Apoetéka

Hollandiában szombaton kezdődött a krókuszvakáció, ilyenkor 7-800 ezer holland kel útra Európa síközpontjai felé. Elkerülendő a tolongást, sokan már csütörtök este elindulnak. Ez a cseles terv az idén nem vált be, mert annyian gondoltak erre, hogy csütörtökön és pénteken is hatalmas sorok alakultak ki az autópályákon mindenfelé. Másik buktató a gyerekes családokat érte. Mivel itt nem szokás extra szabadnapokat engedélyezni tanítási időben, így az “okos” szülők  már a határon túlról mobiltelefonon jelentették a tanárnak/tanítónak, hogy gyermekük beteg, pénteken nem jelenhet meg az iskolában. Igenám, csakhogy a többi szülő is így gondolkodott, ennek következtében némelyik osztályban 20 hiányzót is jeleztek. A szociális munkások az iskola értesítése alapján becsöngettek a beteg gyermekek otthonába, ha nem nyitottak ajtót, olykor a szomszédoktól is kérdezősködtek. Hátrahagyott levelükben felkérték a szülőket, mihamarabb jelentkezzenek a gyermekvédelemnél. Ha először fordult elő az eset, megússzák egy ejnyebejnyével, de a visszaeső bűnösökre feljelentés és bírság vár.

Hollandiában nagyon komolyan veszik az ilyesmit, ha a szünet szombattól kezdődik, nem lehet hamarabb elutazni.

Ne tessék kijavítani, a cím helyes. Ez a mai fő politikai hír, amit a reggelim mellé az újság címlapján feltálaltak. Mark Rutte államelnök mobiltelefonját-blackberryjét (hogy a fenébe mondják ezt vajon magyarul???) beleejtette a vécékagylóba. A pasas nem sokat teketóriázott, felgyűrte az inge ujját és kihalászta a becses szerkezetet. Rövid szárogatás után a készülék szerencsére ismét működőképes volt,  az egész ország örömére, hiszen fontos telefonszámok, időpontok, jegyzetek tárháza egy ilyen ketyere. Ki tudja, tán még a közel-keleti kérdést is befolyásolta volna a nagy dolog.

Az Elnök Úr nyilatkozott is a rendkívüli belpolitikai esemény alkalmából. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a pottyanás még a pottyantás előtt történt, ez a tény valamivel kellemesebbé tette a halászatot.

De jó lenne, ha minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne. Gyorsított eljárásban ítélték el egy fémhulladéktelep tulajdonosát. Két és fél év börtönbüntetést kapott és félmillió euró pénzbírságot. A házkutatáskor egymilliónyi készpénzt találtak a széfben. A rotterdami “üzletember” mindent felvásárolt, ami fémből volt, kissé cinikusan, minden szégyen nélkül mesélte el a bíróságnak, hogy pénteken délután sorban álltak a pénztára előtt az emberek a hét folyamán összelopkodott fémáruval. De vett teljes kamionnyi lopott árut, rezet, nikkelt, titánötvözetet, sőt lopott pótkocsit, konténert is. Az ítélet még nem jogerős.

Egy fecske nem csinál nyarat, remélem, esete csak az első volt a sorban!

Múlt héten összeütközött egy expresszvonat és egy tehervonat, mindkettő kisiklott. Szerencsére sérültek nem voltak -mindkét vonat épp fékezett - de az anyagi kár tetemes. Mint kiderült, a balesetet az okozta, hogy a vasúti szakaszon 300 méter rézkábel hiányzott.

Réz villámhárítókat is lopnak éjszakánként, főként templomok, magasabb középületek faláról.  A temetőkből sorra eltűnnek a rézből készült vázák, díszek, szobrok. Elesett katonák emlékművéről elloptak 300 rézlapot. Hidak, kerítések darabjainak kel lába, nyoma vész mindennek, ami kicsit is rézszínű.

A réz világpiaci ára emelkedik, pár év alatt megháromszorozódott.  A fémkereskedők nem sokat érdeklődnek az átvételkor, örülnek, hogy olcsón megszerzik a fontos nyersanyagot, hamar az olvasztókemencékbe kerül a bizonyíték. A megkárosítottak ennek az értéknek sokszorosát fizetik a károk helyreállításáért, de az anyagiakon túl a lopás állandó tömegszerencsétlenség, tragédia lehetőségét idézi elő. Alkalomszerű lopás, mondják a hivatalosok. Mintha azt hallanám, megélhetési lopás.

