Cserediák fogadása

Hogy a www.afs.hu kezdő oldalán is olvasható, az SOS periódusba érkeztünk. Őszintén mondom, kezdek kétségbeesni.

3 hét múlva itt vannak ezek a Kismókusok, egyikük bemutatkozó levele édesebb, mint a másiké, és mégsem találunk fogadócsaládokat.

Számbavettem az okokat, amiket az eddigi visszautasításokkor hallottam:
- az anyagi lehetőségek nem adottak — Ezzel természetesen csak az adott család van tisztában, így ezesetben nem is próbálok meggyőzni senkit, remélem csak, hogy később adottak lesznek a körülményeik a fogadásra
- kicsik a gyermekeik - Kisgyermek mellé nagyon tudom ajánlani a thai diákokat, akik nagyon családközpontúak. Aranyosak, kedvesek és tisztelettudóak, mégis, a kulturális különbözőségek miatt kevesen merik bevállalni őket. Azonban annyit mesélnék csak el, hogy a thai fogadások a legnagyobb százalékban úgy sülnek el, hogy a thai lány vagy fiú a család új kis csemetéje lesz. Hogy miért? Mert ha megígéri, hogy felhív, akkor hív. Ha megígéri, hogy otthon van 8-ra, akkor otthon lesz. Ha problémája van nem tör és zúz, hanem csendesen tűr, így aztán hozzájuk nagyon nyitott szülők kellenek, hogy lássák, megoszthatják velük az aggodalmaikat.
- gyermekük iskolát kezd vagy érettségizik — Ehhez a legfontosabb mondanivalóm, hogy nekünk is volt cserediákunk, amikor érettségiztem. Előtte évben is és utána évben is. Nyelvgyakorlásra mindenképpen szükség van az érettségi környékén, minthogy mostmár kötelező a nyelvi érettségi. A tanulásban pedig semmiképpen nem zavart a jelenléte. Minthogy egy igencsak pedáns német leányzó lakott nálunk, tökéletesen megértette, mennyire fontos nekem, hogy bekerüljek az egyetemre. Akkor jártunk el moziba, vagy a városba sétálni együtt, amikor ráértem és annyi iskolai barátot szerzett magának, hogy az én délutáni különóráim alatt sem otthon unatkozott. Este viszont mindig együtt vacsoráztunk és beszélgettünk fél-egy órát.
- nem merik vállalni a felelősséget — Ezek a gyerekek mindenképpen ide jönnek Magyarországra. Mindenhogyan érheti baj őket. De mi, az AFS iroda és az önkéntesek azért vagyunk, hogyha probléma van, segítsünk. Van biztosításuk, de baleset ugyanúgy érheti őket, mint a magyar diákokat. A fogadócsalád egy probléma esetén pont hogy az a bázis, akiről a diák tudja, hogy nincs egyedül, hogy van, aki igazán szereti és törődik vele. Mi az AFS-nél senkire sem húzzuk rá a vizes lepedőt. A diákok azért alkalmasak a csereévre, ahogy hazájukban kiválasztották őket, mert elég érett gondolkodásúak ahhoz, hogy a lehetőségekhez képest vigyázzanak magukra.
- furcsa lenne egy idegen a családban — Hidd el, néhány hét és nem lesz idegen. Első fogadócsaládoknak itt a rövid idejű fogadás lehetősége. Lakva ismerszik meg az ember - így ha kétségeid vannak, hogy a családodba beleillik-e a diák, hát vállald 1 hónapra! Mindig adott a lehetőség, hogyha mégis szimpatikus a diák és megszerettétek, akkor tovább is nálatok maradhat.
- mit csinálok, ha mégsem jövünk ki jól? — Nem vagyunk egyformák, nem minden diák passzol minden családba. Ez legtöbbször senkinek sem a hibája, de fontos, hogy megfelelően kommunikáljuk az elvárásokat és nehézségek esetén kérjük önkéntes segítségét. Ha valóban nem megy az együttélés, megoldhatjuk a családcserét. A családnak később jobb kapcsolata lehet egy másik diákkal, a diáknak egy hozzá jobban illő családdal. De hát milyen unalmas lenne a világ, ha egyformák lennénk????!!!!

