Apoetéka

Hiába kis hely Karin, azért minden napra akadt valami felfedeznivaló.  Elnézem például az épülő házakat. Mifelénk azt mondják

-Kiássuk a ház alapját.

Itt ilyesmiről szó sem lehet, a sziklába inkább bevésik, befúrják az alapokat.  Hatalmas házakat építenek, sokszobásakat, némelyik alól épp csak a kacsaláb hiányzik. Másik érdekes látnivaló a “kert”. Föld errefelé mutatóba sincsen. Ha az ember hozzájut egy kis területhez, módszeresen kezdi összeszedni a köveket és takaros kerítést rak belőle. A lakatlan területek is ilyen kanyargó kőkerítésekkel vannak tele, ami kiváló búvóhely a kígyóknak. Az apróbb köveket összezúzzák és ebbe a zúzalékba ültetnek aztán fügefát, olajfát, néhány tő kukoricát, szőlőt, paradicsomot. Más növény itt nem nagyon terem.  Pázsitot se látni sehol.

Az öböl túloldalán kiszáradt, kidőlt fák között kapaszkodom fel a hegyoldalba. Az egyik szép házhoz vezető, bokrokkal szegett ösvény elején ez a tábla vonja magára a figyelmemet:

  EZ ITT NEM WC

sajnos a figyelmeztetésre szükség van. 

Az ötödik napon jöttünk rá, hogy a másfél literes vizes, sörös, üdítős flakonokra betéti díjat számolnak. Mi a kukába hordtuk. A kisbolt mellett van két szemeteskonténer, ami bizony kevés ehhez a tömeghez. Ami nem fér be, az mellé kerül, kutyák, macskák örömére.

Találtam egy érdekes fát is, hatalmas, félelmetes tövisei vannak. De sajnos nem tudom, hogy hívják. A mellette lévő  fotón  pedig én vagyok látható

Karinban két templom és egy templomrom található. A kisebbik templom a hegyoldalban épült,  kétszer is elmentem arrafelé, de mindig zárva volt. Falain néhány golyónyom, egyéb nevezetessége nincs.

A másik már sokkal érdekesebb, katolikus templom és kolostor a Karisnica folyó partján, mindjárt a híd mellett. A háború idején súlyosan megrongálódott, de újjáépítették. A vasárnapi misére rengetegen járnak, a helybéliek elférnek odabenn a padokban, a turistáknak és a közeli cserkésztáborban lakó gyerekeknek már csak a tágas udvaron jut hely. A torony harangai nagyon szépen szólnak és a hegyek egészen távolra is átjátsszák a harangzúgást.  Egy hatalmas fa alatt kicsi, bekerített temetőben nyugszanak az elhunyt kolostorlakók. A másik oldalon terméskövekből rakott falak mögött  a kolostorkert, benne paradicsom, kukorica, bab, néhány gyümölcsfa.

A kolostorban kiállítás is volt, de reggelente, mikor arra jártam, sajnos sosem volt nyitva. A templomot viszont többször is megnéztem. Tetszett az egyszerűsége, tisztasága, a hófehérre meszelt falain nem kellették magukat aranyozott rámában drága festmények, egyszerű rajzokon örökítették meg a golgota jeleneteit.

A harmadik templom néhány évvel a háború előtt épült, pravoszláv szerb templom az itt építkező/nyaraló szerbeknek a főút másik oldalán, a hegy tetején. Alattuk terült el az egész falu. Kitűnő stratégiai pont volt, egy aknavetővel csúnya dolgokat lehetett elkövetni. Meg is látszik sok házon még a nyoma. A templomot a horvátok felrobbantották.  Megmaradtak az íves kapuk, a kerítés is, de a többi kormos romot rég belepte a gaz.

Itt hallható a kolostor harangszava

Harangszó

Aki fehér kagylóhomokkal behintett ezüstpartot, karcsú pálmafákat, jeges italokkal sürgölődő pincéreket keres, az jobb, ha a francia riviérára megy, vagy Dubaiba. Karinban mindez nincs. Az öböl karéja mentén apró kavicsos a part, sok a tengeri hínár is, a dagály kazalszám sodorja ki. A gyerekek megalkusznak vele, “homokvárat” építenek belőle. Egy néptelen szakaszon sétálva magyarokra akadtunk. Ők mondták, hogy ott csúszós, agyagos a tengerfenék, és tele van rákokkal. Szedtek is egy kis vödörrel, a gyerekek izgatottan tanulmányozták őket.

Lehet bérelni vízibiciklit, csónakot is, egy házaspár meg hatalmas kosárból palacsintát, főtt kukoricát, fánkot, szendvicset árul a strand hosszában. Vidámpark is van, de nappal alszik, mikor besötétedik, megelevenednek a hinták, dodzsemautók, szól a zene és örömteli sikongással telik meg a levegő.

Érdekes az időjárás. Kora reggel és délután a Velebit zord, kopár szikláiról szilaj szélgyerekek szánkáznak le sziszegve az öbölbe, fehér csipkéket verve a türkiz selyem vízre. Délután követik őket az öreg szelek lassú erőteljes huhogással, olykor dühödt süvöltéssel, maguk előtt görgetve napernyőt, matracot, portölcsért. A szélmentes időszakokban kánikula van. A víz azonban kellemes, a nagy melegben jólesik a fürdés. 30-as faktorú napolajjal kezdek, nem szeretnék pecsenyére pirulva a szobában rostokolni. A módszer beválik, hamarosan 24-esre, 20-asra cserélem, az utolsó napokban a 12-est is elhagyom.

Ha megunjuk a fürdést, napozást, végigjárjuk a partot. A folyótorkolatnál sárfürdőzőkre akadunk. Ez a terület ősztől tavaszig víz alatt áll, a sós és édesvíz áztatja a fekete agyagot. Nyaranta jönnek a gyógyulni vágyók, és bekenik vele a testüket. Érdekesen néznek ki, de azért mi is kipróbáljuk egy kis felületen (például a könyökömön). A csúf sárgödrök között vízimadarak lépegetnek kényesen, a lápi virágokon tarka lepkék üldögélnek. Idilli nyugalom van, csak estefelé kezd őrjöngeni egy vízimotoros (ez lenne a jet ski magyar megfelelője?)

Esténként, vacsora után kint ülünk a teraszon a sűrűn cserélődő magyar szomszédokkal. Citronellás füstölőt égetünk a szúnyogok támadása ellen és gyertyafénynél 1-2 pohár bor, sör mellett ismerkedünk, fecsegünk, hallgatjuk a tücsökzenét. A ház előtt és mögött szép nagy fügefa áll, épp érik a termés, felváltva szüreteljük. Az egyik harciasabb kinézetű gyümölcsöt le is fényképeztem.