Nem, nem a magyarországi hírekből mazsoláztam, a fentiek Hollandiában történtek, egy hét bűnügyi krónikáját néztem csak át. Keleteurópai színesfémtolvaj-bandák fosztogatnak számos nyugati országban. Könnyű dolguk van, közel a határ, hol itt, hol ott tűnnek fel, majd el, a rendőrség meg bottal ütheti a nyomukat. Fontos, hogy újabb rendfenntartó egységeket küldünk Afganisztánba!

Szinte az egész december fehér volt. Mióta Hollandiában élek, ennyi havat, ilyen tartós havazást nem láttam még. Eleinte élveztük nagyon, hiszen olyan tiszták voltak az utcák és a levegő is. De aztán csak nem akart vége szakadni, már harminc centinél jártunk, amikor végre beruháztunk egy hólapátba.  Bár mire észbe kaptunk, már csak ronda fekete színű volt kapható, felvásárolták a csinosabbakat. Persze a hollandok - velünk együtt - azt hitték, most is úgy lesz, mint eddig, hogy 1-2 nap alatt elolvad az egész hó.  Mivel ez nem következett be, kénytelenek voltunk seprűt, lapátot ragadni, de addigra már jócskán le lett taposva mindenhol, így elég nehézkes lett a közlekedés. Mind a járdákon, mind az úttesten, a tereken, parkolókban 5-6 centis jégréteg lapult a frissen esett hó alatt. A gyerekek szép nagy hóembereket építettek, néhol iglut is. Láttam egy pasast, aki a kocsiját ásta ki a hóból, és a jeges darabokat gondosan átdobálta a szembeszomszéd elé. Ezek valószínűleg elutaztak az ünnepekre, minden redőny le volt engedve a házon. Egy másik bolond két szánkót kötött az autója után zsineggel, rajtuk négy gyerek, és nagy vigyorogva, meglehetősen gyors tempóban keringett velük a környező utcákban. A hideg kilelt a láttukra, a kipufogó bűze egyenest a gyerekek arcába irányult, a kanyarokban a két szánkó átsodródott a  másik sávba, és állandóan attól rettegtem, hogy a pasas egyszercsak fékezni kényszerül, a gyerekek meg fölkenődnek a lökhárítóra.

Az utakon amúgy is fura dolgokat láttunk. Egyesek, mintha versenyeztek volna, melyikük autójának van magasabb hósipkája. Aztán az autópályán a gondosan megőrzött  hódarabok lerepültek, egyenest az utánuk jövő szélvédőjére. Persze hideg is volt pár napig,  a mínusz 10-12 fokban befagytak az ablakok. Sok sofőr épp csak egy tenyérnyit kapargatott le, akkorkát, ahol egy szemmel épp kilát. Eléggé balesetveszélyes dolog ez is, ráadásul igazán értelmetlen, hiszen 1-2 euróért lehet kapni ablaktakaró fóliát, reggel nem kell vakarni az üveget. Meg kapható spray is, ami leolvasztja a jeget pár perc alatt. De mindig akad, aki keresi a veszélyt. A téli gumit is sokan luxusnak tartják, láttuk is a spórolósokat csúszkálni.

A leghidegebb napokra új rendeletet hoztak, a hajléktalanokat akaratuk ellenére is - rendőri segédlettel - be lehet vinni a menedékhelyekre. Akkor nem is fagyott meg senki. Mostanra felmelegedett kicsit az idő, a kényszer megszűnt, lett is mindjárt haláleset. Sajnos sok a lengyel bevándorló, aki, ha elveszti a munkáját, nem megy haza, hanem megpróbálja az utcán kihúzni tavaszig, a mezőgazdasági munkák kezdetéig. Akiknek meg fedél van a feje fölött, azok sokszor harmincan is laknak egy lakásban, mindenféle komfort nélkül. Egyre több probléma akad velük, számukat százezerre becsülik, de még egyre jönnek. A hollandoknak kezd elegük lenni belőlük, hiszen itt is rengeteg a munkanélküli, és a 9 eurós minimál órabért  már leszorították 7-re majd 6-ra. Persze egy holland ennyiért nem dolgozhat, a szakszervezetekkel kötött szerződések nem adnak erre lehetőséget, ahogy a járulékok befizetésének elbliccelésére sem, de a lengyel munkaközvetítőkön keresztül érkezők beérik a rosszabb feltételekkel, így a munkaadók a nagyobb haszon reményében inkább őket foglalkoztatják.

