Apoetéka

Tarzan és Jane már öt hónaposak  is elmúltak. Szemlátomást nőnek, erősödnek, és minden nap újítanak valamit. Ma jártak először az állatorvosnál. Meg voltak szeppenve, de tűrték a vizsgálatot és az oltást is. Decemberre előjegyezték őket sterilizálásra. Mindez “alig került” 130 euróba. Vajon mennyi lesz majd akkor a beavatkozás?  

Délután kimentek kicsit játszani a kertbe, olyan szép napfényes volt az idő. Hát Tarzan levizsgázott szépen. Addig táncolt az ablakpárkányon, amíg nevéhez nem méltóan és kevéssé kecsesen belecsobbant az esővizes hordóba. Láttatok már ázott macskát? Hát nem valami szép látvány. Megszárítgattam az árvízkárosultat, azóta próbálja kiheverni a történteket.  
  

Egy ismerősöm úgy fejezte ki jelenlegi állapotomat, hogy “megmacskásodtam”. Tetszik a szó, mert valóban ez történt.  Maugli mellé kistestvérek jöttek, igaz, mostohák, egy ausztriai ismerős jóvoltából. Egy kisfiú, egy kislány a szaporulat, nyolc hetesek, tündériek, szinte minden pillanatuk fényképre, filmre kívánkozik. Tarzan lett a neve a kis kandúrnak,  mi lehetne más a neve a nővérkéjének, mint Jane. A névadásnál - bár véletlenszerűen történt, amikor mindketten a háncsfüggönyön lengedeztek, mint liánokon - tekintetbe vettük, hogy magyarul, hollandul, szerbül is könnyen megjegyezhető és kimondható legyen. Még illik is rájuk. Hiába ikrek, mindkettő más egyéniség. Tarzan kerekebb, lustább, visszahúzódóbb, Jane nagyon kíváncsi, bátor, sőt merész. Örökmozgó és nagyon barátságos, simul, törleszkedik, igényli a társaságunkat. Már az első napon megtámadta szegény Mauglit, de szinte minden ellen hadat visel. Legújabb felfedezettje a hatalmas vörös porszívó. Lakásunk cicajátszótérré alakult, mindenre felmásznak, mindenhová bebújnak, mindent megkóstolnak. Maugli nem örült a jövevényeknek, bár nem bántja őket, inkább fél tőlük. sose látott még kiscicát. Remélem, megbarátkoznak majd. Fél méter volt eddig a legkisebb távolság köztük. Maugli - Tarzan - Jane : tiszta dzsungel, bár a virágokat már megkopasztották

A napokban hozott a gólya egy kis pónigyereket is a közeli állatsímogatóba, végre örülhet pónipapa, fia lett. A kiscsikó az eddigi legszebb, formás, ügyes és tarka. Érdekes, apja fehér, anyja fehér és szürke pöttyös, a kis Macho meg inkább barna. Nina szépen megnőtt, kistermetű anyja mellett már nagylánynak tűnik. A lóvakaróval is megbarátkozott, de a patája tisztogatását még nem nagyon tűri. Angel felnőtt pónihölgy lett, most ő van egy karámban a papával, de nem kell aggódni, több pónigyerek nem lesz. Legalábbis a gondozó szerint

Szegény kis Maugli, olyan gyáva. Sokáig ő volt a kicsike Szilveszter mellett, meg beteg is volt nagyon, hát mi tagadás, elkényeztettük. Bár a szomszédok váltig állítják, hogy házon kívül elég vérmes, és agresszív fellépéssel zavarja el a területére tolakodókat, mi csak azt látjuk, hogy minden hangtól, váratlan mozdulattól a frász jön rá. Régi ellensége egy szarka, amelyik gyakran ordibál rá a hatalmas ciprus biztos magasából. Maugli olyankor reszkető ajkakkal, mammammamma nyafogással keres védelmet nálunk. Mióta egyedül maradt, felnőtt lett, olykor vadászik is, zsákmánya pici egér, törpenyúl. A madaraktól azonban tart. Erre úgy látszik, rájöttek a kertben lakó rigók is, mert egy hét óta Maugli alig teszi ki a lábát a teraszra,  két-három ellenség rögtön megjelenik, és teli szájjal szidalmazza szegény cicánkat. Vad szárnycsapkodással keringenek körülötte, és csattognak a durva szavak. Maugli szegény csak ül, és várja, hogy elvonuljon a feje fölül a zivatar. De hiába, az öklömnyi kis jószágok akár egész nap bírják torokkal, a hangerő is rémes. Ha megsokallom, kimegyek, tapsolok párat, akkor fél percre csönd lesz, majd kezdődik minden elölről.

