Így álljon most itt az afs.hu-ról lelopott felhívásunk:

Az AFS Magyarországnál várjuk szerető családok jelentkezését thai, hong-kongi, venezuelai, paraguayi és kínai diákok fogadására!
Még 9 diák várja izgatottan jövendőbeli magyar családja jelentkezését, akikkel átélhetik a magyar kultúra, nyelv felfedezésének és a “cserediák élet” megtapasztalásának élményét.
1-11 hónapra lehet őket fogadni. Természetesen az év során az együttélés mutatja meg, hogy a gyerekek beleillenek-e fogadócsaládukba, érdemes-e együtt tölteniük ezt a 11 hónapot.

A diákok számára már néhány hetes, ideiglenes fogadócsaládokat is keresünk! Ha nem tudsz hosszabb időre fogadni, de nem szeretnéd kihagyni az élményt, várom jelentkezésedet!

Jelentkezni Bedő Viktóriánál, a viktoria.bedo@afs.org címen vagy a 06 1 225 08 26-os telefonszámon lehet.

Várjuk szerető családok jelentkezését olasz, hong-kongi, belga, thai, venezuelai, kínai és török diákok fogadására! 3-11 hónapra lehet őket fogadni. Természetesen az év során az együttélés mutatja meg, hogy a gyerekek beleillenek-e fogadócsaládukba, érdemes-e együtt tölteniük ezt a 11 hónapot.

Vidd haza a világot!

Ha több információra vágysz a szervezetről: www.afs.hu

Tehát akkor íme a leszűrt eredmények:

