Mint ígértem, leírom összefoglalva a tapasztalataimat. Remélem, hogy hasznosak lesznek fogadócsaládoknak, leendő au-paireknek és kiutazóknak is.
Nem véletlenül voltam magabiztos, mert elég tapasztaltnak gondoltam magam:
Kétszer egy hónapot voltam már kint olasz nővérem, Marianna családjánál, így a leendő családommal is találkoztam már, akik Marianna nagynénjéék. Emlékeztem, hogy jó lakásba, kedves emberek közé megyek.
Plusz biztos voltam benne, hogy olasz apukám, Giacinto, Marianna édesapja és a család többi tagja is mindenben a segítségemre lesz. Giaci imádja a külföldi diákokat és szerencsére jó tapasztalata volt velem is, valamint hihetetlenül toleráns és mindenről szívesen elbeszélget, mindent szívesen csinál.
Így aztán háttértámaszom is volt, ha gondom lenne a családommal vagy besokallnék a gyerekektől és egy kis csendre vágynék.
Tehát akkor íme a leszűrt eredmények:
1. Ha a cserediák/au-pair/külföldi ismerős nem mozdul ki az első héten legalább kétnaponta minimum néhány órára, annak sok sírás a vége. Honvágy, unatkozás, “nemértemmitbeszéltek”.
2. Ha végre kimozdul, akkor abból egy idő után érdemes rendszert csinálni. Szerencsére nekem ez 2 hónapig megadatott, mert mikor végre elkezdődött az egyetemi tanév bejártam egy barátnőmmel néhány órára, délután 1-2 óra pihi, majd 6-tól 10-11-12-ig, mikor hogy, vigyáztam a lányokra. A napközbeni gondolkodás és tanulás eléggé feltöltött, hogy este legyen kedvem labdázni, rajzolni, főzőcskézni, rohangálni, Spongebob-ot nézni.
3. A fogadószülőknek MUSZÁJ megbeszélniük az elvárásokat a diákkal/au-pairrel!!!! Tapasztalt vagyok, gondoltam nem fog problémát okozni, hogyha kérdésem van vagy nem értek valamit, megbeszéljem Danielával. Mivel nem egyeztünk meg előre, hogy fizet-e, és ha igen, mennyit, mondván ismerősökről van szó, 2 hét után leültem vele ezt megvitatni.
Valamint nem kristályosodott ki az sem, hogy a házimunkába milyen szinten kellene beszállnom, mert ha nem csináltam semmit, akkor sem szólt, ha igen, akkor sem. Kivéve amikor valami bazinagy takarítás-ruhahajtogatás-elpakolást csináltam, mert azt megköszönte. No most akkor hogy is van ez?
Minthogy tudok olaszul, úgy gondolom, hogy érthetően fogalmaztam meg a kérdésemet:
“Kérlek, tisztázzuk le, hogy mit vártok el tőlem a lányok felügyeletén kívül és hogy miben egyeztetek meg, mennyi pénzt szántok rám? Muszáj lenne így két hét után tudnom, mert hozzá vagyok szokva, hogy kalkulálok a pénzemmel és beosztom, így nem tudom, mennyit költhetek, kapok-e tőletek később? Valamint szeretnék biztos lenni abba, hogy meg vagytok elégedve a munkámmal, a viselkedésemmel.”
Szerintem ez elég korrekt. Viszont Daniela nem így értette, így csak simán kiborult, hogy nekem nem kell semmi házimunkát csinálnom, ennek ellenére most minek akarok sok pénzt, mert nekem alig kell csinálnom valamit”
Így aztán már hiába magyaráztam, hogy nem erről van szó, nekem jó, ha azt mondja, hogy semmi pénz, csak szállás-kaja, de akkor tényleg semmi mást nem csinálok, csak napi 4-5 órát a gyerekekkel vagyok.
Ebben megegyeztem magammal, mert vele akkor már nem lehetett beszélni, mert felidegesítette magát, amit nem értettem.
Nembaj, végülis a válasz megvan.
4. Ha a fogadószülőnek problémája van, a DIÁKKAL/AU-PAIRREL OSSZA MEG, ne mástól kelljen visszahallani! Velem megtörtént, hogy a 3. pontban említett beszélgetés után mástól hallottam vissza, hogy valamelyik nap lustálkodtam és délig aludtam, vagy nem segítek ezt meg azt. Itt jegyezném meg, hogy soha semmim nem hagytam elő, mindig minden a szekrényemben volt, az ágyam berakva, a szennyesem a szennyestartóban, mert a nagyobbik leányzóval a már amúgy is zsúfolt gyerekszobában laktam. Így utánam igazán nem volt plusz munka.