Nos tehát leírtam számos okot, amik miatt adott családok nem fogadtak diákot. Tiszteletben tartom mindenkinek a döntését. Élni és élni hagyni? Valóban. Nemzetközi szemléletem a mikroközösségre kivetítve: Ha így döntenek, így legyen.

De minden esetre, ha valaki kedvet érez, szívesen kipróbálná, nyitott az ötletre, akkor miért tagadja meg teljesen magától? Lehet nálunk akár már 2 hétre is fogadni!!!!!

Ha szívesen fogadna egy család, gyerünk, vágjon bele! Jövendő fogadómamák, papák és testvérek!!! Ha kétségeitek vannak, olvassátok el az anyukám cikkét, amit a Cikkek részben találtok! Ha valamiért, akkor azért az érzésért megéri akár rövidebb időre is fogadni, amit akkor érzel, ha kinyílsz a világ előtt. Sokféle ember, sokféle érzés, sokféle kulturális háttér - egy család.

(Megj.: A cikk írása óta még egy japán tesóm volt egy évig, Yu. - a blogtulaj)

Találkozásunk az AFS-szel

2004 november elején egy ismerősöm szólt, hogy 3 napra középiskolás külföldi diákot lehet fogadni, mert Székesfehérváron tartja az AFS az idei Mikulás estjét. Hosszas tanakodás után családunk úgy döntött, hogy kipróbáljuk, milyen is egy thaiföldi diákkal, ha nem is sokáig , de együtt lenni. Izgatottan vártuk a december eleji péntek délutánt, mikor is megérkeztek a hazánkban tanuló külföldi középiskolás diákok, kb. 80 gyerek és a buszpályaudvaron megismerkedtünk Sizuval.

Ő akkor 17 éves volt és mivel szeptember óta tanult itt Magyarországon már kicsit beszélt magyarul. Az este ismerkedéssel telt majd szombaton reggeltől készültünk a nagy Mikulás estre, ami délután 3-kor kezdődött. Mikor családunk megérkezett, akkor volt az igazi meglepetés: együtt játszott, beszélgetett, énekelt a sok magyar gyerek közt a thaiföldi, az argentin, a kolumbiai, a kínai, a japán, a francia, az amerikai a török és még ki tudja hány országból származó gyerek. Bennünket, kezdő AFS-es fogadó szülőket nagy szeretettel fogadtak, nagyon sok új ismerőst szereztünk egy este folyamán.

De sajnos ennek a bulinak is vége lett, vasárnap Sizu utazott vissza Szegedre a saját fogadószüleihez. Sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak, és sokat beszélgettünk erről a hétvégéről családunkban, ismerőseinkkel.

Telt az idő , mikor lányom iskolából hazajövet szólt, hogy van egy osztálytársa, aki szintén az AFS-szel van itt Magyarországon és családot kellene neki keresni. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, belevágunk és kipróbáljuk, milyen együtt élni egy olasz kislánnyal. Mary szintén 17 éves volt akkor . Az igazság az, hogy kicsit féltünk az újdonságtól, de mivel az elején tisztáztuk az elvárásainkat, nem volt soha gondunk egymással. A harmadik napon hogy itt élt nálunk, lekiabált nekem: anya itt vagy? Akkor úgy éreztem, jól döntöttünk, és azóta is így gondolom.