1. Ha a cserediák/au-pair/külföldi ismerős nem mozdul ki az első héten legalább kétnaponta minimum néhány órára, annak sok sírás a vége. Honvágy, unatkozás, “nemértemmitbeszéltek”.
2. Ha végre kimozdul, akkor abból egy idő után érdemes rendszert csinálni. Szerencsére nekem ez 2 hónapig megadatott, mert mikor végre elkezdődött az egyetemi tanév bejártam egy barátnőmmel néhány órára, délután 1-2 óra pihi, majd 6-tól 10-11-12-ig, mikor hogy, vigyáztam a lányokra. A napközbeni gondolkodás és tanulás eléggé feltöltött, hogy este legyen kedvem labdázni, rajzolni, főzőcskézni, rohangálni, Spongebob-ot nézni.
3. A fogadószülőknek MUSZÁJ megbeszélniük az elvárásokat a diákkal/au-pairrel!!!! Tapasztalt vagyok, gondoltam nem fog problémát okozni, hogyha kérdésem van vagy nem értek valamit, megbeszéljem Danielával. Mivel nem egyeztünk meg előre, hogy fizet-e, és ha igen, mennyit, mondván ismerősökről van szó, 2 hét után leültem vele ezt megvitatni.
Valamint nem kristályosodott ki az sem, hogy a házimunkába milyen szinten kellene beszállnom, mert ha nem csináltam semmit, akkor sem szólt, ha igen, akkor sem. Kivéve amikor valami bazinagy takarítás-ruhahajtogatás-elpakolást csináltam, mert azt megköszönte. No most akkor hogy is van ez?
Minthogy tudok olaszul, úgy gondolom, hogy érthetően fogalmaztam meg a kérdésemet:
“Kérlek, tisztázzuk le, hogy mit vártok el tőlem a lányok felügyeletén kívül és hogy miben egyeztetek meg, mennyi pénzt szántok rám? Muszáj lenne így két hét után tudnom, mert hozzá vagyok szokva, hogy kalkulálok a pénzemmel és beosztom, így nem tudom, mennyit költhetek, kapok-e tőletek később? Valamint szeretnék biztos lenni abba, hogy meg vagytok elégedve a munkámmal, a viselkedésemmel.”
Szerintem ez elég korrekt. Viszont Daniela nem így értette, így csak simán kiborult, hogy nekem nem kell semmi házimunkát csinálnom, ennek ellenére most minek akarok sok pénzt, mert nekem alig kell csinálnom valamit”
Így aztán már hiába magyaráztam, hogy nem erről van szó, nekem jó, ha azt mondja, hogy semmi pénz, csak szállás-kaja, de akkor tényleg semmi mást nem csinálok, csak napi 4-5 órát a gyerekekkel vagyok.
Ebben megegyeztem magammal, mert vele akkor már nem lehetett beszélni, mert felidegesítette magát, amit nem értettem.
Nembaj, végülis a válasz megvan.
4. Ha a fogadószülőnek problémája van, a DIÁKKAL/AU-PAIRREL OSSZA MEG, ne mástól kelljen visszahallani! Velem megtörtént, hogy a 3. pontban említett beszélgetés után mástól hallottam vissza, hogy valamelyik nap lustálkodtam és délig aludtam, vagy nem segítek ezt meg azt. Itt jegyezném meg, hogy soha semmim nem hagytam elő, mindig minden a szekrényemben volt, az ágyam berakva, a szennyesem a szennyestartóban, mert a nagyobbik leányzóval a már amúgy is zsúfolt gyerekszobában laktam. Így utánam igazán nem volt plusz munka.
Ez hihetetlenül feldühített és akaratomon kívül a tágabb család és néhány barát előtt sikerült sírós nagyjelenetet rendeznem, hogyha gondja van, miért nem nekem szól??? Háromszor mondtam neki már addigra, hogyha valamivel nem elégedett, szóljon?! Fogadóanyukám viszont saját bevallása szerint az a fajta, aki nem szól semmiért, inkább dühöng és megcsinálja maga. Vagy ha nem megcsinálnivaló csak dühöng. Hát köszönöm.
Viszont a nagyjelenet segített, másnap leültem vele, s bár ő nem beszélt, én közöltem, hogy akkor én összehajtom a ruhákat (ez baromi sok volt a pizzériai ruhák miatt), a gyerekek után összepakolok és a konyha rendben lesz mire éjjel hazaérnek. Meg összesöprök ha nagy a kosz, de azt már nem nagyon, mert Daniela heti kétszer összetakarított.
Itt sem sikerült vele beszélgetnem, de leszűrtem, hogy elégedett, mert utána nagyon megdícsérte a hajtogatásom.
5. Kezeld úgy a diákot/au-pairt, mint a saját gyerekedet. Szerencsém volt, mert ez működött. Egyszer volt egy nagyonnagy konfliktusom a kisebbik lánnyal, mert állandóan ütött, bántott és egy idő után nem bírtam tovább és nagyon kiakadtam. Daniela hazaért és a konyhakövön üldögélve hosszan beszélgetett a kicsivel a nagyobb lányom és az én jelenlétemben, hogy elég legyen már. Egyáltalán nem volt rám mérges a kiakadásom miatt, teljesen megértette. Nagyon hálás voltam.
Tehát valóban annyi az egész, hogy a konfliktuskezeléshez furán áll, de a szíve a helyén van.
6. Az adott ország felfedezése igenis nagyon fontos! Nagyon jólesett, hogy sok helyet megnézhettem Olaszországban. Jártam Bolognában (hisz mellette laktam), Maranelloban, Ravennában, Padovában, Ferrarában, Rómában, Nápolyban, Velencében, Luccában, Pisában. Most nem jut eszembe több. Először is jártam más helyeket is a lakóhelyemen kívül, használhattam a nyelvet a családomon kívül is és csodaszép dolgokat láttam. Fontos volt, hogy képet alkothassak az egész országról. Itt jegyzem meg, hogy nyugodtan biztassuk a cserediákot, hogy kérdezzen meg mindent, ami érdekli a szokásokról, kultúráról, mert minden család, minden ember más, hallhat nagyon érdekes dolgokat.
Nagyon kedves volt a családomtól, hogy amikor néhány napra el akartam menni kirándulni, megoldották  gyerekek felügyeletét a nagyszülők segítségével.
7. Amikor azt érzed, hogy a diák/au-pair körülbelül érti mit mondasz neki, nyugodtan kezdj el természetesen beszélni. Meg fogja szokni, hidd el. Nekem igen nagy önbizalomfröccs volt, amikor Daniela azt mondta, hogy mikor beszélgetünk, nem agyal, hogy értem-e a szavakat, úgyis szólok, ha nem.
Fontos, hogyha nem ért valamit, magyarázd el türelmesen, ha kell, háromszor. Erre az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesz szükség, de fontos, hogy a diák ne azt lássa, hogy teher Neked a magyarázás, hanem hogy szívesen tanítgatod. Érdemes visszakérdezni a megmagyarázott szavakat. Én például kaptam a családomtól szótárfüzetet is és oda jegyzeteltem az újonnan tanultakat. valamint nagyobbik lányom, Aisha imádott a tanárnénim lenni. Nem véletlen, hogy vele lett a legszorosabb a kapcsolatom.

