Apoetéka

Két megmutatnivaló van még a nyaralásból. Az egyik az autóút túloldalán egy másik Karin, egy kihalt falu. Szétszórtan álló házak a hegyoldalban, mind új építés, némelyik csak félig kész, de már romok. A háború hagyatéka, szerb házak voltak, amikből a lakók a harcok szelére elmenekültek. Vissza sem jöttek többé, a falakra ráfestette valaki, hogy eladó ház,  ott a telefonszám is, de nem hiszem, hogy mostanában megvenné valaki. A házak körül burjánzik a gaz, néhol még ott hevernek a kidobált bútorok, háztartási eszközök is. A falun átvezető út is kihalt, mintha a senki földjén járnék. 

Megörülök, amikor egy ügyes kis teknősbéka keresztezi az utamat. Felveszem, hazaviszem. Egy almásládából szállást rögtönzök neki a konyhában, megkínálom érett fügével, friss kenyérrel, vizet is kap egy szappantartó fedelében. Pár napig eljátszunk vele, a nyaralás végén pedig szabadon engedjük megint.

Másnap nagy a riadalom, a teknőc ládája alatt 5 centis skorpiót találunk. Hamar laposra lesz taposva őkelme, semmi keresete a házban. Nem az első rekvizitum, a szomszédok egy egész skorpiócsaládot tettek ártalmatlanná. Reggelenként érdemes kirázni a cipőket!

Zadartól 25 km-re északra található a Maslenicai híd.  1961-ben épült, 1991-ben a szerb hadsereg előbb elfoglalta, majd lerombolta, két évre elvágva a közlekedést Isztria és Dalmácia között, vagyis gyakorlatilag kettévágták Horvátországot. A hídbirtoklásáért hosszantartó és véres csaták dúltak. 

2005-ben építették újjá,  az 50 méter magasságú hídról gyönyörű a kilátás és egy külön emelvényt is építettek a bungee jumping kedvelőinek.

Ezzel a karini nyaralásunk véget is ért, megérkezett a háztulajdonos és társasága. Elégedetten, kipihenten, lebarnulva hazaindultunk.

A nyári nagy hőségben gyakran előfordul, hogy kigyullad a fenyveserdő. Évente hátomezernél is több az erdőtüzek száma. Hiába figyelmeztetnek hatalmas táblákon a tűzveszélyre, mindig akad figyelmetlen ember, aki nem ügyel a parázsra, autóból égő cigarettát kihajít. A tobozok ilyenkor, mint megannyi kézigránát, robbannak és elröpülnek messzire, újabb tűzgyerekeket szülve. A tűz fészke gyakran megközelíthetetlen helyen van, ezért helikoptereket és repülőgépeket vetnek be a megfékezésére. Egy ilyen tűzoltó repülőgép  ereszkedett le egyik délután a mi békés kis karini öblünkben, hason csúszva vizet szippantott és a váratlan súlytól kissé billegve eldöcögött tűz iránt. Pilóta férjem rögtön nevén is szólította a szép sárga masinát, miszerint ez egy CL-415 Canadair, 2 másodperc alatt 7 tonna vizet vesz ki a tengerből. Ennyi vízzel bizony sokkal hatékonyabb és gyorsabb a hagyományos tűzoltóknál. Másik előnye a biztonság, ugyanis a horvát hegyekben és erdőkben sok helyen még mindig vannak fel nem robbant taposóaknák, amik nehezítik a munkát és emberéleteket kockáztatnak.

A horvát légi tűzőrségnek hat nagyobb és hat kisebb repülőgépe van, és nyolc helikoptere.

Zadarban nem csak történelmi nevezetességek vannak, híres a tengeri orgona (Morske orgulje) is.  Betelve az építészeti látnivalókkal kisétáltunk a tengerpartra. Akár a kikötőtől indulunk, akár a tengeri kaputól, a sétány közepe táján akadunk rá erre az érdekes hangszerre.  A part falában nyílások vannak, a járdán meg apró lyukak. A tenger felől fújó szél és a hullámok együttes erővel szólaltatják meg a zenét.  Órákig lehet itt üldögélni, gyönyörködni a kilátásban és hallgatni a tenger muzsikáját.