Mary a 18. születésnapját itt töltötte nálunk és mint a saját gyermekeinknek neki is rendeztünk meglepetés bulit, nagyszülőkkel, barátokkal együtt. Hálás, boldog volt, hogy ha nem is tudjuk helyettesíteni a saját szüleit, de megpróbáljuk megteremteni neki a lehetőséget, hogy kevésbé érezze a hiányukat. Nagyon fájó szívvel engedtük haza a családjához, nagyon sok szeretetet kaptunk tőle, és talán toleránsabbak is lettünk mások iránt. Májusban a Szegedi Egyetemen felsőfokú magyar nyelvvizsgával honorálták a sok tanulását, munkáját. Mert úgy gondolom, neki és az összes többi diáknak ez egy nagyon nehéz, kemény év, elszakadva mindentől és mindenkitől családtól, barátoktól, otthontól, bele az ismeretlenbe, egy teljesen ismeretlen családba, iskolába, kultúrába.

Ezt a szervezetet, az AFS-t /American Field Service/ 1947-ben a világháború után mentősofőrként dolgozó egyetemisták alapították azért, hogy ezzel elősegítsék a nemzeti politikai, vallási határok áthidalását, felgyorsítsák a háború utáni újjászületést és hogy egy barátságos világ létrejöttéért küzdjenek.

Magyarország 1990-ben kapcsolódott be ebbe a nonprofit szervezetbe, a középiskolások diákcseréjébe.

Mára elértük azt, hogy évente kb. 60 diák utazik Magyarországról az AFS szervezésében külföldre-3 hónapra,6 hónapra vagy akár 1 évre- és kb 80 diák érkezik kis hazánkba megismerni bennünket, megtanulni ezt a nagyon nehéz nyelvet.

Nekünk az a feladatunk, hogy az ideérkező 80 diáknak befogadó családokat keressünk, akik szívesen megosztják életüket egy külföldi, mindenre nyitott idegen gyerekkel, hogy majd 1 év múlva, mint saját gyermeküket kísérjék ki a repülőtérre és várják majd vissza . Mert mindenki visszajön egyszer, az életük egy része leszünk és ők is a miénknek.

Visszatérve a mi családunkhoz, Mary elutazása nagy űrt hagyott maga után.

Ezt azzal próbáltuk megoldani, hogy szeptemberben megérkezett az új gyermekünk, Ann-ka. Ő német kislány , a fiammal járt egy iskolába. Mikor ideérkezett a magyar szókincse a következőkből állt: ”szia, Ann-ka vagyok, Németországból jöttem, 17 éves vagyok ”. Mikor elment júliusban, már a táskájában volt a felsőfokú magyar nyelvvizsga, amit szintén a Szegedi Egyetemen tett le.

Az idei évben a változatosság kedvéért egy olasz fiú él velünk. Ő Antonio. Ő is a fiammal jár egy iskolába, sőt, osztálytársak. A két fiú egymás közt mindig angolul beszél, így nem csak Antonio tanul magyarul, hanem a fiam is angolul. Nagyon jó a kapcsolat köztük, én már nevezném testvérinek inkább, mint barátságnak. És a ráadás az, hogy lányom olasz szakos az egyetemen, így ha bármi gondja merül fel, rögtön van kitől megkérdezni. És mindig szívesen segít neki, bár a piszkálódás, mint minden testvér közt, nálunk is előfordul rendszeresen. De ez ettől szép, jó és családias. Bízom benne, hogy olasz fiam is eljut a felsőfokú nyelvvizsgáig és egész életében szívesen gondol majd vissza a nálunk eltöltött egy évre.

Sárkeresztesen eddig 3 családnál - Cs.Nagy Istvánéknál, Horváth Vilmoséknál és nálunk - volt AFS-es cserediák. Most, február végétől a Kugler család is megismerkedik a diákfogadás élményével, hozzájuk Kolumbiából érkezik egy kislány egy évre. Remélem, hogy ők is nagyon sok örömet fognak találni benne, úgy mint mi hárman, akiknél már nem egy diák volt, és aki van, az nem is az utolsó.