8. Vond be a teendőkbe! Ezzel a cserediák hasznosnak fogja érezni magát. Mikor összejövetelt rendeztünk segíthettem akár főzőcskézni is. Mindez nem függött össze az au-pair munkámmal, így ilyenkor igazán családtagnak éreztem magam.
9. Előre közöld a diákkal, hogyha a közös programon a saját részét magának kell fizetnie! Nekem szerencsémre mindent a család fizetett, mert kézbe kevés pénzt kaptam, de öcsém Peruban járt úgy, hogy a családnak csak a drága mozi felelt meg és ott derült ki, hogy Máténak magának kell fizetnie a jegyét, bár már alig volt a havi pénzéből.
10. Élvezd, hogy kinyílt neked a világ, hogy házhoz jött egy másik kultúra! Érdeklődj, engedd bemutatkozni! Légy nyitott a másikra! Érezd jól magad az új helyzetben, mert egyet pislogsz és már repül hazafelé.

Aztán rászántam magam, hogy utat találjak a kiutazásra és a célom elérését éppen egykori cserediák fogadásunk segítette: Olasz nővérem, Marianna nagynénjéék 2009 júniusában pizzériát nyitottak és a nyári szünet leteltével szükségessé vált, hogy egy baby sitter vigyázzon két kislányukra, Aisha-ra (9 éves) és Asia-ra (4).

A későbbiekben leírom az együttélési tapasztalataimat, amik bár nem egyenlők egy cserediák fogadásakor tapasztalható élményekkel, de nem is egy hagyományos baby sitter - család kapcsolatot mutatnak be. Elhihetik, igyekeztem minden eddigi - fogadás és más fogadócsaládokkal, önkéntesekkel folytatott tapasztalatcserén - tanultat hasznosítani.

Hogy is jellemezzem a helyzetet? Kedvenc körzetelnököm megnyugtatott, hogy tavaly ilyenkor is így állt a fogadás. Hogy nyugodtabbnak érzem-e magam ettől? Nem hinném… De mindenesetre nem csüggedünk, biztos, hogy mindegyiküknek találunk majd helyet.
Nagyon szeretném, ha mindegyikük olyan családba érkezhetne meg, aki nagyon várja, lelkesen tekint az együtt töltendő hónapokra.

Kicsit megpróbálok most az én szerepemből kilépve leírni a most zajló eseményeket. Hogy is érezheti magát az a külföldi diák, aki pontosan egy hét múlva fogja megkezdeni - reméljük- élete legfelejthetetlenebb évét?
Akinek már van családja, bizonyosanváltott már velük néhány e-mailt a legfontosabb paraméterek tisztázása végett. Lesz-e külön szobája? Milyen érdeklődési körűek a családtagok? Hogy telik egy nap, egy hétvége? Mik a fontos szempontok a családtagok gördülékeny együttélése érdekében? Izgatottak. Csomagolnak. Tradicionális dolgokat szereznek be, amiket ajándékba adhatnak majd a fogadóiknak. Útikönyvet olvasnak. Hallgatják a szüleik jótanácsait az idegenek közötti kulturális viselkedésről, arról, hogy vigyázzanak magukra, kire halgassanak, kire ne. Azonban valójában fogalmuk sincs, mi vár rájuk. Ez mindig egy egyéni, szubjektív tapasztalat, mindenki számára egy sajátos, semmivel sem összehasonlítható élmény.
Akiknek pedig nincs családjuk? Fogalmam sincs mi járhat a fejükben… Talán én nem vagyok olyan szimpatikus, mint a többiek? Talán a magyarok félnek európán kívüli diákot fogadni… (az európai diákok ugyanis mind elkeltek már) Mi lesz, ha 21-ig nem lesz családom? Később megyek? Vagy egy önkéntes fogad be? Biztos így is jó lesz, de olyan jó lenne már izgatottan várni a találkozásta leendő családommal…
Mindenesetre érdekes lenne a lelkükbe látni.

A fogadócsaládok is izgatottak már ilyenkor: berendezik a cserediáknak szánt szobát vagy ágyat, frissítgetik a nyelvtudásukat, tervezik, hogy első este milyen magyar vacsorával lepjék meg a diákot. Lesz még egy gyermekünk, még egy tesójuk! Nagy dolog ez egy család életében és reméljük ezek egy életre szóló mély kapcsolat első lépései. Sok örömöt kívánok ezúton az új fogadócsaládoknak!

