2 more 2 sleep

Még kettőt kell aludnunk és indulunk a távoli Mexikóba…

Ez a blog azért született, hogy minden kedves családtag, rokon, barát, ismerős és még ki tudja ki mindenki követhessen bennünket utazásaink során.

Úgyhogy bele is vágnék a közepébe, van 2 repcsijegyünk Cancunba. Budapest-Amsterdam-Houston-Cancun útvonalon tervezzük a repülést. A visszaút hasonló, de Mexico City-ből indulunk, közel 4 héttel később. Tehát ez alatt az idő alatt kell eljutnunk Mexico City-be a lehető legtöbb szép hely érintésével. A tervezett útvonal a Yucatan félsziget föbb látványosságainak felkeresésével indul, majd néhány nap után Belizebe szeretnénk eljutni, ahol a híres neves Blue Hole-ban szeretnénk merülni, majd Guatemalába folytatjuk útunkat, itt is megnézzük amit kell, aztán visszatérünk San Cristobal városa környékén Mexikóba. Innen nyugati irányba folytatnánk útunkat Oaxaca és Acapulco érintésével jutnánk el a fővárosba, utazásunk vége felé. Hát röviden ez lenne az útiterv… Reméljük minden bele fog férni, de ha nem az sem baj, merthát pihenni megyünk…

Cancun-ba való érkezésünkkor mindjárt tovább utazunk Playa Del Carmen városba, itt már le is foglaltunk egy kedves kis szállást, a többi majd kialakul menet közben. Annyit még hozzá kell, hogy tegyek, hogy nem teljesen ismeretlen számomra (Miklosz) ez a Mexikó ország, 5 évvel korábban már volt szerencsém itt eltölteni egy rövidebb időszakot…

Ennyit az útitervről. Most folytatjuk a készülődést hólepte otthonunkban: előhalásszuk a fürdőruhákat-békatalpakat a szekrény mélyéről… ;)

2 more 2 sleep - 8 hozzászólás

  1. poe:

    Szia Miklosz. Királyi többest használsz, hányan mentek? Remélem laptopot is visztek, és élőben követhetjük a nyomaitokat. Még sosem jártam arra, hát szivesen látnáam a szemeitekkel….

  2. ezerjo:

    Miklosz!
    Izgalmas ez a készülődés, mi is hasolókat éltünk át egy éve :)
    Üdv Poe! Ha jól emlékszem minket is követtél a blogon keresztül :)

    Szandinak sikerült már hozzáférést szerkeszteni? Ha bárhol elakadtok, vagy segítség kell, írjatok, megpróbálunk innen is segíteni!
    Hatalmas kaland lesz, írjatok majd le mindent, nagy élmény lesz évekkel később is visszaolvasni!

  3. poe:

    Igen Ezerjó, követem a világjárók kalandjait. Ti hová mentek legközelebb? :p

  4. Zizz:

    hello!
    mindennap olvasni fogom, nagyon jól hangzik a körút, jó készülődést, és vigyázzatok magatokra!!!! :) puszi

  5. Zoli Galla:

    A napolaj most biztos akciós a Tesco-ban, szval azzal nem lesz gond ;)
    …lassan én is nekiállok pakolni. Havanna 27°C szval én se viszek kabátot…majd integetek!

    Vigyázzatok magatokra…!

    ui: az én blogom is élni fog…remélhetőleg

  6. Kovács Anita:

    Hát nagyon figyelni fogom ezt a felületet. Érezzéték nagyon jól magatokat és legyetek résen!

  7. Szandi:

    hello Mindenki!
    igen ketten megyünk, viszünk laptopot, és ígérjük igyekszünk mindenről beszámolni! Köszönjük a bíztatást és a figyelmet!
    Most lassan nyugovóra térünk hiszen ma már holnap van, és reggel 4kor már talpon kell lennünk… csomagolás kész, reméljük semmi nem maradt ki…
    Kalandra Fel! Viva la Mexico!!! :))

  8. Kovács Anita:

    Egyre jobb a stílusotok. Sok lelkes hívet szereztek egy ilyen utazásnak. És nektek meg főleg az - lesz majd - a jó, hogy nem kell senkinek semmit mesélni. Hiszen minden a szemünk előtt zajlik.
    Tényleg szép a világ, ahogy ott álltok- ültök - mosolyogtok benne.
    A. M.

Szólj hozzá Te is!