Troostprijs
2009. április 1.
Azaz vígaszdíj.
Elmesélem, hogy jártam ma. Vásárolni mentem, csak ide a térre a C1000 nevű önkiszolgálóba. Vettem 5 kiló krumplit, 10 deka szalámit, egy zsák macskaalmot, 8 üveg Amstel sört, 2 másfél literes kólát, 2 konzervet a cicának, meg egy doboz fagylaltot. Legtöbbször kártyával szoktam fizetni, de most tele voltak a zsebek, pénztárcák apróval, hát azt akartam elkölteni. Ki is számoltam, hogy bőven elég lesz. A kasszánál aztán elbizonytalanodtam kissé, mert még a “sárga pénzekre” (1,2,5 centesek) is szükség lett. Elkértem a blokkot az unott - és újoncnak látszó - pénztáros kislánytól, és mikor átnéztem, látom ám, hogy 2 macskaalmot számolt, és a fagyiból is a drágábbat. Visszamentem reklamálni. A lányka kissé flegmán reagált, de a másik kasszától átjött némileg érettebb és udvariasabb kolléganője, és fél perc alatt eligazította a dolgokat. Visszakaptam a pluszban fizetett macskaalom árát, a fagylaltét pedig teljes egészében. Mikor sokalltam, a pénztáros annyit mondott: ez a vígaszdíj a kettős tévedésért.
Ritkán érzem mostanában, hogy az üzletben a vevő a király, ezért kellemesen érintett a dolog. Nem, nem a pénz miatt, bár nincs az a kicsi, aminek helye ne lenne. Egyszerűen az igazságba vetett hitemet símogatták meg 
Ha nem túl személyesek az...