Ó egy érdekesség: Reméljük, holnap megjelenik egy hírdetés, jövő héten pedig egy cikk a cserediákfogadásról a Fejér Megyei Hírlapban. Interjú is lesz benne a fogadott olasz tesóimmal. Remélem lesz, akit megragad majd és jelentkezik, hogy kipróbálja a lehetőséget!

 Hol vagytok, ti új családok, aki befogadnátok Yat Longot, Pafant, Pittawatot, Tammatornt, Supharoeket, Nidchanant és Danielt?
(Reméljük, Rakkorra már vár valaki…)

Megérzéseim lépései a fogadás során:

1. “Mennyire jó lesz, végre ÉN EGYEDÜL fogadok!! BRAZILOKAT!!! WOW!!!”
2. “Ó anyám, beszélek én olyan jól angolul, hogy ne csak üljünk kukán egymással szemben?”
3. “Miről is tudunk majd beszélgetni? Magyar és brazil szokásokról? Cserbenhagy a tapasztalatom.. Elvégre ők már nem gyerekek, mint az eddigi diákjaink…”

Majd megérkeztek. Lecsót főztünk, több órát átbeszélgettünk angolul, másnap pedig hármasban hortobágyi palacsintát ettünk, boroztunk a Margit-szigeten és PASO konceren ugráltunk.

A gonolataim a második este pedig:

1. “Atyavilág, miért is kell már holnap menniük? Hogyan tudnám még egyetlen estébe belesűríteni azt a sok mondani- és mutatnivalót amim van?”
2. “Hihetetlen, de cirka 27 óra után a BARÁTAIMnak érzem őket!”

Konklúzió, melyet Renata-val, a brazil leányzóval vontunk le tegnap este:

Fantasztikus dolog, hogy a világ különböző népei milyen nagyszerűen érzik magukat együtt. Nagy lehetőség, hogy az otthonodba fogadhatsz egy másik kultúrát, hogy megtudhatod, máshol hogy működik a világ. Nem az útikönyvekből és nem az idegenvezetőktől. Kedves, nyitott, befogadó helyiektől.

3 hét múlva itt vannak ezek a Kismókusok, egyikük bemutatkozó levele édesebb, mint a másiké, és mégsem találunk fogadócsaládokat.

Számbavettem az okokat, amiket az eddigi visszautasításokkor hallottam:
- az anyagi lehetőségek nem adottak — Ezzel természetesen csak az adott család van tisztában, így ezesetben nem is próbálok meggyőzni senkit, remélem csak, hogy később adottak lesznek a körülményeik a fogadásra
- kicsik a gyermekeik - Kisgyermek mellé nagyon tudom ajánlani a thai diákokat, akik nagyon családközpontúak. Aranyosak, kedvesek és tisztelettudóak, mégis, a kulturális különbözőségek miatt kevesen merik bevállalni őket. Azonban annyit mesélnék csak el, hogy a thai fogadások a legnagyobb százalékban úgy sülnek el, hogy a thai lány vagy fiú a család új kis csemetéje lesz. Hogy miért? Mert ha megígéri, hogy felhív, akkor hív. Ha megígéri, hogy otthon van 8-ra, akkor otthon lesz. Ha problémája van nem tör és zúz, hanem csendesen tűr, így aztán hozzájuk nagyon nyitott szülők kellenek, hogy lássák, megoszthatják velük az aggodalmaikat.
- gyermekük iskolát kezd vagy érettségizik — Ehhez a legfontosabb mondanivalóm, hogy nekünk is volt cserediákunk, amikor érettségiztem. Előtte évben is és utána évben is. Nyelvgyakorlásra mindenképpen szükség van az érettségi környékén, minthogy mostmár kötelező a nyelvi érettségi. A tanulásban pedig semmiképpen nem zavart a jelenléte. Minthogy egy igencsak pedáns német leányzó lakott nálunk, tökéletesen megértette, mennyire fontos nekem, hogy bekerüljek az egyetemre. Akkor jártunk el moziba, vagy a városba sétálni együtt, amikor ráértem és annyi iskolai barátot szerzett magának, hogy az én délutáni különóráim alatt sem otthon unatkozott. Este viszont mindig együtt vacsoráztunk és beszélgettünk fél-egy órát.
- nem merik vállalni a felelősséget — Ezek a gyerekek mindenképpen ide jönnek Magyarországra. Mindenhogyan érheti baj őket. De mi, az AFS iroda és az önkéntesek azért vagyunk, hogyha probléma van, segítsünk. Van biztosításuk, de baleset ugyanúgy érheti őket, mint a magyar diákokat. A fogadócsalád egy probléma esetén pont hogy az a bázis, akiről a diák tudja, hogy nincs egyedül, hogy van, aki igazán szereti és törődik vele. Mi az AFS-nél senkire sem húzzuk rá a vizes lepedőt. A diákok azért alkalmasak a csereévre, ahogy hazájukban kiválasztották őket, mert elég érett gondolkodásúak ahhoz, hogy a lehetőségekhez képest vigyázzanak magukra.
- furcsa lenne egy idegen a családban — Hidd el, néhány hét és nem lesz idegen. Első fogadócsaládoknak itt a rövid idejű fogadás lehetősége. Lakva ismerszik meg az ember - így ha kétségeid vannak, hogy a családodba beleillik-e a diák, hát vállald 1 hónapra! Mindig adott a lehetőség, hogyha mégis szimpatikus a diák és megszerettétek, akkor tovább is nálatok maradhat.
- mit csinálok, ha mégsem jövünk ki jól? — Nem vagyunk egyformák, nem minden diák passzol minden családba. Ez legtöbbször senkinek sem a hibája, de fontos, hogy megfelelően kommunikáljuk az elvárásokat és nehézségek esetén kérjük önkéntes segítségét. Ha valóban nem megy az együttélés, megoldhatjuk a családcserét. A családnak később jobb kapcsolata lehet egy másik diákkal, a diáknak egy hozzá jobban illő családdal. De hát milyen unalmas lenne a világ, ha egyformák lennénk????!!!!