Így kerül sok holland család kilátástalan helyzetbe. Egyre hosszabb  az élelmiszersegélyre várakozók sora, és  mostanra oda jutott ez a jóléti társadalom, hogy az interneten egyre gyarapszik azoknak a száma - jelenleg 24 személy - , akik egyik veséjüket akarják áruba bocsátani, hogy az adósságaikat csökkentsék, vagy a  gyereküket iskoláztatni tudják. Ez a hír végre elhatolt a felsőbb körökbe is és vizsgálat indult, hogyan fordulhatott ilyesmi egyáltalán elő.

Olvasom az újságban, hogy egyre több a teljesen automatizált benzinkút. Naív nőszemély vagyok, azt hiszem, a technikai haladásnak köszönhetjük a gépesített változatot, pedig csupán arról van szó, hogy annyira megszaporodtak a rablótámadások, hogy már senki nem volt hajlandó még nappal sem munkát vállalni a kúton. A forgalmazóknak sem érte meg a dolog, ha hetente elvitték a bevétel jó részét. Így hát nincsen többé lehetőség kávézásra, vásárlásra, telefonálásra, toalett használatára sem. Az autósok megállnak, tankolnak, kártyával fizetnek és reménykednek, hogy nem rabolják ki őket. Ez is egy megoldás.

Az eseteknek kevesebb, mint egynegyedét sikerül felderíteni, a tettesek kapnak néhány hónapot-évet, ha sikerül sztárügyvédet megfizetni, még ennyit sem. Így persze a rendőrök sem eléggé motiváltak,  hiába dugnak rács mögé akárhány bűnözőt, azok csak nem fogynak. Noord-Limburgban ebben a hónapban nyolc rablás volt, a rendőrség egy Google rablástérképet tett fel az internetre, ahol a szép színes ábrán kis ikonok segítségével lehet nyomon követni a szorgalmas rablók tevékenységét. Ha a piros ábra zöldre vált, sikerült elfogni a tettest. Jelentem, a nyolcból egy már zöldül! Hát ez is valami. A térképünket Gelderland is megirigyelte, leutánozta, bár az ő statisztikájuk jobb, csak öt rablásuk volt. Hát lehet, a német-belga-holland háromszögben három ország rablói is tevékenykednek.

Az áruházak, élelmiszerboltok személyzetét mostanság ingyenes tanfolyamokon képezik ki, hogyan bánjanak a rablókkal. A helyzetgyakorlatokat színészekkel játsszák, persze ők a rosszfiúk. Szkeptikus vagyok, nem hiszem, hogy a tréningtől jelentősen csökkenne a bűnözés.

Furcsa problémával szembesültek a holland élelmiszerbankok.  Ez az országos hálózat 1999-ben alakult PlusMinus néven azzal a céllal, hogy akinek van, adjon annak, akinek nincs. Az ötlet bevált, azóta országosan 120 ilyen bank alakult, lefednek minden tartományt. Húszezer rászoruló család kap hetente élelmiszercsomagot a szervezet helyi aktivistáitól.

A beszállítók a nagyobb élelmiszergyártók, raktárak, kereskedelmi hálózatok, piaci árusok, mezőgazdasági termelők. De privát személyektől is szívesen fogadnak élelmiszert. Az áru többféle okból landol a bankban:

- lejárt a szavatossági ideje

- deformálódott, nyomdahibás, esetleg ízléstelen a csomagolása

- új kiszerelésben forgalmazzák, a régit visszavonják

- nagyobb a kínálat, mint a kereslet

- nincs már szezonja, nem kereskedelmi forgalomra való a minősége (apró vagy túl nagy, görbe, kishibás stb.)

A gyártók, kereskedők, szállítók is jól járnak, mert nem kell feleslegesen utaztatni az árut, és megsemmisítésre költeni. Ráadásul adományukat leírhatják az adójukból.

A környezetvédők is elégedettek, mert nem szemét lesz az ennivalóból.

A rossz helyzetben lévők hálásak, senkinek nem kell éheznie.