Egy igazán rövidke video kóstolónak

Tengeri orgona

Kevés a messzeföldi turista, magyar szót viszont tízlépésenként hallottunk. A kikötőben magyarul is kínálták a hajóutakat. A zadari tengerpart érdekessége, hogy itt nem látni szállodasorokat. Egy férfi üldögél a parton a vizet szemlélve, egy bronzszobor. Ki ő, nem tudom, de csodaszép tengeri kagylót tart a kezében, mögötte hatalmas, szép iskolaépület magasodik. Tengerparti éttermet csak egyetlenegyet találtunk, azt is lefoglalták egy esküvő vendégeinek.  A kifüggesztett étlapot azért megnéztük:  1 kiló roston sült zubatac 300 kuna. Ennek a finom húsú tengeri fogasnak a Tesco jellegű helyi nagyáruházban 50 kuna kilója, de persze épp nincsen. Vettünk helyette skarpic és barakuda fajtát, este megsütöttük olajbogyóval, fokhagymával, a szomszéd virágoskertjéből orvul tépett rozmaringgal.

Eddigi sétánkat egy cukrászdában pihentük ki, ahol a déli hőségben nagy adag fagylalttal hűtöttük le magunkat. Jóval drágább volt, mint Karinban, de megérte az árát. Utána folytattuk a városnézést. Két érdekes térre is bukkantunk, a Trg tri bunara és a Trg pet bunara (Három kút tere és Öt kút tere) Ezek a kutak, mint az óváros nagy része, az 1500-as években épültek, és ivóvízzel látták el a város lakosságát. Mivel Zadar régi városa egy kis földnyelvre épült, amit egy híd kötött össze a szárazfölddel, így védhető volt ugyan, de a megszállók kiéheztethették volna őket. Ezért volt fontos az ívóvíz és persze az élelmiszerraktárak. Az Öt kút terét uralja egy korabeli bástya is, ami szintén a város védelmét szolgálta.  Előtte éppen ásatások folytak, ókori romokat tártak fel . 

Az itteni városkaput is restaurálják. Továbbmenve egy római oszlopot csodálhattunk meg,  de ezen a téren áll Szent Simeon temploma is, aminek magyar vonatkozása van (akárcsak a Marija és a Szent Ferenc templomnak). A 14. században I. Lajos királyunk felesége, Erzsébet imádkozott ott fiúgyermekért, ez a szokás még a múlt század végén is élt a várandós anyák körében. Ő készíttette a szent ereklyetartóját is, egy ezüst szarkofágot, amelyen Lajos király dicsőségét örökítette meg a művész. A téren áll még a városi levéltár épülete is, amin nem sok bámulnivaló van, de bent, a sötét és piszkos kapualjban egy márványtáblára lelek, ami Jelasics horvát bán érdemeit méltatja. Ő az a Jelasics, aki Petőfi versében szerepel : “fut Bécs felé Jelacsics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’..”

Itt egy érdekes cikk a témában

Jellasics

Zadar azon kevés adriai városok közé tartozik, amelyikben régebben sosem jártam, de még csak nem is kívánkoztam. Mindössze annyit tudtam róla, hogy régi neve Zára és nagy kikötője van. Most úgy alakult, hogy Karinhoz ez volt a legközelebbi város,  és 50 km távolságban az egyetlen látnivaló. Elhatároztuk, hogy megnézzük. Kellemes csalódást okozott.

Az egyetlen gond a városnézéssel, hogy elég nehéz jó parkolóhelyet találni. Végül a harmadik körben sikerült egy árnyas fa alatt, a kikötő feletti utcában megállni.  Alattunk az egyik oldalon a jachtkikötő és a gyaloghíd, másik oldalon egy sétálóutca volt. Parkolni egyébként a kórház parkolójában és a külvárosban ingyen lehet, az óvárosban 3 kuna óránként. A parkolóőrök szorgalmasak, rendőrt viszont egy hétig nem láttunk.

Zadar a legrégebbi horvát város, óvárosában több napra elegendő látnivaló akad. A tenger felőli kapun jutottunk be a sétálóutcára.  Szinte minden ház műemlék, egyikben kávézó, másikban a horvát könyvtár, némelyikben meg régiségek  és giccses festmények kaphatók, talpunk alatt a simára koptatott fehér kövezet ragyog a tisztaságtól. A viszonylag új épületek között is lépten-nyomon régi falmaradványokra, kis szobrokra, faragott ablakkeretekre akadunk.

A váratlanul előbukkanó kisebb-nagyobb tereken cukrászdák, éttermek, kávéházak csalogatnak.

Az egyik utca végén váratlanul tűnik elénk a híres, 9. században épült román stílusú Szt. Donát templom. Mellette a szokásos bazár, előtte pedig a római fórum maradványai.

