Apoetéka

Napok óta készülődöm, végre nyaralni megyek. A szabadság első napjait Magyarországon töltöm majd, utána vajdasági kis falunk, Magyarcsernye következik, ahol tizenhárom év óta Anna-nap tájékán minden évben háromnapos faluünnepet tartanak. Ilyenkor a falu lakossága megduplázódik, hiszen összesereglenek a világ minden tájára kirajzott csernyeiek. Minden házban vendégek vannak, a kapuk előtt idegen rendszámú kocsik állnak, mindenki ünneplőben sürgölődik. A színházteremben műkedvelő előadást rendeznek, az iskola folyosóin kézimunka-kiállítást láthatunk, a faluvégi futballpályán öregfiúk mérkőznek a helyi focicsapattal. A tűzoltók bográcsában rotyog a paprikás és szombat este Anna-bál van. Hónapok óta készülnek az otthoniak, tisztára söprik a falut, meszelnek, füvet vágnak, ablakot mosnak, sütnek-főznek, próbálják a dalokat, táncokat. És alig várják már a hozzánk hasonló csavargókat, hogy hazatérjenek és meséljenek. Hozzanak egy kis friss szelet, ami elfújja a szürke mindennapok ködét. Szeretek hazamenni, szeretem, hogy lépten-nyomon megállítanak az utcán és mindenkinek van hozzám néhány kedves szava. Szeretem, hogy minden kapu nyitva, nem kell kiabálni, csöngetni, zörögni, csak benyitok mindenhová, mintha hazamennék. Minden háznál megvan még a helyem, úgy ülök le, mint tíz-tizenöt éve minden nyáron. Szeretem az esti tücsökzenét, eső előtt a hangos békakórust,  a meleg nyári éjszakában bolondul illatozó estikét. Egymás után fűzöm föl a múlt meglelt gyöngyszemeit, míg végül hosszú lánc lesz belőle. 

Bemegyek az iskolába, az óvodába is. A tárgyak többsége a régi helyén, tán behunyt szemmel is eligazodnék. Az emberekről már nem mondhatom el ugyanazt. A volt kollégák többsége már nyugdíjba ment, helyüket fiatalok foglalták el. Nézegetem a Csernyei Újság legfrissebb számában az elsőáldozók, bérmálkozók, ballagók névsorát, és már csak elvétve fedezek föl ismert nevet. De ha meglátom valamelyik gyereket az utcán, sokszor kitalálom, kifia, kilánya. Hiszen anyja vagy apja az én óvodásom volt és fölfedezem a kis arcocskán az ismerős vonásokat.

Néhány nap alatt körüljárom a szomszédokat, barátokat, rokonokat, minden régi kedves helyet. Búcsúzni nagyon nem szeretek, legszívesebben éjjel szöknék ki a faluból. Idén azonban igazi nyaralás követi az otthon töltött napokat, a horvátországi Zadarba megyünk.

Majd mesélek róla, ha visszajöttem.

Limburg első és eddig egyetlen állatkertje, a Gaia Park épp három éve nyílt meg Kerkradeban. Akkoriban tele volt a média a szenzációval, és mi azóta készültünk, hogy megnézzük. Múlt hét végén eljutottunk végre oda is. Talán a hosszú várakozás tette, vagy a név volt megtévesztő, de kicsit csalódtam, mást vártam.

Az első kellemetlenség a parkolóban ért bennünket. Alig-alig találtunk helyet, a parkból itt semmi sincs, kopár, kavicsos, szűkös a parkoló, sehol egy fa. Pedig a fák napja alkalmából akár a környék iskolás gyerekeivel lehetett volna parkosítani. De a fa helyet foglal, és nem fizet érte :(  A második meglepetés volt a belépőjegy. Fejenként 17 euró a napijegy + 4 euró a kocsira, mi délután fél háromkor mentünk oda, a park ötig van nyitva. Nem volt valami olcsó szórakozás.

Ami tetszett, az állatoknak tágas helyük van és viszonylag szabadok. A gyerekek szórakoztatására és oktatására is nagy figyelmet fordítanak, sok a program. Valószínűleg ezzel érdemelte ki a park az elismeréseket. 2007-ben Hollandia legjobb, legszebb állatkertjének nevezték. Nem láttam a többit, csak a Beekse Bergen-i szafariparkot, az nekem jobban tetszett.

Mindjárt a bejárat után a dinoszauruszok korába érkezünk, a hatalmas jószágok mintha egy film díszletei lennének. Az egyik barlangszerű épületben dínós mesefilm filmvetítése folyik. Kívül dínós körhintára ülhetnek fel a kicsik. Lépten-nyomon árusítóhelyekbe botlottunk, étel, ital, édesség, emléktárgyak, képeslapok, plüssállatok kellették magukat. 