Nos tehát leírtam számos okot, amik miatt adott családok nem fogadtak diákot. Tiszteletben tartom mindenkinek a döntését. Élni és élni hagyni? Valóban. Nemzetközi szemléletem a mikroközösségre kivetítve: Ha így döntenek, így legyen.

De minden esetre, ha valaki kedvet érez, szívesen kipróbálná, nyitott az ötletre, akkor miért tagadja meg teljesen magától? Lehet nálunk akár már 2 hétre is fogadni!!!!!

Ha szívesen fogadna egy család, gyerünk, vágjon bele! Jövendő fogadómamák, papák és testvérek!!! Ha kétségeitek vannak, olvassátok el az anyukám cikkét, amit a Cikkek részben találtok! Ha valamiért, akkor azért az érzésért megéri akár rövidebb időre is fogadni, amit akkor érzel, ha kinyílsz a világ előtt. Sokféle ember, sokféle érzés, sokféle kulturális háttér - egy család.

Találkozásunk az AFS-szel

2004 november elején egy ismerősöm szólt, hogy 3 napra középiskolás külföldi diákot lehet fogadni, mert Székesfehérváron tartja az AFS az idei Mikulás estjét. Hosszas tanakodás után családunk úgy döntött, hogy kipróbáljuk, milyen is egy thaiföldi diákkal, ha nem is sokáig , de együtt lenni. Izgatottan vártuk a december eleji péntek délutánt, mikor is megérkeztek a hazánkban tanuló külföldi középiskolás diákok, kb. 80 gyerek és a buszpályaudvaron megismerkedtünk Sizuval.

Ő akkor 17 éves volt és mivel szeptember óta tanult itt Magyarországon már kicsit beszélt magyarul. Az este ismerkedéssel telt majd szombaton reggeltől készültünk a nagy Mikulás estre, ami délután 3-kor kezdődött. Mikor családunk megérkezett, akkor volt az igazi meglepetés: együtt játszott, beszélgetett, énekelt a sok magyar gyerek közt a thaiföldi, az argentin, a kolumbiai, a kínai, a japán, a francia, az amerikai a török és még ki tudja hány országból származó gyerek. Bennünket, kezdő AFS-es fogadó szülőket nagy szeretettel fogadtak, nagyon sok új ismerőst szereztünk egy este folyamán.

De sajnos ennek a bulinak is vége lett, vasárnap Sizu utazott vissza Szegedre a saját fogadószüleihez. Sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak, és sokat beszélgettünk erről a hétvégéről családunkban, ismerőseinkkel.

