elkezdte mondani. egy betűt se tanult és ötöst kapott.
    annyi a baj vele, hogy leginkább hosszú hajú lányok tudják megcsinálni, máskülönben észreveszi a tanár. célszerű lassan felmondani felvételre a cuccost, és miközben mondod, úgy kell csinálni, mint aki baromira tagolja és hangsúlyozza a dolgokat. ja és viszonylag halkan kell lejátszani különben nem hallod, hogy mit mondasz és rohadtnagy hülyeség jön ki az egészből.

    egyébként ugyanezzel a módszerrel írt a delikvens bioszdogákat, irodalomtézéket.

  15. Laci:

    És innen lehet puskát rendelni online: http://www.fituici-bacalaureat.ro/

  16. wivyh:

    én lyukas nadrágos témát fedeztem fel xD
    amúgy is divatos,és még praktikus is :D
    a puskádat összehajtod,és beleteszed a nadrégod lyukjába :D nekem bevállt
    csak néha ott hagytam és út közbe kiesett xD mert ha felállít a tanár,akkor se esik ki :D
    pux

  17. Gréti:

    én közel 8 éve puskázom és még 1x se buktam le! nekem a hagyományos módszerek váltak be pl.kis tenyér nagyságú cetli
    aztán ha nagyobb a cetli mindig azt csinálom hogy amikor látom hogy jön felém a tanár, a rajzszöggel a pad belsejébe felszúrom .. nem 1x csináltam és amikor a tanár benézett a padba, semmit nem látott
    de olyat is csináltam már hogy a padra írtam ceruzával kb. 2 spirálfüzetnyi oldalt és a lapot rátettem, aztán csak csúsztatgattam
    mikor készen voltam, feltűnés nélkül darabokban leradíroztam, így beszedésnél nem volt lebukás :)

  18. Gréti:

    ez lemaradt:
    barátnőm asztmás és az asztma spraynek az egyik oldalára ragasztotta a puskát. Eleinte a tanár nem is nézett oda aztán észrevette hogy néz valamit. Elindult felé, Bea meg rámarkolt hogy ne lehessen látni a cetlit, és befújt magának, aztán a tanár elhúzott …
    ugyanez zsepivel se utolsó..:)

  19. Writer:

    nahááát… :D ez az asztmás-spray-es dolog durva :D

  20. Puskázás minibejegyzés « A MAGYAR VIZSGASZAKÉRTŐ:

    […] találsz más oldalakról jó ötleteket: 1. forrás, 2. forrás, 3. […]

  21. shg:

    nézzétek meg ezt, nagyon jó ajánlat, én is tőle vásároltam.

    http://www.vatera.hu/4in1_uv_toll_info_toll_ne_hasznald_puskazasra_180984385.html

Szólj hozzá Te is!