Arról álmodozom, hogy egyszer majd jó pár év múlva egyszerre lesz itthon az összes gyermekünk. És akkor együtt lesz a mi nemzetközi nagy családunk. Ilyenkor mindig hallom Mary hangját, aki az első hazajövetele előtt ezt mondta: ” Anya jövök haza”

Guti Zsuzsa , háromszoros AFS fogadóanyuka

Nos, hogy őszinte legyek ezt a blogot nem csak a saját szórakozásomra indítottam.

Úgy érzem, kevesen ismerik azt a nagyszerű lehetőséget, amikor befogadsz egy külföldi cserediákot az otthonodba és a gyermekeddé, testvéreddé válik néhány hónap alatt.

Azok közül pedig akik ismerik elég sokan alaptalanul elutasítóak a gondolattal szemben. No persze nem minden egyes fogadás végződik örökké tató szerettetteljes kapcsolattal, de nem vagyunk egyformák. Ha nyitott vagy a világra, ha szeretnéd, hogy a gyermeked otthonosan mozogjon nemzetközi terepen, hogy nyelvet gyakoroljon, hogy toleráns legyen, van rá lehetőség.

Édesanyám négy éve minden nyáron sirdogál néhány hetet, amikor hazamegy az aktuális külföldi testvérem. Hetente kap e-mailt valamelyik fogadott diákunktól, havonta beszélnek telefonon valamelyikükkel. Anya megtanította őket  egy év alatt magyarul, így a kommunikáció ma sem okoz problémát.A családi képes falunk pedig egyre bővül: Az olasz nővérem, Marianna, a német húgom, Annka, az olasz öcsém - édestestvérem nagy cimborája -, Antonio, a japán öcsém Yu mind szerepelnek rajta.

Az idei nyár is igen sokszínűen telik nálunk: Yu július elején utazott vissza Japánba, Antonio rá egy hétre érkezett, hogy két hónapot velünk töltsön. Christopf, aki nem is nálunk lakott a magyarországi csereéve alatt, most a Peruban cserediákként tartózkodó édestestvérem, Máté szobájában kempingezik 3 hetet (a családom őt is imádja). Augusztus elején olasz nővérem, Marianna jön hozzánk egy hónapra a barátnőjével, auguszts végén pedig én leszek az ő nagynénjééknél 4 hónapig Bolognában, hogy gyakoroljam az olaszt.

Azt hiszem, kevesen vagyunk, akik elmondhatják magukról, hogy ennyire szeretnék megismerni más kulúrák gyermekeit, hazavinni a világot, nyelvet gyakorolni, elfogadni, hogy a világ attól lesz szebb, ha nyitottak és elfogadók vagyunk, hajlandóak megérteni a más nézőpontokat.

Természetesen minden család és minden diák önállóan működik és érez, egy alapvető összhangnak az elejétől érződnie kell. Egy örökké rohanó, zizgő családnak nem biztos, hogy első pillantásra szimpatikus egy szolid könyvmoly kínai kislány, de egy energikus olasz  tökéletes tagja lehet. Ugyanígy visszafogottabb, konzervatívabb környezetbe jobban illik egy családcentrikus, tisztelettudó thai fiú, mint egy heves vérmérsékletű bolíviai. Azonban láttam én már mindenfélét 5 éves tapasztalataim során: ha szeretettel és megértéssel közelítünk egymás felé, a hétköznapok surlódásai egy mosollyal leküzdhetők, az alapvető eltérések pedig mindenki számára megfelelő kompromisszumokkal kezelendők.

Te, aki olvasod a blogomat, gondoltál már rá, hogy befogadj egy középiskolás korú cserediákot a családodba? Ha végigolvastad a fentieket, nem kell több érvet írnom neked, miért is szeretem én ennyire ezt az életstílust, ezt a mentalitást.

Ha szívesen fogadnál Te is, vagy önkéntesként segítenél a szervezetnek, amin keresztül bonyolódnak a fogadások, küldések a világ számos pontjára, írj nekem egy mailt: wiccca@mail.com