Egy másik gyönyörű városkapun keresztül ismét a tengerhez érünk, a régi városfalak árnyékában a bájos kis öbölben csónakok, jachtok, kis hajók horgonyoznak. A fal belső oldalán a városi parkban két égigérő babérfa alatt hűsölünk egy kicsit, szedek is a leveleiből egy marékkal, no nem babérkoszorúnak, inkább a krumplifőzelékbe.

Hiába kis hely Karin, azért minden napra akadt valami felfedeznivaló.  Elnézem például az épülő házakat. Mifelénk azt mondják

-Kiássuk a ház alapját.

Itt ilyesmiről szó sem lehet, a sziklába inkább bevésik, befúrják az alapokat.  Hatalmas házakat építenek, sokszobásakat, némelyik alól épp csak a kacsaláb hiányzik. Másik érdekes látnivaló a “kert”. Föld errefelé mutatóba sincsen. Ha az ember hozzájut egy kis területhez, módszeresen kezdi összeszedni a köveket és takaros kerítést rak belőle. A lakatlan területek is ilyen kanyargó kőkerítésekkel vannak tele, ami kiváló búvóhely a kígyóknak. Az apróbb köveket összezúzzák és ebbe a zúzalékba ültetnek aztán fügefát, olajfát, néhány tő kukoricát, szőlőt, paradicsomot. Más növény itt nem nagyon terem.  Pázsitot se látni sehol.

Az öböl túloldalán kiszáradt, kidőlt fák között kapaszkodom fel a hegyoldalba. Az egyik szép házhoz vezető, bokrokkal szegett ösvény elején ez a tábla vonja magára a figyelmemet:

  EZ ITT NEM WC

sajnos a figyelmeztetésre szükség van. 

Az ötödik napon jöttünk rá, hogy a másfél literes vizes, sörös, üdítős flakonokra betéti díjat számolnak. Mi a kukába hordtuk. A kisbolt mellett van két szemeteskonténer, ami bizony kevés ehhez a tömeghez. Ami nem fér be, az mellé kerül, kutyák, macskák örömére.

Találtam egy érdekes fát is, hatalmas, félelmetes tövisei vannak. De sajnos nem tudom, hogy hívják. A mellette lévő  fotón  pedig én vagyok látható

Karinban két templom és egy templomrom található. A kisebbik templom a hegyoldalban épült,  kétszer is elmentem arrafelé, de mindig zárva volt. Falain néhány golyónyom, egyéb nevezetessége nincs.

A másik már sokkal érdekesebb, katolikus templom és kolostor a Karisnica folyó partján, mindjárt a híd mellett. A háború idején súlyosan megrongálódott, de újjáépítették. A vasárnapi misére rengetegen járnak, a helybéliek elférnek odabenn a padokban, a turistáknak és a közeli cserkésztáborban lakó gyerekeknek már csak a tágas udvaron jut hely. A torony harangai nagyon szépen szólnak és a hegyek egészen távolra is átjátsszák a harangzúgást.  Egy hatalmas fa alatt kicsi, bekerített temetőben nyugszanak az elhunyt kolostorlakók. A másik oldalon terméskövekből rakott falak mögött  a kolostorkert, benne paradicsom, kukorica, bab, néhány gyümölcsfa.

A kolostorban kiállítás is volt, de reggelente, mikor arra jártam, sajnos sosem volt nyitva. A templomot viszont többször is megnéztem. Tetszett az egyszerűsége, tisztasága, a hófehérre meszelt falain nem kellették magukat aranyozott rámában drága festmények, egyszerű rajzokon örökítették meg a golgota jeleneteit.

A harmadik templom néhány évvel a háború előtt épült, pravoszláv szerb templom az itt építkező/nyaraló szerbeknek a főút másik oldalán, a hegy tetején. Alattuk terült el az egész falu. Kitűnő stratégiai pont volt, egy aknavetővel csúnya dolgokat lehetett elkövetni. Meg is látszik sok házon még a nyoma. A templomot a horvátok felrobbantották.  Megmaradtak az íves kapuk, a kerítés is, de a többi kormos romot rég belepte a gaz.