Van mindig elegendő felajánlás és kellő számú rászoruló is. Hogy hol itt a probléma?  Évente többszáz önkéntes jelentkezik náluk munkára! Mivel ennyi munkás kézre nincsen szükség, az ajánlkozókat várólistára teszik, s ha kidől valaki a sorból, mindenki előrébb léphet. Mit mondhatnék erre? Ettől nagyobb gondja sose legyen ennek a kis országnak.

Azért az önkéntesek is kapnak olykor valamit, például egy csokor tulipánt egy kertészet felajánlásából.

Kellemetlen élményem volt a napokban. Vártam is kicsit, hogy csillapodjanak az érzelmeim.  Talán most már elfogulatlanul tudom leírni a történteket.

Mostanában vasárnap délutánonként 4 és 8 között nyitva tart a közeli élemiszerbolt.  Két hete jártam ott, alig lézengtünk páran, most két kedves magyar vendégemmel kényelmesen, hanyagul mászkáltunk, traccsoltunk, ők ismerkedtek az árukkal, én fordítgattam nekik a feliratokat. Időközben észre sem vettük, hogy egyre többen lettek. A húsos pult előtt válogattunk másnapi ebédre valót, amikor gorombán rám mordult egy csinosan öltözött, kifestett, fiatal nő, lendületből eltaszítva a valóban útban álló bevásárlókocsinkat.

- Vidd innen ezt a kocsit, nem egyedül vagy a boltban!

Meglepődtem, nem vagyok szokva ehhez a hangnemhez, a hollandok alapból udvariasak. Nyeltem egyet, s mivel igaza volt, a kocsi valóban rossz helyen állt, nem szóltam vissza. De a nő nem adta fel.

- Hozzád beszélek nem hallod? Nem tudsz hollandul?!

Villogó szemeit, dühtől eltorzult arcát látva megkísértett a gondolat, hogy hülyének, süketnek tettetem magam, és visszafordultam a társaságomhoz, de a fúria már angolul öntötte ránk szidalmait. Ekkor a férje/fiúja kezdte szólongatni, hiszen az egész vásárlóközönség őt hallgatta, sőt nézte, mert közben csapkodva válogatott a húsok között, oda-odakiabálva a pasasnak, mit akarna enni inkább. Guggoltában nadrágja, tangája lecsúszott, így betekintést nyerhettünk alsóbb régióiba. Az ordibálásból megtudtuk, hogy hülye külföldiek vagyunk és menjünk vissza oda, ahonnan jöttünk. Erre megjegyeztem neki, persze hollandul, hogy én itt vagyok itthon. Rám meredt, meglepve, hogy vissza merek beszélni, majd jöttek a megjegyzések az akcentusomra, és egy “hülye oroszok vagy lengyelek!” felkiáltás. Ekkor már a párja vörösen a szégyentől próbálta másfelé terelni a dühös némbert. Annyi revansot vettem azért, hogy a velem lévőknek magyarul azt mondtam:

- Itt is vannak rasszisták, fasiszták.

A két nemzetközi szó megtette hatását, csend lett végre és mindenki ment a dolgára.  Nem nagy kaland, de mivel tizennyolc év alatt először ért ilyen személyes támadás, elég nehezen nyeltem le a dolgot. Bízom benne, hogy a következő tizennyolc évben megint nyugalom lesz.

2008 óta húzódó pernek tett a végére pontot a holland bíróság. Egy vallásos parasztcsalád tanyájának cseréptetején nagy betűkkel  olvasható “Jezus redt” azaz “Jézus megment téged”.  A helyi hatalmasságoknak nem tetszett ez a reklám, többször felszólították a gazdát, távolítsa el. Ez nem történt meg, hát megbírságolták 15000 euróra. A felirat maradt, a gazda fellebbezett. Most már a legfelsőbb bíróságot is megjárta az ügy, megszületett az ítélet: Jézusnak mennie kell. Az indoklásban többek között szerepel, hogy elcsúfítja a tájat, zavarja a közrendet. Érdekes, a gombamód szaporodó mecsetek, minaretek nem rontják a tájképet?

Kompromisszumként felajánlották neki, maradhat a felirat, de ne fehérrel, hanem szürkével, hogy ne látsszon annyira, és sokkal kisebb betűkkel. Joop nem alkuszik és nem fizet. Az Európatanács Emberjogi Bizottsága elé viszi az ügyet, mert szerinte gátolják a szabad véleménynyilvánításban és vallásgyakorlásban. Igaza mellett szól, hogy egyéb reklámfeliratok - Antik, Palacsinta, Friss hús, Kávé - nem zavarnak senkit. Csak Jézust diszkriminálták.