Kedves dolog a madárdal de nem egész nap, és nem nyolcvan decibellel

Rigóveszély

Szilveszter cicánk, Szilvikénk 17 évi együttélés után, rétesbe gömbölyödve, mint mindig, örökre elaludt.  Lelke azóta már a mennyei kukoricaföldön egerész. Nem macskát, egy barátot veszítettünk el. Okos volt és annyi érzelemmel tele, hogy ha van lélekvándorlás, akkor következő életére emberbőrbe születik biztosan.

Két fekete macskámnak csuda jól megy sora. Azt se tudják, hogyan kényeskedjenek, olykor már a Whiskasban is kivetnivalót találnak. Fene a sok macskaszakácsot, akik nem átallják a konzervdobozba zárt finom húsfalatkákat némi zöldséggel dúsítani. Normálisak ezek? Kutyában még csak akad vega, de macskában?!

Ma végre kisütött a nap, és bár a szélvihar alig enyhült,  a 6-8 fok már tavaszt jelzett. Daloltak a madarak és én nyitva hagytam a teraszajtót, hadd szellőzzünk kicsit. Egyszer csak valami vörös villanás tűnt a szemembe.

Gyönyörű vendégcica jött látogatóba.  Csíkos tigrisbundában, fehér harisnyában, zsabós blúzban,  úri látogatáshoz öltözve. Nem várt kínálást, a terített asztalhoz tipegett és az utolsó morzsáig felfalta a megvetett, otthagyott falatokat. Utána kényeskedve körülriszálta gömbölyű fenekét a nappalin, a dohányzóasztalt kétszer is megkerülve.  Köszönet fejében engedte, hogy megsímogassam,  kicsit ölbe vegyem, majd elköszönt és ahogy érkezett, egy villanással eltűnt. Öreg cicánk átaludta az izgalmas eseményt, de Maugli szemrehányóan nézett. Az ennivalót nem sajnálta, de azért a símogatás már túlzás! Az nincs az étlapon!

Holnap ismét rendkívüli világnap lesz, a Fekete Macskák Napja.
Ebből az állatfajtából nekem kettő is van,

most törhetem a fejem, mivel lepjem meg őket ezen a feledhetetlen ünnepen.
Süthetnék nekik egértortát, de receptem csak csigára van,

 és különben is, mostanában kétjobbkezes vagyok.
Annyi minden eszembe jutott már, de vagy drága vagy vacak, vagy már van nekik. Hoppá. Vajon mit szólnának egy-egy koncertjegyhez?                                                                                                        

http://www.zoldmagazin.com/belso/feketecica2.html

Ma volt az állatok világnapja.  1929-ben döntöttek erről,  és azért tették október negyedikére, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának dátuma, akiről közismert, hogy szerette az állatokat.  Az őt ábrázoló festményeken, szobrokon  gyakran láthatók állatok.

Ezen a napon a boltokban mindenféle kedvezményt adnak állateledelre, és gyakran ajándék is jár mellé. Hollandiában nagyon szeretik az állatokat,  biztosan a legtöbb gazdi meglepte kedvencét valami finomsággal vagy játékkal. Szilveszter - mintha tudott volna a nevezetes ünnepnapról - egész nap a lábunk körül/alatt ténfergett, egyszer sikerült is a farkára hágni. Végül meguntam a kuncsorgást, elmentem vásárolni, és hoztam egy doboz Whiskast. Mindkét cica indiántáncot járt örömében.

Este kaptam egy mailt egy ismerősömtől, aki szintén nagy állatbarát, bár jelenleg nincs házikedvence. A mieinket szeretgeti, ha eljön. A következőket írta:  “Gratulálok Nektek is a mai állatok napján, örülök, hogy olyan jó barátai vagytok az állatoknak mint én”

Nagyon jót nevettem a megfogalmazáson

Ma társaságban a feledékenységről volt szó, és valaki megjegyezte, hogy az állatoknak nincs emlékezőképességük.  Nem is én lettem volna, ha izibe nem mesélem el neki a következő történetkét.

15 éve már annak, hogy kijöttem Hollandiába. Bár pesti lány voltam, de gyorsan falusi menyecske lettem, így otthon hagyott falunkból talán a háziállatok hiányoztak legjobban.  Irány a macskamenhely, ahol kiválasztott minket egy Szilveszter magának. Új lakótársunk pont úgy nézett ki, mint rajzfilmbéli druszája, fekete kabát, fehér mellény és zoknik, fehér orr és bajúsz.

(Bejegyzés olvasásának folytatása »)

Maugli cicánk szép fekete kandúr.  Az erdőben találtuk, elhagyott, árva cicaként került hozzánk öklömnyi korában, de már tíz dekásan is rengeteg esze volt.  Ültünk a számítógép előtt, ölünkben a kis lelenc.  Figyelmesen követte a nyilacska mozgását, mintha pingpongmérkőzésen lenne, járt a fejecskéje. Váratlanul lehúztuk az egeret a lap aljáig, eltűnt a nyil. Maugli  egy pillanatig bambán bámult, aztán benézett az asztal alá