Itt hallható a kolostor harangszava

Harangszó

Aki fehér kagylóhomokkal behintett ezüstpartot, karcsú pálmafákat, jeges italokkal sürgölődő pincéreket keres, az jobb, ha a francia riviérára megy, vagy Dubaiba. Karinban mindez nincs. Az öböl karéja mentén apró kavicsos a part, sok a tengeri hínár is, a dagály kazalszám sodorja ki. A gyerekek megalkusznak vele, “homokvárat” építenek belőle. Egy néptelen szakaszon sétálva magyarokra akadtunk. Ők mondták, hogy ott csúszós, agyagos a tengerfenék, és tele van rákokkal. Szedtek is egy kis vödörrel, a gyerekek izgatottan tanulmányozták őket.

Lehet bérelni vízibiciklit, csónakot is, egy házaspár meg hatalmas kosárból palacsintát, főtt kukoricát, fánkot, szendvicset árul a strand hosszában. Vidámpark is van, de nappal alszik, mikor besötétedik, megelevenednek a hinták, dodzsemautók, szól a zene és örömteli sikongással telik meg a levegő.

Érdekes az időjárás. Kora reggel és délután a Velebit zord, kopár szikláiról szilaj szélgyerekek szánkáznak le sziszegve az öbölbe, fehér csipkéket verve a türkiz selyem vízre. Délután követik őket az öreg szelek lassú erőteljes huhogással, olykor dühödt süvöltéssel, maguk előtt görgetve napernyőt, matracot, portölcsért. A szélmentes időszakokban kánikula van. A víz azonban kellemes, a nagy melegben jólesik a fürdés. 30-as faktorú napolajjal kezdek, nem szeretnék pecsenyére pirulva a szobában rostokolni. A módszer beválik, hamarosan 24-esre, 20-asra cserélem, az utolsó napokban a 12-est is elhagyom.

Ha megunjuk a fürdést, napozást, végigjárjuk a partot. A folyótorkolatnál sárfürdőzőkre akadunk. Ez a terület ősztől tavaszig víz alatt áll, a sós és édesvíz áztatja a fekete agyagot. Nyaranta jönnek a gyógyulni vágyók, és bekenik vele a testüket. Érdekesen néznek ki, de azért mi is kipróbáljuk egy kis felületen (például a könyökömön). A csúf sárgödrök között vízimadarak lépegetnek kényesen, a lápi virágokon tarka lepkék üldögélnek. Idilli nyugalom van, csak estefelé kezd őrjöngeni egy vízimotoros (ez lenne a jet ski magyar megfelelője?)

Esténként, vacsora után kint ülünk a teraszon a sűrűn cserélődő magyar szomszédokkal. Citronellás füstölőt égetünk a szúnyogok támadása ellen és gyertyafénynél 1-2 pohár bor, sör mellett ismerkedünk, fecsegünk, hallgatjuk a tücsökzenét. A ház előtt és mögött szép nagy fügefa áll, épp érik a termés, felváltva szüreteljük. Az egyik harciasabb kinézetű gyümölcsöt le is fényképeztem.

Alsó- és Felső-Karin a Karini-öböl végében megbújó két falucska.  Mi ez utóbbiban laktunk. Érdekes, hogy az utcáknak nincs neve, csak száma, olyan amerikaiasan hangzik, hogy szállásunk a XXII. utcában van. Magyarok vették meg az ikerházat pár éve, tavasszal fejezték be az építkezést. Elég nehéz volt megtalálni a házat, mert a számokat itt-ott kőre, lámpaoszlopra, kerítésre mázolták fel.

Sok nevezetesség nincs Karinban. A parton egy kis “piac”, összesen két zöldség-gyümölcs árus, és reggelenként itt árulják egy kis teherautóról a friss halat is. Mellette egy bazáros, ahol képeslapokat, fürdőpapucsot, napszemüveget lehet kapni. Egy fagyizó sokféle és finom fagylalttal, 5 kunáért 1 nagy gombócot kapsz. Egy éjjel-nappali péknél sokféle édes és sós sütemény, vagy tízféle kenyér, és reggelente az elmaradhatatlan burek csalogat. Néhány minimarket is van, és nem messze tőlünk egy pecsenyesütő, ahol reggelente befűtenek a nyársra húzott malac, bárány és csirke alá, és délutánra készen van a finom pecsenye. Kilója 70-80 kuna (10-12 euro), persze csonttal, így nem épp olcsó. De jól megy az üzlet, sokszor estefelé már sül a következő adag. A strand közelében is van egy falatozó, a kis sült szardiniák - girice - sült krumplival mindössze 20 kunáért, a sajtburger 17,  sült krumpli majonézzel 7, pizza 10 kuna. Aki nem akar főzni, az is változatosan és viszonylag olcsón étkezhet.

