Archive for February, 2012

Fuccs

Monday, February 13th, 2012

Sajnos a futam megint elmaradt, milliók csalódására. A jég nem és nem akart hízni, hiába volt minden ráolvasás és varázsszer, a bűvös 15 centit csak kevés helyen érte el. Ráadásul az egyik tejgyár egy szakaszon a csatornába engedte a meleg vizet, ez aztán végképp betett a jégnek.  A Nagy Verseny híján azért ezen a hétvégén több százezren korcsolyáztak a befagyott tavakon, kanálisokon, folyókon. Megteltek a gipszelők, a kórházakban extra ügyeletet tartanak a röntgenesek és a gipszmesterek, csak Leeuwaardenben 44 csukló, 11 kar, 5 váll, 5 csípő és 2 boka esett áldozatul a téli sport oltárán. Az egyéb sérülés is száz felett van. Feltételezem, a biztosítók sziszegnek erősen, részint az orvosi költségek, részint a kieső munkanapok miatt.  De ennek is vége van már, mert mától napközben plusz fokok lesznek, így hamarosan elolvad a jég és a hó. Viszont állítólag jön a tavasz! A karneválozók nagyobb örömére.

Elfstedentocht

Tuesday, February 7th, 2012

elfstedentocht-63-paping.jpg routekaart-elfstedentocht.jpg 11stocht.jpg

Ez a fura szó kb. azt jelenti Tizenegyvárostúra. Szabadtéri korcsolyabajnokság tulajdonképpen, de nem akármilyen. Tizenegy fríz várost érint, 200 kilométer a táv.  A tizenegy város: Leeuwarden, Sneek, IJlst, Sloten, Stavoren, Hindeloopen, Workum, Bolsward, Harlingen, Franeker, Dokkum és Leeuwarden, a célállomás. Folyókon, csatornákon, tavakon, városokon keresztül, elhagyott hómezők mellett, zsilipeken át és hidak alatt siklanak a résztvevők sötétben vagy ködben, hófúvásban vagy viharos szélben, szerencsés esetben ragyogó napsütésben.  Százezrek követik figyelemmel, dideregve a parton, drukkolnak a szerencséseknek, a bátraknak. Ha hétköznapra esik, akár iskolai szünetet is kaphatnak a diákok. A túrát akkor rendezik meg, amikor az időjárás engedi. Közismert, hogy Hollandiában nincsenek nagy telek, így a verseny 103 éve alatt mindössze 15 alkalommal jött össze a futam. Néha egymás utáni években is, máskor 1-2 évtized kimarad. Legutóbb 1997-ban tartották meg, tehát tizenöt éve, érthető, hogy most lázban az ország, de különösen Friesland. Naponta többször mérik a jég vastagságát az egész távon, mindenki az időjárásjelentést figyeli, rendezői – és válságstábok alakultak. Egy futballstadiont sportszállóvá alakítottak, elsősegélyhelyeket állítanak fel, kijelölik az ellenőrző pontokat.  A felelősök naponta végigjárják a távot, figyelnek mindenre. Néhány helyen még mindig nem elég vastag a jég, 15 centiméternek kell lennie, hogy kibírja a tòbbszáz átsuhanó korcsolyázó súlyát és karistolását. Kisebb felületeket jégtranszplantációval tesznek biztonságossá. Máshol a hótakaró nehezíti a helyzetet, ott tucatjával jelentkeznek az önkéntesek tisztántartani a folyók, csatornák, tavacskák felületét. Ahol nem lehet korcsolyázni, ott vastag szőnyeget, gumit terítenek végig a parton, hogy ezen kerüljék ki a rossz szakaszt. Most a fél ország azért drukkol, hogy legyen néhány éjszaka minusz 15-20 fok, és hó ne hulljon, hadd lássuk az eredményét a nagy izgalomnak, szervezésnek.

 elfstedentocht1-390×280.jpg elfstedentocht_sneeuwvegen_overzicht_425.jpg ijstransplantatie.jpg

A versenynek szigorú szabályai vannak. Csak indulásra kisorsolt tagok nevezhetnek be, a résztvevők létszáma limitált. Nők – emancipáció ide vagy oda – csak 1985 óta indulhatnak ezen a versenyen. Tizenhatezer résztvevőre számítanak, ezres csoportokban  startolnak negyedórás időközönként. Minden résztvevő a startnál kap egy névreszóló kártyát, amit a városokban és néhány előre nem közölt ponton le kell pecsételtetni. Aki végigkorcsolyázta a távot, megvan minden pecsétje és szerencsésen célba ér, megkapja az Elfsteden keresztje kitüntetést. Az első 11 férfi és az első 5 nő plusz jutalmat is kap. Érdekesen alakult a száz év versenyideje. 1909-ben az első helyezett a cipőre erősített házi készítésű korcsolyával 13 óra 50 perc alatt ért célba, az eddigi legjobb időt 1985-ben futották, 6 óra 47 perc!


Network-wide options by YD - Freelance Wordpress Developer