Na még egyszer
Esküszöm, utoljára írok a világbajnokságról. Ugyan csalódottak a hollandok, de azért volt ünneplés, mert
- ünnepelni mindig jó
- a világ második legjobbjának lenni is valami
- ha már rákészültek…
A gazdaság észrevehetően fellendült a futballnak köszönhetően, csak televízióból 70000 plusz darab fogyott el, és akkor még nem beszéltünk a rengeteg dekorációról, a narancsszínben eladható ezeregy apró cikkről, a pólókról, sapkákról, a rengeteg sörről. A kávéházak, éttermek, kocsmák forgalma is megélénkült, hiszen a meccseket legjobb társaságban nézni. Ezt ki is használták minden városban, Amszterdam főterén több, mint százezer szurkoló követte a döntőt 4 hatalmas kivetítőn. Egy narancsszínű tenger. A kisebb városok sem akartak lemaradni, Eindhovenben például, az állomás előtti téren nagy szurkolótábor jött össze, a tűzoltók 10 percenként spriccelték a tömeget vízpermettel, el ne ájuljon valaki a 37 fokos hőségben. Mindenki drukkolt, reménykedett a győzelemben. Az utcák kihaltak, megállt az élet, 16 millió ember bámulta a döntőt. Ilyenkor mindenki holland, a török, a marokkói, a surinami, az indonéz, a magyar.
Bár nagyon csúnya meccset láthattunk, az utolsó percig volt némi remény. Aztán győztek a spanyolok, és Hollandia 1-2 percre elnémult, de aztán megrázták magukat az emberek, és megpróbáltak vígasztalódni az ezüstéremmel.
A csapatot hétfőn egy narancsszínűre festett katonai vadászgép kisérte a Schiphol reptérig, fogadta őket a királynő is, és minden fanyalgás ellenére az emberek mulattak. Ellövöldözték a tűzijáték rakétákat, megitták a söröket, énekeltek is, mert miért ne? Mától - egy hónap után - mindenki visszatér a dolgos hétköznapokhoz.
Ma én is leszedtem az ablakokból a dekorációt, dobozba téve a pincében várja a következő eseményt, az Európabajnokságot. Hup-hup-Holland!
Ha nem túl személyesek az...