Azonban az üzletben elég drága minden. 11 kuna egy üveg ásványvíz, 14 egy doboz borsókonzerv, 3 kuna a dinnye kilója. Amit Szerbiából hoztunk, az negyedár volt.

Reggelente, még hűvösön sétára indulok, felfedezni a falut. Balfelől csupa zsákutcára akadok, amik hirtelen végetérnek a kiszáradt folyómedernél. Az egyik kertben kétéves fiúcska labdázik egy jobb sorsra érdemes teknőssel. Mikor észrevesz, elbújik egy bokor mögé, addig a teknős megkísérli a menekülést. Felfigyelek rá, hogy rengeteg az eladó ház, a hirdetésekben mindenhol szerbiai telefonszám szerepel. Megtudjuk, hogy a falunak pár horvát őslakos családja volt, a hetvenes években kezdtek itt a belgrádi, újvidéki és  külföldön élő szerbek építkezni. A háború idején elmenekültek, most egy részük szeretne megszabadulni az ingatlanától. De beszéltünk olyanokkal is, akik maradnak, hiszen nem bántja őket senki. Naponta látunk szerbiai rendszámú autókat a faluban.

A part közelében viszonylag forgalmas aszfaltút vezet, végigsétálok rajta, átballagok a Karisnica folyó feletti hídon és átérek a másik Karinba, a nagy strandra. Ez annyival különb a mienknél, hogy van egy aszottfüves focipályája és a két parti zuhanyozó is működik. 

Hazafelé betérek a pékhez és a boltba, reggelire burekot eszünk yoghurttal, aztán irány a strand.

Mostartól mintegy 30 kilométerre van Medjugorje. Talán sokaknak ismerősen cseng ez a név, pedig 27 évvel azelőtt alig lehetett megtalálni a térképen. Mára híres zarándokhellyé vált, évente több, mint egymillió turista keresi fel. 1997 óta saját rádióállomása van, az egész világnak sugározzák a Béke Rádió (Radio Mir) napi 24 órás zenés vallási műsorában Mária üzeneteit.

Ha már ott jártunk, nem hagytuk ki, körülnéztünk, bár a jelenések helyére, a hegyre nem kapaszkodtunk fel. Szépen kiépült a falu, ma már inkább városka, de sajnos, a turistaáradattal párhuzamosan el is üzletiesedett. Már az oda vezető út is szentek szobrai, képei, oltárok sorfala közt kanyarog. És hatalmas tarka plakátok hirdetik a két hét múlva esedékes Andrea Bocelli koncertet is. Természetesen az Ave Mariával.

A központban a szép kéttornyú templom körül tágas tér van, mögötte színpad. A mellékutcákban pavilonok sora, szinte csak bazárárut kínálnak, Mária, Jézus, József mindenféle formában, színben, méretben és anyagban, bögrén, pólón, öngyújtón, törölközőn, gobelinképen, de volt ott műanyagszobor, üveg, porcelán, fa, kristály, kosárszám a rózsafűzér és kazalszám a szenteltvizes zsebkendők, levendulás zacskók Medjugorje felirattal. Az áru nagyobb része rettentő giccses, aranyozott, csipkedíszes, világítós, kínai termék. A bazárban házi pálinkát, bort is vehetnek a zarándokok, és vándorbotot, amit a hegymászás után ingyen visszavesznek az árusok :D  Érdekesség, hogy bár Boszniában vagyunk, mégis kúnában szerepelnek az árak, de elfogadnak dollárt, eurót, boszniai konvertibilis márkát sőt, a magyar szót hallva akár forintot is

A házak, hotelok szépek, sok a virág, az elárusítók, kiszolgálók viszont eléggé nyeglék. Képeslapokat akartunk vásárolni,  fél óráig is bámészkodtunk az egyik kis boltban, válogattunk, húztuk az időt, hallóztunk, csengettünk, hátha előkerül valaki. Meguntuk, kimentünk, kezünkben a képeslapokkal, hát az eladó kislány a szomszédos kávézó teraszáról mosolygott ránk, intett, menjünk oda fizetni. Nehogy már ott kelljen hagynia a társaságot, kávét, cigarettát. Betértünk egy Cocktára az egyik helyre, hasonló volt az élmény, előbb a kiszolgálásra vártunk sokat, majd a fizetőpincérre. Sietve tovább is álltunk, hamarosan átléptük ismét a horvát határt, és elindultunk észak felé. Délután kettőre értünk Karinba. Kezdetét vette a tengerparti nyaralás. De erről majd legközelebb…