A 15 hektáros park területén 80 féle állat él, ezek egy része becsületes házi disznó, kecske, tyúk, más részük béka,  teknős, mókus, bagoly, patkány. Többségük a dús vegetációban bujkál. A látogatók türelmesen álldogálnak a sűrű léckerítés vagy üvegfal innenső oldalán, hátha mozdul valami. A gyerekeknek persze hamar elfogy a türelmük, bár nem csak az övéké. Szerencsére van néhány nagyobb, egzotikusabb, látványosabb állat is. A zsiráfok, zebrák, fehér orrszarvúk nagy népszerűségnek örvendenek, akárcsak a majmok.

Számomra a legvonzóbb hely a bolíviai halálfejes majmok területe volt. Már az üvegajtó előtt kezdődött a kaland, nagy táblák figyelmeztettek, hogy a majmok szabadon vannak. Mindenki vigyázzon az értékeire, mert lopnak :)  Belépve a félhomályos kis erdőcskébe először a fákat sűrűn behálózó köteleket, kötéllétrákat, csüngő etetőket láttuk meg.  Nyakunkat tekergetve kerestük a majmokat, pedig hát ott voltak mindenütt, csak picikék. Akrobataügyességgel - majdnem azt mondtam, majomügyességgel - és sebesen rohangáltak a köteleken, lendültek ágról-ágra. Érdekes, ha egyik megindult egy irányba, csapatostul követték a többiek. Így cikcakkoltak fáradhatatlanul. Itt aztán volt bőven látnivaló, egy pillanatra sem hagytak bennünket unatkozni. Nem mintha sokat törődtek volna az emberekkel, annyira nem, hogy némelyikük pont az ösvény fölött végezte el a dolgát. A fene a dolgát, osztogathattak volna papírcsákókat a bejáratnál, gondoltam, bár minket nem tiszteltek le. A kijáratnál ott állt egy srác egy spriccelős üveggel meg papírtörölközővel és megmosdatta a póruljártakat. A félhomály és a gyorsaságuk miatt elég nehéz volt fényképezni a kis ügyes majmokat, de türelmesek voltunk, így lett egy pár jó kép. A csapat legkedvesebbje egy majommama volt, aki a hátán cipelte diónyi kis fiát.

Innen egy zöld tavacskához értünk, ahol a feirat szerint párosodó zöld békákat lehetett volna látni. Hosszas szemmeresztgetés után láttunk is egyet, de párja nem akadt. Petrezselymet árult.

Hm mi is volt még? Láttunk egy csapat szkunkot, a Madagaszkár c. filmből ismerős kis állatkákat, buzgón áskáltak. Volt még pár vadló, jávorszarvas, egy fura “bölényszamár” és néhány madár.  Hát ennyi. Mivel elég zegzugos a park, és az időnk kevés volt, a látogató meg sok, valószínűleg kihagytunk pár dolgot. Egy biztos, a Gaia Park valóban park és nem állatkert. Egy kellemes vasárnapi kirándulást megért és gyerekekkel ideális program lehet.

Gaiapark

Hadd dicsekedjek.  Levizsgáztam két év anyagából a nyelviskolában.  Két kedden, összesen 5 órán keresztül csináltam a teszteket. Az első sorozatot meglehetősen könnyűnek találtam, a másodikkal annál jobban megdolgoztam, de végül minden sikerült. Egy hatos, egy hetes, egy nyolcas és két kilences szerepel a bizonyítványban. A tanárnő szerint büszke lehetek magamra. A hatossal ugyan nem vagyok elégedett, ráadásul nem is nyelvtanból van, hanem fogalmazásból, de legalább tudom, mit kell még fejleszteni.

Érdekes szövegeket kaptam.  Az egyik például a National Geographic cikke, a bangladeshi Sundarbans emberevő tigriseiről szólt. A másik a vakvezető kutyák tenyésztéséről és kiképzéséről. De volt technikai leírás és használati utasítás,  egy orvosi szöveg az alvajárásról, száraz nyelvtani feladatok, magánlevél és reklamáció írása, ok-okozati összefüggések keresése is.

A feladatokra kiszabott idő bőségesen elég volt, viszont a fogalmazások terjedelmét maximálták. Egy hosszú cikk kivonatát elkészíteni 120 szóban, hogy az összes lényeges információt tartalmazza, nagyon nehéz volt.

Sajnos a sikeres vizsga azt jelenti, hogy érzékeny búcsút kellett vennem a csoporttársaktól és a tanárnőtől. Most új tanfolyamot keresek, államvizsga előkészítőt.  A cél tehát már megvan, csak az eszközt kell megtalálni.

De előbb kiélvezem a vakációt….