Ez hihetetlenül feldühített és akaratomon kívül a tágabb család és néhány barát előtt sikerült sírós nagyjelenetet rendeznem, hogyha gondja van, miért nem nekem szól??? Háromszor mondtam neki már addigra, hogyha valamivel nem elégedett, szóljon?! Fogadóanyukám viszont saját bevallása szerint az a fajta, aki nem szól semmiért, inkább dühöng és megcsinálja maga. Vagy ha nem megcsinálnivaló csak dühöng. Hát köszönöm.
Viszont a nagyjelenet segített, másnap leültem vele, s bár ő nem beszélt, én közöltem, hogy akkor én összehajtom a ruhákat (ez baromi sok volt a pizzériai ruhák miatt), a gyerekek után összepakolok és a konyha rendben lesz mire éjjel hazaérnek. Meg összesöprök ha nagy a kosz, de azt már nem nagyon, mert Daniela heti kétszer összetakarított.
Itt sem sikerült vele beszélgetnem, de leszűrtem, hogy elégedett, mert utána nagyon megdícsérte a hajtogatásom.
5. Kezeld úgy a diákot/au-pairt, mint a saját gyerekedet. Szerencsém volt, mert ez működött. Egyszer volt egy nagyonnagy konfliktusom a kisebbik lánnyal, mert állandóan ütött, bántott és egy idő után nem bírtam tovább és nagyon kiakadtam. Daniela hazaért és a konyhakövön üldögélve hosszan beszélgetett a kicsivel a nagyobb lányom és az én jelenlétemben, hogy elég legyen már. Egyáltalán nem volt rám mérges a kiakadásom miatt, teljesen megértette. Nagyon hálás voltam.
Tehát valóban annyi az egész, hogy a konfliktuskezeléshez furán áll, de a szíve a helyén van.
6. Az adott ország felfedezése igenis nagyon fontos! Nagyon jólesett, hogy sok helyet megnézhettem Olaszországban. Jártam Bolognában (hisz mellette laktam), Maranelloban, Ravennában, Padovában, Ferrarában, Rómában, Nápolyban, Velencében, Luccában, Pisában. Most nem jut eszembe több. Először is jártam más helyeket is a lakóhelyemen kívül, használhattam a nyelvet a családomon kívül is és csodaszép dolgokat láttam. Fontos volt, hogy képet alkothassak az egész országról. Itt jegyzem meg, hogy nyugodtan biztassuk a cserediákot, hogy kérdezzen meg mindent, ami érdekli a szokásokról, kultúráról, mert minden család, minden ember más, hallhat nagyon érdekes dolgokat.
Nagyon kedves volt a családomtól, hogy amikor néhány napra el akartam menni kirándulni, megoldották gyerekek felügyeletét a nagyszülők segítségével.
7. Amikor azt érzed, hogy a diák/au-pair körülbelül érti mit mondasz neki, nyugodtan kezdj el természetesen beszélni. Meg fogja szokni, hidd el. Nekem igen nagy önbizalomfröccs volt, amikor Daniela azt mondta, hogy mikor beszélgetünk, nem agyal, hogy értem-e a szavakat, úgyis szólok, ha nem.
Fontos, hogyha nem ért valamit, magyarázd el türelmesen, ha kell, háromszor. Erre az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesz szükség, de fontos, hogy a diák ne azt lássa, hogy teher Neked a magyarázás, hanem hogy szívesen tanítgatod. Érdemes visszakérdezni a megmagyarázott szavakat. Én például kaptam a családomtól szótárfüzetet is és oda jegyzeteltem az újonnan tanultakat. valamint nagyobbik lányom, Aisha imádott a tanárnénim lenni. Nem véletlen, hogy vele lett a legszorosabb a kapcsolatom.
8. Vond be a teendőkbe! Ezzel a cserediák hasznosnak fogja érezni magát. Mikor összejövetelt rendeztünk segíthettem akár főzőcskézni is. Mindez nem függött össze az au-pair munkámmal, így ilyenkor igazán családtagnak éreztem magam.
9. Előre közöld a diákkal, hogyha a közös programon a saját részét magának kell fizetnie! Nekem szerencsémre mindent a család fizetett, mert kézbe kevés pénzt kaptam, de öcsém Peruban járt úgy, hogy a családnak csak a drága mozi felelt meg és ott derült ki, hogy Máténak magának kell fizetnie a jegyét, bár már alig volt a havi pénzéből.
10. Élvezd, hogy kinyílt neked a világ, hogy házhoz jött egy másik kultúra! Érdeklődj, engedd bemutatkozni! Légy nyitott a másikra! Érezd jól magad az új helyzetben, mert egyet pislogsz és már repül hazafelé.
