Kuka

Ismét új rendszert vezetnek be a szemétszállítók. Még alig szoktuk meg a digitális kukásautókat, amik mérik a kukákat teli és üres állapotban, már ismét szép pénzt markolt fel valaki az átszervezésért. Most azt találták ki, minek ennyi embert foglalkoztatni, minden autóhoz egy sofőrt és két kukáslegényt, az automatizálással ez utóbbiak feleslegessé válnak. Meg is rendelték hamar az új típusú szemetesautókat, amik emberi kéz érintése nélkül képesek a kukákat felemelni, kiüríteni és a helyükre visszatenni.  Gondolom a technika egyáltalán nem volt olcsó, a háztartásonként két új szemetesedény szintén sokba kerül, a felvilágosító röplapokat, reklámokat sem ingyen csinálták, cserébe viszont kapnak egy sereg friss munkanélkülit. Gratulálok.

Már megkaptuk az öntapadó címkéket, amiket a régi konténerekre kell felragasztani, mikor majd elviszik - ki tudja, talán egy fejlődő országban még hasznát vehetik :( - és megérkezett a rajzos utasítás is, hogyan kell ezután kitenni a kukákat az utcára, hogy működjön a dolog. Például a szürke konténerek közti távolság egy arasz kell legyen, a zöldek között pedig két arasz. A hollandok ilyen szempontból őrületesen fegyelmezettek, biztosan betartják majd az utasításokat. Aki meg nem, az ráfizet, mert ott marad a kukája kiürítetlenül. Várhat két hetet a pótvizsgára. Kíváncsian várom már azokat a hajnalokat, amikor a munkába igyekvő szomszédok “araszolgatnak” a kukáikkal. :)

Van azért a dolognak előnye is, legalábbis ígéret szintjén. Állítólag jutalmazzák majd azokat a háztartásokat, amelyek több biohulladékot gyűjtenek, és a szolgáltatás árát csökkentik akkor is, ha ritkábban tesszük ki a konténert.

kuka.jpg

Szólj hozzá Te is!