Kíváncsian várom a választ Strassburgból (amit egyes holland újságírók következetesen Straatsburgnak - Utcavár - írnak).

Másik egyházi vonatkozású hír, hogy büntetésből egy kolostorba helyezik át időlegesen Paul atyát, egy Amsterdam melletti kis városka, Obdam fiatal lelkészét. Illetve helyeznék, mert a hívek egy emberként felsorakoztak mögötte, és protestálnak, pedig nem is protestánsok. Paul atya különleges ember, különleges miséket is tart. Most legutóbb például oranje-misét a futballcsapat győzelméért.

Oranje-mis

Gyülekezete elégedett a működésével, minden vasárnap dugig van a templom hívekkel, 80 ministránsa van, az öregotthon lakói is örömmel várják hetente a látogatásait.  Még a temetésekre is másképp mennek az emberek, hiszen Paul atya olyan szép, egyedi beszédeket mond. Ha öröm, ha bánat, mellettük áll. Vele nem lehet soha unatkozni.

Sajnos a püspököt és az egyéb egyházi vaskalaposokat nem hatják meg ezek az érvek. Profanizálást emlegetnek, szabályszegéseket, öltözködési előírást. Nincs mese, Paulnak vezekelnie kell, ezúttal túl messzire ment, mondják.

A hívek azonban tüntetnek. A templomban, a templom előtt, az újságokban, televízióban, a neten.  A facebookon rajongói oldalt nyitottak Paul atyának. Minden követ megmozgatnak, hogy visszakapják a papjukat.

Érdekes megjegyzést tett az egyik hozzászóló:

- Mennyivel különb az a pap, aki megáldja a katonákat, és imádkozik a győzelemért, mint az a pap, aki megáldja a futbalistákat és imádkozik a győzelemért?

Én is beléptem, aláírtam a tiltakozást három helyen is. Egyszer csakcsak nyitni kell ennek a megkövesedett katolikus egyháznak, ha nem akar a sűllyesztőbe kerülni. 

Esküszöm, utoljára írok a világbajnokságról. Ugyan csalódottak a hollandok, de azért volt ünneplés, mert

- ünnepelni mindig jó

- a világ második legjobbjának lenni is valami

- ha már rákészültek…

A gazdaság észrevehetően fellendült a futballnak köszönhetően, csak televízióból 70000 plusz darab fogyott el, és akkor még nem beszéltünk a rengeteg dekorációról, a narancsszínben eladható ezeregy apró cikkről, a pólókról, sapkákról, a rengeteg sörről. A kávéházak, éttermek, kocsmák forgalma is megélénkült, hiszen a meccseket legjobb társaságban nézni. Ezt ki is használták minden városban, Amszterdam főterén több, mint százezer szurkoló követte a döntőt 4 hatalmas kivetítőn. Egy narancsszínű tenger. A kisebb városok sem akartak lemaradni, Eindhovenben például, az állomás előtti téren nagy szurkolótábor jött össze, a tűzoltók 10 percenként spriccelték a tömeget vízpermettel, el ne ájuljon valaki a 37 fokos hőségben. Mindenki drukkolt, reménykedett a győzelemben. Az utcák kihaltak, megállt az élet, 16 millió ember bámulta a döntőt. Ilyenkor mindenki holland, a török, a marokkói, a surinami, az indonéz, a magyar.

Bár nagyon csúnya meccset láthattunk, az utolsó percig volt némi remény. Aztán győztek a spanyolok, és Hollandia 1-2 percre elnémult, de aztán megrázták magukat az emberek, és megpróbáltak vígasztalódni az ezüstéremmel.

A csapatot hétfőn egy narancsszínűre festett katonai vadászgép kisérte a Schiphol reptérig, fogadta őket a királynő is, és minden fanyalgás ellenére az emberek mulattak. Ellövöldözték a tűzijáték rakétákat, megitták a söröket, énekeltek is, mert miért ne? Mától - egy hónap után - mindenki visszatér a dolgos hétköznapokhoz.

Ma én is leszedtem az ablakokból a dekorációt, dobozba téve a pincében várja a következő eseményt, az Európabajnokságot. Hup-hup-Holland!