Telt az idő , mikor lányom iskolából hazajövet szólt, hogy van egy osztálytársa, aki szintén az AFS-szel van itt Magyarországon és családot kellene neki keresni. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, belevágunk és kipróbáljuk, milyen együtt élni egy olasz kislánnyal. Mary szintén 17 éves volt akkor . Az igazság az, hogy kicsit féltünk az újdonságtól, de mivel az elején tisztáztuk az elvárásainkat, nem volt soha gondunk egymással. A harmadik napon hogy itt élt nálunk, lekiabált nekem: anya itt vagy? Akkor úgy éreztem, jól döntöttünk, és azóta is így gondolom.

Mary a 18. születésnapját itt töltötte nálunk és mint a saját gyermekeinknek neki is rendeztünk meglepetés bulit, nagyszülőkkel, barátokkal együtt. Hálás, boldog volt, hogy ha nem is tudjuk helyettesíteni a saját szüleit, de megpróbáljuk megteremteni neki a lehetőséget, hogy kevésbé érezze a hiányukat. Nagyon fájó szívvel engedtük haza a családjához, nagyon sok szeretetet kaptunk tőle, és talán toleránsabbak is lettünk mások iránt. Májusban a Szegedi Egyetemen felsőfokú magyar nyelvvizsgával honorálták a sok tanulását, munkáját. Mert úgy gondolom, neki és az összes többi diáknak ez egy nagyon nehéz, kemény év, elszakadva mindentől és mindenkitől családtól, barátoktól, otthontól, bele az ismeretlenbe, egy teljesen ismeretlen családba, iskolába, kultúrába.

Ezt a szervezetet, az AFS-t /American Field Service/ 1947-ben a világháború után mentősofőrként dolgozó egyetemisták alapították azért, hogy ezzel elősegítsék a nemzeti politikai, vallási határok áthidalását, felgyorsítsák a háború utáni újjászületést és hogy egy barátságos világ létrejöttéért küzdjenek.

Magyarország 1990-ben kapcsolódott be ebbe a nonprofit szervezetbe, a középiskolások diákcseréjébe.

Mára elértük azt, hogy évente kb. 60 diák utazik Magyarországról az AFS szervezésében külföldre-3 hónapra,6 hónapra vagy akár 1 évre- és kb 80 diák érkezik kis hazánkba megismerni bennünket, megtanulni ezt a nagyon nehéz nyelvet.

Nekünk az a feladatunk, hogy az ideérkező 80 diáknak befogadó családokat keressünk, akik szívesen megosztják életüket egy külföldi, mindenre nyitott idegen gyerekkel, hogy majd 1 év múlva, mint saját gyermeküket kísérjék ki a repülőtérre és várják majd vissza . Mert mindenki visszajön egyszer, az életük egy része leszünk és ők is a miénknek.

Visszatérve a mi családunkhoz, Mary elutazása nagy űrt hagyott maga után.

Ezt azzal próbáltuk megoldani, hogy szeptemberben megérkezett az új gyermekünk, Ann-ka. Ő német kislány , a fiammal járt egy iskolába. Mikor ideérkezett a magyar szókincse a következőkből állt: ”szia, Ann-ka vagyok, Németországból jöttem, 17 éves vagyok ”. Mikor elment júliusban, már a táskájában volt a felsőfokú magyar nyelvvizsga, amit szintén a Szegedi Egyetemen tett le.

Az idei évben a változatosság kedvéért egy olasz fiú él velünk. Ő Antonio. Ő is a fiammal jár egy iskolába, sőt, osztálytársak. A két fiú egymás közt mindig angolul beszél, így nem csak Antonio tanul magyarul, hanem a fiam is angolul. Nagyon jó a kapcsolat köztük, én már nevezném testvérinek inkább, mint barátságnak. És a ráadás az, hogy lányom olasz szakos az egyetemen, így ha bármi gondja merül fel, rögtön van kitől megkérdezni. És mindig szívesen segít neki, bár a piszkálódás, mint minden testvér közt, nálunk is előfordul rendszeresen. De ez ettől szép, jó és családias. Bízom benne, hogy olasz fiam is eljut a felsőfokú nyelvvizsgáig és egész életében szívesen gondol majd vissza a nálunk eltöltött egy évre.

Sárkeresztesen eddig 3 családnál - Cs.Nagy Istvánéknál, Horváth Vilmoséknál és nálunk - volt AFS-es cserediák. Most, február végétől a Kugler család is megismerkedik a diákfogadás élményével, hozzájuk Kolumbiából érkezik egy kislány egy évre. Remélem, hogy ők is nagyon sok örömet fognak találni benne, úgy mint mi hárman, akiknél már nem egy diák volt, és aki van, az nem is az utolsó.

Arról álmodozom, hogy egyszer majd jó pár év múlva egyszerre lesz itthon az összes gyermekünk. És akkor együtt lesz a mi nemzetközi nagy családunk. Ilyenkor mindig hallom Mary hangját, aki az első hazajövetele előtt ezt mondta: ” Anya jövök haza”

Guti Zsuzsa , háromszoros AFS fogadóanyuka

Úgy érzem, kevesen ismerik azt a nagyszerű lehetőséget, amikor befogadsz egy külföldi cserediákot az otthonodba és a gyermekeddé, testvéreddé válik néhány hónap alatt.

Azok közül pedig akik ismerik elég sokan alaptalanul elutasítóak a gondolattal szemben. No persze nem minden egyes fogadás végződik örökké tató szerettetteljes kapcsolattal, de nem vagyunk egyformák. Ha nyitott vagy a világra, ha szeretnéd, hogy a gyermeked otthonosan mozogjon nemzetközi terepen, hogy nyelvet gyakoroljon, hogy toleráns legyen, van rá lehetőség.

Édesanyám négy éve minden nyáron sirdogál néhány hetet, amikor hazamegy az aktuális külföldi testvérem. Hetente kap e-mailt valamelyik fogadott diákunktól, havonta beszélnek telefonon valamelyikükkel. Anya megtanította őket  egy év alatt magyarul, így a kommunikáció ma sem okoz problémát.A családi képes falunk pedig egyre bővül: Az olasz nővérem, Marianna, a német húgom, Annka, az olasz öcsém - édestestvérem nagy cimborája -, Antonio, a japán öcsém Yu mind szerepelnek rajta.

Az idei nyár is igen sokszínűen telik nálunk: Yu július elején utazott vissza Japánba, Antonio rá egy hétre érkezett, hogy két hónapot velünk töltsön. Christopf, aki nem is nálunk lakott a magyarországi csereéve alatt, most a Peruban cserediákként tartózkodó édestestvérem, Máté szobájában kempingezik 3 hetet (a családom őt is imádja). Augusztus elején olasz nővérem, Marianna jön hozzánk egy hónapra a barátnőjével, auguszts végén pedig én leszek az ő nagynénjééknél 4 hónapig Bolognában, hogy gyakoroljam az olaszt.

Azt hiszem, kevesen vagyunk, akik elmondhatják magukról, hogy ennyire szeretnék megismerni más kulúrák gyermekeit, hazavinni a világot, nyelvet gyakorolni, elfogadni, hogy a világ attól lesz szebb, ha nyitottak és elfogadók vagyunk, hajlandóak megérteni a más nézőpontokat.

Természetesen minden család és minden diák önállóan működik és érez, egy alapvető összhangnak az elejétől érződnie kell. Egy örökké rohanó, zizgő családnak nem biztos, hogy első pillantásra szimpatikus egy szolid könyvmoly kínai kislány, de egy energikus olasz  tökéletes tagja lehet. Ugyanígy visszafogottabb, konzervatívabb környezetbe jobban illik egy családcentrikus, tisztelettudó thai fiú, mint egy heves vérmérsékletű bolíviai. Azonban láttam én már mindenfélét 5 éves tapasztalataim során: ha szeretettel és megértéssel közelítünk egymás felé, a hétköznapok surlódásai egy mosollyal leküzdhetők, az alapvető eltérések pedig mindenki számára megfelelő kompromisszumokkal kezelendők.

Te, aki olvasod a blogomat, gondoltál már rá, hogy befogadj egy középiskolás korú cserediákot a családodba? Ha végigolvastad a fentieket, nem kell több érvet írnom neked, miért is szeretem én ennyire ezt az életstílust, ezt a mentalitást.

Ha szívesen fogadnál Te is, vagy önkéntesként segítenél a szervezetnek, amin keresztül bonyolódnak a fogadások, küldések a világ számos pontjára, írj nekem egy mailt: wiccca@mail.com